Írország 2026, 4. nap, Dun Laoghaire

Utolsó reggel összekaptuk a hátizsákunkat és elköszöntünk a szállásadótól. Zs-ékhoz már teljes menetfelszereléssel érkeztünk. 

Reggeli: sumac eggs (sumac nevű keleti fűszeres tojás).

A maradék fél napunkat a közeli Dun Laoghaire városkában kívántuk eltölteni. Zs és R velünk tartottak, M-nak dolgoznia kellett, így elbúcsúztunk tőle és megköszöntük az egész hétvégi gondoskodást.

Dun Laoghaire-ben első utunk a könyvtárba vezetett, ahol Zs készült a vizsgáira. A többemeletes könyvtár ablakaiból csodálatos panoráma nyílik a móló 2,5 kilométer hosszú jobbszárnyára, ahol később sétáltunk is egyet.

A terv szerint ezután a People's Park kávézójában eszünk valamit és utána DART-tal megyünk be Dublinba, a Tara Street megállóig. Itt már csak át kell sétálni a legközelebbi hídon a 16-os buszmegállóba (Irish Life, pár nappal ezelőtt ide érkeztünk) és irány a reptér!

Szó szerint így is történt. Szép kényelmesen végrehajtottuk a tervet (a kis haspók is jóllakott), utána nem csak elkísértek minket a DART állomásra, de két megállót velünk is utaztak. Puszi-pacsi-integetés és máris robogtunk tovább a DART-tal a tengerparton.

A 16-os busz elég hamar befutott. Mivel kb. egyórás út várt ránk, felmásztunk az emeletre és helyet foglaltunk ott is az első sorban, hogy kedvünkre nézelődhessünk. Ez pontosan 2 megállón keresztül tartott, amikor mindenkit felszólítottak, hogy szálljunk át egy másik buszra. Hm, hát ennyit a városnézésről, örültünk, hogy jutott ülőhely az alsó részben.

Ziával a dublini reptéren búcsúztunk el, ő repült az övéihez Splitbe nyaralni, én meg haza, Budapestre. 
Mindkét gép 1-1 órát késett, de ennél nagyobb bajunk sosem legyen.

Írország 2026, 3. nap, Wicklow

Vasárnap hagyományos Irish breakfast volt a reggeli: tükörtojás, kétféle hurka, kolbászkák, sült bacon, meleg paradicsomos bab, mindez pirítóssal és mindenből repetával.

Erre a napra Zs-ék hosszabb közös kirándulást terveztek a Wicklow hegységbe.

Glencree
Először Glencree-t kerestük fel, amit az internet segítségével így lehet összefoglalni:
Glencree egy festői völgy Írországban, a Wicklow-hegységben, Dublin közelében.
Név eredete: Az ír Gleann Crí (vagy Gleann Criothach) névből származik, ami „a remegő láp völgyét” jelenti. (Nagyon tetszik a név jelentése!)
Békeközpont: Itt működik a Glencree Centre for Peace and Reconciliation, Írország első számú békeépítő és konfliktusmegoldó központja, amelyet 1974-ben alapítottak.

Ez utóbbinál parkoltunk le.

A Glass Peace Wall (Üveg békefal) a belfasti
születésű szobrászművész, Gerard Boyle alkotása,
ami egy törékeny, átlátszó üvegszerkezet,
és rajta Észak-Írországból származó emberek
1000 kézlenyomata látható.

A telep bejáratánál található
Szent Kevin templom

A templom melletti parányi temető

Grotto a Glencree patak völgyében

A Grottótól induló kis gyalogoshídon
keresztül is fel lehet kapaszkodni a német
katonai temetőbe, de mi körbementünk.

Német katonai temető

Az 1961-ben megnyitott sírkertben 134 katona és civil nyugszik: 6 fő az első, 128 fő pedig a második világháború áldozata, többségük a német légierő (Luftwaffe) és haditengerészet (Kriegsmarine) elhunyt tagja. Több, jellegzetes kelta stílusú kereszttel ellátott sírnál kis QR kódos tábla látható, ezt megnyitva részletes beszámolót lehet olvasni az abban a sírban eltemetett személyekről. A temető fölötti magaslaton kelta kőkereszt magasodik.

Útközben
Nagyon vártam már, hogy meglássam, milyen a Wicklow-hegység. Kopár-sziklás tájra gondoltam, elsősorban olyanra, amilyet Kerryben és a Burrenen keresztülautózva láttam. Egy félnapos autókázástól persze nem lettem tudós a témában, de itt a benyomásom más volt, mint a felsorolt helyeken. Először csak az tűnt fel, hogy sehol nem látok fákat (nem mintha más hegységben olyan sok lett volna), aztán meg egybefüggő bokros-cserjés területekre lettem figyelmes. Legjobban az lepett meg, ilyet még sosem láttam Írországban, voltak olyan részek, ahol az út mellett igen sűrűn elhelyezett táblák figyelmeztették az arra járót, nehogy véletlenül rátévedjen a táblák mögötti lápos területre, mert nagyon veszélyes. Kértem M-t, álljon meg valahol, de mire találtunk egy parkolót (az út nem volt alkalmas a megállásra), addigra a táblák elmaradtak. Látszólag a táj nem változott az előzőhöz képest, nem is mertem rámenni, de nyilván ez itt már feleannyira sem lehetett olyan veszélyes. 

UPDATE: kezdek elbizonytalanodni a táblák ügyében, biztos, hogy voltak, biztos, hogy DANGER volt rájuk írva, de a többit nem tudtam elolvasni a mozgó kocsiból.

Luggala
Újabb állomásunk a Luggala csűcs volt. Innen lehet rálátni a Lough Tay-re (vagyis a Guinness-tóra), amelynek sötét vizét és fehér homokos partját úgy alakították ki, hogy egy pint sörre emlékeztessen. A hegy oldalában áll a történelmi Luggala birtok, amely a Guinness család tulajdona volt. A tó fölötti hegyoldalból (ahova egyébként tilos a belépés) lehet rálátni és ami az érdekesség, hogy csak néhány méterre lehet belátni a füves-köves területet, de ha az ember előrébb megy, akkor megint ugyanez a helyzet. Mindig olyan érzés, mintha utána szakadék következne, aztán mégsem.

Panorámakép a Luggaláról a Guinness-tóra

Roundwood
Egy kis városka a Wicklow-hegységben, amiről nevezetes, hogy M itt dolgozott 2 éven keresztül.

Különösebben nem voltunk éhesek (R-t leszámítva, aki már éhen akart halni... 💓), de abban mindannyian megegyeztünk, hogy a vacsora még messze van, nem ártana valamit harapni. Ezúttal Zia és én hívtuk meg a társaságot. Finom és válogatott töltött pékáruk, egyebek közül választhattunk. Én a Soup of the day iránt érdeklődtem, amivel eddig is mindig jó tapasztalataim voltak. Jelen esetben kókuszos paradicsomlevest kínáltak a friss kenyérszelet és isteni vaj mellé. Jól hangzott, Zia is csatlakozott. Na, de arra nem számítottunk, hogy egy egész tál sűrű levest kapunk fejenként! Már megint túlettük magunkat. 

Kókuszos paradicsomleves isteni vajaskenyérrel

Ezeket a többiek ették...

Itt ettünk: The Roundwood Stores

Vartry Reservoir
Roundwood mellett található mesterséges víztározó-rendszer. Fő feladata Dublin városának és környékének ivóvízzel való ellátása, M itt dolgozott korábban.

Az alsó tározót még a 19. században hozták létre a Vartry folyó felduzzasztásával, hogy javítsák Dublin gyenge közegészségügyi helyzetét. Később egy felső tavat is kialakítottak tőle 3,5 kilométerrel feljebb, amely 1923-ban készült el. A tisztított víz csővezetéken jut el Dublinba és naponta lakosok százezreit látja el.
Az alsó víztározó vizsgáló- és szeleptornya, azaz a Lower Draw Tower egy 1868-ban átadott, viktoriánus kori műszaki műemlék. A viktoriánus mérnöki munka mesterműve, amely a gát alatt futó alagúton keresztül szabályozza a vízkivételt. 

Szemben vele, az út túloldalán látható a víztisztító telep.

Lower Draw Tower

Víztisztító telep

Ezen a napon a vacsora időpontja jócskán el lett halasztva a délutáni eszegetésünk következményeként, lehetett kártyacsatázni megint. De aztán amit kaptunk, attól meglepő módon újra munkához láttak az emésztőnedveink: CHICKEN PIE! Személyenkénti kiszerelésben!

Írország 2026, 2. nap, Cabinteely parkrun, Bray

Kényelmes volt a nekem szánt felfújható vendégágy, hatalmasat aludtam.

Zia rosszabbul járt, ő a kétszemélyes franciaágyon aludt, ami kissé egy teknőhöz volt hasonlatos, de saját állítása szerint tudott azért pihenni.

Nyíló afrikai szerelemvirágok a környékről

Időre mentünk Zs-ékhoz reggelizni (nagyon jó dolgunk volt végig), mert az aznapi első program, a Cabinteely parkrun 9:30-kor kezdődött és oda kellett érni. Ez egy rendszeres, heti egyszeri testmozgásra lehetőséget adó rendezvény, leginkább futás a közeli Cabinteely parkban, de lehet séta is, a mozgás a lényeg. Írországban több helyen is megrendezik, a lebonyolítást önkéntesek végzik. A regisztrált résztvevők vonalkódot kapnak, ennek segítségével a futásidejük is mérésre kerül, ami táblázatos formában azonnal megtekinthető az előbbi linken.
M, mint résztvevő (futó) volt hivatalos, mi többiek pedig nézőként. Ezt a programot szombatonként rendezik a felnőttkorúaknak, vasárnaponként pedig a junioroknak, utóbbin R is elindult már párszor. Én meg nézőként, az is valami!
A mostani esemény azért volt különösen jelentős, mert ez volt a "Cabinteely parkfutás" történetében az 500. alkalom. Ennek megfelelően a szokásosnál is több futó és érdeklődő gyűlt össze a parkban.

A nap további részét a közeli tengerparti kisvárosban, Bray-ben szándékoztunk eltölteni Ziával. Ezért a hátsónk a legközelebbi DART állomásra lett szállítva.
A DART a mi HÉVünkhöz hasonlatos, igen hasznos és kedvelt tömegközlekedési eszköz, és megvan az a jó tulajdonsága, hogy sűrűbben jár, mint az autóbuszok. Plusz sokkal gyorsabb.

Ez már a bray-i állomás

Talán 3 megálló múlva már a városkában voltunk, rekordidő alatt. Itt még én sem jártam.
A bray-i állomás egészen közel helyezkedik el a parthoz. Az első benyomásunk az volt, amikor kiértünk a plázsra, hogy valószínűleg a fél város itt élvezi a szokatlanul meleg időt. Ennek megfelelően mi is inkább balra indultunk el, a strandolók között. (A város központja jobbra volt onnan.) A parti emelkedő mögül vitorlások csúcsai kandikáltak ki, egy rendezetlen szőrű kutyus önfeledten szaladgált fel-alá a vízparton.

Halált megvető bátorsággal másztunk fel a vitorláskikötőt a plázzsal elválasztó "töltésre" (volt vagy 1-2 méter szintkülönbség), a kövek közé, mert Zia ott fedezett fel egy kis kényelmes ülőhelyet a fal tetején. Ittunk, bámészkodtunk, sajnálkoztunk egy napernyőhöz kikötött, izgatott kutyán (biztos elment a gazdája ebédelni), aztán visszaindultunk a város felé.

A part és a házsor között egy hosszú-hosszú sétány húzódik, ami nagyon csalogató lenne, ha némi enyhet adó árnyékot is tudna szolgáltatni, de ilyen meleg időben nem volt túl vonzó a számunkra. Mondjuk helyette nem volt más, mert a házsor melletti járda ugyanolyan napsütötte volt. Mentségére szóljon a városnak, hogy itt azért ritka az igazi kánikula, általában inkább a napos helyeknek örülnek az emberek, nem csoda, ha nem jutott eddig eszükbe befásítani a szép sétányukat.

Tehát mindegy volt, hol sétálunk, ami miatt mégis inkább a járdát választottuk, az igen egyszerű volt: megéheztünk. És ha már a tenger partján vagyunk, mi lenne, ha fish&chipset ennénk ebédre? Zia azonnal beleegyezett. A sétány mellett ilyesmit nem árultak, mint kiderült, a járda mellett sem nagyon. Egy járókelő szerint menjünk be a városba, az óriáskerék mellett van fish&chips-lelő hely is. 

Hát jó, akkor menjünk. 

Nem volt kellemes a meleg, aggódtam Zia fájós térde miatt is.

Kb. félútion aztán megoldódott a probléma, szembejött az áhított ebédünk. Indiaiak által vezetett kispiszkos, viszont jó hűvös és az üdítőjük is jéghideg volt. Az indiai angolt még annyira sem értem, mint az ír- vagy angol-angolt, de megegyeztünk a két adagban. 

A képen nem lehet érzékelni az adag nagyságát.

Valahogy becsületből legyűrtük a hatalmas adagokat, de ez tanulság volt, legközelebb egy is elég lesz kettőnknek.

Tele gyomorral, félig süketen egy olasz középiskolás csapat csivitelésétől indultunk vissza a DARThoz, sajnos Brayből ennyit láttunk azmap összesen. Volt azért útközben még egy "soha ki nem hűlő cappucinó"-s kalandunk is. Akkor megtanultuk végérvényesen, hogy Írországban cappuccinóból mindig a legkisebbet kell kérni.

Zs-éknál vacsora előtt hatalmas kártyacsatákat vívtunk R új kártyájával.

Aztán jött a közel-keleti vacsora, ami külön említést érdemel és muszáj volt azzal is teletömni magunkat: hummusz, burek, muhammara (diós sültpaprikakrém), tabbouleh (levantei saláta finomra vágott petrezselyemből, áztatott bulgurból, paradicsomból, mentából és hagymából, olívaolajjal, citromlével, sóval és édes borssal fűszerezve), pita, stb.

Levezetésképpen elsétáltunk R iskolájához, hogy Zia is lássa, legalábbis kívülről, merugye nyári szünet van.