Monopoli
Barátságos kis város az Adria partján. Kevésbé túristás, mint Polignano, talán ezért kedvesebb is. Hatalmas, szép katedrálisa van egy védett kis terecskén. Bent a katedrálisban érdekes történettel ismerkedtünk meg néhány kiállított festmény alapján. Szóval az volt, hogy a XII. században elkezdték építeni a katedrálist, de egy idő után felfüggesztették az építkezést, mert elfogyott a fa, amit a tetőszerkezethez akartak felhasználni. A legenda szerint 1117. december 16-án megjelent a Madonna egy Mercurio nevű egyházfi álmában és közölte, hogy megvan már a fa az építkezéshez. Az egyházfi háromszor próbálta elmondani ezt a püspöknek, de az nem hitt neki. Azonban az éjszaka folyamán váratlanul megszólaltak a harangok és a város népe a kikötőbe tódult, ahol látták, hogy egy tutaj van ott, rajta egy Madonna della Madia ikon. A püspök háromszor próbálta megragadni a festményt, végül sikerült neki és az ikont nagy körmenetben szállították a katedrálishoz. A Madonna della Madia a város védőszentje lett. A tutaj faanyagából be tudták fejezni az építkezést, de a dómot aztán még évszazadokig nem szentelték fel valamiért. Mindegy, a festmények, amelyek ezt a legendát próbálják elmesélni, nagyon érdekesek voltak. A dómban pedig még a megmaradt faanyag is közszemlére van állítva.
 |
| Basilica concattedrale di Maria Santissima della Madia |
 |
| Itt van a maradék fa kiállítva |
 |
| Végig lehet a városfalon sétálni |
 |
| Háttérben az erőd |
 |
| Monopoli kellemes kis zárt kikötője |
Ezen a napon a harmadik város Ostuni lett volna, de közfelkiáltással erről az élvezetről most lemondtunk. Helyette a tengerpartot választottuk. Marcsi megérdeklődte, hol van a közelben homokos part, ahol fürödni is lehet. Határozottan állították, hogy Capitoli a mi helyünk.
 |
| Útban Capitoli felé megálltunk olajfát fotózni. |
Ezúttal nem volt szerencsénk, a jelzett tengerpart csupa szikla volt és a víz erőteljesen csapkodta a partmenti sziklákat. Itt szó sem lehetett fürdésről. Helyette viszont felfedeztük, hogy a szikla tele van apró rákokkal.
Amikor a rákfigyelést eluntuk és a part többi részét is megtanulmányoztuk, elindultunk hazafelé. Kis hiányérzetem volt az olajfafotózással kapcsolatban, ezért megint megálltunk egy szép vörösföldes-olajfás terület mellett, vesztünkre, mert a kocsi lefulladt és nem akart újraindulni. Marcsi azonnal rájött, hogy nem szabadott volna járó klíma mellett leállítania a kocsit. Hamar jött a segítség, alig állt ki az út mellé integetni, máris megállt egy olasz fickó a családjával és az irányítása mellett egy fél perc alatt betoltuk a makrancos járgányt. Szinte egyszerre indultunk velük. Útközben azon filóztunk, hogy vajon ők is pont arra akartak menni, mint mi, vagy csak nem mernek magunkra hagyni minket. Bár ez utóbbi azért nem volt valószínű, hiszen előttünk mentek, nem mögöttünk. De valahogy mégsem értettük, hogy több 10 km megtétele után is még mindig egyfelé tartunk, egy tempóban. Valószínűleg nekik is feltűnt a dolog, mert amikor végül mégis elhajtottak másfelé Villa Castelliben (ami már egészen közel van Grottagliéhoz), akkor mindannyian integettek nekünk. Vicces volt, jókat nevettünk az eseten így utólag. Valószínűleg ők is.
 |
| Minden baj okozói... |
