Ráérősen keltünk, mert ez a nap jóformán csak a hazautazásról szólt. Gyuri még pedzegette (ő a legfiatalabb köztünk), hogy menjünk el korán fotózni, de senkinek nem fűlött a foga hozzá. Inkább mindenki nyalogatta a sebeit, pakolgatott. 10-kor indultunk a hlavny nadrazi-ra (főpályaudvar), mert a vonat 11 óra után indult. Mi Sugival is kicuccoltunk a többiekkel a pályaudvarra, hogy elhelyezzük a csomagjainkat a csomagmegőrzőben (60 korona 24 órára, szekrényes), mert a szállást el kellett hagyni, de a mi vonatunk csak délután 3 óra után indult. Így elbúcsúztunk a többiektől és visszasétáltunk a Vencel térre, ami egészen közel volt. Láttam én ezt már korábban a térképen, most bebizonyosodott.
Most már volt annyi eszem, hogy átrendezzem a cuccaimat és ne nagykabátban induljak útnak, hanem inkább a kishátiba csomagoljam a feltétlen szükséges cuccokat, így egész könnyedén sétálgathattam a tűző napon. Sugi kevésbé, ő ménkű nehéz hátizsákot cipelt a hátán egy mukk nélkül. A bőröndje a poggyászmegőrzőben pihent, talán a számítógépet nem merte otthagyni.
Először céltalanul kóricáltunk lefelé (a tér lejt). De aztán egyre jobban belejöttünk. Mutattam egy kis kedves teret a Vencel tér mellett a Suginak, aztán kerestünk olyan bankautomatát, ahol kis összeget is fel lehet venni, mert elfogyott a váltott pénze, de nem akart túl nagy összeget, mert minek. Pillanatok alatt megint a szállásunk környékén bolyongtunk.
Valaki korábban emlegette, hogy rábukkant egy prágai Sex machine nevű múzeum hirdetésére, de ááá, most most már nincs idő megkeresni, meg különben is. Hát mi keresés nélkül megtaláltuk, mert ott jött szembe velünk, pont az Orlojjal szembeni kis utcában. Az előtérben éppen egy csomó magyar nő viháncolt egy szék körül, amire ráülve a széken kigyulladt a felirat (miközben a feneked alatt valami mocorgott), hogy az illető éppen szexuálisan milyen állapotban van, vagy valami ilyesmi. Nekem a WILD felirat gyulladt ki, hehe. Volt kirakva még egy-két érdekes cucc, amit most nem ismertetek. Ezek voltak a csalogatók, mert a múzeumba 250 koronáért lehetett bemenni. Ezt azért már kihagytuk.
Megint az Óváros téren találtuk magunkat. Nagyon csodálkoztam, mert vasárnap lévén a lehető legnagyobb tömegre számítottam délben, ehelyett egész elviselhető mennyiségű bámészkodót találtunk csak ott. A tér közepén egy dixiland zenekar játszott, körötte volt, aki táncra perdült.
Úgy terveztük, hogy 1 órára visszasétálunk a Vencel térre kolbászozni. Áldom Sugi eszét, hogy ezt kitalálta, mert én valahogy nem gondoltam bele, túl kevés kajám van ahhoz, hogy késő estig kibírjam, így viszont pont elégnek bizonyult a két szendvicsem a vonaton.
Szóval jóízűen ettünk egy adag kolbászt, aztán visszaszivárogtunk a pályaudvarra. Itt még történt egy említésre méltó dolog. Bementünk a Billába elkölteni a maradék filléreinket. Volt ott egy hűtő, ahol frissen facsart gyümölcsleveket lehetett palackozva vásárolni. Kicsit fanyalogtam, mert főleg sárgarépalé volt, de pénzileg az fért a keretbe, na jó, akkor kipróbálom. Nem nagyon csípem a sárgarépával ötvözött gyümölcsleveket. Igen ám, de EZ friss sárgarépából készült és azon kívül semmi más nem volt benne, sem más gyümölcs, sem semmi tartósítószer. És ESZMÉLETLEN finom volt! Szinte egy szuszra lehajtottam mind a fél litert. Igaz, a kolbász is kívánta (a 3 deci kóla mellé).
A vonatunk 45 perc késéssel indult. Lehetett nosztalgiázni, mert olyan tömeg rohanta meg, amilyet fiatalkoromban láttam vonaton utoljára. Még a WC előtt is ültek/álltak a peronon, de annyian, hogy alig lehetett bemenni. Jódolguk az olyanoknak volt, mint mi voltunk, akik helyjeggyel rendelkeztek. Persze minden relatív, mert mire hazaértünk, már minden tagom sajgott a fülkében az ablak melletti ülésen, ahol ráadásul alulról felfelé jéghideg levegőt fújtak légkondícionálás címén. Sugi reklamált a kalauznál, mire azt a választ kapta, hogy akkor meg a levegőtlenségtől megfulladunk. Ebben is van valami!
Tanulsága ennek a vonatútnak, hogy helyjegyköteles vonattal kell legközelebb menni (ez nem az volt) és nem fülkés helyjegyet kell venni, hanem repülőüléses kocsiba, amivel kifelé mentünk. Az sokkal kényelmesebbnek bizonyult.
