A legközelebbi nagyobb település Senj volt, állandó beszerzéseink színhelye. De nem akarom ennyivel ledegradálni ezt a helyes városkát, mert igazán szép és hangulatos.
Ideútban is kereszteztük és sóhajtozva nézegettük a kocsiból Nehajt, a város fölé emelkedő erődítményt. Egyes jobban tájékozott útitársaink már ekkor tudták, hogy itt született Jurisics Miklós, Kőszeg védője.
(Apró morgás: Zengg-nek hívják magyarul, de szándékosan nem használom ezt a nevet. Hisztériás nagyrohamot kapok attól, hogy a legtöbb ismertető a magyar nevet használja, még az általam nagyon kedvelt Google maps is. De könyörgöm, magyarázza meg már nekem valaki, hogy pl. egy térképen ki fogja ezeket a településeket a magyar nevükön keresni, pontosabban megtalálni? Vagy hol lesz a magyar név kiírva a táblára az úton? Jó, elismerem, ha van magyar vonatkozása, akkor legyen megemlítve, de kész, ennyi. Miért esünk mi mindig át a ló túlsó oldalára??)
Már az első teljes napunkon felkerestük Senjt. Örömmel észleltük, hogy több nagy és hűvös, jól felszerelt hipermarketje van és egy cuki óvárosa. A Nehajhoz is felhajtottunk, bár a múzeumot nem néztük meg (pedig jó kis uszkók emlékek és glagolita írások is vannak ott :), viszont ettünk egy fagyit a nagymelegben. Innen föntről is látható volt, milyen szép fekvésű város. Egy városkaput is felfedeztünk, amit később pont Jurisics szobránál találtunk meg ismét az óvárosban. Zegzugok, cicák, virágok, meglepő módon főleg hortenzia, de sok más növény is - igazán megnyerő kis városka Senj. Itt-ott velencei emlékekkel is találkoztunk, nem csoda, eleget hadakoztak a velencei köztársasággal is a múltban. Még Mátyás király is megfordult a városban egy kis bevonulás erejéig.
Belebotlottunk a piacba (picike, egy épület udvarában található). Halast kerestünk, mert érdekelt, hogy mennyiért adja a portékáját. Az éttermekben a halas ételek voltak majdnem a legdrágábbak, ez elég furcsa a tengerparton, de talán mert arra van kereslet leginkább, ki tudja. A halas persze délután már zárva volt, de reggel 7-kor nyit, hurrá, itt a helyünk.
Néhány nap múlva vissza is jöttünk, előbb érkeztünk, mint maga a halas. Nem volt nagy választék, de ami volt, az friss hal volt. Fejenként 3 halat számítottunk, Zs nem kért. M megint magára vállalta a pucolást, elkészítést, örök hála érte. Hatalmas ebédet csaptunk a gyönyörű fehér húsú halból, isteni finom volt és pont elég!
Egyéb feladatunk is volt Senj-ben, utána akartunk járni, milyen hajókirándulások vannak a környéken. Sajnos egy palin kívül, aki a kikötőben ajánlgatta a jó drága hajókirándulását, mást nem találtunk, még az utazási irodában sem. Elsősorban Rab szigetére szerettünk volna hajóval elmenni, de végül nem jött össze. Maradt az autós kirándulás kompolással egybekötve Rabra, de azt végül lefújtuk, nem is bánom.
Senjben a kikötő is érdekes volt. Az egyik móló végén gyerekek ugráltak be a jó mély és sötét vízbe, a móló falára egy lépcső vezetett fel. Legnagyobb meglepetésünkre a másik oldalon hatalmas tömeg strandolt, nem is értem, mi volt jó ebben, annyira egymás nyakán voltak. Mindegy, ők tudták.
Senjből egy körforgalmon keresztül kell kijönni. Mi ezt először elvétettük, az út egyenesen a városi kempinghez vezetett. Azonnal leesett, hogy rossz helyen vagyunk, de sehol nem lehetett megfordulni. Már a kemping bejáratánál álltunk, oda viszont nem mehettünk be, nagyon szigorúan integetett a kapuban az ember. Jó, de akkor hogy forduljunk meg? Mutogatta, hogy rückwärtsben. na még mit nem, azon a szűk emelkedőn? Látta, hogy hajthatatlanok vagyunk (négy nő, piha!), végül intett, hogy jó, most az egyszer menjünk be, de azonnal jöjjünk is ki. Be is mentünk, le is esett az állunk a por és zsúfoltság láttán, jesszus, van ember, aki itt érzi jól magát? Olyan zsufi volt, hogy még ott is alig tudtunk megfordulni. Nyomasztó hely, nem tudom, mit kell ezen annyit védeni, én ugyan nem maradtam volna ott, ha fizettek volna, akkor sem.
