Itt még egyikünk sem járt korábban.
Cortona városa olajfaligetekkel borított hegyoldalban, magasan fekszik. Így több pontjáról lélegzetellálító kilátás nyílik a toszkán tájra. A 14. század végén olyan mûvészeket csábított ide, mint pl. Fra Angelico, aki mintegy 10 évig lakott és dolgozott itt. Luca Signorelli (1450-1523) és Pietro da Cortona (1596-1669) pedig mindketten a város szülöttei.
Június elsõ vasárnapján számszeríjversenyt rendeznek: ez az Archidao-játékok. A város környékérõl öszesereglett versenyzõk középkori viseletet öltenek, és így versengenek a verretta d'oro (arany nyílvesszõ) elnyeréséért.
Piazza Garibaldi, itt mentünk be az óvárosba:
 |
| Fenti képek a jelzett helyen készültek. A kocsit itt hagytuk a távolabbi parkolóban (jobbra). A városba nem szabad kocsival behajtani. |
 |
| Ugyaninnen rálátás a Trasimeno-tóra |
Majd végighaladtunk a Via Nazionalén, ahol jobbra-balra tekintgetve beláthattunk a fel illetve lefelé haladó kis sikátorokra, lépcsőkre, udvarokra...
 |
| Innen Pavarotti hangja csendült fel egészen stílusosan |
... egészen a Piazza della Repubblicáig, ahol a városháza áll. (Az a soklépcsős, tornyos.)
Tehát most a Piazza della Repubblicán járunk, ahonnan áttérve a Piazza Signorellin emelkedik a városi színház épülete, amelynek kávéházát nappal is lehet látogatni a megfáradt túristának. (Meg a pihent helyi erőknek is. :))
 |
| Mindenki emlékszik a filmnek arra a jelenetére, amiben itt ülnek a szereplők, ugye? :) |
Aki a mellékhelyiséget keresei, könnyen betévedhet a küzdő/nézőtérre. :) (mozis jelenet!)
Nyitva volt az ajtaja és egy lélek sem volt benne. De nem is szóltak rám amúgy magyarosan, hogy "onnan tessék kimenni, oda nem lehet besétálni!".
Ez egy kellemes-tipikus óvárosi utcácska volt. De azért kívánkozott volna, ha egy kicsit kisüt a nap. Ehelyett lehet látni a képeken, micsoda szürkeség uralkodott. Nincs is már, csak néhány képem a városról. Igaz, a látogatás is elég rövidre sikeredett. Lesz még mit nézni legközelebb.
Közben befejeztük a kávédzást a színház teraszán és közvetlenül az épület melletti kis utcában megtaláltuk a Dóm teret. Innen is remek a kilátás, különösen az emelkedő felénél terpeszkedő temetőre. Még rá kéne jönni, hogy az a nagy márványtömb miért van a tér közepén.
Tulajdonképpen ennyi volt Cortona így elsőre. Még egy képet tartogattam a végére:
 |
| Ez alatt a sűrű növényzet alatt (kedvencem a kínai tatáriszalag és a vadszőlő) egy jó kis kocsma rejtőzhet, mert meglehetős nagy hangzavar szűrődött ki belőle. Nem messze van a Piazza Garibalditól Cortonában. |
PERUGIA
Bár Perugia már nem is Toscana, de szerintem mint közeli kirándulócélpont mindenképpen szóba jöhet. Ennyi év (14!) távlatából már nem emlékszem teljesen, de úgy rémlik, hogy hirtelen elhatározás volt Perugia felkeresése, nem terveztük előre. Eléggé belementünk a délutánba már Cortona után, de viszketett a talpunk és Perugia olyan közel volt... :)
A Trasimeno-tó mellett vezetett el az utunk. Látszott még a kocsiból is, hogy nagyon szép lehet és érdemes lenne kicsit megállni. De hát vagy Perugia, vagy Trasimeno, a kettő együtt nem fért bele. És akkor még azt hittük, hogy Montepulcianót is látni fogjuk, ha már arra járunk.
 |
| Ie. 217-ben a karthágói Hannibál itt aratott döntő győzelmet a rómaiak felett. |
A háromezer éves tartományi fővárost, még az etruszkok alapították egy csaknem hétszáz méter magas hegy tetején. A szintkülönbségek legyőzését a 80-as évek eleje óta mozgólépcsőrendszer könnyíti meg Perugiában.
Az ősi városmag fő látványossága a városháza (Palazzo dei Priori) erődszerű, gótikus tömbje, benne a kereskedők boltíves gyűléstermének XV. századból származó míves faburkolata és a palota második emeletén található Nemzeti Galéria, amely az umbriai festőiskola leggazdagabb gyűjteménye. Kiemelt hely jutott itt a két legnagyobb umbriai festő, Perugino (eredetileg Vannucci, innen a főutca elnevezése) és Pinturicchio munkáinak.
Kész csoda, hogy sikerült néhány használható kép a szappantartóval. :)
Meghatározó városképi elem a városháza melletti Piazza 4. Novembre tér díszes szökőkútja:
Elsétálhatunk még a gótikus katedrálishoz, Perugia hétszáz éves egyeteméhez, a több mint kétezer éves etruszk főkapuhoz (nem láttuk, máshol jutottunk fel az óvárosba), de a város időtlen szépségét akkor fedezzük fel igazán, ha cél nélkül beleveszünk a középkori sikátorok útvesztőibe.
Perugiát látni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése