Az előző napi tiszta időn felbuzdulva hajnali fotózást terveztünk. Még alig derengett, amikor mi már a vaporettón kucorogtunk a San Marco felé. A nap éppen a San Giorgio Maggiore mögött valahol fog felkelni, előtérben a gondolák ringatóznak, ebből lesz aztán csudi kép! Meg ott vannak a Piazzale oszlopai, a Dózse palota árkádjai, mind-mind jó hajnali fotótéma.
Hát ja, más a terv és más a valóság.
Minden ott volt az egy napot kivéve. Helyette szép egyenletes szürke felhőréteg takarta az égboltot. A rakparton két vidám patkány kergetőzött. Néhány kóbor fotós is ott reménykedett a gondolák körül.
Azért elszüttyögtünk vagy 2 órát a reggeliig, a gondolák megvoltak, mi meg utána szépen hazacsattogtunk enni, csomagolni, mert 10-ig el kellett hagyni a szobát.
Az útleveleket is végre visszaadta a mami, a csomagokat megint leraktuk a recepciónál és megbeszéltük, hogy csak este 6 körül jövünk értük.
 |
| Reggeli csúcs a Canal Grandén |
Az Accademiához mentünk a hídra nappali felvételeket készíteni. Jó nagy tömeg volt, egy német stáb is ott ácsorgott komoly felszereléssel. Finoman megérdeklődte az egyikük, hogy mikor megyünk tövább, mert szeretnének ott készíteni felvételt, ahol én foglaltam a helyet. Büszke voltam, hogy sikerült a legjobb helyet kiválasztanom, amit profik is kinéztek maguknak! Helyesek voltak különben a fiúk, jókedvűek, türelmesen vártak. Én meg elég hamar elhúztam a csíkot, mert nem voltam különösebben megelégedve a nappali felvételekkel, átadtam nekik a terepet.
A San Marco oldalon folytattuk az utat, célunk a gondolaparkoló volt a Szent Márk tér mellett. Be-benéztünk ide, meg oda. A Campo Santo Stefanón például találtunk egy eléggé extravagáns boltot, amiről igazából nem tudtam eldönteni, hogy szexshop, vagy csak simán polgárpukkasztásról szól, mindenesetre a honlapját is érdemes megnézni. Magáról azt állítja, hogy egy művészeti galéria és egy divatshop keveréke.
A képet a netről szedtem le:
Egyéb galériák is voltak, erről az alkotásról először Zsuzsának jutott eszébe, hogy nini, hiszen ez a Beatles!
Az időnk jó részét ezen a napon a csatornákon közlekedő gondoláknak szenteltük. "Gondolák mozgásban" - ezt a címet adnám neki. A gondolaparkoló sajnos csalódás volt, mert valamit építenek és emiatt egy nagy szürke kerítés lógott bele a képbe, akárhogy helyezkedtünk.
Közben meg is ebédeltünk szerintem velencei tartózkodásunk legjobb helyén, a San Marcótól nem messze egy eldugott sikátor eldugott kis éttermében. Mondanom se kell, helyi erőkkel volt tele, az árak barátságosak voltak, a pincérek is és a kaja is jó volt. Gyorsan feljegyzem, amíg még megvan: Ristorante "Da Stefano".
6 körül visszabattyogtunk utoljára a szállásra és nagy pakolászást csaptunk a recepciónál. Azért megnyugtató volt, hogy Öreg Mamma előkandikált a helyéről, hogy mi folyik, tehát figyelt a csomagokra.
Elbúcsúztunk és utoljára vaporettóra szálltunk. Nem mondom, hogy jó érzés volt, minden fáradtság ellenére.
A vacsoránál (önkiszolgáló Brek a pályaudvarnál) tiszta dejavu érzésünk lett, ugyanis a helyzet tökéletesen emlékeztetett az eggyel előbbi utolsó velencei vacsoránkra, amikor is egy legalább 100 fős iskolai csoportot vacsoráztattak velünk egyidejűleg. Akkor nagyon zavart a csivitelés, érdekes, hogy most nem, mert azért azt nem feltételezem, hogy halkabbak lettek volna az elődeiknél...
Különben a pályaudvaron is dejavu-m volt, csak az meg indiai eredetű. Tudniillik nem írták ki a vonatunkat (vágány, stb.), pedig az indulási idő igencsak közeledett. Bementünk az információba, ahol azonnal intézkedni kezdtek (szerintem elfelejtették frissíteni a táblát) és velünk is közölték a hiányzó adatokat. Nem sokkal azután, hogy felszálltunk, el is indult a vonat.
A kusettfülkében már bent ült egy szimpi indiai házaspár. Zsuzsa csodálkozott, honnan tudom, hogy indiaiak, hát micsinyájak, megismerem a vonásaikról őket. Mumbai-ból jöttek, két nagy fiuk van (18 és 20 évesek), a fiúk tanulnak, most a nagyanyjuk néz rájuk. Nagyon jó volt beszélgetni velük, a menyecske szerintem fiatalabbnak nézett ki a koránál, bár fene tudja, lehet, hogy fiatal is volt. Határozottan értelmes, nagyon jó fej volt a nő, jókat nevetett, dirigálta a férjét. A férj egy nagy pocakos férfi volt, nyugodt, hagyta, hadd dirigálja az asszony. Egy másik indiai párral utaztak, csak azok más fülkében kaptak helyet, de a pasi átjött beszélgetni. Nagyon érdeklődőek voltak. Pár nap múlva Magyarországra jönnek 2 napra, mondták, és kérdezték, mit érdemes megnézni. Adtunk nekik néhány ötletet, többek közt javasoltuk, menjenek fürdőbe (Gellért). Mikor mondtuk, hogy kb. 20 euro a belépő 3 órára, azt nagyon kevesellte a másik pasi. Ezek az emberek valszeg nem a legszegényebb rétegből származnak Indiában. Azt is megtárgyaltuk, hogy mindketten voltunk már Indiában a Zsuzsával. Megkérdeztem a nőt, hogy hol a szárija, de azt mondta, csak néhányszor veszi fel egy évben. Na, ekkor azért megszólalt a hallgatag apjuk, hogy na persze, talán csak egyszer! Úgy vettem ki, ő jobban szeretné, ha az asszony száriban járna. Pedig farmerban is mutatós nő volt.
Közben két chilei srác is jött, velük az indiai nő azonnal elcserélte a felső fekvőhelyeket a középsőkre.
Szóval jól elbeszélgettünk velük, még tovább is folytattuk volna, de szemlátomást álmosak voltak, lassan át is rendeztük a fülkét és mindenki lefeküdt aludni.
Na, itt kezdődött a probléma, uyganis az indiai pasi egész éjszaka megállás nélkül horkolt, hogy majd' kidőltek a fülke falai. Az asszony ugyan néhányszor oldalba bökte, de szegény pasi nem bírta abbahagyni. Ennek ellenére én nagyon jót pihentem, ha nem is végig aludtam, össze se lehetett hasonlítani az előző kínszenvedéssel. Igaz, a hőmérséklet is megfelelő volt, nem kellett egy rakás cucc, hogy ne fagyjak szét, és szerintem még a fekhely is kényelmesebb lehetett. De meg nagyon fáradt is voltam.
Sajnos nem tudtunk tőlük elköszönni, mert hajnalban leszálltak Linzben.
Reggeli után a chilei srácoknak mondtuk el az összes látnivalót Budapesten, mert ők is oda tartottak. Próbáltunk egy helyre helyjegyet venni velük a budapesti vonatra, de nem sikerült.
Hát ez volt a záróakkordja a velencei kirándulásunknak.
A vacsoránál (önkiszolgáló Brek a pályaudvarnál) tiszta dejavu érzésünk lett, ugyanis a helyzet tökéletesen emlékeztetett az eggyel előbbi utolsó velencei vacsoránkra, amikor is egy legalább 100 fős iskolai csoportot vacsoráztattak velünk egyidejűleg. Akkor nagyon zavart a csivitelés, érdekes, hogy most nem, mert azért azt nem feltételezem, hogy halkabbak lettek volna az elődeiknél...
Különben a pályaudvaron is dejavu-m volt, csak az meg indiai eredetű. Tudniillik nem írták ki a vonatunkat (vágány, stb.), pedig az indulási idő igencsak közeledett. Bementünk az információba, ahol azonnal intézkedni kezdtek (szerintem elfelejtették frissíteni a táblát) és velünk is közölték a hiányzó adatokat. Nem sokkal azután, hogy felszálltunk, el is indult a vonat.
A kusettfülkében már bent ült egy szimpi indiai házaspár. Zsuzsa csodálkozott, honnan tudom, hogy indiaiak, hát micsinyájak, megismerem a vonásaikról őket. Mumbai-ból jöttek, két nagy fiuk van (18 és 20 évesek), a fiúk tanulnak, most a nagyanyjuk néz rájuk. Nagyon jó volt beszélgetni velük, a menyecske szerintem fiatalabbnak nézett ki a koránál, bár fene tudja, lehet, hogy fiatal is volt. Határozottan értelmes, nagyon jó fej volt a nő, jókat nevetett, dirigálta a férjét. A férj egy nagy pocakos férfi volt, nyugodt, hagyta, hadd dirigálja az asszony. Egy másik indiai párral utaztak, csak azok más fülkében kaptak helyet, de a pasi átjött beszélgetni. Nagyon érdeklődőek voltak. Pár nap múlva Magyarországra jönnek 2 napra, mondták, és kérdezték, mit érdemes megnézni. Adtunk nekik néhány ötletet, többek közt javasoltuk, menjenek fürdőbe (Gellért). Mikor mondtuk, hogy kb. 20 euro a belépő 3 órára, azt nagyon kevesellte a másik pasi. Ezek az emberek valszeg nem a legszegényebb rétegből származnak Indiában. Azt is megtárgyaltuk, hogy mindketten voltunk már Indiában a Zsuzsával. Megkérdeztem a nőt, hogy hol a szárija, de azt mondta, csak néhányszor veszi fel egy évben. Na, ekkor azért megszólalt a hallgatag apjuk, hogy na persze, talán csak egyszer! Úgy vettem ki, ő jobban szeretné, ha az asszony száriban járna. Pedig farmerban is mutatós nő volt.
Közben két chilei srác is jött, velük az indiai nő azonnal elcserélte a felső fekvőhelyeket a középsőkre.
Szóval jól elbeszélgettünk velük, még tovább is folytattuk volna, de szemlátomást álmosak voltak, lassan át is rendeztük a fülkét és mindenki lefeküdt aludni.
Na, itt kezdődött a probléma, uyganis az indiai pasi egész éjszaka megállás nélkül horkolt, hogy majd' kidőltek a fülke falai. Az asszony ugyan néhányszor oldalba bökte, de szegény pasi nem bírta abbahagyni. Ennek ellenére én nagyon jót pihentem, ha nem is végig aludtam, össze se lehetett hasonlítani az előző kínszenvedéssel. Igaz, a hőmérséklet is megfelelő volt, nem kellett egy rakás cucc, hogy ne fagyjak szét, és szerintem még a fekhely is kényelmesebb lehetett. De meg nagyon fáradt is voltam.
Sajnos nem tudtunk tőlük elköszönni, mert hajnalban leszálltak Linzben.
Reggeli után a chilei srácoknak mondtuk el az összes látnivalót Budapesten, mert ők is oda tartottak. Próbáltunk egy helyre helyjegyet venni velük a budapesti vonatra, de nem sikerült.
Hát ez volt a záróakkordja a velencei kirándulásunknak.
