A tegnapi késői lefekvés miatt a mai nap később kezdődött számunkra.
Ma az első programunk a Santa Maria Novella volt, amit szinte sajátunknak érzünk, olyan közel lakunk hozzá. És most, hogy láttuk is, még inkább.
A templom bejáratát a templomkerten keresztül lehet megközelíteni. Zio ide is ingyen mehetett be a kora miatt. Sajnos fotózni egyáltalán nem szabad benne. Ez azért is rossz, mert a saját képeim alapján jobban vissza tudom idézni a látottakat. Most csak az útikönyvre tudok hagyatkozni és egyelőre az emlékezetemre. (Annyi szépséget láttunk már e hét alatt, hogy nehéz fejben tartani, sokszor kell egy kis lökés. Figyi, mi is volt ott, mondjad csak, mert már kezdek összezavarodni...)
Itt is jó alaposan végigolvastuk a látnivalókat és végigkövettük a könyv által meghatározott sorrendet.
Ami előtt először jó sokat ácsorogtunk, az a Strozzi kápolna volt a főoltártól jobbra, Filippino Lippi már-már karikatúrába hajló alkotásaival.
De ami a legszebb volt itt is, az a főoltárt körülvevő sok-sok ismerős Ghirlandaio freskó (Cappella Maggiore). Megint számolhattuk, hogy ki kicsoda a képeken, már akiről egyáltalán tudja az utókor, mert annál a művész sokkal több kortársát örökítette meg a képein. Persze elsősorban a megrendelőt (Tornabuoni) és családját, barátokat, híres államférfiakat és természetesen saját magát.
Kiemelve még néhány fő nevezetesség: Brunelleschi fafeszülete a főoltártól balra az egyszerű Gondi kápolnában, Masaccio Szentháromsága Máriával, János apostollal és a megbízókkal a főbejárat felől nézve a baloldal középtáján.
A bal kereszthajóban van még egy nagyon érdekes kápolna, ami szintén Strozzi névre hallgat, de Aguinói Szent Tamásnak szentelve: falain az utolsó ítélet, kárhozottak és üdvözültek, paradicsom és pokol. Sajnos a freskók igen rossz állapotban vannak, pedig sokáig lehetne őket böngészni, így viszont hamar belefárad a szem. Az üdvözültek között van Dante és Petrarca is, de csak saccolni lehet, hogy ki kicsoda, a könyv nem ad útbaigazítást erre vonatkozóan.
Itt a S. Maria Novellában nagyon jópofán és jól van megoldva a látogatók tájékoztatása: minden fal mellett van egy kis tájékoztató tábla a képek sematikus elhelyezkedésével és szines másolatával, mindegyik számozva és alkotóval, kép címével ellátva, így pontosan lehet tudni, hogy mi micsoda.
Ezután átfáradtunk még a múzeumba, ahol újabb belépődíjat fizettünk, ezúttal Zió után is. Viszont lehetett fényképezni.
Itt van a Zöld kolostor (Chiostro Verde), kerengője állítólag világhírű, nevét a kerengő festményeinek zöld árnyalatáról kapta. A festmények elég rossz állapotban vannak, hiányosak. A falon kb. 3 méter magasságban van az a kis tábla, mely az 1966-os árvíz vízszintjét jelzi. Ebből a kolostorudvarból nyílik a múzeum legérdekesebb és legszebb látnivalója, a Spanyol kápolna. Hatalmas, négyszögletes terem, eredetileg nem kápolnának épült. Festményei a domonkos rend dicsőségét hirdetik. Sok időt lehet itt is eltölteni a freskók böngészésével.
Innen további kolostorudvarok nyílnak állítólag, de mi nem tudtunk továbbmenni, mert az ajtót zárva találtuk (és mintha valami díszegyenruhás katonák masíroztak volna odabent, de erre nem mernék megesküdni).
További képek:
Ma az első programunk a Santa Maria Novella volt, amit szinte sajátunknak érzünk, olyan közel lakunk hozzá. És most, hogy láttuk is, még inkább.
A templom bejáratát a templomkerten keresztül lehet megközelíteni. Zio ide is ingyen mehetett be a kora miatt. Sajnos fotózni egyáltalán nem szabad benne. Ez azért is rossz, mert a saját képeim alapján jobban vissza tudom idézni a látottakat. Most csak az útikönyvre tudok hagyatkozni és egyelőre az emlékezetemre. (Annyi szépséget láttunk már e hét alatt, hogy nehéz fejben tartani, sokszor kell egy kis lökés. Figyi, mi is volt ott, mondjad csak, mert már kezdek összezavarodni...)
Itt is jó alaposan végigolvastuk a látnivalókat és végigkövettük a könyv által meghatározott sorrendet.
Ami előtt először jó sokat ácsorogtunk, az a Strozzi kápolna volt a főoltártól jobbra, Filippino Lippi már-már karikatúrába hajló alkotásaival.
De ami a legszebb volt itt is, az a főoltárt körülvevő sok-sok ismerős Ghirlandaio freskó (Cappella Maggiore). Megint számolhattuk, hogy ki kicsoda a képeken, már akiről egyáltalán tudja az utókor, mert annál a művész sokkal több kortársát örökítette meg a képein. Persze elsősorban a megrendelőt (Tornabuoni) és családját, barátokat, híres államférfiakat és természetesen saját magát.
Kiemelve még néhány fő nevezetesség: Brunelleschi fafeszülete a főoltártól balra az egyszerű Gondi kápolnában, Masaccio Szentháromsága Máriával, János apostollal és a megbízókkal a főbejárat felől nézve a baloldal középtáján.
A bal kereszthajóban van még egy nagyon érdekes kápolna, ami szintén Strozzi névre hallgat, de Aguinói Szent Tamásnak szentelve: falain az utolsó ítélet, kárhozottak és üdvözültek, paradicsom és pokol. Sajnos a freskók igen rossz állapotban vannak, pedig sokáig lehetne őket böngészni, így viszont hamar belefárad a szem. Az üdvözültek között van Dante és Petrarca is, de csak saccolni lehet, hogy ki kicsoda, a könyv nem ad útbaigazítást erre vonatkozóan.
Itt a S. Maria Novellában nagyon jópofán és jól van megoldva a látogatók tájékoztatása: minden fal mellett van egy kis tájékoztató tábla a képek sematikus elhelyezkedésével és szines másolatával, mindegyik számozva és alkotóval, kép címével ellátva, így pontosan lehet tudni, hogy mi micsoda.
Ezután átfáradtunk még a múzeumba, ahol újabb belépődíjat fizettünk, ezúttal Zió után is. Viszont lehetett fényképezni.
Itt van a Zöld kolostor (Chiostro Verde), kerengője állítólag világhírű, nevét a kerengő festményeinek zöld árnyalatáról kapta. A festmények elég rossz állapotban vannak, hiányosak. A falon kb. 3 méter magasságban van az a kis tábla, mely az 1966-os árvíz vízszintjét jelzi. Ebből a kolostorudvarból nyílik a múzeum legérdekesebb és legszebb látnivalója, a Spanyol kápolna. Hatalmas, négyszögletes terem, eredetileg nem kápolnának épült. Festményei a domonkos rend dicsőségét hirdetik. Sok időt lehet itt is eltölteni a freskók böngészésével.
Innen további kolostorudvarok nyílnak állítólag, de mi nem tudtunk továbbmenni, mert az ajtót zárva találtuk (és mintha valami díszegyenruhás katonák masíroztak volna odabent, de erre nem mernék megesküdni).
További képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése