Reggel 8-kor, mint a katonák, indultunk a városba. Nagyon jó ötletnek bizonyult a koránkelés, mert alig voltak a városban. Az óratorony érintésével a zsidó-negyedbe igyekeztünk, hogy megnézzük a temetőt. Nagyon szép és megrendítő volt a temetőben sétálni körben a fal mentén, a sírok közé nem lehet bemenni. Remek fotótémának éreztem. Az egyik sírnál kis cetliket láttunk bedugdosva a kő mögé, a tetején meg szintén cédulák voltak kis kavicsokkal lefedve, hogy ne vigye el a szél. Ez ugyanaz a szokás, mint Jeruzsálemben a siratófalnál az imacédulák tűzködése a falba.
Ezután átgyalogoltunk a budai oldalra és felsétáltunk a hegyoldalba egy csomó lépcsőn, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a városra. Vicces volt a vezetékre feldobált sok cipő látványa, minden marhaságot kitalálnak. Innen átsétáltunk a Szt. Vitus székesegyházhoz, majd azt terveztük mi a Zsuzsával, hogy megnézzük a Lorettát, de sajnos a többiek inkább a kínai éttermet választották. Tulképp ez nekem sem volt ellenemre, mert nem reggeliztem. A Lorettát meg majd Ziáékkal megnézem, ahogy azt már írtam is.
Hát, a prágai kínai kaja, legalábbis ez, nem volt valami ízletes. Mindegy, ezután újra meglátogattuk a bőrkanapékarfa-fejű gyerekeket (szobrok, azért írom, hogy újra, mert ősszel már láttuk) és a Moldvapart további képzőművészeti helyeit. Majd elég fáradtan szivárogtunk visszafelé, a pesti oldalra át. Ezután már csak sörözés következett. Egy nagyszerű helyen voltunk, hatalmas sörözőben és éppen a mi utcánkban.
Ha valami még eszembe jut, majd leírom utólag.
