Puglia 7. nap, Matera (Basilicata)

Ezt a kirándulást (is) nagyon vártuk.

Matera igazából nem Pugliában, hanem a szomszédos Basilicata tartományban található, 1993 óta a Világörökség része. A város a sziklába vájt barlanglakásairól nevezetes. A XX. század első felében Olaszország szégyenfoltjának tekintették a nagy nyomor miatt, amiben az itt tengődő több ezer embernek része volt. Később aztán a jelentős (nemzetközi) nyomásnak köszönhetően az olasz kormány új, modern lakónegyedekbe telepítette az embereket,  erre a kiterjedt barlanglakásos negyedek állapota elkezdett leromlani. Ezt megállítandó újabb program keretén belül elkezdte a barlangváros megmentését, ami jelentős kulturális, régészeti és népművészeti fontossággal bír. Persze mindez nem volt ilyen egyszerű, de végül sikerült előnyt kovácsolni a dologból és a vége a történetnek most már a nemzetközi pozitív hírnév lett. 

Feltétlenül meg kell még említeni Carlo Levi: Krisztus megállt Ebolinál c. könyvét, amely felhívta a figyelmet az itteni embertelen körülményekre és elindította az egész mozgalmat.

Materából korántsem láttunk annyit, amennyit szerettünk volna. Hogy teljes képet kapjunk, egy napnál többet kell itt eltölteni, meg hogy égető kíváncsiságunknak is eleget tegyünk persze. Amennyit én a magam részéről ennyi idő alatt felfogtam belőle, az a következő volt. Előzetesen én azt képzeltem, hogy jobban elkülönül a barlanglakásos terület a jelenlegi várostól. Nos, ez egyáltalán nem így van. A jelenleg is lakott óváros, aminek egy részét most bejártuk, a sziklákra épült és az épületek alsó része teljesen összeforrt az alatta levő sziklával, vagyis annak egy része a sziklából van kialakítva. Messziről alig lehet eldönteni egyébként, hogy lakatlan-e vagy sem. Ez az óváros jóval nagyobb és egyedibb, mint amilyeneket eddig Pugliában láttunk. És persze óriási a káosz, az épületek egymás hegyén hátán állnak, minden látszólagos logika nélkül. Itt főleg gyalog lehet közlekedni, rengeteg a lépcső. Egy-egy autóút is van, amin nem nagyon láttunk forgalmat, valószínűleg csak engedéllyel lehet behajtani. A lépcsők egy része úgy van kialakítva (utólag), hogy kb. autókeréknyomnyi szélességben ki van töltve (elég rondán néz ki) és szükség esetén ezen is lehet járműnek közlekedni, láttunk is rá példát. 

Arra viszont nem kaptam választ, hogy tulajdonképpen ez volt-e a nyomornegyed, csak azóta jobban kiépült, vagy van egy  autentikusabb rész is? Az az érzésem, hogy van.

Matera óvárosa 3 részből tevődik össze, mi a Sasso Barisano nevűben sétálgattunk, majd felmentünk a dómhoz, ami a Civita központja. A Sasso Caveosót csak érintettük, alighanem ez lehet a legérdekesebb (erre utólag jöttem rá). Szóval felsétáltunk a dómhoz, láttunk sziklatemplomot (Madonna dell’Idris), megpihentünk a meredély fölött, ahol lent a mélyben kis folyó, vagy inkább patak csordogált. Innen átláttunk a szurdok túlpartjára, ahol a sziklában sorakozó bejáratokat fedeztünk fel, ezek szintén barlanglakások, tán a legrégibbek. Fönt a platón újabb esküvői fotózás folyt.

Szóval nagyon érdekes, egyedi és nagy óvárosa van Materának, semmivel nem összehasonlítható. Akármerre megy benne az ember, mindig valami különleges látkép tárul a szeme elé.

Kilátás a sziklatemplom felől

Az óváros melletti szurdok, fölötte a Sasso Caveoso,
amit csak érintettünk

Sasso Caveoso, ezt nem láttuk sajnos közelről

Háttérben a sziklatemplom: Madonna dell’Idris

A San Pietro Caveoso templom, fölötte a sziklatemplom, alatta a szurdok

Chiesa San Francesco d'Assisi

Egy modern épület a San Francescoval szemben

A dóm

További képek az óvárosról:

Jól elfáradtunk a tűző napon való mászkálásban, amit a sziklák még jól megsokszoroztak. Délután találtunk egy légkondícionált éttermet (Ristorante Baccus di Pozzuoli Carlo), ahova bevetettük magunkat és egyenesen a szakáccsal beszéltük meg, hogy mit is együnk. Az asztalunk fölött az ő képe vigyorgott le ránk. A linken több képen is szerepel ő maga és a rajz is, amit róla készítettek. Vicces volt. Az étteremben egy népes olasz család apraja-nagyja alkotta a vendégsereg másik részét.

Chiesa del Purgatorio

Közkívánatra: "A Santa Anime del Purgatorio-templom egyike a város legszebb késő barokk épületeinek. A templomot a XIII. Gergely pápa által, 1578-ban a városba telepített Santa Anime del Purgatorio rend szerzetesei építették. A szerzetesek kezdetben a Sasso Caveosóban álló San Giovanni da Matera-templomot használták, majd 1644-ben egy új istenháza megépítése mellett döntöttek. Az első templom amit megépítettek a Santa Chiara volt, amit aztán a klarissza apácák vettek birtokukba. A Purgatorio-templomot 1726–1747 között építették Giuseppe Fatone andriai építész tervei alapján, a lakosság hathatós pénzügyi támogatásával. A késő barokkos vonalvezetésű főhomlokzatot Vitantonio Buonvino építette. A portál timpanonját morbid figurák, csontvázak díszítik, melyek egy kárhozott lelket fognak közre, a halál szimbólumát. A főhomlokzat felső részének aediculájában egy Madonnát ábrázoló szobor áll, melyet Szent Mihály és Rafael arkangyalok szobra vesz közre. A templombelső érdekessége a festett panelekkel díszített nyolcszögletű kupola. A főoltárban őrzik Materai Szent János, Szent Callixtus és Szent Prosperus ereklyéit." (Wikipedia)

Puglia 6. nap/2, Monopoli, Capitoli

Monopoli

Barátságos kis város az Adria partján. Kevésbé túristás, mint Polignano, talán ezért kedvesebb is. Hatalmas, szép katedrálisa van egy védett kis terecskén. Bent a katedrálisban érdekes történettel ismerkedtünk meg néhány kiállított festmény alapján. Szóval az volt, hogy a XII. században elkezdték építeni a katedrálist, de egy idő után felfüggesztették az építkezést, mert elfogyott a fa, amit a tetőszerkezethez akartak felhasználni. A legenda szerint 1117. december 16-án megjelent a Madonna egy Mercurio nevű egyházfi álmában és közölte, hogy megvan már a fa az építkezéshez. Az egyházfi háromszor próbálta elmondani ezt a püspöknek, de az nem hitt neki. Azonban az éjszaka folyamán váratlanul megszólaltak a harangok és a város népe a kikötőbe tódult, ahol látták, hogy egy tutaj van ott, rajta egy Madonna della Madia ikon. A püspök háromszor próbálta megragadni a festményt, végül sikerült neki és az ikont nagy körmenetben szállították a katedrálishoz. A Madonna della Madia a város védőszentje lett.  A tutaj faanyagából be tudták fejezni az építkezést, de a dómot aztán még évszazadokig nem szentelték fel valamiért. Mindegy, a festmények, amelyek ezt a legendát próbálják elmesélni, nagyon érdekesek voltak. A dómban pedig még a megmaradt faanyag is közszemlére van állítva. 

Basilica concattedrale di Maria Santissima della Madia

Itt van a maradék fa kiállítva

Végig lehet a városfalon sétálni

Háttérben az erőd

Monopoli kellemes kis zárt kikötője

Ezen a napon a harmadik város Ostuni lett volna, de közfelkiáltással erről az élvezetről most lemondtunk. Helyette a tengerpartot választottuk. Marcsi megérdeklődte, hol van a közelben homokos part, ahol fürödni is lehet. Határozottan állították, hogy Capitoli a mi helyünk.

Útban Capitoli felé megálltunk olajfát fotózni.

Ezúttal nem volt szerencsénk, a jelzett tengerpart csupa szikla volt és a víz erőteljesen csapkodta a partmenti sziklákat. Itt szó sem lehetett fürdésről. Helyette viszont felfedeztük, hogy a szikla tele van apró rákokkal.

Amikor a rákfigyelést eluntuk és a part többi részét is megtanulmányoztuk, elindultunk hazafelé. Kis hiányérzetem volt az olajfafotózással kapcsolatban, ezért megint megálltunk egy szép vörösföldes-olajfás terület mellett, vesztünkre, mert a kocsi lefulladt és nem akart újraindulni. Marcsi azonnal rájött, hogy nem szabadott volna járó klíma mellett leállítania a kocsit. Hamar jött a segítség, alig állt ki az út mellé integetni, máris megállt egy olasz fickó a családjával és az irányítása mellett egy fél perc alatt betoltuk a makrancos járgányt. Szinte egyszerre indultunk velük. Útközben azon filóztunk, hogy vajon ők is pont arra akartak menni, mint mi, vagy csak nem mernek magunkra hagyni minket. Bár ez utóbbi azért nem volt valószínű, hiszen előttünk mentek, nem mögöttünk. De valahogy mégsem értettük, hogy több 10 km megtétele után is még mindig egyfelé tartunk, egy tempóban. Valószínűleg nekik is feltűnt a dolog, mert amikor végül mégis elhajtottak másfelé Villa Castelliben (ami már egészen közel van Grottagliéhoz), akkor mindannyian integettek nekünk. Vicces volt, jókat nevettünk az eseten így utólag. Valószínűleg ők is.

Minden baj okozói...

Puglia 6. nap/1, Polignano a Mare

Pénteken az adriai oldalon kóboroltunk. Odaútban a kocsiban megint megvitattuk az ellopott napkollektoros kandeláberek esetét, nahát-nahát, itt is lopnak? A történet csak annyi, hogy előző este színházból jövet elhaladtunk néhány ilyen kandeláber mellett és Marcsi elmesélte, miért nem világítanak.

Polignano a Mare
Csodálatos fekvésű városka az Adriai-tenger partján. Először egy fagyizóban álltunk meg, majd elindultunk az óváros felé. Közvetlenül az óváros mellett, egy hosszúlábú ókori híd (itt vezetett az ókori Via Traiana, mely Rómát kötötte össze Brindisivel) alatt lehet megközelíteni a városra jellemző tipikus látkép helyszínét, a sziklafalak közötti mélyzöld-türkiz vizű strandot a fölé magasodó óvárossal. Felejthetetlen látvány, aki ezt a képet látja, el akar ide jönni. Mi is lebotladoztunk a partra a nagyra nőtt kavicsokon keresztül és a nagy melegben kicsit a lábunkat is beledugtuk a vízbe.

Vissza kellett mászni a híd tetejére, hogy az óvárosba jussunk az Arco Marchesalén, az egyetlen kapun keresztül, mely annakidején a városba vezetett. Első élményként egy érdekes mellszobrot említenék, melyből kis állatok nőnek ki. Ez Risceglie püspökét ábrázolja a XVII. századból, aki jelentős vallási és irodalmi művek szerzője volt a maga korában, erre utal a kis állatok jelenléte és a felirat: bestiarum schola (vadállatok iskolája?). 

A Piazza V. Emmanuelén éppen egy esküvői fotózás folyt, pofátlanul én is beálltam néhány képet készíteni, szerintem nem bánták. 
Mivel az óváros egy magas sziklaplatóra épült a tenger fölé, itt-ott a szűk utcácskák egy-egy kilátóhely felé vezetnek ki, ezeket jártuk mi körbe. Mindjárt az első a Lama Monachile fölé vezetett, ami az a kis látványos tengeröböl, amelyhez mi is lemásztunk a híd alatt. A sziklás túlparton szintén esküvői fotózás folyt. Nem kicsit irigykedtem a sötétzöld vízben fürdőző emberekre, mert nagyon sütött a nap, bár az utcákban, talán a tenger közelsége miatt, mindig volt egy kis légjárás hálisten.
Egy lépcsőn Rabindranath Tagore-idézetet fedeztünk fel, meglepő.

Az utolsó kilátóhelyről  ráláttunk a nyitott Grotta Palazzesére, amit talán Barlangpalotának lehetne fordítani. Ez sem újkeletű intézmény, a régi idők hajósai is szívesen megpihentek ezeken a sziklákon. Jelenleg nem túl olcsó étterem működik benne.
A szimpatikus hangzású Trattoria della Nonna étteremben ebédeltünk, én vason sült halat (nyámm!), Ziáék most kóstolták meg az orecchiettét.

Egy APE, az olaszok kedvenc kisteherautója