Limerickből Dublinba
Már csak a hazautazás napja van hátra.
Későn ébredünk, eltötyögünk a csomagolással, ennek megfelelően viszonylag későn indulunk. 2 óránk van, hogy Limerickből Dublinba érjünk a reptérre, és N kényelmesen be tudjon csekkolni (külön járattal megyünk visszafelé is). Az én gépem valamivel később indul. Kb. 200 km-t kell legyűrnünk.
Nem számolunk viszont azzal, hogy nem nagyon van autópálya, az út településeken vezet át, így nem lehet rendesen haladni. Sebaj, van ráhagyás a gép indulásáig, legfeljebb kevesebb idő jut a tranzitra.
Bízunk benne, hogy vasárnap dél körül lévén nem lesz nagy a forgalom.
És megint a rögbi győzelem... Nem sokkal Limerick után az út szélén N egy párra lesz figyelmes. Mindketten piros rögbis pólóban állnak az út szélén, a pasas zászlót lenget, a nő egy sörösdobozzal hadonászik. Szemmel láthatóan Munster rögbi győzelmét ünneplik és ezt sajátos módon az úton haladó járművek utasaival szeretnék megosztani. N rájuk dudál, integetünk, a párocska ugrálva visszainteget, hálásan veszik, hogy végre valaki osztozik az örömükben. Apró, pár másodpercig tartó közjáték, de szívet melengető, a nap fénypontja számomra.
Nem úgy a Dublinba tartó út. Nézzük az óránkat, ebből késés lesz, de a becsekkolás még nincs veszélyben. Eredetileg ebédszünetet tartottunk volna, ez most elmarad, sajnos a velejáró technikai szünet is.
Végre a dublini körgyűrűhöz érünk, innen már csak 15-20 perc a reptér maximum. Ez volt a mi nagy tévedésünk, ugyanis hatalmas dugóba kerülünk, vasárnap kora délután! A kocsisor áll, esetleg lépésben halad. Útszűkületet jeleznek a táblák, építkezés van a pályán. Jó lenne egy WC közelébe jutni, reménytelen. Egyre sűrűbben nézünk az óránkra. A dugó végén kiderül, hogy nem csak építkezés, de baleset is volt. Ha 10-20 perccel tovább tartanak fel minket, N már kétséges, hogy eléri-e a gépét. Szerencsére ez nem következett be.
Megérkezünk végre a reptérre, de van még egy feladatunk, le kell adni a kocsit. Nincs semmi probléma vele, de azért kicsit feszengünk, mert nem tudjuk, hogy zajlik Írrszágban az ilyesmi, mennyire próbálnak lehúzni, kukacoskodni, vagy mittomén. Kellemesen csalódunk, percek alatt túlesünk az aktuson, semmi szivatás, mehetünk dolgunkra.
Innen már sinen vagyunk, megvárom, míg N becsekkol, elbúcsúzunk, aztán én is szép kényelmesen megkeresem a saját pultomat.
Hatalmas a dublini repülőtér. Legalább 20 perc, mire gyalogos és mozgójárdás szakaszokon keresztül eljutok a kapuig, ahonnan a budapesti járat indul. Közben azon filózok, van-e kisgyerekeseknek, öregeknek, betegeknek hivatalos segítség, mert elég fárasztó lehet nekik ez a hosszú menetelés. Nekem csak a hátizsákom nehezíti.
Azt már csak zárójelben említem meg, hogy azonnal felcukkolom magam, mihelyt a kapuhoz érek, mert az én járatommal szinte csak magyarok utaznak hazafelé, mosolytalan, erőszakos népség. A gépen mást sem hallok, mint türelmetlenkedést, morgolódást, mert pár percet késünk, érkezéskor többször belekönyökölnek az oldalamba, pedig nekem nem is sietős, tán pont azért. Nem ragozom tovább, előbb érkeztem haza, mint ahogy a gép leszállt volna Ferihegyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése