Provence, 2011. szeptember 16.

Újabb kedvenc ütötte fel a fejét: Provence. A következő bejegyzések első provence-i utamról szólnak 2011 szeptemberében.

---

péntek

gránátalma az olasz szállásunk kertjében

Edit Júliánál

Megérkeztünk az olasz szálláshelyünkre, ami egy kis városkában van, Veronától nem messze (Hotel Tolin, Ronco all'Adige). A környék nagyon érdekes, ameddig a szem ellát, katonás rendben  sorakozik a káposztaföldektől kezdve a védőhálóval bevont almásokig mindenféle zöldség és gyümölcs. A következőket tudtam beazonosítani: rebarbara, tökféleségek, kivi, komló, szőlő dögivel, gránátalma. Nagyon változatos a táj, minden apró földterület ki van használva. Jó fotótéma lenne, de erre most nincs idő. Inkább úgy döntöttünk, hogy bemegyünk Veronába és jól megsimogatjuk Júlia mellét, ha már ott vagyunk. És így is tettünk.
Aki még nem volt Veronában, azt, ha megkérdezed, biztos, hogy Rómeó és Júliát vágja rá, pedig van itt egy egész jelentős amfiteátrum is csak úgy mellékesen.

Vacsiztunk is Veronában, én bolognai spagettit, mert azt mindenhol ki kell próbálni.

Mindenhova GPS-szel megyünk, de ha nem lenne, akkor is biztos haza lehetne találni, mert egész úton a legkülönfélébb szagok áramlottak be a busz ablakán. Lóistálló, tehénistálló, majd valami beazonosíthatatlan vegyszerszag váltogatták egymást. Nagyon vicces, szerintem a helyi erők becsukott szemmel is hazatalálnak.

Holnap korán reggel indulunk tovább Provence-ba. Ott már biztos, hogy nem lesz internet, a franciák ezt teljesen másképp kezelik állítólag.

Ja, azt nem is említettem, hogy reggel 6-kor szétfagytam a Széna téren és elég sokáig hideg volt még. Egész Szlovéniát végigszunyókáltam, és Olaszország nagy részét is. Kb. Olaszországtól kezdve kisütött a nap és jócskán megugrott a hőmérséklet. Este 6 körül indultunk Veronába, akkor is még 32 fok volt, gondolhatjátok, akkor mi volt nap közben. Remélem, ez így is marad, sokkal kellemesebb lenne a jó kis vénasszonyok nyara, mint egy hideg-esős őszi idő. 

Mint megtudtam, Provence-ban egy Les Borrys nevű helyen lesz a szállásunk, egy erdő közepén.

Toscana 2011, 8. nap

szombat: hazautazás

majd...

Toscana 2011, 7. nap

péntek: Volterra, Orciatico

majd...

Toscana 2011, 6. nap

(csütörtök)

Erre a napra nem szívesen emlékszem vissza, pedig Sienát nagyon vártam már. Jártam már Sienában kétszer is, de csak rövid időre, meg különben is nagyon szeretek visszatérni a kedves helyekre.

Nehezen találtunk parkolóhelyet, aztán mire beértünk gyalog az Il Campóra (ez az a kagyló alakú tér a városházával), addigra teljesen beállt a derekam és a nap ennek jegyében telt. Sajnos ebben a városban sem nagyon van ülőhely a megfáradt túrista számára, így azon gondolkodtam, hogy hanyatt fekszem a téren és meg sem mozdulok indulásig. Zsuzsáékkal még bementem a városháza udvarára, de aztán szóltam nekik, hogy menjenek nyugodtan, ne várjanak rám.

Végül nem dőltem el az Il Campón, hanem elindultam felfelé a dómhoz. Nem akartam úgy elmenni Sienából, hogy még a dómot sem látom, na, meg WC-t is keresnem kellett. Lassan és megszakításokkal haladtam felfelé, egy-egy lépcsőn pihentem meg útközben. Emlékeztem, hogy a dómmal szembeni épület aljában egy  kőpad fut végig, ez tartotta bennem a lelket. Közben betértem egy helyes kis kávézóba.

Teljesítettem a feladatot, eljutottam a dómig.

Ez még a városháza udvarán figyel

Zsuzsa

Visszafelé vánszorgásomban már csak azon izgultam, hogy bírom ki a kocsiban hazáig. Volt még egy kis idő, bementem egy fagyizóba ásványvízért, lerogytam a benti padra.

Jöttek a többiek, indultunk vissza  a kocsihoz. Nem is tudtam már, mitől félek jobban, a parkolóig Siena leghullámosabb részén kellett átkelni, meredek utcákon le, majd fel és utána még előttem állt a hazaút. Közben érintettük Szent Katalin szülőházát, muszáj volt bemennem, mert itt még nem jártam.

A hangulatomon az sem javított, mikor megtudtam, hogy nem megyünk egyenesen haza, mert Mortennek megbeszélnivalója van Vikivel Ragoncinón. Vikit már jól ismertem a netről, többször váltottunk levelet és mindig nagyon lelkiismeretesen megválaszolta a legkülönfélébb kérdéseimet is. Már itthon örültem, hogy talán lesz rá mód személyesen találkozni vele. Arra nem számítottam, hogy ennyire lerobbant állapotomban jön el ez a lehetőség. Mivel tudtam, hogy tárgyalnivalójuk van, így hát csak egy kézfogás és pár szó erejéig pofátlankodtam oda hozzájuk, aztán félrevonultam a sebeimet nyalogatni.

Közben körbesétáltam Ragoncinót, ami egy hasonló "üdülőtelep", mint ahol mi laktunk, vagy inkább tanyaház/ak/nak mondanám, mert az jobban illik rá. Nincs olyan magasan, mint az Il Casino (a mienk), de nagyon szép  a környezete. Beszéljenek a felvételek inkább.

Ragoncino egyik épülete
(nekem ez tetszett legjobban)

Ragoncino ez is