(A dőlt betűs részeket a vonaton írtam és utólag másoltam be a blogba.)
De most már inkább beszéljünk az utazásról.
Az éjszaka számomra nem volt túl nyugodt. A lehajtott ágy a vonaton tulajdonképpen nagyon kényelmes, de a belső és a két vége felőli széleken van egy-egy 10 cm-es rés, ahová nekem mindig becsúszott vagy a párnám, vagy a takaróm, vagy a lábam.
Jótanács a vonattal utazóknak: kb. éjfélig maradjanak fent, addigra az összes vám- és útlevélvizsgálat befejeződik, utána lehet nyugodtan aludni, már csak egyszer riasztják fel az embert a horvát-szlovén határon, de csak jó idő múlva.
Reggel 6 körül ébredtünk. Jobbra már pirkadt az ég alja, kicsit csodálkoztunk, hogy miért jobbra van kelet, de aztán jól megmagyaráztuk magunknak, hogy ez az olasz csizma ferde elhelyezkedéséből következik.
Velence Santa Luciára megint teljesen pontosan érkeztünk 7:16-kor. A pályaudvar kihalt volt nagy szerencsénkre, így a menetjegy megváltása Firenzébe csak pillanatok kérdése volt.
Csomagmegőrző, majd kávéivászat után kiszámoltuk, hogy szűk két órát sétálgathatunk a városban. Az idő ekkor még borongós volt, de aztán gyönyörűen kisütött a nap és mi nem győztünk sóhajtozni a gyönyörűségtől a kis hidakon a csatornák fölött. Az a kis idő nagyon hamar elszaladt, pedig mi reménykedtünk, hogy eljutunk a Rialtóig, de talán az út felét, ha megtettük, utána már vissza kellett fordulni, mert ment a vonatunk Firenzébe.
Mostanra hát már túl vagyunk Velencén is és ezerrel robogunk Firenze felé. A vonat a mi Vörös nyílunkhoz hasonlatos szupermodern, XXI. századi járgány, a menetidő Velence és Firenze között kb. 2 óra.
Még van egy óránk a leszállásig, most asszem szunyókálok egyet.
...
Mostanra véget ért a nap Ziának és Ziónak, én meg még ütöm kicsit a billentyűket.
Folytatom onnan, ahol a dőlt betűst abbahagytam.
12:25-kor érkeztünk meg Firenzébe a vonattal. Már előre eldöntöttük, hogy veszünk egy heti buszbérletet, de én azért kicsit tartottam tőle, hogy vasárnap ez nem fog olyan pikk-pakk menni. Pedig úgy ment! Nem telt el 5 perc és már kezünkben a bérletekkel indultunk a szállás felé a Santa Maria Novella kis terére. 10 perc múlva pedig már a hatalmas, kb. 30 nm-es szobánkban voltunk, ahol a szokásos berendezésen felül 2 nagy fotel és egy nagy asztal is van négy székkel.
Úgy gondoltam, hogy mivel Zia és Zio még nem jártak Firenzében, az ismerkedést a várossal a Piazzale Michelangelo panorámateraszán kellene kezdeni. Azt nem is említettem, hogy az idő a lehető leggyönyörűbb volt már akkor is, amikor a vonatból kiszálltunk. Aki járt már a P. Michelangelón, az el tudja képzelni, micsoda látványban volt részünk, a város szabályosan fürdött a napsütésben, a nevezetességek pedig szinte kézzelfoghatóan közelinek tűntek a tiszta idő következtében. Sorolgattam, mi micsoda, aztán együtt találgattuk, hogy hol van Fiesole és merre lehet az a kastély, ahova kertlátogatásra szeretnénk menni.
A tér egyébként a régi, tele árusokkal és mivel vasárnap van, az átlagosnál is több emberrel. Középen a Dávid-másolat aljában örömmel fedeztem fel azokat a Michelangelo-szobrokat, amiknek az eredetije a Medici kápolnákban van. Ez azért érdekes, mert az Éjszaka szobrot otthon már jól megkritizáltuk (inkább hasonlít férfira a teste két műmellel...) és most érdekes volt rögtön az első percben szembesülni a másolatával. Jól meg is tanulmányoztuk.
Félreértés ne essék, Michelangelo művészete az egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb számomra, de ez a szobor akkor sem tetszik azokkal a mellekkel.
Juteszembe, elmulasztottam eleget tenni egy ígéretemnek. A Firenze topikban elég sok szó esett a San Miniato al Monte templom nyitvatartási idejéről (korábban mi is lemaradtunk róla) és én felvállaltam, hogy lefotózom ott helyben, ha ki van írva, hát ez elfelejtődött. Így csak annyit tudok megjegyezni, hogy vasárnap délután 4 körül nyitva volt.
Ezt a templomot sokan Firenze legszebb templomának tartják, van benne valami, tényleg csodaszép. A Michelangelo tér fölötti domb tetején helyezkedik el, már a fekvése is igen eltalált. Jó sok lépcső vezet fel a templomhoz, és innen még talán egy fokkal szebb a kilátás a városra, mint a lejjebb fekvő térről. A bejárat mindkét oldalán egy-egy kis temető van. Az egyik sírboltra nagy betűkkel ez volt ráírva: Fam. Franco Zeffirelli. Talán a nagy filmrendező családja? Ennek még utána kell nézni. A sírkerteket egyébként csak kívülről lehet csodálni.
Bent a templomban kellemes hűvös fogadott és ülőhely a padokban, ami ránk fért. Már ekkor figyelmes lettem néhány pasasra, akik elkezdtek énekelni, de valamiért mindig elég hamar abbahagyták és gyorsan arrébb mentek. Aztán rájöttem, amikor a kápolnában is rájuk bukkantam és hallottam, hogy tanácskoznak (bár nem értettem, de nyilvánvaló volt), hogy alighanem valami előadásra készülődnek és a hangzást gyakorolják a templom különböző helyein. Kár, hogy nem énekeltek többet, mert azt valami rendkívüli volt hallani azok között az ősi falak között.
A S. Miniato után bevártuk a buszunkat (13-as), ami most az ellenkező irányban vitt le minket a városba, aztán egy kis második vacsora után még javasoltam, hogy tegyünk egy kisebb kört a Medici kápolnák felé. Ezt talán nem kellett volna, a banda fáradt volt és a Medici kápolnák és a San Lorenzo között csak a zsibvásárt láttuk, amitől én mindig egy kicsit ideges leszek. :) Viszont a Dóm és a Battistero látványa a lemenő nap fényében megérte a plusz fáradozást.
Csak a miheztartás végett mondom, hogy akkor még mindig nem volt 8 óra. Ziáék behullottak az ágyba, én meg verem a billentyűzetet, mert a korai lefekvés számomra nem túl egészséges.
További képek:
Nagyobb térképre váltás
Nagyobb térképre váltás
De most már inkább beszéljünk az utazásról.
Az éjszaka számomra nem volt túl nyugodt. A lehajtott ágy a vonaton tulajdonképpen nagyon kényelmes, de a belső és a két vége felőli széleken van egy-egy 10 cm-es rés, ahová nekem mindig becsúszott vagy a párnám, vagy a takaróm, vagy a lábam.
Jótanács a vonattal utazóknak: kb. éjfélig maradjanak fent, addigra az összes vám- és útlevélvizsgálat befejeződik, utána lehet nyugodtan aludni, már csak egyszer riasztják fel az embert a horvát-szlovén határon, de csak jó idő múlva.
Reggel 6 körül ébredtünk. Jobbra már pirkadt az ég alja, kicsit csodálkoztunk, hogy miért jobbra van kelet, de aztán jól megmagyaráztuk magunknak, hogy ez az olasz csizma ferde elhelyezkedéséből következik.
Csomagmegőrző, majd kávéivászat után kiszámoltuk, hogy szűk két órát sétálgathatunk a városban. Az idő ekkor még borongós volt, de aztán gyönyörűen kisütött a nap és mi nem győztünk sóhajtozni a gyönyörűségtől a kis hidakon a csatornák fölött. Az a kis idő nagyon hamar elszaladt, pedig mi reménykedtünk, hogy eljutunk a Rialtóig, de talán az út felét, ha megtettük, utána már vissza kellett fordulni, mert ment a vonatunk Firenzébe.
Még van egy óránk a leszállásig, most asszem szunyókálok egyet.
...
Mostanra véget ért a nap Ziának és Ziónak, én meg még ütöm kicsit a billentyűket.
Folytatom onnan, ahol a dőlt betűst abbahagytam.
12:25-kor érkeztünk meg Firenzébe a vonattal. Már előre eldöntöttük, hogy veszünk egy heti buszbérletet, de én azért kicsit tartottam tőle, hogy vasárnap ez nem fog olyan pikk-pakk menni. Pedig úgy ment! Nem telt el 5 perc és már kezünkben a bérletekkel indultunk a szállás felé a Santa Maria Novella kis terére. 10 perc múlva pedig már a hatalmas, kb. 30 nm-es szobánkban voltunk, ahol a szokásos berendezésen felül 2 nagy fotel és egy nagy asztal is van négy székkel.
Úgy gondoltam, hogy mivel Zia és Zio még nem jártak Firenzében, az ismerkedést a várossal a Piazzale Michelangelo panorámateraszán kellene kezdeni. Azt nem is említettem, hogy az idő a lehető leggyönyörűbb volt már akkor is, amikor a vonatból kiszálltunk. Aki járt már a P. Michelangelón, az el tudja képzelni, micsoda látványban volt részünk, a város szabályosan fürdött a napsütésben, a nevezetességek pedig szinte kézzelfoghatóan közelinek tűntek a tiszta idő következtében. Sorolgattam, mi micsoda, aztán együtt találgattuk, hogy hol van Fiesole és merre lehet az a kastély, ahova kertlátogatásra szeretnénk menni.
Félreértés ne essék, Michelangelo művészete az egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb számomra, de ez a szobor akkor sem tetszik azokkal a mellekkel.
Juteszembe, elmulasztottam eleget tenni egy ígéretemnek. A Firenze topikban elég sok szó esett a San Miniato al Monte templom nyitvatartási idejéről (korábban mi is lemaradtunk róla) és én felvállaltam, hogy lefotózom ott helyben, ha ki van írva, hát ez elfelejtődött. Így csak annyit tudok megjegyezni, hogy vasárnap délután 4 körül nyitva volt.
Bent a templomban kellemes hűvös fogadott és ülőhely a padokban, ami ránk fért. Már ekkor figyelmes lettem néhány pasasra, akik elkezdtek énekelni, de valamiért mindig elég hamar abbahagyták és gyorsan arrébb mentek. Aztán rájöttem, amikor a kápolnában is rájuk bukkantam és hallottam, hogy tanácskoznak (bár nem értettem, de nyilvánvaló volt), hogy alighanem valami előadásra készülődnek és a hangzást gyakorolják a templom különböző helyein. Kár, hogy nem énekeltek többet, mert azt valami rendkívüli volt hallani azok között az ősi falak között.
A S. Miniato után bevártuk a buszunkat (13-as), ami most az ellenkező irányban vitt le minket a városba, aztán egy kis második vacsora után még javasoltam, hogy tegyünk egy kisebb kört a Medici kápolnák felé. Ezt talán nem kellett volna, a banda fáradt volt és a Medici kápolnák és a San Lorenzo között csak a zsibvásárt láttuk, amitől én mindig egy kicsit ideges leszek. :) Viszont a Dóm és a Battistero látványa a lemenő nap fényében megérte a plusz fáradozást.
Csak a miheztartás végett mondom, hogy akkor még mindig nem volt 8 óra. Ziáék behullottak az ágyba, én meg verem a billentyűzetet, mert a korai lefekvés számomra nem túl egészséges.
További képek:
Piazzale Michelangelo
San Miniato al Monte és egy bicikliverseny a templom tövében:
Portrék
A Medici kápolnák
Dóm, Battistero és környékük, articsókás rizottó
Nagyobb térképre váltás
Nagyobb térképre váltás
