Szicília 2018 - Scicli (Donnalucata)

Kicsit megzakkantunk a donnalucatai szálláshely keresése közben. Az offline térkép ismerte az utcát, de Sciclibe rakta, pedig mi Donnalucatát kerestük. Ilyen nevű helységet viszont a térkép nem ismert ezzel az utcával. Hamarosan azért felsejlett a fejünkben, hogy ez a bizonyos Donnalucata talán Sciclihez tartozik. Mentünk hát a megadott utcába. Ilyen élményünk már volt tavaly Marsalában is, amikor úgy sejtettük, hogy tuti rossz helyen járunk az ültetvények és üvegházak között, aztán mégis ott volt a szállás. Hát ez most sem zajlott másként. Már földutakon hajtottunk nagy pocsolyák közepette, pici hétvégi házak között, sehol egy lélek. Ráadásul a házszám nem volt megadva, de mindegy is, mert az utcanév is csak elvétve volt kitáblázva, csak a GPS offline térképre hagyatkozhattunk.

Csilla felhívta a szállásadót, aki ígérte, hogy azonnal indul és megkeres minket.

Angela az édesapjával jött értünk és vezetett a közeli házikójukba. Nagyon kedves és segítőkész volt, jól beszélt angolul. 

Egy magában álló ház volt a szálláshelyünk sajnos csak egy napra. Először kicsit riasztó volt a környezet, hideg volt és ugattak a kutyák (nem tudom, hol, a közelben semmi élet jelét nem láttuk). A ház maga nem volt tradícionális, sem különösebben szép a szemnek, viszont minden megvolt benne, ami kellett. Angela pedig kérésünkre gyorsan hozott is pár kiegészítő cuccot, takarókat és a megszokott gázpalackkal működő "Szieszta" kályhát. Már hiányzott, tavaly mindenhol ilyet bocsátottak a rendelkezésünkre.

A kép másnap reggel készült

Alighogy kitették a lábukat az épületből, mi már kaptuk is a cuccunkat és rohantunk a partra. Amíg kerestük a szálláshelyet, láttuk, hogy a part egészen közel van, homokos, sőt mi több, dűnés!

Amikor kiértünk, éppen ment le a nap, az utolsó sugarait sikerült megcsípni. Hát, erről a naplementézésről most lemaradtunk.

Fotózni már nem nagyon lehetett, de körülnéztünk. A parton valóban kisebb dűnék sorakoztak, mögöttük kezdődött a nyaralóházak sora. De ezeket a tulajokat nem irigyeltem, mert látszott, hogy örökös harcban állnak az elemekkel. A tél folyamán a szél a homokot az első sor házai felé fújta annyira, hogy volt, ahol a kapunak csak a teteje látszott a homokban, sőt, a kerítésen is átjutott a homok és kezdett új dűnét kialakítani a kertben. 

Nem kell aggódni, vacsoránk is volt, idejövet megálltunk egy Eurosparban és jól bevásároltunk. Vörösbort is, ahogy azt kell. Mondjuk itt  az Eurosparban ettem életem legrosszabb focacciáját, teljesen oda volt égetve, de a hideg vacsi a szálláson jól sikerült. És Angela is kikészített nekünk kávét, tejet, csomagolt sütit.

Másnap reggel a kelő nap már a parton talált minket. Most meg az volt a bajunk (nekem legalábbis, tipikus fotós nyavajgás), hogy mivel Szicília déli partján voltunk, a nap balra a hátunk mögött kelt. Ettől függetlenül jól el tudtunk volna szöszögni még néhány órácskát a parton, ha nem kellett volna indulnunk tovább, nem is akárhova.

Szicília 2018 - Punta Secca

Caltagironét nehéz szívvel hagytam ott, mert nagyon megszerettem. A nap akkor kezdett el tűzni, amikor elhagytuk a várost, addig inkább esős, felhős idő volt. Elképzeltem, milyen lehet nyáron.

Következő szálláshelyünk Szicília déli részén, a tengerparton volt. Estére kellett odaérnünk, nekünk viszont volt még egy fél napunk addig. Így kötöttünk ki egy Punta Secca nevű üdülővárosban, ahol egy hófehér világítótorony meredezett a szinte sötétkék ég felé.

Egészen szürreális volt itt bóklászni a tengerparton. Sehol egy lélek, a homok sárga, a vadul csapkodó tenger a türkiztől a sötétkéken át a felkavart homok színéig minden színben játszott. Az élettelen épületek (mind nyaraló) pasztellköntösben ásítoztak az erős napsütésben. Sehol egy lélek, minden zárva. Egy bár nyitva volt a parton, de semmi nem volt benne. Egy borozót is találtunk, de ételt nem tudtak adni. 

Csodálatos, földöntúli hangulat lett úrrá rajtunk.

Ezen még az sem tudott sokat rontani, hogy a tűző napsütés ellenére erős, hideg szél fújt a tenger felől. És a tűző napsütés miatt a fények élesek, kemények voltak a fotózáshoz. És mivel a tenger éppen dél felé volt, bárhogy álltunk, a víz mindenképpen becsillant. Látványnak csodálatos volt, de nem éppen fotós leányálom. Mindegy, a lelkünknek jólesett a látvány.

Akkor még nem tudtuk, de kb. ekkor kezdődött számunkra a tavasz Szicíliában. Ettől kezdve minden napunk egyre melegebb és verőfényesebb lett és csak este kellett belebújni a dzsekibe.

Gyülekezőt egy csodálatos módon nyitva tartó, habár teljesen üres étteremben tartottunk. Nem bántuk, éhesek és szomjasak voltunk. Pizzeria is volt egyben, hurrá, félóráig böngésztük a jó 3 oldalnyi választékot pizzából. Addigra már mind a négyen befutottunk. Boldogan rendeltünk.
Ja, pizza, az nincs. Affene! Valahogy úgy gondoltuk, ha más nem, legalább a legegyszerűbb kaja lesz. Csalódottan hagytuk ott a tengeri homokot a ristorantéban, ami a cuccainkból kihullott. :)

Ideje volt megkeresni a szállásunkat Donnalucatában.

Szicília 2018 - Caltagirone

Sötét volt már, amikor második szállásunk helyszínére értünk, Caltagironéba. Nem volt késő, hiszen márciusban hamar sötétedik. Viszont ebben a dimbes-dombos városkában igen hideg lett, mihelyt a nap eltűnt a láthatárról.

Egy kis terecskén mondta a GPS, hogy megérkeztünk, nosza, kiugrottunk a Csillával megkeresni a szállást, ami nem is volt annyira könnyű, mint azt előre gondoltuk, pedig tudtuk a pontos címet. Futkostunk fel-alá a hidegben, még egy alsóbb utcabeli bárba is betértünk (részemről inkább melegedni), de még az utcát sem találtuk a kihalt környéken. Volt ott egy templom, meg girbegurba utcák és egy kisgyerek a biciklijén. Nosza, megkérdeztük őt is, biztos tudja, hol van a mi utcánk. Mire azonnal harsányan a hátunk mögé kurjantott valakinek. Kiderült, hogy a szállásadónk volt ott az egész családjával (3-4 gyerek + feleség), minket vártak. A szállásunk az említett templom (Basilica di San Giacomo) mögött volt, kocsival nem is lehetett oda bemenni, kicuccoltunk hát.  

Egész utunk legkedvencebb szállása volt ez számomra, sajnos csak egy éjszakát töltöttünk itt. Egy háromszintes házban laktunk, az egész a mienk volt. A földszinten és az első emeleten is volt egy-egy konyha, egyik cukibb, mint a másik, a képeken majd látható, teljesen beleszerelmesedtem. A szobák az első és a második emeleten voltak. Szerintem műemlék épület lehetett. A felső konyhában volt egy kő-boltív, alatta vastag üveg járólapon keresztül lehetett lelátni a földszintre. A szintek között pici lépcsőn lehetett közlekedni. Mi a felső konyhát használtuk (teafőzésre, mi másra ilyen rövid idő alatt), de az alsó még jobban tetszett. Csupa kerámia volt minden. És fűtöttek! Ez igen ritka a tapasztalataim szerint Szicíliában.

A szállásadó Angelo nagyon szimpatikus emberke volt, sajnos csak pár szó angol tudással, viszont hatalmas segíteniakarással. A legkisebbik gyerekét Juliannának hívják. :) Persze egyből mondtam, hogy én is!

Kérdeztük, hol van egy bolt, vagy étterem, vagy akármi, ahol vacsorázhatnánk. Egyből elkezdett kutakodni a mobiltelefonján (a neten). Sajnos egymás után derült ki, hogy ja, ez sincs még nyitva, meg az sem. Végül nagyon jó tanácsot adott, egy cukrászda-büfészerűséget, még azt hiszem, fel is hívta őket, hogy biztosan nyitva vannak-e.  

Nekiindultunk hát a városkának Angelo útmutatása alapján. Először megkerestük a Judicá-t, ez volt a büfé, Bar Judica & Trieste. Bar-nak hívnak minden kocsmát, büfét, még a cukrászdákat is. Minden kisebbfajta vendéglátóipari egységet. Valóban nem csalódtunk, finomakat ettünk (arancino ismét és marcipános tortaszelet természetesen). Itt kezdtünk rájönni igazán, hogy mennyivel olcsóbban ki lehet jönni, ha nem étteremben akar mindenáron az ember megvacsorázni. Hú, nagyon gömbölyödött a világ a vacsi végére.

Bar Judica & Trieste

Ezután jó nagyot sétáltunk a városkában a mobiltelefonunkkal felszerelkezve(!). 

A Judica a város legnevezetesebb látványosságánál van különben, a Scala Santa Maria del Monte-nál, ami egy iszonyatosan hosszú lépcső, melynek minden fokát különböző kerámiákkal raktak ki. Caltagirone a helyi kerámiaipar központja, sok-sok kerámiabolttal, akárcsak Grottaglie Pugliában, csak itt műhelyeket nem láttam. 

Ekkor este, Caltagironéban került sor arra a bizonyos táncikálásra is a sikátorban, egy lakásból kiszűrődő zene hangjaira.

Másnap sajnos tovább kellett utaznunk, de azért fél napot még szántunk a városra nappali világosságban is. Ezúttal addig barangoltunk a sikátorokban, amíg a Scala Santa Maria  del Monte felső részén lyukadtunk ki és onnan szivárogtunk lefelé a Judica irányába egy jó kis reggelire (focaccia, facsart narancslé, süti). Innen felmásztunk egy másik dombra, sok-sok templom között, girbegurba utcákon és ásítozó macskákon át.

Nem vagyok képes rájönni, hogy ez micsoda,
de ez is Caltagironéban van és tetszik

Még valami Caltagironéval kapcsolatban.
A lépcsősor tetején található a Parrocchia Maria SS. del Monte templom. A főhajó mennyezetét bibliai hősnőkkel kapcsolatos freskók díszítik, ebből kettő:

Itt is szemtanúi lehettünk egy adománygyűjtésnek. Megfigyeltük, hogy az adományok mind tisztítószerek voltak, úgy látszik, erre volt éppen szükség.

Kisütött a nap, mire továbbindultunk.