A délelőttöt a remek panorámás medencénk partján töltöttük fölösleges heverészéssel, kis leégéssel az 50 faktor ellenére. Ez volt a pihenőnap.Már délután 3 is elmúlt, mire összeszedtük magunkat, hogy elinduljunk Volterrába. Az út hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, de lehet, hogy kicsit türelmetlenül vártam már, hogy lássam a várost újra. Éhesek voltunk, pizzázót kerestünk, nehezen találtunk is, majd szétszéledtünk.
Én alig tettem néhány lépést, amikor a Palazzo Vitinél találtam magamat. Először csak a lépcsőházát akartam megnézni, hogy érdemes-e lefotózni, végül felmentem a lépcsőn, ahol a múzeumként működő palota bejárata volt. Akkor már teljesen beizgultam, mert a bejárattól is látszott, hogy egy klassz, gazdag, régimódi otthont lehet majd körbejárni. Fotózni is lehetett bármit, úgyhogy nem sokat tanakodtam a bemenetelen.
Először néztem rá az órára, amikor kifelé jöttem a palotából, és rögtön rájöttem, hogy alig van néhány percem a "gyülekezőig". Akkor idén ennyit Volterráról. Nagyon nem bánkódtam azért, mert a Vitit érdemes volt megnézni mindenképpen. Csak utólag jött rám a sajnálkozás, amikor Erzsi mutatta, hogy milyen szép alabástrom fülbevalót vett magának. Ja, én is akartam, tényleg...
Visszafelé lassan haladtunk, mert kibuliztuk, hogy néhány helyen álljunk meg fotózni a tájat. Lassan a kitikkadás szélére kerültünk, ezért egy emberként rohantuk meg a legelső útszéli kocsmát, ami az utunkba került. Nekem teljesen vadnyugati fílingem lett a késő délutáni nap fényében fürdő tájtól és a közepén álló magányos kocsmától. Olyan igazi világbékés hangulat lett úrrá rajtam, amiben csak ritkán van része az embernek.
 |
| Kilátás Volterrából |
 |
| Ez a táj másnapra már nem ilyen volt, folyton változik |
 |
| Kitikkadás ellen egy üveg Morettit! |
A citromos csirke különböző fázisai
