Toscana 2007, 4. nap/2

CORTONA

Arezzo után egy újabb nagy falat következett, Cortona. Persze időnk csak annyi volt, hogy az atmoszférát magunkba szívjuk. (Tulajdonképpen az egész 2007-es néhány napunkra ez mondható el.)
Itt még egyikünk sem járt korábban.  

Cortona városa olajfaligetekkel borított hegyoldalban, magasan fekszik. Így több pontjáról lélegzetellálító kilátás nyílik a toszkán tájra. A 14. század végén olyan mûvészeket csábított ide, mint pl. Fra Angelico, aki mintegy 10 évig lakott és dolgozott itt. Luca Signorelli (1450-1523) és Pietro da Cortona (1596-1669) pedig mindketten a város szülöttei.

Június elsõ vasárnapján számszeríjversenyt rendeznek: ez az Archidao-játékok. A város környékérõl öszesereglett versenyzõk középkori viseletet öltenek, és így versengenek a verretta d'oro (arany nyílvesszõ) elnyeréséért. 

Piazza Garibaldi, itt mentünk be az óvárosba:

Fenti képek a jelzett helyen készültek.
A kocsit itt hagytuk a távolabbi parkolóban (jobbra).
A városba nem szabad kocsival behajtani.

Ugyaninnen rálátás a Trasimeno-tóra

Majd végighaladtunk a Via Nazionalén, ahol jobbra-balra tekintgetve beláthattunk a fel illetve lefelé haladó kis sikátorokra, lépcsőkre, udvarokra...

Innen Pavarotti hangja csendült fel
egészen stílusosan

... egészen a Piazza della Repubblicáig, ahol a városháza áll. (Az a soklépcsős, tornyos.)

Tehát most a Piazza della Repubblicán járunk, ahonnan áttérve a Piazza Signorellin emelkedik a városi színház épülete, amelynek kávéházát nappal is lehet látogatni a megfáradt túristának. (Meg a pihent helyi erőknek is. :)) 

Mindenki emlékszik a filmnek arra a jelenetére,
amiben itt ülnek a szereplők, ugye? :)

Aki a mellékhelyiséget keresei, könnyen betévedhet a küzdő/nézőtérre. :) (mozis jelenet!)

Nyitva volt az ajtaja és egy lélek sem volt benne. De nem is szóltak rám amúgy magyarosan, hogy "onnan tessék kimenni, oda nem lehet besétálni!". 

Ez egy kellemes-tipikus óvárosi utcácska volt. De azért kívánkozott volna, ha egy kicsit kisüt a nap. Ehelyett lehet látni a képeken, micsoda szürkeség uralkodott. Nincs is már, csak néhány képem a városról. Igaz, a látogatás is elég rövidre sikeredett. Lesz még mit nézni legközelebb.

Közben befejeztük a kávédzást a színház teraszán és közvetlenül az épület melletti kis utcában megtaláltuk a Dóm teret. Innen is remek a kilátás, különösen az emelkedő felénél terpeszkedő temetőre. Még rá kéne jönni, hogy az a nagy márványtömb miért van a tér közepén. 

Tulajdonképpen ennyi volt Cortona így elsőre. Még egy képet tartogattam a végére:

Ez alatt a sűrű növényzet alatt
(kedvencem a kínai tatáriszalag és a vadszőlő)
egy jó kis kocsma rejtőzhet, mert meglehetős
nagy hangzavar szűrődött ki belőle.
Nem messze van a Piazza Garibalditól Cortonában.

PERUGIA

Bár Perugia már nem is Toscana, de szerintem mint közeli kirándulócélpont mindenképpen szóba jöhet. Ennyi év (14!) távlatából már nem emlékszem teljesen, de úgy rémlik, hogy hirtelen elhatározás volt Perugia felkeresése, nem terveztük előre. Eléggé belementünk a délutánba már Cortona után, de viszketett a talpunk és Perugia olyan közel volt... :)

A Trasimeno-tó mellett vezetett el az utunk. Látszott még a kocsiból is, hogy nagyon szép lehet és érdemes lenne kicsit megállni. De hát vagy Perugia, vagy Trasimeno, a kettő együtt nem fért bele. És akkor még azt hittük, hogy Montepulcianót is látni fogjuk, ha már arra járunk.

Ie. 217-ben a karthágói Hannibál itt aratott
döntő győzelmet a rómaiak felett.

A háromezer éves tartományi fővárost, még az etruszkok alapították egy csaknem hétszáz méter magas hegy tetején. A szintkülönbségek legyőzését a 80-as évek eleje óta mozgólépcsőrendszer könnyíti meg Perugiában.

Az ősi városmag fő látványossága a városháza (Palazzo dei Priori) erődszerű, gótikus tömbje, benne a kereskedők boltíves gyűléstermének XV. századból származó míves faburkolata és a palota második emeletén található Nemzeti Galéria, amely az umbriai festőiskola leggazdagabb gyűjteménye. Kiemelt hely jutott itt a két legnagyobb umbriai festő, Perugino (eredetileg Vannucci, innen a főutca elnevezése) és Pinturicchio munkáinak. 

Kész csoda, hogy sikerült néhány használható kép a szappantartóval. :)

Meghatározó városképi elem a városháza melletti Piazza 4. Novembre tér díszes szökőkútja:

Elsétálhatunk még a gótikus katedrálishoz, Perugia hétszáz éves egyeteméhez, a több mint kétezer éves etruszk főkapuhoz (nem láttuk, máshol jutottunk fel az óvárosba), de a város időtlen szépségét akkor fedezzük fel igazán, ha cél nélkül beleveszünk a középkori sikátorok útvesztőibe. 

Perugiát látni kell. 

***

Ennyicske volt a 2007-es toszkán utunk. Az ötödik nap már csak a hazautazásról szólt, arra egy szót sem vesztegetek, mert mindig nehéz Itáliától megválni. 

Toscana 2007, 4. nap/1

AREZZO

Harmadik napunk a szívemnek kedves Arezzóval kezdődött. Sienát is szeretem és nagyon vonz, de Arezzó egészen más. Nekem Siena kicsit komor, kicsit titokzatos, míg Arezzo csupa élet. Nem is tudom, talán a sok növény, vagy a fekvése, vagy a látnivalók? Vagy mind együtt. Pedig a múltkori utazásunk után még Sienáért voltam oda. De most átbillent a serpenyő Arezzó javára. :) 

Idézek megint a Toszkán Almanachból: "És ha már a házaknál tartunk, Arezzo-ban található egy másik híres ház, Vasari háza (Casa del Vasari), a Via XX Settembre-n. A házban ma a Vasari Múzeum található, ahol főként toszkán művészek munkái és Vasari alkotások találhatók, de érdekes és egyedülálló az a gyűjtemény, mely Michelangelo kézzel írt leveleit tartalmazza."

Piazza Grande

Sajnos mi ezt nem láttuk, sétálgattunk viszont a Piazza Grandén, ezen a nagyon kedves pici, de központi téren, melyről a Toszkán Almanach így ír: 'A Corso Italia-ról a Via della Seteria-n lesétálva eljuthatunk a Piazza Grande nevű főtérre, ahol minden év szeptemberének első vasárnapján rendezik meg a híres arezzoi játékot, a Giostra del Saracinot. Ha tehetik, nézzék meg, olyan, mintha egy napra visszacseppentek volna a középkorba, mindenfelé bársonyba öltözött középkori urak és hölgyek, zászlók és dobszó… A tér már maga is szuggesztív, hisz egyik oldalon a Vasari tervezte Palazzo delle Logge, mellette nem sokkal a Palazzo Lappoli és a Palazzo Cofani Brizzolati, míg szemben a Palazzo del Tribunale (mely ma is a bíróság épülete), ezelőtt egy nagyon szép kút, valamint a Palazzo della Fraternitá dei Laici, mind mind más stílusjegyet őriz. A tér harmóniája lenyűgöző, hiába keverednek itt gótikus elemek a barokk épületekkel, az összhang tökéletes. Az utóbbi épülethez a mondák szerint egy szomorú történet is fűződik: a toronyóra, amely Felice da Fossato különleges remeke olyan szépre sikeredett, hogy az önzéstől elvakult megrendelő magát a művészt is megvakíttatta csak azért, hogy ne tudjon még egy hasonlót építeni."

"Továbbhaladva menjenek végig a Via Vasari-n, mely gyakorlatilag egy hosszú árkádsor, mely alatt egymás mellett sorakoznak a híres arezzoi régiségkereskedők üzletei, s az emberben akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon hol vannak és kik azok a vendégek, akik eltartják ezt a sok régiségkereskedőt?" 

Sok épületen és sok helyen látható az oroszlán hátából "kinövő" kecske, a KIMÉRA.

Az Íliász VI. éneke említi először a Kimérát. Ott az áll róla, hogy isteni sarj volt, testének eleje oroszlán, a közepe kecske, a hátulja pedig kígyó; a szájából tüzet okádott, s mint ahogy az istenek egykor megjósolták, végül is Glaukosz fia, a szépséges Bellerophontész ölte meg. Homérosz szavai alapján az a legnyilvánvalóbb kép róla, hogy oroszlánfejű, kecskehasú, kígyófarkú lény, ám Hésziodosz háromfejű állatnak írja le az Istenek születésé-ben, s ama híres V. századi arezzói bronzon így is ábrázolták. A háta közepén van a kecskefej, testének egyik vége a kígyó-, a másik az oroszlánfej. 

Lassan elindultunk felfelé, a Dóm irányába. Útközben belebotlottunk a Palazzo Pretorio épületébe a sok szép címerrel a Corso Italián, a Piazza Grande és a Dóm között félúton:

A kapu fölött a Mediciek címere
a pirulákkal

Cattedrale dei Santi Pietro e Donato (Dóm)

A Dóm a Pretorio Palotától pár percre található, Arezzo szinte legmagasabb pontján.
Építése a XII. sz-tól egészen a XVI.sz-ig (több, mint 400 évig!) tartott, sőt, valójában a homlokzat teljes befejezésére csak a XX.század elején került sor. A hatás nagyszerű, a Dóm uralja az alatta elterülő várost, a felvezető lépcsősor pedig további hatalmat kölcsönöz ennek a monumentális épületnek. A belső kialakítás is tökéletes, Vasari keze nyomát őrzi, míg a keresztelőkápolnában egy csodálatos Donatello mű idézi fel Krisztus megkeresztelését. 

Városháza

Ha a Dóm felől elindulunk lefelé a téren, akkor jobbra van a Városháza, az első kis utcán balra fordulva pedig elérkezünk abba az utcába, ahol Petrarca szülőháza áll (Via dell'Orto). Pár lépés az egész. 

Itt kell balra fordulni a Petrarca-ház felé
(jobboldalon a Városháza)

Innen visszafordultunk a Corso Italiára és szintén pár lépés megtétele után elérkeztünk a Pieve di Santa Mariához, aminek a hátsó fertálya a Piazza Grandén van. Bezárult a kör. :)

Ez a Pieve di Santa Maria hátsó fertálya
 a Piazza Grandén

Van valami, ami nagyon érdekel, de sehol nem tudok a nyomára akadni:
a Pieve di Santa Mariának a Piazza Grande felé eső oszlopsorában van egy kakukktojás, a képen látható. Egyértelmű, hogy ilyen törtre formázták és az oszlopfő is különleges, nem olyan, mint a többi, hanem szarvasmarha-fejeket ábrázol. Ennek mi lehet a története?? 

A plébániatemplom belseje is figyelemre méltó. 

A Pieve di Santa Maria XII. szd-ban épült román homlokzatának három emeletsoron egyre sűrűsödő galériái inkább palotahomlokzatra, mint temploméra emlékeztetnének, ha nem egészítené ki az 1330-ban épült ötablaksoros román campanile. Nyitott fedélszékes belseje lenyűgöző. A főoltáron Pietro Lorenzetti egy Madonnája, szentekkel.
Nekem egy kicsit furcsa, hogy az olasz templomokban nincs valami túl sok fény, egészen sötétek, félhomályosak, titokzatosak. 

Basilica di San Francesco

Akkor keressük fel a San Francescót, Arezzo leghíresebb látnivalóját. Számunkra mindenképpen.
A hatalmas templom homlokzata befejezetlen maradt. Építését a 13. század második felében kezdték el, majd alakították át a ferences templomokra jellemző dísztelen toscanai gótika stílusában. A főoltár felett festett fakereszt Cimabue iskolájából (13. század), a bal oldali kápolnában szép márvány síremlék. A templom fő vonzereje a központi kórus, amelyet Piero della Francesca festett ki csodás freskósorozatával, a Szent kereszt legendája címmel.
Szintén tilos fotózni, nagyon szigorúan veszik.

Én a freskósorozatból csak egy apró, ámde annál izgibb részletet bírtam megjegyezni, mely egy lengén öltözött deszkahordó fickóról szól, akinek igen jól láthatóan kikandikál a himbilimbije a ruhája alól. Fetrengtünk a nevetéstől. (Ez az a jelenet, amelyben egy szolga hátán viszi a gerendát; Piero érezhetően Krisztus kereszthordására utalt itt. Az igazi kálvária jeleneteit nem ábrázolta a művész.) 

Közben azért jól megtávcsöveztük a freskót. Nem mondhatja senki, hogy nem érdekel a művészet! :)) 

Kis elmélkedés a vakuhasználatról

Sokan hivatkoznak rá, de én még egyszer sem hallottam indoklást, hogy miért árt a festményeknek. Ez nem jelenti azt, hogy nem hiszek benne, lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Ha valaki elmondaná nekem, hogy igen, tényleg káros, mert ez+az, készséggel elfogadnám, de addig hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez is amolyan rejtett gazdasági megfontolású túlzás.
Ja, még valami. Én arra is gondoltam már, hogy a vakuhasználat nem is a festményeknek árt, hanem lehet, hogy beindítja a riasztórendszert és azért nem engedik. De ebben a gondolatomban sem erősített még meg senki. 

4. nap folyt. köv.