Velence 2016 - 1. nap

Ezúttal ketten beszéltünk össze Zsuzsával egy velencei fotózásra. Sajnos a Budapest-Velence vonatjáratot megszüntették, helyette bécsi átszállással lehet menni. A MÁV kedvezményes jegyet ad a Bécs-Velence járathoz Budapesttől. De ez azért azt jelentette, hogy egy jóval korábbi vonatot kellett választanunk, nehogy lekéssük a csatlakozást. (Nem késtük volna le, mert pontos volt a vonat.) Így alakult, hogy Bécsben volt pár óra üresjáratunk. 

Az újonnan átadott Hauptbahnhof hatalmas, minden ki van táblázva, tiszta, csúcsszuper. Nem messze van tőle a Belvedere, aminek a parkján átsétáltunk, múltkor úgysem maradt már rá időnk. Bemenni nem tudtunk, mert hamarosan zártak. Nagyon hideg volt egyébként Bécsben. A Belvedere után még kóricáltunk egy darabig, aztán beültünk egy sörre-almásrétesre valahova. Na, az jólesett.

Visszafelé az állomásra csak azért siettünk, mert hideg volt. Nem volt ismerős a környék, ezen csodálkoztam. Hát persze, mert egy sarokkal elszámoltuk magunkat, de szerencsére időben megérdeklődtük a helyes utat és nemsokára már a vonaton ültünk.

Ezt az éjszakát sokáig nem fogom elfelejteni. Egy szemhunyásnyit nem aludtam. Nem csak a hideg volt zavaró, hanem az üvegablakon bevillódzó villanyfény is, meg a sok cucc, amit magamra terítettem takaróként, de minden fordulatnál szétcsúszott és újra kellett építeni. 

Reggelre beleheltük a fülkét a többi utassal és reggelit is kaptunk. A vonat pontosan érkezett a Santa Luciára.

Velencében eső fogadott.

Már jóelőre betanultam az útvonalat a szállásunkig, ami a San Polo negyedben volt. Ennek köszönhetően azonnal odataláltunk az esőben. Tudtam előre, hogy a Frari környékén lesz. Ez annyira így volt, hogy nemhogy a közelében, hanem szinte a tövében volt a szállás. 

Sajnos megdőlt az eddig hangoztatott nézetem, miszerint Olaszországban nincs rossz szállás... De, van. Igaz, olcsó volt, főleg, hogy Velence kellős közepén található és még reggelit is adtak. (A teljes ár már nem ennyire kevés, mint amennyiért ebben az uborkaszezonban adták.) Mindig azt mondom, nem érdekel a szállás, ha bizonyos alapvető dolgok megfelelnek, mint a fekhely és a tisztálkodási lehetőségek. Hát-hát. Ez a szállás egy picit már ezalatt volt. 

Tulképp ugyanazt tudom elmondani róla, mint a januári kehidakustányi szállásunkról: rettentően lelakott, évtizedek óta semmit nem fordítottak rá, hagyták teljesen tönkremenni. De ez az a rész, ami nem érdekelt volna, csak sajnos piszkos is volt. Ez pedig nem pénzfüggő, mert láttuk minden nap a takarítónőt tüsténkedni. Csak picit rá kellett volna nézni, hogy mit csinál, pontosabban mit nem. De hát ezen a szálláson egy százéves anyóka felelt mindenért, nyilván nem mászott fel az emeletre minden nap ellenőrizni a személyzet munkáját. 

Szerencsére a lepedő és a párnahuzat makulátlan volt, a takaró rajta viszont már annyira nem, úgyhogy igyekeztem a cuccaimat mindig a lepedőre rakni, meg ahhoz nyúlkálni. Azon meg jókat nevettünk, hogy a szoba felszereléséhez egy mosdó és egy bidé is tartozott. Az rendben, hogy a mosdó, de a bidé vajon kinek kellett? Csak nem gondolják, hogy kimegyek a folyosóra a WC-re, majd visszajövök a szobába a bidét használni?? :D :D

Ami a legjobban zavart az egészben, az nem is az én személyes kényelmem, mert nem sokat foglalkoztam a szállásunkkal (hála a tiszta lepedőnek, de tényleg), hanem az, hogy itt van egy klassz kis épület Velence kellős közepén és hagyják leromolni, tönkremenni, csak szedik ki a pénzt belőle nyilvánvalóan, ahelyett, hogy egy frankó szállást csinálnának belőle, amit nyilván sokkal jobb áron lehetne értékesíteni. Én szégyelltem magam helyettük. 

Na, ennyit a szállásról, főleg a kíváncsi vidéki nénikém kedvéért.

Kicsit előreszaladtam, mert mi már reggel 9 körül a szálláson voltunk, de csak déltől lehetett elfoglalni a szobát. Otthagytuk a bőröndöket a recepció mellett és első dolgunk volt egy kávézót keresni a környéken. Meg is találtuk, onnan üzentem, hogy a WC ablaka pont a Frari főbejáratára nyílik. 

Sajnos egész nap esett.

Bár mi fotózni jöttünk, de javasoltam Zsuzsának, hogy menjünk be régi kedvencembe, a Scuola Grande di San Roccóba, ha már így esik az eső. Megéri, mert annyira gyönyörű. Ráadásul jó közel van, pont a Frari mögött. 

Éppen azt vizslattuk, hogy mennyibe kerül a jegy, amikor a kezünkbe nyomtak 2 ingyenjegyet. Kiderült, hogy aznap minden nő ingyen keresheti fel a Scuolát a Nőnap tiszteletére. Ez aztán a nagyvonalú gesztus! Hú, erre nem is számítottunk. 

Néhány helyen még mindig fel van állványozva az épület, de most is csodálatos, grandiózus, lenyűgöző. Határozottan emlékeztem, hogy nem lehet fotózni benne, mire félidőben kiderült, hogy dehogynem. Ez volt a második meglepetés. Jó sok időt eltöltöttünk bent, mondanom sem kell. Gyakorlatilag az egész délelőttöt.

Miután kiröhögtük magunkat a bidén a szobánkban és aludtunk egy rövidet, újra nyakunkba vettük a várost. Most a Rialto felé indultunk el. Az eső elállt, most meg az volt a bajunk, hogy felszáradt a kő, nem fog csillogni a képeken. :) 

A San Polo Velence legsikátorosabb része. És most jöttem rá, miért tévednek el benne az emberek örökké. Mert hiába tudod, hogy nagyjából hol vagy és merre van a célpontod, azt csak akkor találnád meg, ha szárnyra tudnál kapni. Mert a csatornáknak nem minden oldalán van járda, ezért gyakran kerülni kell. És elég csak egy sikátort tévedni, már teljesen máshol vagy, mint szeretnéd. 

Na, de ez minket elkerült, mi minimálisan keveset tévedtünk, Persze volt olyan is, majd időben elmesélem.

A délutánt kóborlással töltöttük, estefelé megvettük a 3 napos vaporetto bérletet is. Úgy számítottunk, hogy majd este használjuk először, akkor kitart a negyedik nap végéig.

Annyit mászkáltunk a 4 nap alatt, hogy még a képek alapján sem tudom mindig beazonosítani a sorrendet, de talán mindegy is. A lényeg, hogy aznap este mindenképpen a San Marcón akartunk lenni, hogy lássuk az Acqua altát, vagyis azt, amikor a laguna vize elönti a Szent Márk teret. 

Addigra már megint eleredt az eső és elég nehéz volt a fotós cuccal, állvánnyal és esernyővel közlekedni, közben objektívet cserélni, esetleg az állványt is használni. 

Beültünk egy hangulatos étterembe vacsorázni, mert az Acqua alta csak 11 körül tetőzött. És akkor megint rájöttünk valamire. Ugyanis az volt, hogy a Zaccaria felől közelítettük meg a teret és egyfolytában azt lestük, hogy milyen magas már a parton a víz, mindjárt átcsap és majd milyen érdekes lesz látni, ahogy elkezd folyni a Szent Márk tér felé. Hogy ugye ellepje.

Hát ez egyáltalán nem így működik.

A víz nem a part felől folyik rá a térre! Hanem a tér alacsonyabban fekvő részein elkezd felbugyogni a víz a kövek közül. Még egy pici örvénylést is lehet látni.

Ja, majd elfelejtem. A fél San Marco le volt zárva kordonokkal és csak úgy hemzsegtek a rendőrök, meg mindenféle egyéb egyenruhás a városban. Mondtam, jól nézünk ki, csak nem valami robbantás lesz? Ráadásul már itthonról észrevettem a webkamerán, hogy a tér felől nem látszik a San Giorgio Maggiore, mert egy dög nagy katonai cirkáló állt be a képbe. Nagyon jó, dühöngtünk, akkor hogy csinálunk onnan majd felvételeket?

Minden kiderül egyszer, Matteo Renzi olasz miniszterelnök itt látta vendégül Hollande francia elnököt pont március 8-án, persze, mikor máskor.
Cikk: http://www.ansa.it/english/news/politics/2016/03/08/renzi-hosts-hollande-at-venice-summit_300c9645-15c8-497d-9254-1288c06e6227.html

Erreföl vonultunk el kajálni, aztán amikor visszajöttünk későn, már szabad volt a bejárás a térre. De a cirkáló nem ment el. 

Már csak színesbőrű árusok járkáltak műanyag csizmákkal a kezükben, meg néhány megszállott fotós.