Madrid, szombat-vasárnap

Utolsó teljes napunkon reggel csak pislogtunk a verőfényben és azon gondolkodtunk, hova lett az előző napi vastag szürkeség. Mi E-tel piacozni készültünk, Zs-ék oda nem kívánkoztak. Takaros kis piacot sikerült kiválasztani Madrid eléggé előkelő negyedében. Tulajdonképpen egy kis csarnok volt, mert a standok zárt térben helyezkedtek el. Ami borzasztóan tetszett, az az volt, hogy az eladók hatalmas lendülettel dolgoztak, álltak volt bármilyen áru mögött is. Sok helyen lehetett kóstolni, így ettünk isteni Brie sajtot, szívesen vettem volna, ha tudtam volna hova rakni, mert nagyon finom volt. Más sajtot is kóstoltunk, volt többféle olajbogyó is, köztük olyan, amely nem savanyított volt (E-től tudom), ennek egészen különleges, szokatlan íze volt. Kolbászt is kóstoltunk, nem volt rossz, de a mi paprikás szaláminkat nem tudta verni. És persze a piac is tele volt mindenféle sonkával. Odamentünk az egyik árushoz (gyönyörű világos szeme volt a fiatalembernek sötét szempillákkal) és E megkérdezte, hogy az előre vákuumfóliázott sonkát esetleg megkóstolhatjuk-e. Mindjárt vágott nekünk hajszálvékony szeletet a kirakott sonkából, én még olyan finomat nem ettem!
Nagyon nagy volt a tisztaság és az áruk szépek, gusztusosak voltak. A tengeri herkentyűs és az egyéb, hűtést igénylő standoknál (számomra) szokatlan módon volt megoldva a hűtés. A stand fölött vékony csővezeték volt lyukakkal, ez pár percenként hideg vízpárát fújt a hűteni kívánt cuccokra. Úgy volt kialakítva, hogy sem a vevőket, sem az eladókat nem zavarta a fentről jövő "áldás". Lesz róla kép.

Sajnos a betervezett másik piacra úgy látszott, nem tudunk elmenni, mert közeledett a Zs-ékkal való találkozás időpontja a régi Főposta épületénél. Útközben még gyorsan fotóztunk párat Boterónál, majd a szerdán megismert széles sugárúton igyekeztünk a találkára. Ez az az út, ahol középen van egy szép széles, parkos sáv. Itt kis kávézók is vannak, E-tel megegyeztünk, hogy rábeszéljük Zs-ékat egy kávéra azon a helyen, amely borzasztóan hasonlít a mi kis földalattink stílusához. Így is lett, a kerthelyiségben ültünk le és sütkéreztünk vagy 20 percet a napon. M beszámolt magyarul az ősi templomról (Templo de Debod), amit Egyiptom ajándékozott Spanyolországnak 1968-ban és telepítették át Madridba. Ők ezt a templomot látogatták meg, amíg mi a piacon mászkáltunk. Azt is megbeszéltük, hogy mi mégis elmegyünk a másik piacra E-tel, ezalatt Zs-ék megnézik a madridi futball-stadiont M kedvéért.

Ez a másik piac nem volt olyan kellemes élmény, mint a délelőtti. Igazából nem is volt igazi piac, inkább egy olyan bevásárlóhely, ahol kaját, zöldéget és gyümölcsöt is lehet venni. Hatalmas volt a tömeg, akik itt éltek társadalmi életet, ilyen szempontból tulajdonképpen érdekes volt. Leginkább a mi Nagycsarnokunk első emeletéhez hasonlított, ahol a sok kajálóhely van. Ugyanitt volt egy nagy élelmiszerbolt, ahol megvettük az aznapi ebédünket, madridi legolcsóbb, ámde egyik legfinomabb étkezésünk alapanyagait, friss baguette-et, hajszálvékony sonkát, kis üveg salátaöntetet, hogy ne legyen túl száraz. A jó kis ebédünket enyhén madárszaros padon vettük magunkhoz a már említett parkos sugárúton. És én még csodálkoztam, miért nem sütkérezik a sok sétálóból senki a délutáni napfényben, mikor itt ennyi az ülőhely. :)

Amikor Zs-ék visszaértek a stadionból és mi is jóllaktunk, elsétáltunk a közeli Circulo de Bellas Artes épületéhez. Ennek tetejéről szép kilátás nyílik felülről a városra. (2 euro)

Ekkor már mindannyian nagyon fáradtak voltunk. Mivel Zs-ék voltak már a Retiro Parkban, viszont nagyon éhesek voltak, ezért újra szétváltunk. Mi E-vel elmentünk a Retiróba nézelődni és a csónakázó tónál ücsörögve vártuk be a többieket. Várás közben a csónakokat néztük és betegre röhögtük magunkat azon, hogy a csónakázóknak legalább az egyharmada nem csak hogy visszafelé evezett, vagyis nem húzta az evezőt, hanem tolta, de ráadásul még azt sem vette észre, hogy a csónaknak a csapott hátulja megy előrefelé, míg az eleje van hátul. 
Amikor újra együtt volt a csapat, már kezdett a nap erőteljesen lefelé menni, ezzel egyidejűleg egyre hűvösebb lett újra. Végigsétáltunk a parkon, amiről közösen megállapítottuk, hogy hatalmas és nagyon kellemes, valamint, hogy mindannyian úgy képzeltük, hogy sík, pedig dehogyis, ugyanolyan dimbes-dombos, mint Madrid többi része.

Utolsó programunk Madridban a Reina Sofia gyűjtemény meglátogatása volt. Mondanom sem kell, ebben a szombat esti időpontban ez is ingyenes belépést biztosított. Itt is kaptunk térképet, és itt is a ruhatárban felejtettem a szemüvegemet, így hát a lányok irányítottak, hogy merre menjünk. A képeket szerencsére szemüveg nélkül is jól láttam. Csak a második emeletet jártuk végig, de az is rengeteg volt (10 terem). Itt van a múzeum leghíresebb műve, Picasso Guernicája. De mire odáig elér az ember, már egy csomó egyéb Picasso és Dali művet szemlélhet meg. E két mester mellett számos 20. századi spanyol művész alkotása is megtalálható a "Sofiában".   Ami furcsa, hogy itt simán lehet fényképezni (vaku nélkül), ez alól egyedül a Guernica kivétel. Én nem fotóztam, mert erre csak a vége felé jöttem rá. Viszont arra is rájöttem, hogy Dali mellett Picassót is nagyon kedvelem.

Utolsó madridi vacsoránk nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Szombat lévén minden étterem dugig volt, mi fáradtak voltunk és végül ahova sikerült beülnünk, ott a pincérnő bosszantott az értetlenségével. Nehezen tudom elhinni, hogy egy vendéglátásban dolgozó személy, ha mást nem is, de azt az egy kifejezést ne tudná megtanulni, hogy "how much?". Madrid kellős közepén!
Nem baj, legközelebb spanyolul mondjuk nekik, azt érteni fogják. :)