2011. március 11.
Volt egy kis gubanc az előre lefoglalt szállással, ezért pár nappal az indulás előtt új szállás után kellett nézni. Sikerült a foglalás és az új szállás tulajdonosa, Nikosz nagyon készségesen felajánlotta levélben, hogy már reggel elfoglalhatjuk az apartmant, mert az előző éjszakán nincs vendége. Így megspóroltuk a pályaudvari csomagmegőrzés díját, ami nem kevés.
Amikor megérkeztünk a vonattal Velencébe, azonnal a vaporettobérlet megvásárlásával kezdtük. Itt volt egy kis szaladgálás, ugyanis egyik jegyárus bódé sem volt nyitva. Szerencsére az automatánál bérletet is lehet venni, így hozzájutottunk végül a hetibérlethez. Úgy számoltuk, hogy még mindig jobban megéri, mint 3+1 naposat venni, mert az úgy valamivel drágább lett volna, 4 napos pedig nincsen. Nem számoltunk viszont a 24 órás sztrájkkal, ami aznap bénította a közlekedést és ennek keretén belül csak a Rialtóig vitt minket a vaporetto a San Marco helyett, ahol a szállásunk volt. Mindegy, egész könnyen megtettük a hátralevő utat a csomagokkal gyalog. Azt meg inkább felejtsük el, hogy heringmódra utaztunk odáig a vaporettón, ráadásul az elsőre csak én jutottam fel, a többiek a következővel nyomorogták végig az utat. Érdekes, hogy sem anyázás, sem csúnyán nézés nem volt egy szem sem, pedig a hajdani hatos villamos kismiska volt ehhez képest.
Zsuzsával megkerestük Nikoszt a Hotel Doniban, hogy elkérjük a kulcsot, a többiek addig a Szent Márk téren várakoztak a csomagokkal.
Nagyon jó kis apartmant kaptunk, szép nagy konyhával és egy hatágyas szobával. Továbbra is jó a véleményem az olasz szálláshelyekről. (Legközelebb is apartmanba mennék, sokkal kényelmesebb és olcsóbb, főleg, hogy a kaján rengeteget lehet spórolni, ha van konyha hűtővel és egyebekkel.) A szobánk két ablaka egy szűk kis csatornára nyílt és ha kinéztünk a rakpart irányába, akkor pont a San Giorgio Maggiore kis szigetére láttunk rá.
Nem volt meleg, de a nap szépen sütött. Kicsit rendhagyó módon úgy határoztunk, hogy aznap kihasználjuk a szép időt és a Fondamente Nuovéról átvaporettózunk a Holtak szigetére, odáig pedig a Castello nyugis városrészen fogunk eljutni. Ez utóbbi remekül sikerült, a Castellóban kevés túrista ődöngött, mi pedig eszeveszetten kattogtattunk (akkor még). Szívtuk magunkba a frissen mosott ruha finom illatát. Állítólag mostanában tiltják a ruha kiteregetését az ablakokba, nahát, micsoda hülyeség.
A Fondamente Nuove fontos vaporettoállomás Velencében, innen lehet áthajózni többek közt a Holtak szigetére (San Michele). Mire odaértünk, már elbújt a nap és elég hűvös lett az idő, rájöttünk, hogy túl késő átmenni Velence temetőjébe. A sztrájk miatt pedig amúgy is átláthatatlan volt a közlekedés.Visszafordultunk hát és tovább ődöngtünk Castellón, ahol a házak között nem volt olyan komor hangulata az embernek, mint a szélnek kitett rakparton.
Egy barátságos kis tér barátságos árú étkezdéjében pihentünk meg a szabad levegőn. Mire felálltunk a spagettizás után, már nem volt olyan barátságos, a pincérként működő vénember becsapott? Vagy mi? Nem értettük, étlapot nem kaptunk, ami ki volt írva, az nagyjából feleannyi volt, mint amennyit fizettünk érte. A vénember nem tudott, vagy nem nagyon akart velünk szót érteni, nem tudom, de rossz szájízzel keltünk fel, pedig a spagettijük nagyon finom volt. Utólag visszagondolva, nem fizettünk égbekiáltóan túl sokat, hiszen ez is Velence volt, de az ajtóra aggatott étlapszerűséggel nem volt összhang, az biztos. No mindegy, ilyen is van.
A visszaúton nem győztem nosztalgiázni. Érintettük a Miracoli templomot (Santa Maria dei Miracoli), a Zanipolót (Basilica S. Giovanni e Paolo) a kórházzal, elmentünk egy cukrászda előtt, kis tereken, ahol már jártam. Nagyon jó volt!
Pizzát vacsiztunk egy közeli étteremben.
Volt egy kis gubanc az előre lefoglalt szállással, ezért pár nappal az indulás előtt új szállás után kellett nézni. Sikerült a foglalás és az új szállás tulajdonosa, Nikosz nagyon készségesen felajánlotta levélben, hogy már reggel elfoglalhatjuk az apartmant, mert az előző éjszakán nincs vendége. Így megspóroltuk a pályaudvari csomagmegőrzés díját, ami nem kevés.
Amikor megérkeztünk a vonattal Velencébe, azonnal a vaporettobérlet megvásárlásával kezdtük. Itt volt egy kis szaladgálás, ugyanis egyik jegyárus bódé sem volt nyitva. Szerencsére az automatánál bérletet is lehet venni, így hozzájutottunk végül a hetibérlethez. Úgy számoltuk, hogy még mindig jobban megéri, mint 3+1 naposat venni, mert az úgy valamivel drágább lett volna, 4 napos pedig nincsen. Nem számoltunk viszont a 24 órás sztrájkkal, ami aznap bénította a közlekedést és ennek keretén belül csak a Rialtóig vitt minket a vaporetto a San Marco helyett, ahol a szállásunk volt. Mindegy, egész könnyen megtettük a hátralevő utat a csomagokkal gyalog. Azt meg inkább felejtsük el, hogy heringmódra utaztunk odáig a vaporettón, ráadásul az elsőre csak én jutottam fel, a többiek a következővel nyomorogták végig az utat. Érdekes, hogy sem anyázás, sem csúnyán nézés nem volt egy szem sem, pedig a hajdani hatos villamos kismiska volt ehhez képest.
Nagyon jó kis apartmant kaptunk, szép nagy konyhával és egy hatágyas szobával. Továbbra is jó a véleményem az olasz szálláshelyekről. (Legközelebb is apartmanba mennék, sokkal kényelmesebb és olcsóbb, főleg, hogy a kaján rengeteget lehet spórolni, ha van konyha hűtővel és egyebekkel.) A szobánk két ablaka egy szűk kis csatornára nyílt és ha kinéztünk a rakpart irányába, akkor pont a San Giorgio Maggiore kis szigetére láttunk rá.
Nem volt meleg, de a nap szépen sütött. Kicsit rendhagyó módon úgy határoztunk, hogy aznap kihasználjuk a szép időt és a Fondamente Nuovéról átvaporettózunk a Holtak szigetére, odáig pedig a Castello nyugis városrészen fogunk eljutni. Ez utóbbi remekül sikerült, a Castellóban kevés túrista ődöngött, mi pedig eszeveszetten kattogtattunk (akkor még). Szívtuk magunkba a frissen mosott ruha finom illatát. Állítólag mostanában tiltják a ruha kiteregetését az ablakokba, nahát, micsoda hülyeség.
Egy barátságos kis tér barátságos árú étkezdéjében pihentünk meg a szabad levegőn. Mire felálltunk a spagettizás után, már nem volt olyan barátságos, a pincérként működő vénember becsapott? Vagy mi? Nem értettük, étlapot nem kaptunk, ami ki volt írva, az nagyjából feleannyi volt, mint amennyit fizettünk érte. A vénember nem tudott, vagy nem nagyon akart velünk szót érteni, nem tudom, de rossz szájízzel keltünk fel, pedig a spagettijük nagyon finom volt. Utólag visszagondolva, nem fizettünk égbekiáltóan túl sokat, hiszen ez is Velence volt, de az ajtóra aggatott étlapszerűséggel nem volt összhang, az biztos. No mindegy, ilyen is van.
A visszaúton nem győztem nosztalgiázni. Érintettük a Miracoli templomot (Santa Maria dei Miracoli), a Zanipolót (Basilica S. Giovanni e Paolo) a kórházzal, elmentünk egy cukrászda előtt, kis tereken, ahol már jártam. Nagyon jó volt!
Pizzát vacsiztunk egy közeli étteremben.
