Dubrovnik kis idegeskedéssel indult, ami egy időre elfeledtette, mennyire vágytam ide. Egyszer már, nagyon régen, jártam a városban, az nagyon szép emlék volt. Legjobban arra emlékszem, hogy az óvárosban szinte tükörfényesre koptatott kövek alkották az utcákat és nem emlékszem tömegre, holott nyár közepe volt. Kíváncsian vártam, hogy most milyen lesz.
De először parkolót kellett találnunk, ami Dubrovnikban nem egyszerű feladat. Tettünk egy kört egészen az óvárosig, próbáltunk a közlekedési táblákon eligazodni. Végül jóval kijjebb találtunk egy parkolóházat.
Visszabandukoltunk gyalog az óvárosba. Ezen a napon elég meleg, nyárias időnk volt.
Tettünk egy kört, amikor beértünk az ódon falak, meg a rengeteg túrista közé. Mi lehet itt főszezonban? Ennyi japcsi Japánban sincs!
Próbáltam visszaemlékezni a régi Dubrovnikra. Mikor kiértünk a kikötőbe, az is beugrott. Nem csak kb. 40 év telt el, de egy háború is volt azóta, hihetetlen és nagyon-nagyon szomorú. A városon a háború nyomai már nem látszanak, legfeljebb annyiban, hogy rengeteg az új tető. Az épületeken mást nem fedeztem fel. Nem mintha szerettem volna látni bármit is, ami a pusztításra emlékeztet.
Találtunk egy kiállítást, ami a háború alatt készült fotókat mutatta be. Megrázó volt látni a rombolást, a rengeteg halottat.
Aztán kimentünk a japcsik közé a napfényre.
Ezután jött a hab a tortán. Kiderült, hogy fel lehet menni a városfalra. Hű, és teljesen körbe lehet járni a várost. Ez már valami!
Eltartott vagy két órát, mire körbeértünk. Nagyon jó volt!
Lassan indulnunk kellett hazafelé.
Az útikönyv és Jozo szerint ha valaki halat akar enni, akkor azt Mali Ston-ban tegye meg. Ez tényleg így van, egymást érik a halas éttermek. Kicsit tanácstalanul kóboroltunk, mert az előszezon miatt még itt sem volt forgalom, így a fele sem volt nyitva a halasoknak. Végül csak megtaláltuk a helyünket a Vila Koruna nevű étteremben. Hatalmas hodály volt, a helyekhez képest kevés vendéggel, de voltak vendégek és ez jó előjelnek bizonyult. Az ablakok előtt, belül, nagy víztartályokban halak úszkáltak. Tán ebből választhatnak friss halat a vendégek, nem derült ki.
Kicsit szótlanak voltunk, fáradtak és éhesek. Tanácstalanul néztük az étlapot, próbáltuk kitalálni, hogy melyik étel mit takar. Végül ugyanazt választottuk mindannyian.
M mesélte, milyen finomat evett egyszer, sok apró sült halacskát. És mit tesz isten, pont ilyet kaptunk, méghozzá három jó nagy adagot. Nagyon, NAGYON jólesett! Bár a végét már alig tudtuk legyűrni.
Lassan indulnunk kellett hazafelé.
Az útikönyv és Jozo szerint ha valaki halat akar enni, akkor azt Mali Ston-ban tegye meg. Ez tényleg így van, egymást érik a halas éttermek. Kicsit tanácstalanul kóboroltunk, mert az előszezon miatt még itt sem volt forgalom, így a fele sem volt nyitva a halasoknak. Végül csak megtaláltuk a helyünket a Vila Koruna nevű étteremben. Hatalmas hodály volt, a helyekhez képest kevés vendéggel, de voltak vendégek és ez jó előjelnek bizonyult. Az ablakok előtt, belül, nagy víztartályokban halak úszkáltak. Tán ebből választhatnak friss halat a vendégek, nem derült ki.
Kicsit szótlanak voltunk, fáradtak és éhesek. Tanácstalanul néztük az étlapot, próbáltuk kitalálni, hogy melyik étel mit takar. Végül ugyanazt választottuk mindannyian.
M mesélte, milyen finomat evett egyszer, sok apró sült halacskát. És mit tesz isten, pont ilyet kaptunk, méghozzá három jó nagy adagot. Nagyon, NAGYON jólesett! Bár a végét már alig tudtuk legyűrni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése