Horvátország 2015/6 - Kravice vízesés és Počitelj

Még egy kirándulással vagyok adós a 2015-ös horvátországi nyaralásunkból, ami szintén Bosznia-Hercegovinába vezetett.

A Mostar felé vezető úton Čapljina városánál (úristen, ezt is hányszor leírtam az IBUSZ-nál! vasúti csomópont) kell elhagyni a Neretva folyót. Innen még egy félóra a Kravice vízesés.

Van jó nagy befogadóképességű parkoló (jelenleg szinte üres volt) és innen egy kis séta lefelé a vízeséshez.

Mit mondjak, gyönyörű. Sokan Bosznia Plitvicéjének titulálják. Annál azért kisebb persze. Én a magam részéről eddig semmit nem hallottam róla, ami elég méltatlan. 8 évvel ezelőtt itt mentünk el szinte mellette Mostar felé.

Szépen sütött a nap, a tó vize a lehető legzöldebb volt és szép kék szitakötők pihegtek a vízparti köveken. Félkörívben csak úgy porzott, zubogott le a víz a tóba. Az emberek álltak és nézték, ezzel nem lehetett betelni.

Közeledünk, a vízesés fölülről

A kirándulást félnaposra terveztük, de nyugodtan lehetett volna egy teljes nap is, főleg, hogy visszafelé még Počitelj-be is bementünk.

Počitelj Čapljinától északra van, Mostar felé egy pár kilométerre, a Neretva mellett. Bájos középkori városka, egységes, ódon hangulattal. Itt nagyon éreztük az előszezont, meg azt, hogy közeledik a nap vége, mert semmi nem volt nyitva, csak egy-két árus szedelőzködött éppen és szinte csak mi csatangoltunk az épületek között. Lakossal sem nagyon találkoztunk, kissé díszletszerűnek éreztem emiatt a települést. A város fölé magasodik Počitelj vára, ahova, most sem értem, hogy miért, nem akaródzott felmászni. 

A balkáni háború alatt alaposan helybenhagyták, szinte mindent újjá kellett építeni. Elég szomorú, mert stratégiai jelentősége már egyáltalán nincs. 

A medresz

Ali pasa dzsámijának falán:
kép a háborús pusztításról

Az újjáépített minaret és a dzsámi új kupolája

A dzsáminál találtunk egy bóvliárust, aki beengedett
minket körülnézni

Ahol ennyi cica van, ott embernek is kell lennie

Valakinek a mamája, de már nem emlékszem,
miért volt ez érdekes,
lányok?

Horvátország 2015/5 - Mostar

Egész napos kirándulást terveztünk Mostarba, de előtte el kellett valamit intéznem. 

Már első nap kiderült, hogy van egy régi 100 kunásom, amit itthon kaptam még a pénzváltáskor. Ezt a százast sehol nem fogadták el. Jozo azt tanácsolta, hogy bankban próbáljam kicseréltetni. (Ő maga még hozzányúlni sem akart, mintha fertőzött lenne. :)) A mostari kirándulás napján átutaztunk Metkovićon, Jozo úgy gondolta, az elég nagy hely, több bank is van.

No, kinyitottuk a szemünket, amikor elértük Metkovićot és rögtön láttunk is egy Raiffeisen bankot az út mentén. Ez ismerős is volt, meg elég nagynak is gondoltam ahhoz, hogy a cserét lebonyolítsam. Sajnos rosszul gondoltam, viszont volt ott egy kedves alkalmazott, aki mondta, hogy a helyi bankban ezt meg tudom oldani és el is magyarázta, hogy hol találom. A bankfiók hamar meglett, arra viszont nem számítottam, hogy sorszámot kell húznom és ki tudja, meddig várni, mert előttem voltak egy páran.  Közben lelki szemeim előtt már láttam, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel és jó nagy feneket kerítenek az egésznek, miközben a lányok a parkoló kocsiban nem tudják, mi van velem, hol vagyok már. Ekkor olyat csináltam, ami rám nem túl jellemző, elkaptam egy alkalmazottat és soronkívül rákérdeztem a cserére. Egy perc múlva már jöttem kifelé a bankfiókból, kezemben az új 100-assal. Minden adminisztráció nélkül, pikk-pakk kicserélték. Ezt nem gondoltam volna!

De térjünk vissza Mostarhoz.

A horvát-bosnyák határon ácsorogni kellett, meg okmányellenőrzés is volt. Na, ilyet is régen éltünk át. Nem nagyon értettem, mert máshol is többször átléptük  a határt, de sehol nem állítottak meg.

Bosznia-Hercegovinában végig a Neretva mentén haladtunk és egyre több minarettel találkoztunk.

Mostart délről közelítettük meg, parkolót azonban nehéz volt találni. Végül a város északi részén, a pályaudvar melletti üres területen álltunk meg. Messzebb volt a központtól, de legalább ingyen, bár nem ez volt a cél.

Elkezdtünk visszaszivárogni a város központja felé. Mostar nem olyan, mint Dubrovnik óvárosa, itt erősen látszanak a háború nyomai. 8 évvel ezelőtt én már jártam erre, mintha semmi nem változott volna azóta. Jó pár romos épületre emlékeztem. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ezek még mindig változatlan állapotban vannak.

És hát ott van a sok sír a köztereken. Szomorú látvány.

Érdekes falfirka  az állomás közelében

Épületrom a város közepén, nem egyedüli látvány

Ez viszont szép!

Új sírok egy közparkban

A Bišćevića kuća egy tradícionális oszmán otthon a XVI. századból. A zárt udvar és a ház is nagyon takaros, eredeti bútorokkal, használati és dísztárgyakkal berendezve. Csupa szín (szőnyegek) és kényelem. Csak mezítláb szabad belépni. Az épület a Neretva fölötti sziklákra épült.
Az emeleti, udvarra néző nyitott helyiségben jött ránk a röhögőgörcs. Eredeti fotók vannak a falra aggatva a családról. A ház asszonyának külön fotót szenteltek. A képen egy alak látható tetőtől talpig burkában, ami csak a szemnek hagy egy vékony rést. Helyre menyecske!! :D

A Karagözbey Dzsámi udvarán is időztünk valamennyit, főleg az árusok miatt. Tán be is megyünk, ha nem vagyunk nagyon a kirándulás elején. Késő bánat!

Lassan beértünk az óvárosba, egyre sűrűsödtek a túristák. Ilyenkor próbálom a szép dolgokat meglátni, ami Mostarban annyira azért nem nehéz, mert az óváros és az Öreghíd is igen-igen látványos.
Átmentünk a  túloldalra, ez asszem a horvátlakta terület, míg a Neretva innenső oldalán laknak a bosnyákok. A város gyakorlatilag kettéosztva működik. Mit nézegettem gyerekkoromban az Öreghidat Csontváry képén és most már nem is először láthatom élőben. Bár ez már nem ugyanaz a híd, sajnos, de nem kell hozzá túl erős képzelőerő.
A híd aljában is voltunk és percekig lestük a legényt, aki fürdőgatyában készülődött a leugráshoz a hídról, de úgy látszik, nem volt elég érdeklődő, akkor meg minek. Egy idő után mi is meguntuk és elmentünk az itteni bazárba szuvenírek között csemegézni.
Ez a Neretva hogy tud ilyen zöld lenni!

Horvátország 2015/4 - Dubrovnik és Mali Ston

Dubrovnik kis idegeskedéssel indult, ami egy időre elfeledtette, mennyire vágytam ide. Egyszer már, nagyon régen, jártam a városban, az nagyon szép emlék volt. Legjobban arra emlékszem, hogy az óvárosban szinte tükörfényesre koptatott kövek alkották az utcákat és nem emlékszem tömegre, holott nyár közepe volt. Kíváncsian vártam, hogy most milyen lesz. 

De először parkolót kellett találnunk, ami Dubrovnikban nem egyszerű feladat. Tettünk egy kört egészen az óvárosig, próbáltunk a közlekedési táblákon eligazodni. Végül jóval kijjebb találtunk egy parkolóházat. 

Visszabandukoltunk gyalog az óvárosba. Ezen a napon elég meleg, nyárias időnk volt. 

Tettünk egy kört, amikor beértünk az ódon falak, meg a rengeteg túrista közé. Mi lehet itt főszezonban? Ennyi japcsi Japánban sincs!

Próbáltam visszaemlékezni a régi Dubrovnikra. Mikor kiértünk a kikötőbe, az is beugrott. Nem csak kb. 40 év telt el, de egy háború is volt azóta, hihetetlen és nagyon-nagyon szomorú. A városon a háború nyomai már nem látszanak, legfeljebb annyiban, hogy rengeteg az új tető. Az épületeken mást nem fedeztem fel. Nem mintha szerettem volna látni bármit is, ami a pusztításra emlékeztet. 

Találtunk egy kiállítást, ami a háború alatt készült fotókat mutatta be. Megrázó volt látni a rombolást, a rengeteg halottat. 

Aztán kimentünk a japcsik közé a napfényre.

Ezután jött a hab a tortán. Kiderült, hogy fel lehet menni a városfalra. Hű, és teljesen körbe lehet járni a várost. Ez már valami!

Eltartott vagy két órát, mire körbeértünk. Nagyon jó volt!

Lassan indulnunk kellett hazafelé.
Az útikönyv és Jozo szerint ha valaki halat akar enni, akkor azt Mali Ston-ban tegye meg. Ez tényleg így van, egymást érik a halas éttermek. Kicsit tanácstalanul kóboroltunk, mert az előszezon miatt még itt sem volt forgalom, így a fele sem volt nyitva a halasoknak. Végül csak megtaláltuk a helyünket a Vila Koruna nevű étteremben. Hatalmas hodály volt, a helyekhez képest kevés vendéggel, de voltak vendégek és ez jó előjelnek bizonyult. Az ablakok előtt, belül, nagy víztartályokban halak úszkáltak. Tán ebből választhatnak friss halat a vendégek, nem derült ki.
Kicsit szótlanak voltunk, fáradtak és éhesek. Tanácstalanul néztük az étlapot, próbáltuk kitalálni, hogy melyik étel mit takar. Végül ugyanazt választottuk mindannyian.
M mesélte, milyen finomat evett egyszer, sok apró sült halacskát. És mit tesz isten, pont ilyet kaptunk, méghozzá három jó nagy adagot. Nagyon, NAGYON jólesett! Bár a végét már alig tudtuk legyűrni.