Kerry
Ezen a napon dél felé indulunk. Beugrunk Adare-be, ahol zsúpfedeles öreg házakat fényképezünk a főút mentén és már megyünk is tovább a kötelező technikai szünet után ("mindenhol pisilj, ahol mód van rá, függetlenül attól, hogy kell-e vagy sem" - barátosném követendő mondása).
Ismét gyönyörű vidéken kelünk át, a lankás, csupazöld tájon fekete-fehér foltos tehenek legelésznek.
"CRAG CAVE" olvassuk az útszéli táblán, "Ireland's Most Exciting Showcave". Nincs szó róla az LP-ben, de annyira hirdetik, keressük meg!
Elindulunk a tábla által jelzett irányba egy mellékúton. Megyünk már vagy 5-10 perce, de sehol egy újabb felirat vagy valami, hogy jófelé járunk. Ez teljesen jellemző az írek felfogására, ők már egyszer kiírták, semmi ellenkezőt nem közöltek, akkor csak menjünk szépen, amerre jelezték és valóban, amikor már majdnem feladjuk, akkor érkezünk meg a takaros kis épülethez, ami a barlang bejárata köré épült. Természetesen van étterem, szuvenír bolt is. Megváltjuk a jegyeket, majd van még annyi időnk, hogy az étteremben magunkhoz vegyünk egy "soup of the day"-t. Ez a fajta leves majdnem mindenhol benne van a kínálatban, általában különböző zöldségekből készült krémleves, amit sűrű barna kenyérféleséggel, vajjal kínálnak. Hirtelen éhségcsillapításra kíválóan alkalmas.
A barlangba csak csoportosan lehet bemenni. A mi csoportunk jelen esetben mindössze 2 főből áll, N és én, mert Zs nem jött velünk, más meg nem jelentkezett. Így hát ketten követjük a szöszi idegenvezetőt és megpróbálunk értelmesen nézni, amikor hosszan magyarázza a sztalagmitok és sztalaktitok rejtelmeit. A Crag Cave cseppkőbarlangot 1983-ban fedezték fel és 1987-ben kezdték felfejleszteni, hogy 1989-ben megnyithassák a nagyközönség számára. A felfedezéskor mindössze egy víz alatti bejárata volt, a jelenlegi "szárazföldi" bejáratot később alakították ki. A barlang több részének elnevezése Tolkien Gyűrűk urából származik. Az idegenvezető türelmesen végigvárja, amíg körbefotózzuk a termeket, közben magyaráz rendületlenül, én meg bosszankodom, mert a vakus képek nem adják vissza az eredeti látványt, viszont állványt meg nem hurcoltam magammal Írországba, hogy normális vakumentes képeket készíthessek. Azért próbálkozom.
A Crag Cave Castleisland közelében található.
Egy óra múlva már robogunk tovább az Iveragh félsziget felé, azon belül is a Killarney Nemzeti Park területén található első célpontunk, a Muckross birtok felé. Átvergődünk Killarney városán. Az LP szerint hatalmas az idegenforgalma, melyet főleg a Nemzeti Park közelségének köszönhet.
Killarney városától 5 km-re található a Muckross birtok. Zs már többször járt itt, kedvence a Muckross House, egy XIX. századi romantikus kastély. A kastély hatalmas, gondozott parkban található a, mily meglepő, Muckross-tó partján. A kastélyba csak csoportosan lehet belépni, fotózni tilos. A Heritage Cardunk erre a látványosságra is érvényes.
Maga a kastély 1839 és 1843 között épült a Herbert család számára. Jelentősebb átalakításokat Victoria királynő látogatására eszközöltek benne, ebbe aztán a család oly mértékben tönkrement, hogy túl is kellett adniuk a kastélyon. Mindezt és még nagyon sok minden mást a csoportot kísérő hölgytől tudjuk meg. Az egész kastély eredeti bútorokkal van berendezve, rendkívül érdekes bepillantást nyújtva a XIX. századi földbirtokos család életébe.
Az egészben csak az a baj, hogy nem szabad fényképezni.
Egy órás a látogatás a kastélyban. Utána még megnézhetnénk a tradícionális farmot és a botanikus kertet is, de valamiért vissza is kell jönni, nem igaz? Kicsit bámulászunk még a kastélykertben, ugyanis egy esküvői fényképezést láthatunk alighanem a felső tízezerből (vagy oda kívánkozóktól). A család nőtagjai ruhakölteményekben, a férfitagok kiltben, a fotós összevissza terelgeti őket. Készül még pár ezer kép a túristák által is, akik velünk együtt nem is annyira tisztes távolból figyelik az eseményeket.
Bevesszük magunkat a Killarney Nemzeti Parkba. A szűk út egyelőre eseménytelen fás-bokros területen vezet, időnként szemben felbukkan egy túristabusz, amíg el nem érünk a Torc vízeséshez. Kis kapaszkodóval lehet elérni a vízesést a hűvös erdőn keresztül, a fák törzse merő moha, a talajt is moha fedi, az ember akaratlanul is aprócska koboldokat keres benne. Jól elbújtak, előbb érünk a vízeséshez, minthogy akár egy koboldot is megpillanthatnánk.
Következő célpontunk a Ladies' View nevű kilátóhely. Továbbra is erdőben vezet az autóút, de a fák ritkásodnak és a törzsek között csodálatos hegyeket és tavakat látunk, de nem nagyon van hol kiállni a kocsival. Végre találunk egy helyet. Felkapaszkodunk egy pár sziklán és most már kezdjük felfogni, hol járunk. A látvány lélegzetelállító, alig akarunk továbbmenni, pedig már késő délután van és szállás után is kell majd nézni. Gyerünk tovább.
A Ladies' View nevét Victoria királynő látogatásakor nyerte el udvarhölgyeitől, akiknek nagyon megtetszett a kilátás erről a helyről. Itt az út kiszélesedik, parkoló is van és egy büfé, ahol első dolgunk egy kávét kérni, mint kiderül, egy magyar leányzótól. Azonnal beszédbe elegyedünk, 2 hónapja jött ki Írországba dolgozni - mondja a leányzó széles mosollyal. Kiülünk a teraszra a kávé mellé. Amikor bemennénk a kötelező technikai programot lebonyolítani, az ajtókat zárva találjuk. Ekkor döbbenünk rá, hogy elmúlt 6 óra, jó lesz, ha csipkedjük magunkat. Eredeti célunk a Ring of Kerry másik oldalának elérése a Dunloe szoroson (Gap of Dunloe) keresztül (hol járunk még attól!), hogy a szállást a parthoz minél közelebb találjuk meg a másnapi programunk miatt.
Milyen szerencse, hogy olyan későn sötétedik Írországban, így viszonylag nyugodtan folytatjuk az utat. Az Iveragh félsziget belsejében járunk, hihetetlen hegyek, völgyek, patakok, tavak között. Sötét fellegek vonulnak az égen, hogy közülük időnként kidugja a sugarait a nap, laposan megvilágítva a mesebeli tájat. Sok helyen megállunk, hogy fényképezzünk vagy csak csodáljuk a környéket. Amikor megyünk, Zs félig kilóg a kocsi ablakán, hogy felvételeket készítsen. Errefelé kevés az autós turista, a túrázók pedig nem az autóúton közlekednek. Itt-ott elszórtan áll egy-egy házikó, amúgy zavartalan természet vesz körül minket.
Hirtelen egyforma kis csillogó piros Mini Morrisok kerülnek elő a semmiből jókedvű társasággal. Kiugranak a kocsikból, fotóznak egy sort, integetnek, aztán hajrá, tovább.
Megállunk egy sziklás, gyorsvizű pataknál, éppen dolgunkat végeznénk, amikor kiderül, mást is megállásra késztetett a kis patak. Akkor be a susnyásba, nincs mese.
Útközben N észrevesz egy B&B feliratot, jó ötletnek tűnik rákérdezni, mennyiért szállásolnának el minket itt a semmi közepén. Hát, ez nem olcsóbb a galway-inél, pedig állítólag vidéken olcsóbb a szállás. Úgy látszik, itt nincs túlkínálat, vagy túl sok a fáradt túrista. Inkább továbbállunk. Nemsokára látunk egy youth hostelt is, bemegyünk érdeklődni. Meglepően sok a vendégük, de még van hely. Nem akarjuk elkötelezni magunkat, de végleg elvágni a fonalat sem, ezért N magyarázkodik, hogy először is vacsorázni szeretnénk valahol (itt nincs rá mód, csak sajátból, azt viszont mi nem hoztunk), meg amúgy is közelebb keresünk szállást a parthoz (még mindig nem értük el a Gap of Dunloe-t), mert másnap reggel a tengerparton kell lennünk, indul a hajónk, de még azt sem tudjuk, pontosan mikor, sőt, azt sem, hogy honnan. A háziak ajánlanak egy étkezőhelyet a Dunloe szoros túloldalán és azt is megígérik, utánajárnak a hajónknak.
Megköszönjük, de azért foglalás nélkül indulunk el vacsorázni a Gap of Dunloe túloldalára. Ha emellett a szállás mellett döntünk, akkor még ezen a napon vissza is kell jönnünk a szoros innenső felére. Én azért bízom benne, hogy találunk helyet útközben, nem a szállás egyszerűsége, hanem amiatt, hogy nem voltunk rákészülve, sem hálózsák, kávé, de még egy falat ennivaló sem nagyon van nálunk, törölköző is csak egy tenyérnyi és még mindig reménykedek egy parthoz közelebb eső szállásban.
Eddigi utunk talán legszebb vidékén haladunk közben, át egy hegygerincen és a szoroson, sötétbarna patakok és tavak mellett, sziklás meredélyek között. Birkák sétafikálnak az út közepén, igazuk van, ez itt az ő otthonuk és mi vagyunk a betolakodók.
Az LP szerint nyáron horror a szoroson való átkelés a rengeteg egynapos túrista miatt (fogatok tömkelege kel át a szoroson ilyenkor vidám és beszeszelt emberekkel tömve), de most májusi este van és a forgalom szinte a nullával egyenlő. A Kate Kearney's Cottage olyankor hatalmas forgalmat bonyolít le, a fogatok innen indulnak a túloldalra, idáig pedig buszok hozzák a túristacsoportokat. Hááát, tömeg most is van a fogadóban, de még azért elviselhető és asztalt is találunk. A nagyteremben kétbusznyi túrista vacsorázik, majd jó hosszú műsort adnak elő nekik. Annak a hangjait mi is élvezzük, meg úgy egyáltalán, tényleg jó a hangulat.
Lassan kezd sötétedni, nekünk is útra kell kelnünk, ha vissza akarunk érni a youth hostelbe, mert másik szállást persze nem találtunk, igaz, nem is kerestünk különösebben, annál sokkal éhesebbek voltunk.
10 óra is elmúlt már, mire visszaérünk. Felriasztjuk a háziakat, hogy akkor itt vagyunk. Közlik, hogy női hely már csak a 4-es szobában van, a másik szoba már foglalt, amit jövetelünkkor megnéztünk. Felmegyünk a 4-esbe Zs-val, a szoba legalább húszágyas (emeletes ágyak) és valóban csak két felsőágyas hely van, de alig találjuk meg, mert teljesen telepakolták a most már az igazak álmát hortyogó francia nyugdíjas túristacsapat női tagjai. Nehéz a levegő, kimenekülünk a szobából és megkeressük N-t a 3-asban, hogy megbeszéljük, mi legyen, mert a francia szobába valahogy nem kívánkozunk visszatérni.
A 3-as 8 ágyas férfiszoba, de N-én kívül csak egy ágy foglalt. Egy életünk-egy halálunk, mi itt fogunk nyugovóra térni, az már biztos. Addig sertepertélünk, amíg az az egy pasas is kinyitja a szemét, akkor kérdésemre gyorsan beleegyezik, hogy ott aludjunk mi, nők is, csak hagyjuk már pihenni. Mázlista, neki van hálózsákja! Zs 2 euróért hoz a háziaktól ágyneműt, az ágy recseg-ropog, úristen, mi lesz itt reggelig! Ehhez képest akkorát alszom, mint egy ház a kádszerű matracba süppedve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése