(vasárnap)
Reggelente a tájat erős pára borította. A nap éppen az ablakunkkal szemben kelt fel.
A medencét ilyenkor takarította egy ember, aki éjszaka kirakott egy medencetisztító kütyüt, ami fel-alá mászkált a medencében és kluttyogó hangot hallatott, amikor éppen a vízfelszínhez közel került. Ez az eszköz reggel le lett állítva.
Lucca
A társaságból a többség még egyáltalán nem járt Toscanában, vagy csak nagyon régen. Luccában még én sem.
Helyes kis város, a régi városrész fallal van körülvéve, ennek tetején nagy fák sorakoznak. Talán emiatt volt, hogy - bár anblock felhívta rá többször a figyelmet, hogy milyen érdekes - összekevertem ezt az árnyas sétányt a Guinigi toronnyal, ahol néhány nagylombú fa nő magasan a város felett. Emiatt aztán nem is kerestem a tornyot, amit nagyon sajnálok, hogy nem láthattam és nem mászhattam fel rá, bár arra valszeg nem is lett volna idő.
A városfalon éppen valamilyen motoros felvonulás zajlott.
A kis ovális alakú Piazza dell'Amfiteatrón viszont sikerült átsétálni. Megkerestük Puccini szobrát a Corte San Lorenzón, ahol a szülőháza áll és ittunk egy elég furcsa jeges kávét ennek örömére. A Piazza Napoleone, nevéhez híven engem Franciaországra emlékeztetett, mert a teret szegélyező platánok ugyanúgy voltak megcsonkítva, mint ahogy azt Franciaországban teszik. Itt is volt egy csicsa körhinta, mint Firenzében a Piazza della Repubblicán.
Pisa
Bár már jártam Pisában a Csodák terén, azért nekem is tudott újat nyújtani, mert felmásztunk a Ferde toronyba, ahol még nem voltam. Érdekesek a fal mentén belül a lépcsők, mindig azon az oldalon vannak kikopva, amerre dől a torony. Felfelé nem volt gond, de lefelé egy frászban voltam, mert csúszott a szandim talpa és féltem, hogy lezúgok a síkosra koptatott lépcsőkön.
Lent a téren az emberek vicces fotókat készítettek egymásról, ahogy látszólag tartják, vagy éppen megdöntik a ferde tornyot.
Mivel a toronyba délutánra szólt a jegyünk SzZsuszával, az egész csapat kiült egy közeli étterem teraszára. Nagyon meleg volt, ilyen jól még sosem esett egy nagy tál zöldség, mint ott. A Guinness is megvolt, úgyhogy kerek lett a világ. A pincérek között volt egy feltűnő alak, egy szép szőke herceg. Mindannyian őt figyeltük és tanakodtunk, hogy megkérjük, hadd fotózzuk le. Nem volt gond, kiderült, hogy a pasas színész és övé az étterem. Nagyon kedves volt, egyáltalán nem hordta fenn az orrát (milyen vicces ezt így leírni)
Lajatico: Teatro del Silenzio
Lajatico híres szülötte Andrea Bocelli, akinek családja a mai napig a kisvárosban él. A város melletti egyik domboldalon egy érdekes szabadtéri színház van kialakítva Bocelli tiszteletére, ahol az énekes minden évben fellép (rossz nyelvek szerint fehér lovon érkezik a tett színhelyére :) . Előre rákerestem a Google Earthön, ahol csupa olyan képet találtam, amelyeken egy kis tó közepén egy hatalmas emberi fejet ábrázoló szobor látható, alighanem Bocellit ábrázolja. Ehhez képest nagy meglepetés ért, mert a fejet eltüntették és új szobrok jelentek meg, ezúttal nem a tó közepén, hanem a szélén levő durván megmunkált kövek tetején. Elég furcsa, rikítóan színes, jópofa modern szobrok, bár szerintem a környezethez nem nagyon illenek. Ettől függetlenül mégis nagyon érdekesnek találtam. Annyira új lehet a dolog, hogy a környéken kiaggatott plakátokon is még a régi környezet látható. A tó közepére is került egy új alkotmány.
Elhúztuk az időt, ezért a lajaticói étteremre szavaztunk az otthoni főzés helyett. Ennek én külön örültem, mert tervbe volt véve egy bolognai spagetti jó szokásom szerint. Persze azért egy kis limoncelló, majd egy kevés enyhe toszkán vörösbor is lecsúszott a gigánkon.
