Tunézia, ami egy hétbe belefér - 3. nap

Még mindig Sousse...

A harmadik napon utaztunk először taxival. Én voltam a kijelölt alkudozó, a koreográfiára már előre be lettem tanítva. Udvariasan köszönök, megmondom, hova megyünk, majd nem felejtem el megkérdezni, hogy mennyiért. Akkor kapok egy összeget (a taxis mindig többet mond, amit illik lealkudni), jelen esetben azt hiszem, 4 TD-ről indultunk, de taxisa válogatja, akkor én rázom a fejem, hogy nem-nem és ragaszkodom mondjuk a 2-höz. A taxis többféleképpen reagál, vagy otthagy, nem baj, mert jön mögötte legalább három. Vagy belemegy és akkor megvan az üzlet. Vagy alkudozunk tovább. Varázsszó a taxaméter, ez azt jelenti, hogy ragaszkodom a hivatalos tarifához, amit a taxaméter mutat. 

Mi délelőtt a kasbah-t és a régészeti múzeumot akartuk felkeresni, ez a medina felső részén van Sousse-ban. Végül 2 TD-ért lettünk odaszállítva 4-en, elfogadható ár.

Ahogy ott téblábolunk, jön nagy léptekkel egy ember és azonnal felkarol minket. Közli, hogy a kasbah (erőd, citadella) zárva van felújítás miatt, de ő a világítótorony őre és szívesen megmutatja nekünk a világítótornyot. Én először kicsit kételkedem, de a pasas tényleg az, akinek kiadja magát, habár a belépti díj, amit kér, valószínűleg egyenesen a saját zsebébe vándorol. Nem vagyunk még gyakorlott alkudozók, mert a pénzt szó nélkül leperkáljuk, holott nyilvánvaló a saját zsebre dolgozás ténye és ily módon remekül lehetett volna alkudni. Nem baj, tanulópénz, legközelebb résen leszünk.

Az őr egyébként folyékonyan és kerek mondatokban beszél németül és mindent el szándékozik magyarázni, még azt is, milyen izzók, vagy mik vannak a világítótoronyban, amit valóban fél méterről szemlélünk, amikor felmászunk a toronyba. Ez a medina (és Sousse) legmagasabb pontja.

Felülről jól látszik a kasbah ledózerolt kertje, pedig arra igen kíváncsi voltam, mert állítólag nagyon szép volt. A kasbah udvarán, ahonnan fel lehetett menni a toronyba, falnak támasztott öreg mozaiktáblákat szemlélgetünk. Itt lakik a családjával, mutat az őr egy kis épületre a torony tövében. Nem mondom, egész kellemes lehet ebben a környezetben élni. 

Elbúcsúzunk, Auf Wiederseh'n, aztán kis kerülővel, amiről én tehetek, mert rosszul emlékeztem a térképre, átvágva a medinán (ohhh, a házak kékre mázolt rácsai és ajtajai összhangban az ég kékjével...!)  megkeressük a SAHEL METRO állomást.

A metro itt olyan, mint nálunk a HÉV, amolyan aglomerációs vasút. Ezzel szándékozunk elutazni Mahdiába.

Mahdia

A mahdiai utazás szerepelt már előzetes terveinkben is, csak egy kicsit másképp. Itthon úgy terveztük, hogy először Monastirba utazunk el, ez a legközelebbi célpont, amit érdemes helyi közlekedéssel felkeresni, közel van és kipróbálhatjuk, milyen egy arab országban a helyiek között utazgatni. Ha minden rendben van, úgy érezzük, hogy biztonságos és semmi gond, akkor majd tovább merészkedünk.

Ehhez képest ezen a napon mi azonnal úgy döntünk, hogy Mahdia lesz a célpont. Van nyomtatott menetrendünk még itthonról, a vonatok fél - egy óránként indulnak, ugyanaz a viszonylat, mintha Monastirba mennénk, csak távolabb van valamivel (20 km-rel), akkor meg nem mindegy, hogy egy vagy két órát ülünk a vonaton? Megváltjuk a jegyet, helyet keresünk, szerencsére találunk is könnyedén, mert nincsenek sokan a Ganz Mávag szerelvényen(!) és hamarosan indulunk is. A vonat nem tisztább és nem piszkosabb a hazai MÁV vonatoknál, úgyhogy teljesen otthon érezzük magunkat. Igazából úgy ülünk a vonaton, mintha örökké azzal jártunk volna, semmi izgalom, semmi félsz. Titokban figyelgetjük az útitársainkat, hiszen többek között emiatt vállalkoztunk az egyéni utazgatásokra, hogy lássunk olyasmit is, ami nem igazán túristaattrakció, hanem a helyi élet.

Mahdia nincs messze, de az út 2 óra hosszat tart, mert a vonat minden kis állomáson (és megállóhelyen) megáll. Ezek a kis állomások apró, fehérre festett falú, kékre mázolt ajtajú-ablakú csinos kis épületek. Mint később kiderül, nem csak ezen a vonalon, hanem másfelé is. A megállók pedig szines csempével gazdagon díszítettek.

A vasútvonal mentén, amerre a szem ellát, szépen megművelt olajfaültetvények vannak és meglepő módon, erről eddig sehol nem olvastam, a mezsgye mindenhol nagy fügekaktuszok sorozata, néhol agavéval tarkítva. Ennyi fügekaktuszt még az életben nem láttam egyszerre. Nagyon egzotikus látvány. Az már kevésbé egzotikus, hogy a vasútvonal közelében a pálya sok helyen elég szemetes, a közeli fügekaktusz sorok a szemetet meg még inkább rabul ejtik a tüskéikkel. 

Viszont a vonat ablakából egymás után két helyen is teveudvart látunk (baromfiudvar után szabadon...), pontosabban teveistállót felnőtt és aprócska tevékkel, milyen kár, hogy elrobogunk mellettük és az ablakot sem lehet lehúzni még egy fotó erejéig sem! 

Lassan megérkezünk Mahdiába. A vasútállomás itt is nagyon takaros. A WC meg olyan, amilyen, igyekszünk nem megfogni semmit. Nem mintha piszkosabb lenne a mi állomási WC-inknél. Itt is van egy érdekesség, minden WC-ben, még a szállodában is, egy slag van a WC mellett, amit a helyiek papír helyett használnak, úgyhogy az akció részünkről mindig a nadrágszár feltűrésével kezdődik.

Dolgunk végeztével kisétálunk az állomásról, kezünkben az LP, benne a város térképe. Mahdia egy kis félszigeten fekszik, melyet jórészt a medina foglal el. Hamarosan a Szkífa el-Khala-hoz érkezünk, ami egy hatalmas erődkapu, mellette, még kívülről, a múzeum bejárata. Megváltjuk a jegyeket és felkísérnek minket a kapu tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Kísérőnk megmutatja, merre vannak a jelentősebb városrészek és épületek. Mutat egy petárdavető-szerűséget és magyarázza, Ramadankor minden este ezzel jelzik, hogy a nap nyugovóra tért, mostantól másnap pirkadatig lehet enni, inni, dohányozni, szeretkezni. Ez utóbbit nem részletezi, csak én teszem hozzá, hogy teljes legyen a kép.

Maga a múzeum nem túl nagy, de sok érdekes holmi van benne, mozaikok, szobrok, régi pénzérmék, viseletek, tulipános ládák. Jó, nem tulipánosnak hívják őket, de pont úgy néznek ki, mint amit mi is ismerünk itthonról, nagy faládák ráfestett szines virágmintákkal.

Átsétálunk a Szkífa el-Kahla majdnem 50 méteres hosszú folyosóján, be a medinába. Alig van néhány túrista, pedig szépen süt a nap, igaz, erős hideg szél fúj. Az árusok nem nagyon hederítenek ránk. 

Igyunk egy kávét, harapjunk is valamit - mindenki szeretne kicsit leülni, ezért megkeressük az LP által javasolt Place du Caire terecskét, ami pont alkalmas lenne egy kis üldögélésre, kávézásra, de túl hidegen fúj a szél hozzá. Szárnyai alá vesz egy arab fiatalember, majd ő  megmutatja, hova üljünk be, útközben magyar nyelvtörőkkel szórakoztat. "Nem minden fajta szarka farka...", "Az ibafai papnak fapipája van..." és így tovább, egy magyar anyanyelvű sem tudná helyesebben elmondani.

Közben visszafordítanak minket ellenkező irányba a párhuzamos utcán és meg is érkezünk egy kis kifőzdébe, de nem túl bizalomgerjesztő, búcsút intünk hát kísérőnknek. Végül a nagymecsetnél lévő Café Medinában iszunk egy kávét, teát, majd megpróbáljuk megnézni a nagymecsetet, de éppen zárva van. A másik oldalán több étterem is van, M-ék ott maradnak bekapni valamit, pihentetni a lábukat, mi meg továbbsétálunk B-vel az Afrika-fok felé. 

Jobbra sziklás meredély, agavék lógnak a s mélység fölött, a tenger vadul csapkodja a partot, csodaszép színe van a víznek. Aztán arrébb kezdődik a csoda, hát ezért érdemes Tunéziába tavasszal utazni. Az út enyhén emelkedik, a dombtetőt a Bordzs el-Kebir erődítmény uralja. Alatta, ameddig a félsziget tart, a napfényben vakítóan fehér sírkövek tömege, köztük sötétzöld a fű és sárga virágtenger. Háttérben a Földközi-tenger sötétkék vize és elszórtan régi fatimida erődítések romjai. Ha lenne  időnk, itt bizony órákig lehetne ücsörögni és elmélkedni a világ dolgairól, olyan szép és nyugalmas. Elsétálunk az Afrika-foknál pirosló világítótoronyig, majd ugyanarra vissza.

Sajnos az idő sürget, mert az út visszafelé is két óra lesz és el akarjuk csípni a vonatot.

Ez az a hely, ahova mindenképpen vissza szeretnék még térni egyszer. Mahdia teljes napot kíván. Ha legközelebb erre járok, sokkal több időt fogok tölteni a temetőben, kisétálok a tengerpartra, az erődítések romjaihoz és a kis fatimida kikötőt is közelről fogom megnézni. Visszafelé pedig  a félsziget másik oldalán fogok jönni, ahol a városka lelóg egészen a partig és festői látványt nyújt, de ezt sajnos csak a Google Earth-ön láttam egyelőre.