Első teljes napunkon rögtön belevágtunk a közepébe. Még itthonról lefoglaltunk egy egész napos Etna-túrát. A szolgáltatás arra is kiterjedt, hogy háztól-házig vitt minket a túrás cég. Giuseppe jött értünk Aci Castellóba a szállás elé kocsival. Giuseppe egyetemista, történelemtanárnak készül.
Elindultunk az Etna déli oldalán fölfelé. Az utolsó városkák egyike Nicolosi volt.
Először egy magányos barlangot tekintettünk meg. Kicsit elbizonytalanodtam, amikor megérkeztünk a barlang bejáratához, mert csak egy kis lyuk volt a földben, sűrű gyommal a környezetében. Számomra szinte hihetetlen, hogy egy hivatalos túra során ilyen elhagyatott helyekre vezetik a túristákat. Kaptunk sisakot és lámpákat és lemásztunk a barlangba. A barlang faláról vízcseppek potyogtak a fejünkre.
Giuseppe elmagyarázta a barlang kialakulását. Körbe-körbe világítottunk, de nem sokat láttunk az egészből. Az azért világos volt, hogy nem túl nagy barlangról van szó. Hamarosan kimásztunk a szűk nyíláson a szabad levegőre.
Idei utazásunk során maradtunk az Etna körüli területeken, ami azt jelentette, hogy bármerre mentünk, hacsak jóidő volt (márpedig szinte végig jóidő volt), mindig ráláttunk az Etna csúcsára, ami minden egyes alkalommal csodálattal töltött el engem.
A barlangos kitérő után indultunk tovább az Etnára. Célunk a Rifugio Sapienza (menedékház) volt.
Útközben nagyon érdekes, a láva által lepusztított tájon haladtunk keresztül, egyszer ki is szálltunk. Olyan volt, mint valami nagy, sötét, friss salakhányás. Egyáltalán nem tűnt természetesnek, inkább olyan volt, mint valami óriáskohónak az udvara a salakhányásaival. Azért tűnt frissnek, mert teljesen egyenetlen terület volt, méterenként salakvölgyek és hegyek váltogatták egymást. Többször is kérdeztem Giuseppét, hogy ez a lávafolyás milyen időszakból való és az volt rá a válasz, hogy többszáz éves (az 1600valahányas kitörés során keletkezett). Pedig az egyenetlensége, "karcossága" miatt inkább nagyon is frissnek tűnt. Növény csak olyan helyen volt közte, amit a láva elkerült. Ezek a területek élesen elkülönültek a körülöttük levő "salakhányástól". Amikor mászkáltunk rajta, nagyon kellett vigyázni, mert nem összefüggő sziklaalakzat volt, hanem igencsak törmelékes, gurulós darabokból állt. Ezért is volt annyira furcsa, hogy évszázadok alatt sem volt képes a terület kiegyenlítődni.
![]() |
| Ez az épület a láva martaléka lett |
Itt már néhány helyen hó is volt a vulkáni törmelék között. Az autóút kifejezetten jó minőségű volt, Giuseppe szerint erről gondoskodott az Etna, mert minden kitörés után újjá kellett építeni.
Az utolsó kilométereket lépésben tettük meg, akkora volt a forgalom. A szicíliaiak gyerekként örültek a hónak, vasárnap is volt, a családok nekiindultak szánkókkal, EZsuzsa szerint popsi-tepsikkel élvezni a csúszkálást az Etna havas lejtőin. (EZsuzsánk is volt és SzZsuzsánk is, ezért írom így.)
Lassan megérkeztünk a Rifugio Sapienzához, nemsokára parkolóhelyet is találtunk a tömegben. Itt már szinte minden havas volt. Giuseppe összecsukható túrabotokat ajánlott fel a mászáshoz.
Nagyon kicsi kirándulást tettünk felfelé a legközelebbi magaslatra. Ha jól emlékszem, ez volt a felső Silvestri kráter. Kb. annyit kellett mászni, mintha a Gellérthegyre mentünk volna felfelé. Innen nem csak az alsó Silvestri kráterre lehet rálátni, melyen apró hangyaként köröztek a kráter peremén a nálunk is lekvárabb túristák, hanem további kisebb-nagyobb kráterekre is. A látvány csodálatos volt, különösen most, hogy hó fedte a környező magaslatokat. Fent fütyült a szél, a túrabot lyukain keresztülsüvítve szabályosan muzsikált, először nem is értettem, mit hallok. A kabátot szorosra cippzáraztuk, a nap viszont szikrázóan sütött.
Állítólag ez a legkönnyebb kirándulás, egyesek kóstolónak tartják az Etnából. Nekem csodálatos élmény volt, egyben megkönnyebbülés, hogy nem kellett többet menni. Innen még fel lehet menni felvonóval jóval magasabbra is a csúcshoz sokkal közelebb, de ezt már csak itthon olvastam.
Indultunk vissza a télből a tavaszba. Útközben még megálltunk néhányszor fotózni a hihetetlen lávarombolta tájat.
Utolsóként Giuseppe egy kőbányába vitt el minket, ahol a lávakőzet különböző formációit vehettük szemügyre. Itt megfigyeltem, hogy a felszíni töredezett salak alatt milyen egybefüggő és teljesen más kőzet látható, ennek még utána kellene nézni.
Lassan megérkeztünk a Rifugio Sapienzához, nemsokára parkolóhelyet is találtunk a tömegben. Itt már szinte minden havas volt. Giuseppe összecsukható túrabotokat ajánlott fel a mászáshoz.
Nagyon kicsi kirándulást tettünk felfelé a legközelebbi magaslatra. Ha jól emlékszem, ez volt a felső Silvestri kráter. Kb. annyit kellett mászni, mintha a Gellérthegyre mentünk volna felfelé. Innen nem csak az alsó Silvestri kráterre lehet rálátni, melyen apró hangyaként köröztek a kráter peremén a nálunk is lekvárabb túristák, hanem további kisebb-nagyobb kráterekre is. A látvány csodálatos volt, különösen most, hogy hó fedte a környező magaslatokat. Fent fütyült a szél, a túrabot lyukain keresztülsüvítve szabályosan muzsikált, először nem is értettem, mit hallok. A kabátot szorosra cippzáraztuk, a nap viszont szikrázóan sütött.
Állítólag ez a legkönnyebb kirándulás, egyesek kóstolónak tartják az Etnából. Nekem csodálatos élmény volt, egyben megkönnyebbülés, hogy nem kellett többet menni. Innen még fel lehet menni felvonóval jóval magasabbra is a csúcshoz sokkal közelebb, de ezt már csak itthon olvastam.
![]() |
| Erre másztunk fel |
![]() |
| Ezt a krátert jártuk fent körbe |
Indultunk vissza a télből a tavaszba. Útközben még megálltunk néhányszor fotózni a hihetetlen lávarombolta tájat.
![]() |
| Egy réges-régi lávafolyás az út mellett |
Utolsóként Giuseppe egy kőbányába vitt el minket, ahol a lávakőzet különböző formációit vehettük szemügyre. Itt megfigyeltem, hogy a felszíni töredezett salak alatt milyen egybefüggő és teljesen más kőzet látható, ennek még utána kellene nézni.








































