Első teljes napunk Firenzében

Nem tudom, hogy fogom leírni esténként ezt a sok élményt. Ugyanis ma is tökéletes napot zártunk annak ellenére, hogy nem minden alakult úgy, ahogy elterveztük.
Tulajdonképpen rosszul kezdődött, mert kiderült, hogy a csütörtöki kertlátogatásra (Palazzo Vincigliata) nincs már hely. Pedig az utunk egyik fő attrakciója lett volna. Ezekután hihetetlenül rugalmasan azonnal más program után néztünk Fiesole környékén. Alighanem a Villa Medicit fogjuk szemrevételezni.

Az esti jegyzeteim, szólok előre, nem lesznek túl pontosak, nem csak azért, mert a különböző nevezetességek leírása bárhol elolvasható, hanem túl sokáig is tartana. Ezért nem is igyekszem részletesen beszámolni a látnivalókról, inkább a benyomásaimat próbálom papírra (billentyűzetre?) vetni. A fotóim sokat segítenének ebben, de idő hiányában nem tudom most szétválogatni, feldolgozni őket. Így valószínűnek tartom, hogy egy-két dolgot majd a fotókkal együtt fogok hozzátenni a bloghoz (pirossal írva,hogy meg lehessen különböztetni az online szövegtől).

---

Térjünk vissza a ma reggelhez.
Első utunk a Chiesa di Ognissantiba vezetett. Nem kell mondanom, hogy ezt is nagyon vártuk. Azért raktuk a mai nap első helyére, mert elég ritkán van nyitva a mellette levő Refektórium. A nyitvatartást lefotóztam, majd jön a kép.

A templomban legjobban a két híres festmény, Ghirlandaio Szent Jeromosa és Botticelli Szent Ágostona nyerte meg a tetszésemet. Nekem Jeromos jobban tetszik.

Heves vitát váltott ki köztünk Ziával Ghirlandaio Köpönyeges Madonnája. Ugyanis mind a ketten azt olvastuk, hogy a Madonna jobb karja alatti személy a híres Amerigo Vespucciról lett megmintázva. (A többi személy is a Vespucci család tagjait ábrázolja.)



Igen ám, de a festmény alatti ismertető szerint az a személy nem Amerigo. Lefotóztam az ismertetőt, mellékeltem. Többször is megnéztem, nem értem a dolgot.

A festmény alatt valahol a padozatban van állítólag a Vespucci család sírboltja, de a szemünket kinézve sem találtunk erre utaló jelet.

A templom jobboldali kereszthajójában az egyik kápolnánál egy fénymásolt, többoldalas olasz ismertetőt találtam Botticelliről, feltehetőleg itt lehet a nyughelye, bár más kiírás erre sem utalt.

A templom mellett van a már említett refektórium. Egy kellemes, körben freskókkal díszített kolostorudvarból nyílik a kolostor ebédlője, ahol Ghirlandaio Utolsó vacsoráját lehet megcsodálni. Jó sokat időztünk itt, még az utolsó vacsora elemeit és az asztal alól kilógó lábakat is jól megszemléltük.

Következő célpontunk a Dóm tér volt. Menet közben érintettük a Palazzo Dudley-t, aminek nem jutott eszembe a neve, csak az, hogy valami angol volt, majd a Strozzi palotát, itt megemlékeztünk a budapesti 1.sz. házasságkötő teremről, amelyet ennek alapján mintáztak meg. Elérkeztünk a Piazza della Repubblicára, ahol még mindig áll a rettentő csicsa körhinta, Zia szerint maga is műemlék és ezt mintha komolyan mondta volna. Egyébként sok helyen a városban féligkész pavilonokon dolgoznak, ezek készülnek valamire! Például itt a Repubblicán is.

A Dóm (Santa Maria del Fiore) előtt kicsit kígyózott a sor, de jó gyorsan haladt, így hamar bejutottunk. Én már harmadszor voltam itt, sok újat nem láttam. Megszemléltem megint a két lovas freskót és Dantét az Isteni színjátékkal, a kupolát alulról a vicces alakjaival. Megállapítottam, hogy az 1979-es kiadású Panoráma útikönyvem leírásához képest mi az, ami már nem a Dómban van, hanem a múzeumában, például Michelangelo öregkori Piétája. És megkerestem Brunelleschi aprócska síremlékét, ezt viszont eddig még nem láttam, most is először a mellette levő sokkal nagyobb prófétaszoborra tippeltem, csak gyanús volt, ezért keresgéltem tovább és így találtam rá az igazira (remélem legalábbis).

Nekem a dómban továbbra is a kupola a legnagyobb szám, hiába mondják hozzáértők, hogy a freskói nem éppen a legértékesebbek (Vasari). A jeleneteket érdemes figyelni, el is határoztam, hogy körbefotózom legközelebb, mert nagyon érdekesek. Ez most csak egy kis ízelítő. 

És persze minden alkalommal fejet hajtok Brunelleschi előtt, hogy volt képes ekkorát újítani a kupolával.

 Repedés a kupola falán. Közelről megnézve látszik a repedésre szerelt érzékelő, ami a lyuk tágulásakor valószínűleg riasztja az illetékeseket. Nekem kicsit riasztó ez a rés.

A mai nap másik legnagyobb élménye az Ognissanti mellett a Battistero volt, amit eddig csak kívülről láttam. Először természetesen a Paradicsomi kaput szemléltük meg, bár elég nagy volt előtte a tülekedés. Utána pedig a belsőt, ami nagyon tetszett! Engem nagyon emlékeztet a római Pantheonra, nem csak a lyuk miatt a tetején, ami itt azért be van fedve, nem úgy, mint a Pantheoné, hanem a körkörös alaprajza miatt is, habár az meg a Battisterónak nem is körkörös igazából, hanem szögletes, de a hatás akkor is hasonló. A kupolája az arany mozaikokkal valami gyönyörű.

Büszkén jelentem, hogy idén Firenzében még egyszer sem feledkeztünk meg arról, hogy leüljünk és az aktuális nevezetességről szóló részt egymásnak felolvassuk a Panoráma útikönyvből. Így tettünk a keresztelő kápolnában is, csak közben kicsit át kellett állítani a fejünkben a hallottakat, mert a magyarázat a bejárathoz viszonyít, viszont most nem az a bejárat, mint akkor volt. Ekkor derült fény arra is, hogy Donatello Mária Magdolna faszobra azóta már szintén átkerült a Dóm múzeumába. Szerintünk legalábbis arról a szinte teljesen modernnek tűnő idős Mária Magdolnáról van szó, amit úgy megcsodáltam az egyik Firenze könyvemben még otthon. Érik a Dóm múzeum meglátogatásának a gondolata.

A Battisteróval kapcsolatban olvastam, hogy van valami szószék az ellenpápa síremléke környékén, amit "zseb"-nek neveznek, de már ott sem bírtam felfedezni, ahol olvastam és ma is hiába kerestem "zsebet" a helyszínen. El nem tudom képzelni, miről van szó, mikor olyan átlátható a Battistero, igaz, fejmagasság fölött egy területen fel volt állványozva és le volt takarva.



Nos, így feltöltődve és csöppet megszomjazva visszamentünk a Repubblicára pihizni és szomjat oltani. És milyen jól tettük, mert ezután azonnal az Orsanmichele templomra akadtunk rá (ez sem volt az előzetes programban, de annyira megtetszett, amit írtak róla). Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a nap 2 fő csodája mellett nyugodtan labdába rúghat.

 
A templom valóban nem szokványos, nem is templomnak épült annakidején, sok évszázaddal ezelőtt a céhes világban. :) De aztán végül csak templom lett belőle, míg fölötte az épületet továbbra is magtárnak használták. Kívülről jól láthatók az eredeti oszlopok közé húzott falak és a már korábban is megcsodált antik csipkeszerű minták. Nagyon jellegzetes. A templombelsőt a könyv "bensőségesnek" titulálja, az is. Rendes templommagasságú, így a belső tér fölé vezető lépcső enyhén szólva megizzasztja a bátrabb érdeklődőt is.

Fent még két hatalmas szint van. Az alsóbbikban vannak kiállítva a templom külső falait díszítő hatalmas szobrok eredeti példányai. Ettől eggyel feljebb pedig kisebb szoborkiállítás, amire bevallom, ügyet sem vetettem, mert olyan gyönyörű panoráma nyílik a nagy ablakokból a városra, hogy a kis szobrok nem nagyon tudtak azzal versenyezni. A kijárat az első szintről a templomot és a mellette álló épületet összekötő fedett folyosón közelíthető meg.

Elérkeztünk végre a Piazza della Signoriára, Firenze központjába. Itt fürdőzött a napfényben a Palazzo Vecchio és a sok-sok szobor, egy részük a téren, másik részük a Loggia dei Lanziban, ami a testőrségről kapta a nevét. Rendesen végignéztünk mindent, ahol történetet tudtunk, ott el is meséltük egymásnak, igaz, volt, hogy kicsit megkevertük a történést, akkor a másikunk szólt, hogy valami nem stimmel. Ott volt a Dávid is persze, és a nagyfejű Neptun, a Firenzét jelképező liliomos oroszlán, Perszeusz, a szabin nők. Sok véres és kevésbé véres jelenet kőbe szilárdulva, csodálatosan megmintázva.

Innen már csak egy ugrás volt a Santa Croce, előtte a nagy tér, ahol anno a bőrt rúgták a játékosok (vagy valami ahhoz hasonlót), most meg a pavilonokat emelgették szorgalmasan, ahogy azt már korábban említettem. Itt is.
A Santa Croce templomba nekem is most sikerült először bejutnom és ennek nagyon örültem. Egy baj volt csak, hogy alig voltunk bent húsz perce, alig tudtuk a templom egyik oldalának síremlékeit végigtanulmányozni a könyv szerint, máris elkezdtek bezárni. Így a kolostorba már nem tudtunk átmenni és a templomot magát sem tudtuk igazán végignézni. Nagyon bosszús voltam. De aztán, amikor masíroztunk volna éppen ki a térre, megszólaltak a harangok és nagyon szépen szóltak! És akkor a kifelé tartó emberek megálltak és mindenki csendben figyelt. Szép pillanat volt.

Ekkor már csak a Ponte Vecchio volt hátra. Végigsétáltunk a rakparton a vakító napsütésben (szó szerint, mert már elég alacsonyan volt hozzá a nap) és átsétáltunk a hidon, meg vissza. Erről nem írok többet, mert nem vagyok odáig azokért az ékszerekért, amiket ott árulnak. Meg most már nagyon belementem az éjszakába a gép előtt és holnap újabb nap lesz új élményekkel, amiknek az elviseléséhez kell egy kis alvás is.

További képek:

Chiesa di Ognissant:

Az Ognissanti refektóriuma:

Palazzo Strozzi:

Üzletek, utcák:

A Dóm (Santa Maria del Fiore):

Battistero di San Giovanni:

Chiesa di Orsanmichele:

Piazza della Signoria:

Basilica di Santa Croce:

Úton a Ponte Vecchio felé:

Szoba kilátással és egyéb reggeli elmélkedések (Firenze)

Nem is írtam tegnap, hogy itt Firenzében milyen gyakran hallunk harangszót. Most reggel is egészen közel kondult meg egy templom harangja, talán a Santa Maria Novelláé. Ilyenkor mindig a Szoba kilátással film jut eszembe. Nem tudok rájönni, miben különbözik ez a harangszó az otthonitól, lehet, hogy csak abban, hogy innen Firenzéből hallgatom. :)
Meg persze abban is, hogy otthon egyáltalán nem hallok harangzúgást sehonnan sem.

A mi szobánk egy belső udvarra néz, jó csendes. Kis teraszokat lehet látni, néhány tetőt, az ablakunk alatt pl. egy műanyag tető csúfoskodik, bár szerencsére csak közelről látni, hogy nem cserépből van. Sok a növény.

Tegnap a buszon azon gondolkodtam el, hogy ha a látogató azzal kezdi a firenzei ismerkedést, hogy felmegy a P. Michelangelóra, akkor utána már nem fogja azt mondani, hogy Firenzében nincs is semmilyen zöld, hiszen csak úgy burjánzik a növényzet, amerre a busz elhalad. És nem csak a "budai" oldalon, hanem a "pestin" is, hehe. Firenzében tulajdonképpen csak a történelmi városmag szűkölködik fűben, fákban, virágokban.

Az internet itt a szálláson ingyenes és olyan szerencsém van, hogy ezen a szinten, ahol lakunk, teljes a lefedettség. A recepciós mondta, hogy más szinteken a szobákban nem lehet internetezni, én viszont az ágyon ülve verem a billentyűzetet.

További képek:

Délelőtt Velence, délután Firenze

(A dőlt betűs részeket a vonaton írtam és utólag másoltam be a blogba.)

De most már inkább beszéljünk az utazásról.
Az éjszaka számomra nem volt túl nyugodt. A lehajtott ágy a vonaton tulajdonképpen nagyon kényelmes, de a belső és a két vége felőli széleken van egy-egy 10 cm-es rés, ahová nekem mindig becsúszott vagy a párnám, vagy a takaróm, vagy a lábam.
Jótanács a vonattal utazóknak: kb. éjfélig maradjanak fent, addigra az összes vám- és útlevélvizsgálat befejeződik, utána lehet nyugodtan aludni, már csak egyszer riasztják fel az embert a horvát-szlovén határon, de csak jó idő múlva.
Reggel 6 körül ébredtünk. Jobbra már pirkadt az ég alja, kicsit csodálkoztunk, hogy miért jobbra van kelet, de aztán jól megmagyaráztuk magunknak, hogy ez az olasz csizma ferde elhelyezkedéséből következik.

Velence Santa Luciára megint teljesen pontosan érkeztünk 7:16-kor. A pályaudvar kihalt volt nagy szerencsénkre, így a menetjegy megváltása Firenzébe csak pillanatok kérdése volt. 
Csomagmegőrző, majd kávéivászat után kiszámoltuk, hogy szűk két órát sétálgathatunk a városban. Az idő ekkor még borongós volt, de aztán gyönyörűen kisütött a nap és mi nem győztünk sóhajtozni a gyönyörűségtől a kis hidakon a csatornák fölött. Az a kis idő nagyon hamar elszaladt, pedig mi reménykedtünk, hogy eljutunk a Rialtóig, de talán az út felét, ha megtettük, utána már vissza kellett fordulni, mert ment a vonatunk Firenzébe.

Mostanra hát már túl vagyunk Velencén is és ezerrel robogunk Firenze felé. A vonat a mi Vörös nyílunkhoz hasonlatos szupermodern, XXI. századi járgány, a menetidő Velence és Firenze között kb. 2 óra.
Még van egy óránk a leszállásig, most asszem szunyókálok egyet.
...

Mostanra véget ért a nap Ziának és Ziónak, én meg még ütöm kicsit a billentyűket.
Folytatom onnan, ahol a  dőlt betűst abbahagytam.
12:25-kor érkeztünk meg Firenzébe a vonattal. Már előre eldöntöttük, hogy veszünk egy heti buszbérletet, de én azért kicsit tartottam tőle, hogy vasárnap ez nem fog olyan pikk-pakk menni. Pedig úgy ment! Nem telt el 5 perc és már kezünkben a bérletekkel indultunk a szállás felé a Santa Maria Novella kis terére. 10 perc múlva pedig már a hatalmas, kb. 30 nm-es szobánkban voltunk, ahol a szokásos berendezésen felül 2 nagy fotel és egy nagy asztal is van négy székkel.

Úgy gondoltam, hogy mivel Zia és Zio még nem jártak Firenzében, az ismerkedést a várossal a Piazzale Michelangelo panorámateraszán kellene kezdeni. Azt nem is említettem, hogy az idő a lehető leggyönyörűbb volt már akkor is, amikor a vonatból kiszálltunk. Aki járt már a P. Michelangelón, az el tudja képzelni, micsoda látványban volt részünk, a város szabályosan fürdött a napsütésben, a nevezetességek pedig szinte kézzelfoghatóan közelinek tűntek a tiszta idő következtében. Sorolgattam, mi micsoda, aztán együtt találgattuk, hogy hol van Fiesole és merre lehet az a kastély, ahova kertlátogatásra szeretnénk menni.

A tér egyébként a régi, tele árusokkal és mivel vasárnap van, az átlagosnál is több emberrel. Középen a Dávid-másolat aljában örömmel fedeztem fel azokat a Michelangelo-szobrokat, amiknek az eredetije a Medici kápolnákban van. Ez azért érdekes, mert az Éjszaka szobrot otthon már jól megkritizáltuk (inkább hasonlít férfira a teste két műmellel...) és most érdekes volt rögtön az első percben szembesülni a másolatával. Jól meg is tanulmányoztuk.
Félreértés ne essék, Michelangelo művészete az egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb számomra, de ez a szobor akkor sem tetszik azokkal a mellekkel.
Juteszembe, elmulasztottam eleget tenni egy ígéretemnek. A Firenze topikban elég sok szó esett a San Miniato al Monte templom nyitvatartási idejéről (korábban mi is lemaradtunk róla) és én felvállaltam, hogy lefotózom ott helyben, ha ki van írva, hát ez elfelejtődött. Így csak annyit tudok megjegyezni, hogy vasárnap délután 4 körül nyitva volt.

Ezt a templomot sokan Firenze legszebb templomának tartják, van benne valami, tényleg csodaszép. A Michelangelo tér fölötti domb tetején helyezkedik el, már a fekvése is igen eltalált. Jó sok lépcső vezet fel a templomhoz, és innen még talán egy fokkal szebb a kilátás a városra, mint a lejjebb fekvő térről. A bejárat mindkét oldalán egy-egy kis temető van. Az egyik sírboltra nagy betűkkel ez volt ráírva: Fam. Franco Zeffirelli. Talán a nagy filmrendező családja? Ennek még utána kell nézni. A sírkerteket egyébként csak kívülről lehet csodálni.

Bent a templomban kellemes hűvös fogadott és ülőhely a padokban, ami ránk fért. Már ekkor figyelmes lettem néhány pasasra, akik elkezdtek énekelni, de valamiért mindig elég hamar abbahagyták és gyorsan arrébb mentek. Aztán rájöttem, amikor a kápolnában is rájuk bukkantam és hallottam, hogy tanácskoznak (bár nem értettem, de nyilvánvaló volt), hogy alighanem valami előadásra készülődnek és a hangzást gyakorolják a templom különböző helyein. Kár, hogy nem énekeltek többet, mert azt valami rendkívüli volt hallani azok között az ősi falak között.

A S. Miniato után bevártuk a buszunkat (13-as), ami most az ellenkező irányban vitt le minket a városba, aztán egy kis második vacsora után még javasoltam, hogy tegyünk egy kisebb kört a Medici kápolnák felé. Ezt talán nem kellett volna, a banda fáradt volt és a Medici kápolnák és a San Lorenzo között csak a zsibvásárt láttuk, amitől én mindig egy kicsit ideges leszek. :) Viszont a Dóm és a Battistero látványa a lemenő nap fényében megérte a plusz fáradozást.
Csak a miheztartás végett mondom, hogy akkor még mindig nem volt 8 óra. Ziáék behullottak az ágyba, én meg verem a billentyűzetet, mert a korai lefekvés számomra nem túl egészséges.

További képek:

Piazzale Michelangelo

San Miniato al Monte és egy bicikliverseny a templom tövében:

Portrék

A Medici kápolnák

Dóm, Battistero és környékük, articsókás rizottó

Nagyobb térképre váltás


Nagyobb térképre váltás