szombat
Les Borrys
2 dolgot még elfelejtettem az első nappal kapcsolatban megemlíteni.
Az egyik a szőlő. Itt is kordonon nevelik a szőlőt, de a sorokra merőlegesen fémszálak vannak kihúzva és a szőlő ezekre is rá van futtatva. Van, ahol már egész lugas alakult ki a szőlőben. Ezt én nem értem teljesen, akkor hogy szüretelnek? Ugyanis az egész nem túl magas. És hogy éri nap a szőlőfürtöket? Vagy Olaszországban van elég nap így is?
A másik dolog Júlia házával kapcsolatos Veronában. A bejárat és az udvarra vezető kis folyosó tele van ragasztva rágógumikkal. Ezek pedig sűrűn telefirkálva mindenféle szövegekkel, aláírásokkal, üzenetekkel, szivekkel. Az udvar és az erkély utána már teljesen rendben van, de ez a bejárat elég meglepő.
 |
| Peti és Juice |
Korán reggel fegyelmezetten kiugrottunk az ágyból, bepakoltunk az utánfutóba, kaptunk reggelit a szálláson (főleg édes sütemények voltak, plusz egy kevés nagyon finom sonka és sajt, persze mindenki arra ugrott rá, a magyar gyomrunk ezt kívánta, utána részemről igazi olasz espresso kávé) és már indultunk is Franciaország felé. Kicsit összefolyik az egész nap, végig autópályán voltunk (drága az olasz is, de a francia még inkább). Néha szunyókáltam, vagy dőltünk a röhögéstől. Az autópálya ezen a szakaszon már tele van alagutakkal. Elkaptunk egy dugót is az alagútban.
A határhoz közel elromlott az idő, még esett is, a magas hegyek tetején nagy felhők ücsörögtek, aztán megint kisütött a nap és mi csak mentünk-mentünk egész nap. Egyszer, még olasz részen megebédeltünk az autópálya melletti önkiszolgáló étteremben. Lestem és meg is találtam egy pillanatra azt a parkolót, ahol Böskéékkel az éjszakát töltöttük Perpignan felé menet még 2003-ban.
Az utolsó órák tűntek a leghosszabbnak.
Este 7-re értünk a szálláshelyünkre, egy igazi, rusztikus provence-i házba. A ház egy kis településtől van nem messze (Les Borrys), már gyakorlatilag az erdőben. Szomszéd azért van, de alig-alig. A ház emeletes, van egy csomó vendégszoba, nagy konyha, nagy nappali kandallóval, nagy terasz asztallal, székekkel. Az egész azokra az olasz aziendákra hasonlít, amiket annyira szeretek.
 |
| Teréz |
Minden ajtó és ablak előtt kifelé egy erős spaletta van, ami belülről csukható. Ezek a spaletták nem engedik át a fényt, hanem tömör fából vannak és a mistral ellen védenek. Most nincs mistral szerencsére.
A háziúr és a felesége már várt minket (utólag kiderült, hogy unokatesók). Szerencsére Peti és Kata tudnak franciául, mert a háziak csak mondták a magukét. Morten mesélte, hogy akkor is így tettek, amikor tavaly nem volt a társaságban senki, akivel beszélni tudtak volna. Csak nyomták a franciát, mindent végigmutogattak franciául, majd távoztak és egy hét múlva, hazainduláskor jelentkeztek újra. Ez a bizalom jólesik az embernek.
A vacsorát gyorsan összedobtuk még Olaszországban vásárolt alapanyagokból (spagetti készen vett raguval, sajttal, 1,40 euro / Kopf), miután kiválasztottuk a nekünk tetsző szobát. Én az emeleti folyosó végén egy kis gyerekszobát tudok magaménak. Maci és baba is van a szobában, bár a ház többi része is tele van mindenféle khmmm... porfogóval, csetresszel. De talán ettől olyan hangulatos. A konyhában van pl. egy csomó porcelánkacsa. Meg az egyik WC-ben isch.
