Következő, egyben utolsó szálláshelyünk egy Francavilla di Sicilia nevű városban volt. Itt öt éjszakát szándékoztunk eltölteni, fontos volt tehát, hogy megfelelő legyen. Elsősorban legyen benne konyha, ez volt a legfontosabb, mert főzni akartunk.
Francavilla az Etna északi oldalánál, a tengerparttól kb. félórányira van kocsival. Szállásadónk édesanyját bízta meg a fogadásunkkal, aki nagyon kedvesen mosolygott, de egy hangot nem értett külföldiül. Viszont szerencsére a szomszéd épületben lakott.
A szállás 2 hálószobából, nappaliból, konyhából, fürdőszobából állt, még udvarunk is volt, ez később hasznosnak bizonyult. Tiszta, tágas, nagy apartman volt, a konyha kifejezetten nekünk való. Attól kezdve minden este otthon főztünk. Ez nagyonis ínyünkre volt, az éttermek drágák voltak, a kötelező kopertót még azzal is megfizettették, aki semmit nem fogyasztott, max. egy pohár vizet. Nekünk viszont a hamar sötétedő esti órákban nem okozott gondot otthon összedobni egy olaszos pastát, vagy egy rántottát. Vagy csak leülni kulturáltan a konyhában az asztal mellé.
Szóval betelepedtünk a jó kis apartmanunkba. Mivel naplemente után már sokkal hűvösebb volt, azonnal bekapcsoltuk mind a három fűtős légkondit a szobákban, mert fáztunk. Azonnal lecsapta a villanyórát. Kerestük lázasan az órát, megtaláltuk, de azzal nem lehetett mit kezdeni. Végül a mammánál kötöttünk ki. A villanyt nála lehetett visszakapcsolni. Hát jó.
A baj csak az volt, hogy később, amikor elkezdtünk mosakodni, megint lecsapódott a villany. Ja, a vízmelegítő is villannyal működött. Nem nagyon örültünk, mehettünk át megint a mammához, szerencsére még nem feküdt le. Valószínűleg számított rá, hogy még jövünk.
Megtanultuk, hogy nem szabad mindent egyszerre működtetni. Több problémát ezután nem okozott a villanyhálózat, de azzal számolnunk kellett, hogy ettől kezdve sem a fürdőszoba, sem a törölközőink nem tudtak kiszáradni. Itt kezdett jelentősége lenni az udvarnak, mert nappalra kiraktuk a törölközőket. Ugyan nem száradtak meg ott sem teljesen, de legalább nem büdösödtek be.
Hétvégére meg már olyan jóidő lett, hogy fűtés nélkül sem fáztunk.
Ettől kezdve nagyon finomakat és rengeteget vacsoráztunk. Én voltam az egyetlen, akinek a mindent kibíró gyomra elkezdett tiltakozni valamelyik alkotórész ellen. Azóta sem jöttem rá, hogy mi volt az. Ettől függetlenül nagyon jólestek a vacsoráink, csak sajnos az utolsó esti pastát már kénytelen voltam kihagyni. Ettem helyette tükörtojást pirítóssal. :)
Mivel most már egy helyen laktunk, ettől kezdve csillagtúrákat tettünk a környéken, ezekről külön számolok be.
És nagy előnye volt még a dolognak, hogy kényelmesen elfértünk a kocsiban, mert nem kellett a csomagokkal együtt utazni.
Valamelyik este, hétvégén, amikor valahonnan jöttünk haza, láttuk, hogy nagy tömeg ácsorog az utcán. Különös volt, hogy csak férfiakat láttunk. Gondoltuk, mi is körülnézünk, hogy mi van itt. Semmi nem volt, tulajdonképpen még az sem derült ki, hogy így esténként mindig ez van-e, vagy csak a hétvégének köszönhető. Mi mindenesetre bementünk abba a bárba (Caprice Bar), ami előtt a legnagyobb volt a férfisűrűség. Bent is csak pasik voltak. Nagyon udvariasan és mosolyogva azonnal felszabadítottak nekünk egy asztalt. Mi sütire vágytunk, plusz ittunk volna egy pohár bort. Bor nem volt, ezen csodálkoztunk. Volt egy kisebb terem, a nyitott ajtón keresztül láttuk, hogy nagy kártyaparti folyik ott. Szigorúan férfiak persze.
Félóra múlva felszedelőzködtünk, hogy akkor vegyünk valahol egy üveg bort az otthoni vacsorához. Kicsit futkorásztunk a környéken, de nem találtunk nyitott üzletet. Közben belestünk az utca túloldalán levő templom ajtaján, ahol éppen mise volt. Tele volt nővel a templom! Hát itt vannak!
Aztán, mivel nem kaptunk üveges bort sehol, találtunk még egy bárt (Il Quadrifoglio Blu) pár lépésre az előzőtől, ahova szintén bemasíroztunk a sok pasi közé egy pohár borocskára. Illetve itt volt egy nő is, de ő a pult mögött és éppen menni készült. Kár, mert a pár szóból, amit vele váltottunk, kiderült, hogy angol és szerintem ott él. Sajnos ezután elhúzott, pedig tudtunk volna tőle mit kérdezni. A csapos meg odaszólt egy asztalnál ülő fiatal pasinak, hogy hééé, Nino, add át a helyed a hölgyeknek, mire Nino átadta egy szó nélkül.
Kicsi volt a bár, ebben a hátsó részben 2-3 asztalon kívül csak székek álltak sorban egy nagyképernyős tévé előtt, két északolasz csapat játszott. Szerintem valamilyen focibajnokság lehetett, mert egyre több pasi gyűlt össze a tévé előtt és iszonyat hangerővel kommentálták a meccs állását.
Komolyan mondom, egy olasz filmben éreztem magamat. Nagyon élveztük a helyzetet.
Utolsó napunkon estefelé, amikor éppen hazafelé tartottunk az utolsó kirándulásunkból, Csilla elkezdett titokzatoskodni. Megadta a címet, hogy hova megyünk (ezt muszáj volt, mert én navigáltam), de csak annyit mondott, hogy majd ha odaérünk, meglátjuk, mi lesz az, örülni fogunk neki.
Hát, egy cukrászda volt az Francavillában, szicíliai utunk legjobb cukija. Csilla a Tripadvisorról nézte ki, rá is szolgált a jó véleményekre.
Megjegyzem, Szicíliában MINDEN pasticceria (cukrászda) remek volt, de ez talán mind között a legjobb. Degeszre ettük magunkat, képtelen lennék felsorolni, hogy mennyi mindent. A végén már azon nevettünk, hogy a pénztárnál elég lenne bemondani, hogy hány sor sütit, meg egyebet (pizzaszelet, sós dolgok) ettünk meg összesen. Az biztos, hogy ilyen finom pizzát még az életemben nem ettem. Hát még utána a sütik!! Mindegyik abszolút friss volt, könnyű és jóízű. Kár, hogy a nevüket sem tudom, de legalább lefotóztam őket. Nyomatékként még egy grappát is leküldtem utánuk.
És utána jött a meglepetés, pizzástúl, többféle sütistűl, grappástúl összesen 5,20 eurót fizettem.
Mind vérré vált bennem, az biztos. De ezzel nem csak én voltam így.
Közben figyeltük a betérő embereket. Nagy volt a forgalom, hol egy csapat iskoláslány ugrott be fagyiért, egyszercsak valamelyik bement a pult mögé, alighanem rokon volt. Ki-be járkáltak a pult mögé mások is, de senki nem vette zokon. Betértek asszonyok is, nem ültek le, csak nagy hangon megbeszélték a legfontosabbakat és továbbálltak. Kicsi, pöttyösabroszos asztalok voltak, a férfiak ahhoz telepedtek le sorban és ők is figyelték az eseményeket, amibe mi is beletartoztunk az újabb és újabb igényünkkel, amivel a pulthoz szaladgáltunk.
Az első két képen azok a sütik vannak, amiket én ettem. Az epres a mi képviselőfánkunkhoz hasonló süti, a belsejében a krémben nagy eperdarabok voltak. A hátsó sütire már nem nagyon emlékszem, csak hogy az is rettentő finom volt.
És nagy előnye volt még a dolognak, hogy kényelmesen elfértünk a kocsiban, mert nem kellett a csomagokkal együtt utazni.
Valamelyik este, hétvégén, amikor valahonnan jöttünk haza, láttuk, hogy nagy tömeg ácsorog az utcán. Különös volt, hogy csak férfiakat láttunk. Gondoltuk, mi is körülnézünk, hogy mi van itt. Semmi nem volt, tulajdonképpen még az sem derült ki, hogy így esténként mindig ez van-e, vagy csak a hétvégének köszönhető. Mi mindenesetre bementünk abba a bárba (Caprice Bar), ami előtt a legnagyobb volt a férfisűrűség. Bent is csak pasik voltak. Nagyon udvariasan és mosolyogva azonnal felszabadítottak nekünk egy asztalt. Mi sütire vágytunk, plusz ittunk volna egy pohár bort. Bor nem volt, ezen csodálkoztunk. Volt egy kisebb terem, a nyitott ajtón keresztül láttuk, hogy nagy kártyaparti folyik ott. Szigorúan férfiak persze.
 |
| A Caprice Bar előtt ráérősen beszélgetnek a helyi férfiak |
 |
| Caprice Bar, balra hátul a kártyások |
Félóra múlva felszedelőzködtünk, hogy akkor vegyünk valahol egy üveg bort az otthoni vacsorához. Kicsit futkorásztunk a környéken, de nem találtunk nyitott üzletet. Közben belestünk az utca túloldalán levő templom ajtaján, ahol éppen mise volt. Tele volt nővel a templom! Hát itt vannak!
Aztán, mivel nem kaptunk üveges bort sehol, találtunk még egy bárt (Il Quadrifoglio Blu) pár lépésre az előzőtől, ahova szintén bemasíroztunk a sok pasi közé egy pohár borocskára. Illetve itt volt egy nő is, de ő a pult mögött és éppen menni készült. Kár, mert a pár szóból, amit vele váltottunk, kiderült, hogy angol és szerintem ott él. Sajnos ezután elhúzott, pedig tudtunk volna tőle mit kérdezni. A csapos meg odaszólt egy asztalnál ülő fiatal pasinak, hogy hééé, Nino, add át a helyed a hölgyeknek, mire Nino átadta egy szó nélkül.
Kicsi volt a bár, ebben a hátsó részben 2-3 asztalon kívül csak székek álltak sorban egy nagyképernyős tévé előtt, két északolasz csapat játszott. Szerintem valamilyen focibajnokság lehetett, mert egyre több pasi gyűlt össze a tévé előtt és iszonyat hangerővel kommentálták a meccs állását.
Komolyan mondom, egy olasz filmben éreztem magamat. Nagyon élveztük a helyzetet.
 |
| Ezen a fotón még ott van az angol hölgy is |
 |
| Itt még nyugodtan üldögélnek a tévé előtt |
Utolsó napunkon estefelé, amikor éppen hazafelé tartottunk az utolsó kirándulásunkból, Csilla elkezdett titokzatoskodni. Megadta a címet, hogy hova megyünk (ezt muszáj volt, mert én navigáltam), de csak annyit mondott, hogy majd ha odaérünk, meglátjuk, mi lesz az, örülni fogunk neki.
Hát, egy cukrászda volt az Francavillában, szicíliai utunk legjobb cukija. Csilla a Tripadvisorról nézte ki, rá is szolgált a jó véleményekre.
A neve: Vincenzino - Pasticceria Gelateria Bar
Megjegyzem, Szicíliában MINDEN pasticceria (cukrászda) remek volt, de ez talán mind között a legjobb. Degeszre ettük magunkat, képtelen lennék felsorolni, hogy mennyi mindent. A végén már azon nevettünk, hogy a pénztárnál elég lenne bemondani, hogy hány sor sütit, meg egyebet (pizzaszelet, sós dolgok) ettünk meg összesen. Az biztos, hogy ilyen finom pizzát még az életemben nem ettem. Hát még utána a sütik!! Mindegyik abszolút friss volt, könnyű és jóízű. Kár, hogy a nevüket sem tudom, de legalább lefotóztam őket. Nyomatékként még egy grappát is leküldtem utánuk.
És utána jött a meglepetés, pizzástúl, többféle sütistűl, grappástúl összesen 5,20 eurót fizettem.
Mind vérré vált bennem, az biztos. De ezzel nem csak én voltam így.
Közben figyeltük a betérő embereket. Nagy volt a forgalom, hol egy csapat iskoláslány ugrott be fagyiért, egyszercsak valamelyik bement a pult mögé, alighanem rokon volt. Ki-be járkáltak a pult mögé mások is, de senki nem vette zokon. Betértek asszonyok is, nem ültek le, csak nagy hangon megbeszélték a legfontosabbakat és továbbálltak. Kicsi, pöttyösabroszos asztalok voltak, a férfiak ahhoz telepedtek le sorban és ők is figyelték az eseményeket, amibe mi is beletartoztunk az újabb és újabb igényünkkel, amivel a pulthoz szaladgáltunk.
Az első két képen azok a sütik vannak, amiket én ettem. Az epres a mi képviselőfánkunkhoz hasonló süti, a belsejében a krémben nagy eperdarabok voltak. A hátsó sütire már nem nagyon emlékszem, csak hogy az is rettentő finom volt.
 |
| A világ legfinomabb pizzaszelete |
 |
| Ők szerintem testvérek, a pasi Ausztráliában él, most látogatóban volt itthon Szicíliában. Otthonosan mozgott a pult mögött is. A hölgyet séfként mutatta be nekünk, valószínűleg ő követte el a sok finomságot. |
