Erre jártam, meg arra is: 09/24/12

Egy jópofa
közlekedési reklám

Hétfőn folytatódott a ronda szürke idő ömlő esővel. Ezen a napon egyedül indultam felfedezni a várost. Kaptam kölcsön egy Oyster card-ot és Z tanácsaival ellátva feltöltöttem egy hetes bérlettel az 1-2-es zónára. Ez azt jelentette, hogy korlátlanul érvényes metróra az 1-2 zónában (és overgroundra is, de azzal én nem utaztam), valamint autóbuszra egész Londonban zónakorlát nélkül.

A londoni metró gyors és egész Londont behálózza, nagyon könnyen lehet tájékozódni benne, ezt már régen is nagyon szerettem. Az egyetlen negatívum talán (ami engem nem zavart), hogy sok helyen nincs mozgólépcső és elég sokat kell emiatt lépcsőzni és gyalogolni. Cikkeztek arról is, hogy vannak olyan vonalak, ahol túl kicsi és szűkös szerelvények járnak, ilyen pl. a Jubilee line is, amivel én minden nap bementem a város szívébe West Hampsteadből. Engem ez sem zavart, de azt el tudom képzelni, hogy nap mint nap ilyenen utazni elég kényelmetlen lehet, főleg a rush hours (csúcsforgalom) idején.

Az is nagyon tetszett a metrón, hogy minden állomásnál felhívják a figyelmet a legfőbb látnivalókra és sok szerelvény belsejében is folyamatosan megy a fényújság, amelyen minden fontos információ elolvasható: mi a végállomás, melyik állomás következik és onnan hova lehet átszállni. Szóban is pontos információt adnak minden állomás előtt.

Amikor én hétfőn indultam, már rég nem volt rush hours, szépen helyet tudtam foglalni és élvezni az utazást az első kiszemelt pontig, a Westminsterig.

A Parlament és a Big Ben

London Eye és egy világos színű taxi
(a taxik már nem csak feketék Londonban)

Westminster Abbey, balra a St. Margaret's Church

Sir Walter Raleigh itt nyugszik a St. Margaretben
(lefejezték)

A Westminster hídon jöttem fel az aluljáróból és rögtön kicsit lelombozódtam az időjárás miatt, mert esett az eső. Forgolódtam a hídon, főleg a London Eye felé, mert azt még nem láttam. Reménytelennek látszott a fotózás, irány a Westminster Abbey. Végül a St. Margaret's Church lett belőle, amit már otthon kinéztem magamnak. A Westminster Abbey előtt hosszú sorban áztak az emberek. Nem baj, láttam már korábban.

A St. Margaret's Church után azon filóztam, hova menjek, ami zárt térben van. Eredeti tervem szerint a Downing Street lett volna a következő, de lemondtam róla. A metróaluljáróban kinéztem a térképen, hogy nem messze van a Waterloo pályaudvar, menjünk akkor oda. (Pályaudvar-mániás vagyok, előbb-utóbb megnéztem volna úgyis.)

Szép régi, tradícionális épületre számítottam, ehelyett egy szupermodern pályaudvarra érkeztem. (WC 30p, mindenhol van pénzváltó automata.) Körbesétáltam, már ahol lehetett, mert a vonatokhoz már csak érvényes jeggyel lehet bemenni. Egy információs pultnál nagyon jó kis térképet szereztem be London fő látnivalóiról, ami egész héten a segítségemre volt. Azt már a térképről néztem ki, hogy közel van a Nemzeti Színház a Temze partján, hátha ide is be lehet menni épületbejárásra. (Eredetileg a londoni Operaháznál olvastam ilyenről.)

A Waterloo pályaudvar

Nos, a Nemzeti Színház (Royal National Theatre) egy hatalmas szürke betontömb, leginkább a Fehérvári úti piacra emlékeztet, még mielőtt felújították. Már nem is volt olyan nagy kedvem bemenni. Elindultam inkább a modern vonalú Hungerford Bridge felé. Útközben jó félórát elidőztem egy féilg nyitott, csupa graffiti aluljáróban.

Hungerford Bridge

Mire átértem a gyalogos hídon a túlpartra, itt van a Charing Cross, ami London hivatalos középpontja (vasútállomás is, a WC 30p), szóval itt eldöntöttem, hogy az első adandó alkalommal veszek egy esernyőt és így is tettem. Mit ad isten, ettől kezdve nem volt szükség esernyőre, ki sem kellett aznap már nyitnom, ott lifegett a csuklómon egész nap, estére meg letört a gagyi kínai akasztója, úgy kellett megragasztani, hehe.

Nem akartam hinni a szememnek, amikor kijöttem a Charing Cross állomásról, balra a Trafalger Square, jobbra a Strand (főút, Wodehouse olvasmányaimból ismerős, mint annyi minden más is). Tudtam és emlékeztem is, hogy minden látnivaló közel van egymáshoz London belvárosában, de arra nem emlékeztem, hogy ennyire. Elindultam a Covent Garden felé a forgalmas Strand-en, pár sarok után inkább bementem a mellékutcákba, szép kis házak közé és hamarosan ott is voltam a Covent Garden épülete előtt.

A Covent Garden ma már nem piacként funkcionál, mint eredetileg (My Fair Lady). Kis bárok, apró éttermek, kifőzdék, szuvenírüzletek, kézműves standok (Apple Market) vannak benne. Jamie-nek is most nyílt egy étterme itt, ki kellett volna próbálni, de késő bánat, eb gondolat. Nagyon hatásos üdvözlésnek lettem kitéve, ugyanis alighogy betettem a lábam az épületbe, muzsikaszó csapta meg a fülemet. Perszehogy azonnal abba az irányba lépkedtem és rá is találtam egy 5 fős zenekarra, akik népszerű komolyzenéket adtak elő: Offenbach: Kánkán, meg ilyenek. Nagy élvezettel játszottak, két szám között adakozásra buzdították a közönséget. A végén egy magyar vonatkozású muzsikával köszöntek el: Brahms: Magyar táncok. Fergeteges volt a hangulat, nagy tapsot (is) kaptak.

A Covent Garden alsó szintjén volt a muzsika

A Covent Garden hátsó honlokzata
(legalábbis szerintem, mert én nem itt mentem be)

Jamie Oliver új étterme a Covent Gardenben

A Covent Gardent öleli körül egyik oldalon a Royal Opera House épülete, ahova előre megfontolt szándékkal léptem be, mert ezt is körül lehet szervezetten járni (Backstage Tour). Végül meggondoltam magam, mert a borsos belépő visszatántorított, de azért egy ismertetőt elhoztam, hátha máskor mégis kedvem szottyan hozzá.
Ebben a negyedben is elég sok színház van. Itt játsszák jó régóta a Shrek-et (M rokonai is látták) a Drury Lane-en (Theatre Royal, Drury Lane), de amúgy is az a divat Londonban, hogy népszerű közönségdarabokat hosszú évekig, akár 10-15 évig is játszanak.

Egy pub jópofa utcai frontja

Újabb szines taxi a Strand-en
(nagy volt a forgalom, bár nem látszik)

A Hungerford Bridge, háttérben a London Eye

Nagy élvezettel sétáltam visszafelé a Stranden, majd lementem a Temze partjára és ott folytattam az utat visszafelé a Hungerford Bridge irányába (amin a túloldalról délelőtt átjöttem). Itt már azért éreztem a lábamat, ezért a Charing Cross környékén felültem az első buszra, ami a Piccadilly irányába tartott. Nem is gondoltam, hogy a mai napon még erre is kószálni fogok. Alig haladtam néhány megállót, érintettük a Trafalgar Square-t, következő megálló már a Piccadilly volt, usgyi le a buszról.
A Regent's Streeeten szálltam le (ó, ezt annakidején még meg is könnyeztem, amikor először itt jártam, az Illés szám miatt), aztán a Piccadillyn keresztül a Shaftesbury Avenue (Wodehouse megint) irányába indultam, itt kezdett el kisütni a nap egyébként. Erre van a Chinatown, főleg, mint túrista-attrakció, bár az éttermekben jó kaját lehet kapni, de a londoni kínai közösség főleg nem itt lakik. Gondoltam, hogy beülök valahova, de már bőven délután volt és Z vacsorával várt, nem akartam teleenni magamat. Egy sütödében töltött zsömleszerűséget vettem.

Piccadilly Circus

Ez a színházi negyed

Szuvenírek

Erzsébet a Chinatown egyik bejáratánál

Töltött palacsinta készül

Érintve a National Portrait Gallery-t, ahol éppen a királynőről volt egy időszakos kiállítás, végül kikeveredtem a Trafalgar Square-re. 4 lány táncolt a National Gallery épülete előtt, valami helikopteres mentőszolgálatot reklámoztak.
Piszok fáradt voltam már, gondoltam, átmegyek a St. James' Parkba és keresek egy padot. Rossz döntés volt. Átmentem az Admiralty Arch-on a Mall felé (erre van a Buckingham Palota), a park már itt kezdődött... volna, ha nem lett volna lekerítve valami átépítések, vagy tudja ördög, mi miatt. Azt azért láttam, hogy a felvonulási terület túloldalán sétálgatnak az emberek a parkban, ezért kell ott lennie valami átjárásnak.
Volt is, de el kellett menni egészen a park közepéig (jó nagy park!), ami nem kis távolság, főleg, ha az ember már hullafáradt. Sajnáltam a megtett távolságot, különben már rég visszafordultam volna az első metróállomás felé. Végül csak találtam egy padot.
Kis pihenés után kiszaszeroltam, hogy a Westminster metróállomás van a legközelebb hazafelé, újabb séta és ezzel be is zárult a kör, oda érkeztem, ahonnan reggel elindultam. De most már legalább sütött a nap!