Ha Provence-ra gondolok, először mindig a friss szőlőleveleken átsütő, már-már narancssárga napfény jut eszembe a Chateau la Canorgue birtokon (Bor, mámor, Provence), az árnyas platánfák alatt megbújó zömök épület, a rengeteg zöld növény, amit útközben láttunk egyik városból a másikba tartván. Eszembe jutnak a pasztellszínű házak és az egységes világoskékre festett erős spaletták, amelyeken nem csak a napsugár, de az erős misztrál sem tud áthatolni.
Azonnal bevillan Rousillon vöröses narancssárga városa, a kis kávézók és a francia pincérnő, aki közölte: Sárközy "bad", miközben vigyorogva csóválta a fejét. Látom magam előtt magasodni Villeneuve csendes városa mellett a Fort Saint André kettős bástyáját és gondolatban ellenőrzöm, hogy továbbra is szemmel lehet-e tartani az avignoni Pápák palotáját az erőd falairól.
Izgulok, hogy este ott legyen még a szemétben Momóék véletlenül kihajított elemózsiás cucca a katalán nyelvkönyvvel és érzem a megkönnyebbülést, amikor kiderült, hogy a könyv nem is volt a szatyorban.
Kicsit meginognak a térdeim, mert azt hiszem, hogy az arles-i aréna lelátójának legtetején mászkálok és csapkodom a nemlétező szúnyogokat a karomon, mert a gondolataim a messzi Camargue Nemzeti Parkban csaponganak már a flamingók és fehér lovak között a tűző napon - itthon meg már fűtünk.
Emlékeztetem magamat, hogy kérjem a skorpió fotóját, amely Mártinak kívánt jó reggelt utolsó reggel a szálláshelyünkön.
Köröznek az emlékek az agyamban, ahogy mi köröztünk Monacóban és néztük meg ötször is a Casino épületét és a sok szép palotát - de csak a kocsi ablakán keresztül, mert nem találtunk parkolóhelyet. És újra rám jön a nevetőgörcs, mert aznap Verona és a szálláshelyünk között sem a legrövidebb utat választottuk.
... és félálomban a Marseille alatti hosszú-hosszú alagútban hajtok egyre mélyebbre és mélyebbre.
De jó volt.
Azonnal bevillan Rousillon vöröses narancssárga városa, a kis kávézók és a francia pincérnő, aki közölte: Sárközy "bad", miközben vigyorogva csóválta a fejét. Látom magam előtt magasodni Villeneuve csendes városa mellett a Fort Saint André kettős bástyáját és gondolatban ellenőrzöm, hogy továbbra is szemmel lehet-e tartani az avignoni Pápák palotáját az erőd falairól.
Izgulok, hogy este ott legyen még a szemétben Momóék véletlenül kihajított elemózsiás cucca a katalán nyelvkönyvvel és érzem a megkönnyebbülést, amikor kiderült, hogy a könyv nem is volt a szatyorban.
Kicsit meginognak a térdeim, mert azt hiszem, hogy az arles-i aréna lelátójának legtetején mászkálok és csapkodom a nemlétező szúnyogokat a karomon, mert a gondolataim a messzi Camargue Nemzeti Parkban csaponganak már a flamingók és fehér lovak között a tűző napon - itthon meg már fűtünk.
Emlékeztetem magamat, hogy kérjem a skorpió fotóját, amely Mártinak kívánt jó reggelt utolsó reggel a szálláshelyünkön.
Köröznek az emlékek az agyamban, ahogy mi köröztünk Monacóban és néztük meg ötször is a Casino épületét és a sok szép palotát - de csak a kocsi ablakán keresztül, mert nem találtunk parkolóhelyet. És újra rám jön a nevetőgörcs, mert aznap Verona és a szálláshelyünk között sem a legrövidebb utat választottuk.
... és félálomban a Marseille alatti hosszú-hosszú alagútban hajtok egyre mélyebbre és mélyebbre.
De jó volt.
Hát, ez gyönyörű!
VálaszTörlés