Másnap korán keltünk, nehogy lemaradjunk a hajókirándulásról. A hajónk a 10 km-rel odébb levő Biogradban várt ránk.
Biogradban zajlott az élet, ilyenkor látszik, hogy helyi emberek is élnek a tengerparton, mindenki tette a dolgát, sietett a munkába. Minden úgy történt, ahogy az utazási irodai kedves nő elmondta. Sikerült parkolóhelyet találnunk egészen közel a kikötőhöz. Én elmentem napi parkolójegyet venni, majd megkerestük a kis piros katamaránunkat, amely pontosan ott várt ránk, ahol ígérték. Mondanom sem kell, az elsők között voltunk, akik odaértek.
 |
| Danka, a piros katamarán. Ez az elülső fedélzet, mögötte a kormányfülke. |
Lassan gyülekezett a többi utastárs is, sok család kisgyerekekkel. A hajó személyzete pakolta be a friss reggelinekvalót a hajó belsejébe. Ante, a kapitány, mindenen rajta tartotta a szemét. Beszálláskor mindenkit besegítettek a hajóba. Később a fiatal srác, akit mi hajósinasnak néztünk, jól kikapott a kapitánytól, mert nem volt ott a késő utasok beszállásánál.
Mi az alsó fedett részben foglaltunk helyet, ahol asztalok is voltak. Az, hogy "fedett" csak a tetőre vonatkozik, mert oldalt nyitott volt ez a rész is. Efölött volt a felső fedélzet, amit sokkal jobban ért a nap, de a szél is és itt volt a kormányfülke is. A kormányfülke előtt még volt egy elülső fedélzet is a hajó elején. Más hajókon ezt az elülső fedélzetet nem szokták átengedni az utasoknak, de itt oda is szabad volt a kijárás. A vicces az volt, hogy ide csak a kormányfülkén keresztül lehetett kimászni egy nem is olyan veszélytelen oldalsó lépcsőn keresztül, de ez láthatóan nem zavarta a személyzetet. M majdnem az egész utat itt töltötte, ahonnan legjobban lehetett követni, hogy merre is tartunk. Mi B-vel alul maradtunk, csak néha tettünk egy kört a katamaránon.
Ez így elmondva egész komoly nagy hajónak tűnik, pedig nem volt az.
8:30-kor indultunk Biogradból. A kapitány több nyelven kihirdette, hogy nemsokára megállunk Pakoštane-ban további utasokat felvenni. Kicsit megrettentünk, amikor a következő kikötőben megláttunk egy csomó embert, ezek mind ide akarnak felszállni?
 |
| Apró sziget kápolnával Pakoštane-val szemben |
És elkezdtek beszállni. Nem tudom, hogy csinálták, de egyszercsak elosztlott a sok ember a hajón.
Jött egy terhes kismama babakocsival és egy kisgyerekkel, akit később a kormányfülkében láttam heverni a lócán. Lassan kiderült, hogy Ante kapitány elhozta a családját is. Beszállt egy magyar család is két kislánnyal.
Amikor mindenki elhelyezkedett, köszöntés következett több nyelven, majd kaptunk páleszt, hogy koccintani tudjunk. (Juteszembe, előre tisztáztam az utazási irodában, hogy ugye, nem lesznek hülye játékok a hajón?? megnyugtattak, hogy nem.) Ásványvíz, üdítő és bor ki volt rakva, mindenki annyit fogyasztott, amennyire szüksége volt. Ezután jött a reggeli szendvics.
 |
| Hajósinas a pult mögött |
 |
| A kapitány köszönti a vendégeket |
Közben már bent jártunk a szigetek között a sötétkék tengeren. Ante elmagyarázta egy nagy térképen, hogy merre fogunk menni és adott egy magyar nyelvű könyvet, amelyben részletesen minden le volt írva a Kornati Nemzeti Parkról. Sajnos a végigolvasáshoz sok lett volna, de így is rengeteg mindent megtudtunk belőle. Abban bíztam, hogy majd megtalálom a neten ugyanezt a kiadványt, de egyelőre sehol nem lelem.
Megtudtuk, hogy a Kornati szigetvilág eredetileg nem volt ennyire kopár. A szigetek faállományát évszázadokkal ezelőtt kitermelték és elvitték Velencébe. A maradék növényzetet pedig a kecskék és birkák emésztették fel. A szigeteken nincsen édesvíz és jelenleg is magánkézben vannak. A kisebb szigeteknek általában egy tulajdonosuk van, a nagyobbaknak több. Ezért a nagyobbakat valahogy fel kellett osztani. Erre szolgáltak a szárazon rakott kőkerítések, amelyek jópofán a legtöbb szigeten tengerparttól tengerpartig húzódnak, vagyis kettészelik a szigetet. Azt olvastam a könyvben, hogy a kerítésnek 3 követelménynek kell megfelelnie. Ebből egyet elfelejtettem, a másik kettő:
- legyen olyan magas, hogy egy birka ne tudja átugrani,
- legyen olyan erős, hogy a természeti erőknek ellent tudjon állni.
A szigeteknek nincs állandó lakosságuk és csak néhány öbölben látni egy-egy épületet. A szigetekre lépni - tudomásom szerint - csak engedéllyel lehet. Ez nyilván nem a szervezett kirándulókra vonatkozik, mint mi, hanem az olyan szerencsésekre, akik saját szakállukra vitorlázgatnak fel-alá a nemzeti parkban.
Érdekes "kerteket" láttunk egynémelyik szigeten. Szabályos alakú, kőkerítéssel körberakott négyzetek, ezeken belül sűrűn ültetve olajfák. Érdekes kontrasztot alkotott a kertek zöldje a környező kopársággal.
 |
| Kőkerítéssel körülölelt "kert". Itt nincs sok fa benne. |
 |
| Soha nem voltunk egyedül a vizen, kirándulóhajók, vitorlások, gazdag yachtok között navigáltunk. |
 |
| Itt kezdődik az egyik kőkerítés... |
 |
| ... és itt folytatódik (alul a fák vonala fölött). Két másik pedig fent szeli át a szigetet. |
