Nem tudom, hogy fogom leírni esténként ezt a sok élményt. Ugyanis ma is tökéletes napot zártunk annak ellenére, hogy nem minden alakult úgy, ahogy elterveztük.
Tulajdonképpen rosszul kezdődött, mert kiderült, hogy a csütörtöki kertlátogatásra (Palazzo Vincigliata) nincs már hely. Pedig az utunk egyik fő attrakciója lett volna. Ezekután hihetetlenül rugalmasan azonnal más program után néztünk Fiesole környékén. Alighanem a Villa Medicit fogjuk szemrevételezni.
Az esti jegyzeteim, szólok előre, nem lesznek túl pontosak, nem csak azért, mert a különböző nevezetességek leírása bárhol elolvasható, hanem túl sokáig is tartana. Ezért nem is igyekszem részletesen beszámolni a látnivalókról, inkább a benyomásaimat próbálom papírra (billentyűzetre?) vetni. A fotóim sokat segítenének ebben, de idő hiányában nem tudom most szétválogatni, feldolgozni őket. Így valószínűnek tartom, hogy egy-két dolgot majd a fotókkal együtt fogok hozzátenni a bloghoz (pirossal írva,hogy meg lehessen különböztetni az online szövegtől).
Térjünk vissza a ma reggelhez.
Első utunk a Chiesa di Ognissantiba vezetett. Nem kell mondanom, hogy ezt is nagyon vártuk. Azért raktuk a mai nap első helyére, mert elég ritkán van nyitva a mellette levő Refektórium. A nyitvatartást lefotóztam, majd jön a kép.
A templomban legjobban a két híres festmény, Ghirlandaio Szent Jeromosa és Botticelli Szent Ágostona nyerte meg a tetszésemet. Nekem Jeromos jobban tetszik.
Heves vitát váltott ki köztünk Ziával Ghirlandaio Köpönyeges Madonnája. Ugyanis mind a ketten azt olvastuk, hogy a Madonna jobb karja alatti személy a híres Amerigo Vespucciról lett megmintázva. (A többi személy is a Vespucci család tagjait ábrázolja.)
Igen ám, de a festmény alatti ismertető szerint az a személy nem Amerigo. Lefotóztam az ismertetőt, mellékeltem. Többször is megnéztem, nem értem a dolgot.
A festmény alatt valahol a padozatban van állítólag a Vespucci család sírboltja, de a szemünket kinézve sem találtunk erre utaló jelet.
A templom jobboldali kereszthajójában az egyik kápolnánál egy fénymásolt, többoldalas olasz ismertetőt találtam Botticelliről, feltehetőleg itt lehet a nyughelye, bár más kiírás erre sem utalt.
A templom mellett van a már említett refektórium. Egy kellemes, körben freskókkal díszített kolostorudvarból nyílik a kolostor ebédlője, ahol Ghirlandaio Utolsó vacsoráját lehet megcsodálni. Jó sokat időztünk itt, még az utolsó vacsora elemeit és az asztal alól kilógó lábakat is jól megszemléltük.
Következő célpontunk a Dóm tér volt. Menet közben érintettük a Palazzo Dudley-t, aminek nem jutott eszembe a neve, csak az, hogy valami angol volt, majd a Strozzi palotát, itt megemlékeztünk a budapesti 1.sz. házasságkötő teremről, amelyet ennek alapján mintáztak meg. Elérkeztünk a Piazza della Repubblicára, ahol még mindig áll a rettentő csicsa körhinta, Zia szerint maga is műemlék és ezt mintha komolyan mondta volna. Egyébként sok helyen a városban féligkész pavilonokon dolgoznak, ezek készülnek valamire! Például itt a Repubblicán is.
A Dóm (Santa Maria del Fiore) előtt kicsit kígyózott a sor, de jó gyorsan haladt, így hamar bejutottunk. Én már harmadszor voltam itt, sok újat nem láttam. Megszemléltem megint a két lovas freskót és Dantét az Isteni színjátékkal, a kupolát alulról a vicces alakjaival. Megállapítottam, hogy az 1979-es kiadású Panoráma útikönyvem leírásához képest mi az, ami már nem a Dómban van, hanem a múzeumában, például Michelangelo öregkori Piétája. És megkerestem Brunelleschi aprócska síremlékét, ezt viszont eddig még nem láttam, most is először a mellette levő sokkal nagyobb prófétaszoborra tippeltem, csak gyanús volt, ezért keresgéltem tovább és így találtam rá az igazira (remélem legalábbis).
A mai nap másik legnagyobb élménye az Ognissanti mellett a Battistero volt, amit eddig csak kívülről láttam. Először természetesen a Paradicsomi kaput szemléltük meg, bár elég nagy volt előtte a tülekedés. Utána pedig a belsőt, ami nagyon tetszett! Engem nagyon emlékeztet a római Pantheonra, nem csak a lyuk miatt a tetején, ami itt azért be van fedve, nem úgy, mint a Pantheoné, hanem a körkörös alaprajza miatt is, habár az meg a Battisterónak nem is körkörös igazából, hanem szögletes, de a hatás akkor is hasonló. A kupolája az arany mozaikokkal valami gyönyörű.
Büszkén jelentem, hogy idén Firenzében még egyszer sem feledkeztünk meg arról, hogy leüljünk és az aktuális nevezetességről szóló részt egymásnak felolvassuk a Panoráma útikönyvből. Így tettünk a keresztelő kápolnában is, csak közben kicsit át kellett állítani a fejünkben a hallottakat, mert a magyarázat a bejárathoz viszonyít, viszont most nem az a bejárat, mint akkor volt. Ekkor derült fény arra is, hogy Donatello Mária Magdolna faszobra azóta már szintén átkerült a Dóm múzeumába. Szerintünk legalábbis arról a szinte teljesen modernnek tűnő idős Mária Magdolnáról van szó, amit úgy megcsodáltam az egyik Firenze könyvemben még otthon. Érik a Dóm múzeum meglátogatásának a gondolata.
A Battisteróval kapcsolatban olvastam, hogy van valami szószék az ellenpápa síremléke környékén, amit "zseb"-nek neveznek, de már ott sem bírtam felfedezni, ahol olvastam és ma is hiába kerestem "zsebet" a helyszínen. El nem tudom képzelni, miről van szó, mikor olyan átlátható a Battistero, igaz, fejmagasság fölött egy területen fel volt állványozva és le volt takarva.
Nos, így feltöltődve és csöppet megszomjazva visszamentünk a Repubblicára pihizni és szomjat oltani. És milyen jól tettük, mert ezután azonnal az Orsanmichele templomra akadtunk rá (ez sem volt az előzetes programban, de annyira megtetszett, amit írtak róla). Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a nap 2 fő csodája mellett nyugodtan labdába rúghat.
A templom valóban nem szokványos, nem is templomnak épült annakidején, sok évszázaddal ezelőtt a céhes világban. :) De aztán végül csak templom lett belőle, míg fölötte az épületet továbbra is magtárnak használták. Kívülről jól láthatók az eredeti oszlopok közé húzott falak és a már korábban is megcsodált antik csipkeszerű minták. Nagyon jellegzetes. A templombelsőt a könyv "bensőségesnek" titulálja, az is. Rendes templommagasságú, így a belső tér fölé vezető lépcső enyhén szólva megizzasztja a bátrabb érdeklődőt is.
Fent még két hatalmas szint van. Az alsóbbikban vannak kiállítva a templom külső falait díszítő hatalmas szobrok eredeti példányai. Ettől eggyel feljebb pedig kisebb szoborkiállítás, amire bevallom, ügyet sem vetettem, mert olyan gyönyörű panoráma nyílik a nagy ablakokból a városra, hogy a kis szobrok nem nagyon tudtak azzal versenyezni. A kijárat az első szintről a templomot és a mellette álló épületet összekötő fedett folyosón közelíthető meg.
Elérkeztünk végre a Piazza della Signoriára, Firenze központjába. Itt fürdőzött a napfényben a Palazzo Vecchio és a sok-sok szobor, egy részük a téren, másik részük a Loggia dei Lanziban, ami a testőrségről kapta a nevét. Rendesen végignéztünk mindent, ahol történetet tudtunk, ott el is meséltük egymásnak, igaz, volt, hogy kicsit megkevertük a történést, akkor a másikunk szólt, hogy valami nem stimmel. Ott volt a Dávid is persze, és a nagyfejű Neptun, a Firenzét jelképező liliomos oroszlán, Perszeusz, a szabin nők. Sok véres és kevésbé véres jelenet kőbe szilárdulva, csodálatosan megmintázva.
Innen már csak egy ugrás volt a Santa Croce, előtte a nagy tér, ahol anno a bőrt rúgták a játékosok (vagy valami ahhoz hasonlót), most meg a pavilonokat emelgették szorgalmasan, ahogy azt már korábban említettem. Itt is.
A Santa Croce templomba nekem is most sikerült először bejutnom és ennek nagyon örültem. Egy baj volt csak, hogy alig voltunk bent húsz perce, alig tudtuk a templom egyik oldalának síremlékeit végigtanulmányozni a könyv szerint, máris elkezdtek bezárni. Így a kolostorba már nem tudtunk átmenni és a templomot magát sem tudtuk igazán végignézni. Nagyon bosszús voltam. De aztán, amikor masíroztunk volna éppen ki a térre, megszólaltak a harangok és nagyon szépen szóltak! És akkor a kifelé tartó emberek megálltak és mindenki csendben figyelt. Szép pillanat volt.
Ekkor már csak a Ponte Vecchio volt hátra. Végigsétáltunk a rakparton a vakító napsütésben (szó szerint, mert már elég alacsonyan volt hozzá a nap) és átsétáltunk a hidon, meg vissza. Erről nem írok többet, mert nem vagyok odáig azokért az ékszerekért, amiket ott árulnak. Meg most már nagyon belementem az éjszakába a gép előtt és holnap újabb nap lesz új élményekkel, amiknek az elviseléséhez kell egy kis alvás is.
További képek:
Az Ognissanti refektóriuma:
Tulajdonképpen rosszul kezdődött, mert kiderült, hogy a csütörtöki kertlátogatásra (Palazzo Vincigliata) nincs már hely. Pedig az utunk egyik fő attrakciója lett volna. Ezekután hihetetlenül rugalmasan azonnal más program után néztünk Fiesole környékén. Alighanem a Villa Medicit fogjuk szemrevételezni.
Az esti jegyzeteim, szólok előre, nem lesznek túl pontosak, nem csak azért, mert a különböző nevezetességek leírása bárhol elolvasható, hanem túl sokáig is tartana. Ezért nem is igyekszem részletesen beszámolni a látnivalókról, inkább a benyomásaimat próbálom papírra (billentyűzetre?) vetni. A fotóim sokat segítenének ebben, de idő hiányában nem tudom most szétválogatni, feldolgozni őket. Így valószínűnek tartom, hogy egy-két dolgot majd a fotókkal együtt fogok hozzátenni a bloghoz (pirossal írva,hogy meg lehessen különböztetni az online szövegtől).
Térjünk vissza a ma reggelhez.
Első utunk a Chiesa di Ognissantiba vezetett. Nem kell mondanom, hogy ezt is nagyon vártuk. Azért raktuk a mai nap első helyére, mert elég ritkán van nyitva a mellette levő Refektórium. A nyitvatartást lefotóztam, majd jön a kép.
A templomban legjobban a két híres festmény, Ghirlandaio Szent Jeromosa és Botticelli Szent Ágostona nyerte meg a tetszésemet. Nekem Jeromos jobban tetszik.
Heves vitát váltott ki köztünk Ziával Ghirlandaio Köpönyeges Madonnája. Ugyanis mind a ketten azt olvastuk, hogy a Madonna jobb karja alatti személy a híres Amerigo Vespucciról lett megmintázva. (A többi személy is a Vespucci család tagjait ábrázolja.)
Igen ám, de a festmény alatti ismertető szerint az a személy nem Amerigo. Lefotóztam az ismertetőt, mellékeltem. Többször is megnéztem, nem értem a dolgot.
A festmény alatt valahol a padozatban van állítólag a Vespucci család sírboltja, de a szemünket kinézve sem találtunk erre utaló jelet.
Következő célpontunk a Dóm tér volt. Menet közben érintettük a Palazzo Dudley-t, aminek nem jutott eszembe a neve, csak az, hogy valami angol volt, majd a Strozzi palotát, itt megemlékeztünk a budapesti 1.sz. házasságkötő teremről, amelyet ennek alapján mintáztak meg. Elérkeztünk a Piazza della Repubblicára, ahol még mindig áll a rettentő csicsa körhinta, Zia szerint maga is műemlék és ezt mintha komolyan mondta volna. Egyébként sok helyen a városban féligkész pavilonokon dolgoznak, ezek készülnek valamire! Például itt a Repubblicán is.
A Dóm (Santa Maria del Fiore) előtt kicsit kígyózott a sor, de jó gyorsan haladt, így hamar bejutottunk. Én már harmadszor voltam itt, sok újat nem láttam. Megszemléltem megint a két lovas freskót és Dantét az Isteni színjátékkal, a kupolát alulról a vicces alakjaival. Megállapítottam, hogy az 1979-es kiadású Panoráma útikönyvem leírásához képest mi az, ami már nem a Dómban van, hanem a múzeumában, például Michelangelo öregkori Piétája. És megkerestem Brunelleschi aprócska síremlékét, ezt viszont eddig még nem láttam, most is először a mellette levő sokkal nagyobb prófétaszoborra tippeltem, csak gyanús volt, ezért keresgéltem tovább és így találtam rá az igazira (remélem legalábbis).
Nekem a dómban továbbra is a kupola a legnagyobb szám, hiába mondják hozzáértők, hogy a freskói nem éppen a legértékesebbek (Vasari). A jeleneteket érdemes figyelni, el is határoztam, hogy körbefotózom legközelebb, mert nagyon érdekesek. Ez most csak egy kis ízelítő.
És persze minden alkalommal fejet hajtok Brunelleschi előtt, hogy volt képes ekkorát újítani a kupolával.
Repedés a kupola falán. Közelről megnézve látszik a repedésre szerelt érzékelő, ami a lyuk tágulásakor valószínűleg riasztja az illetékeseket. Nekem kicsit riasztó ez a rés.
Nos, így feltöltődve és csöppet megszomjazva visszamentünk a Repubblicára pihizni és szomjat oltani. És milyen jól tettük, mert ezután azonnal az Orsanmichele templomra akadtunk rá (ez sem volt az előzetes programban, de annyira megtetszett, amit írtak róla). Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a nap 2 fő csodája mellett nyugodtan labdába rúghat.
A templom valóban nem szokványos, nem is templomnak épült annakidején, sok évszázaddal ezelőtt a céhes világban. :) De aztán végül csak templom lett belőle, míg fölötte az épületet továbbra is magtárnak használták. Kívülről jól láthatók az eredeti oszlopok közé húzott falak és a már korábban is megcsodált antik csipkeszerű minták. Nagyon jellegzetes. A templombelsőt a könyv "bensőségesnek" titulálja, az is. Rendes templommagasságú, így a belső tér fölé vezető lépcső enyhén szólva megizzasztja a bátrabb érdeklődőt is.
Fent még két hatalmas szint van. Az alsóbbikban vannak kiállítva a templom külső falait díszítő hatalmas szobrok eredeti példányai. Ettől eggyel feljebb pedig kisebb szoborkiállítás, amire bevallom, ügyet sem vetettem, mert olyan gyönyörű panoráma nyílik a nagy ablakokból a városra, hogy a kis szobrok nem nagyon tudtak azzal versenyezni. A kijárat az első szintről a templomot és a mellette álló épületet összekötő fedett folyosón közelíthető meg.
A Santa Croce templomba nekem is most sikerült először bejutnom és ennek nagyon örültem. Egy baj volt csak, hogy alig voltunk bent húsz perce, alig tudtuk a templom egyik oldalának síremlékeit végigtanulmányozni a könyv szerint, máris elkezdtek bezárni. Így a kolostorba már nem tudtunk átmenni és a templomot magát sem tudtuk igazán végignézni. Nagyon bosszús voltam. De aztán, amikor masíroztunk volna éppen ki a térre, megszólaltak a harangok és nagyon szépen szóltak! És akkor a kifelé tartó emberek megálltak és mindenki csendben figyelt. Szép pillanat volt.
Ekkor már csak a Ponte Vecchio volt hátra. Végigsétáltunk a rakparton a vakító napsütésben (szó szerint, mert már elég alacsonyan volt hozzá a nap) és átsétáltunk a hidon, meg vissza. Erről nem írok többet, mert nem vagyok odáig azokért az ékszerekért, amiket ott árulnak. Meg most már nagyon belementem az éjszakába a gép előtt és holnap újabb nap lesz új élményekkel, amiknek az elviseléséhez kell egy kis alvás is.
További képek:
Chiesa di Ognissant:
Az Ognissanti refektóriuma:
