Egész napos kirándulást terveztünk Mostarba, de előtte el kellett valamit intéznem.
Már első nap kiderült, hogy van egy régi 100 kunásom, amit itthon kaptam még a pénzváltáskor. Ezt a százast sehol nem fogadták el. Jozo azt tanácsolta, hogy bankban próbáljam kicseréltetni. (Ő maga még hozzányúlni sem akart, mintha fertőzött lenne. :)) A mostari kirándulás napján átutaztunk Metkovićon, Jozo úgy gondolta, az elég nagy hely, több bank is van.
No, kinyitottuk a szemünket, amikor elértük Metkovićot és rögtön láttunk is egy Raiffeisen bankot az út mentén. Ez ismerős is volt, meg elég nagynak is gondoltam ahhoz, hogy a cserét lebonyolítsam. Sajnos rosszul gondoltam, viszont volt ott egy kedves alkalmazott, aki mondta, hogy a helyi bankban ezt meg tudom oldani és el is magyarázta, hogy hol találom. A bankfiók hamar meglett, arra viszont nem számítottam, hogy sorszámot kell húznom és ki tudja, meddig várni, mert előttem voltak egy páran. Közben lelki szemeim előtt már láttam, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel és jó nagy feneket kerítenek az egésznek, miközben a lányok a parkoló kocsiban nem tudják, mi van velem, hol vagyok már. Ekkor olyat csináltam, ami rám nem túl jellemző, elkaptam egy alkalmazottat és soronkívül rákérdeztem a cserére. Egy perc múlva már jöttem kifelé a bankfiókból, kezemben az új 100-assal. Minden adminisztráció nélkül, pikk-pakk kicserélték. Ezt nem gondoltam volna!
De térjünk vissza Mostarhoz.
A horvát-bosnyák határon ácsorogni kellett, meg okmányellenőrzés is volt. Na, ilyet is régen éltünk át. Nem nagyon értettem, mert máshol is többször átléptük a határt, de sehol nem állítottak meg.
Bosznia-Hercegovinában végig a Neretva mentén haladtunk és egyre több minarettel találkoztunk.
Mostart délről közelítettük meg, parkolót azonban nehéz volt találni. Végül a város északi részén, a pályaudvar melletti üres területen álltunk meg. Messzebb volt a központtól, de legalább ingyen, bár nem ez volt a cél.
Elkezdtünk visszaszivárogni a város központja felé. Mostar nem olyan, mint Dubrovnik óvárosa, itt erősen látszanak a háború nyomai. 8 évvel ezelőtt én már jártam erre, mintha semmi nem változott volna azóta. Jó pár romos épületre emlékeztem. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ezek még mindig változatlan állapotban vannak.
És hát ott van a sok sír a köztereken. Szomorú látvány.
A Bišćevića kuća egy tradícionális oszmán otthon a XVI. századból. A zárt udvar és a ház is nagyon takaros, eredeti bútorokkal, használati és dísztárgyakkal berendezve. Csupa szín (szőnyegek) és kényelem. Csak mezítláb szabad belépni. Az épület a Neretva fölötti sziklákra épült.
Az emeleti, udvarra néző nyitott helyiségben jött ránk a röhögőgörcs. Eredeti fotók vannak a falra aggatva a családról. A ház asszonyának külön fotót szenteltek. A képen egy alak látható tetőtől talpig burkában, ami csak a szemnek hagy egy vékony rést. Helyre menyecske!! :D
A Karagözbey Dzsámi udvarán is időztünk valamennyit, főleg az árusok miatt. Tán be is megyünk, ha nem vagyunk nagyon a kirándulás elején. Késő bánat!
Lassan beértünk az óvárosba, egyre sűrűsödtek a túristák. Ilyenkor próbálom a szép dolgokat meglátni, ami Mostarban annyira azért nem nehéz, mert az óváros és az Öreghíd is igen-igen látványos.
Átmentünk a túloldalra, ez asszem a horvátlakta terület, míg a Neretva innenső oldalán laknak a bosnyákok. A város gyakorlatilag kettéosztva működik. Mit nézegettem gyerekkoromban az Öreghidat Csontváry képén és most már nem is először láthatom élőben. Bár ez már nem ugyanaz a híd, sajnos, de nem kell hozzá túl erős képzelőerő.
A híd aljában is voltunk és percekig lestük a legényt, aki fürdőgatyában készülődött a leugráshoz a hídról, de úgy látszik, nem volt elég érdeklődő, akkor meg minek. Egy idő után mi is meguntuk és elmentünk az itteni bazárba szuvenírek között csemegézni.
Ez a Neretva hogy tud ilyen zöld lenni!
 |
| Érdekes falfirka az állomás közelében |
 |
| Épületrom a város közepén, nem egyedüli látvány |
 |
| Ez viszont szép! |
 |
| Új sírok egy közparkban |
A Bišćevića kuća egy tradícionális oszmán otthon a XVI. századból. A zárt udvar és a ház is nagyon takaros, eredeti bútorokkal, használati és dísztárgyakkal berendezve. Csupa szín (szőnyegek) és kényelem. Csak mezítláb szabad belépni. Az épület a Neretva fölötti sziklákra épült.
Az emeleti, udvarra néző nyitott helyiségben jött ránk a röhögőgörcs. Eredeti fotók vannak a falra aggatva a családról. A ház asszonyának külön fotót szenteltek. A képen egy alak látható tetőtől talpig burkában, ami csak a szemnek hagy egy vékony rést. Helyre menyecske!! :D
A Karagözbey Dzsámi udvarán is időztünk valamennyit, főleg az árusok miatt. Tán be is megyünk, ha nem vagyunk nagyon a kirándulás elején. Késő bánat!
Lassan beértünk az óvárosba, egyre sűrűsödtek a túristák. Ilyenkor próbálom a szép dolgokat meglátni, ami Mostarban annyira azért nem nehéz, mert az óváros és az Öreghíd is igen-igen látványos.
Átmentünk a túloldalra, ez asszem a horvátlakta terület, míg a Neretva innenső oldalán laknak a bosnyákok. A város gyakorlatilag kettéosztva működik. Mit nézegettem gyerekkoromban az Öreghidat Csontváry képén és most már nem is először láthatom élőben. Bár ez már nem ugyanaz a híd, sajnos, de nem kell hozzá túl erős képzelőerő.
A híd aljában is voltunk és percekig lestük a legényt, aki fürdőgatyában készülődött a leugráshoz a hídról, de úgy látszik, nem volt elég érdeklődő, akkor meg minek. Egy idő után mi is meguntuk és elmentünk az itteni bazárba szuvenírek között csemegézni.
Ez a Neretva hogy tud ilyen zöld lenni!
