Erre jártam, meg arra is: London, 2. nap

2 Willow Road

Ham House

Kicsit esik Ernőnél

2 Willow Road

Vasárnap délelőtt a Parliament Hill-en kezdtünk, ami szintén Hampstead Heath része. Ide hagyományosan el kell kirándulni, mert nagyon nevezetes a londoni panorámájáról. Sajnos mire odaértünk, addigra a szürke ég leszakadt és jócskán elkezdte áztatni a sétáló, futó, sportoló embereket. Átvágtunk a parkon, amely mellett Goldfinger Ernő felépítette a XX. század első felében hagyománytörő, modern otthonát (2 Willow Road). Bemenni nem volt egyszerű, mert a sok érdeklődő miatt csak egy óra múlvára kaptunk időpontot (Ernő továbbra sem hagyta magát...) Néhányunkat betereltek egy oldalsó helyiségbe, ahol Ernőről és munkásságáról vetítettek egy nagyon is érdekes filmet, én direkt örültem neki, mert ezekkel az információkkal a birtokunkban teljesen más szemmel néztük később az épületet. De előbb még ki kellett várni a sorunkat az esőben. Mivel időpontunk már volt, beültünk a kocsiba (Z hátul gubbasztott szegény a csomagtérben) és elfogyasztottuk az ebédünket.

Maga az épület nem túl nagy, de egységes, harmonikus modern épület. Mint a filmből kiderült, anyagi okokból 3 lakást alakítottak ki benne már eredetileg is, középen lakott Ernő a családjával, a két szélsőt kiadták.

Megnézni csak a középső lakást lehetett, a két szélső jelenleg is magántulajdon. A lakás maga, mint az angol otthonok általában, függőlegesen terjeszkedik, azaz több szintet foglal magában. Szerencsére valamivel tágasabb, mint az átlag londoni lakások, de még így is elég kicsik a helyiségek. Sajnos fotózni nem lehetett benne (Ernő, Ernő, nem akarsz te kötélnek állni...), mert van néhány értékes műtárgy (Max Ernst, Henry Moore, egyebek), legalábbis erre hivatkoztak.

Ernő nem csak az épületet, hanem a berendezési tárgyakat is maga tervezte. Magyar származására mindössze egy Moholy Nagy könyv utalt, aminek hangosan örültünk, meg is kérdezte egy pasi, hogy magyarok vagyunk-e, hogy ilyen jól ejtjük Moholy Nagy nevét.
Vicces volt az aprócska konyha, vagy inkább főzőfülke, ahol az igazi berendezési tárgyakon kívül volt néhány tábla itt-ott, amelyek szimbolikusan jelezték a hajdani használati eszközt. Pl. volt ketchup-os üveg alakú tábla, lábas alakú tábla, gyümölcs alakú tábla.
Jó volt lenézni az emeletről a lakásokhoz tartozó kis kertekre. Én már annyi angol kertészeti sorozatot láttam otthon, hogy nagyon kíváncsi voltam élőben ezekre a kis hátsó kertekre és nem csalódtam.

Ham House

Ernő után felkerekedtünk és a továbbra is ömlő esőben jó félórát kocsikáztunk Nagy-London déli részéhez, a Ham House-hoz, ami Richmond mellett található, közel a Temze partjához. A neve ugyan ház, de ez egy szép XVII. századi kastély, több filmforgatás színhelye is.
Sajnos először azt hittük, hogy nem szabad fotózni, ezért elég hiányos a képi dokumentációm.
Alul egy tágas, fekete-fehér köves fogadóterembe lehet belépni. Innen egy sötét, gigantikus lépcső vezet az első emeletre, ahonnan lelátni a földszinti fogadó teremre, egyidejűleg ezzel a megoldással kicsit enyhítik a fogadóterem sötétségét. A lépcsőfordulókban a lépcsőkorlát részeként nagy gyümölcskosarak vannak kifaragva fából, régen ezek tartották a lépcsőt megvilágító gyertyákat.
Fent megemlíteném a Long Gallery-t, amely egy hosszúkás terem a kastély egyik falától a másikig és azon kívül, hogy tele van családi festményekkel, egészségügyi célokat is szolgált, amennyiben a kastély lakói itt sétálgathattak fel-alá. Volt külön királynői lakosztály, mint minden kastélyban, ahol megtehették, hogy ilyesmit tartsanak fent, holott lehet, hogy a királynő az életben nem kereste fel a kastélyt.
Innen nyílik egy kis zöld szoba eredeti miniatúrákkal. Több pompás termen is áthaladtunk. Megállapítottuk, hogy a ház ura a ház asszonya lehetett. Végignéztük a férj és az asszony saját szobáit és meglepődtünk, hogy az asszony kieszközölte, hogy cseréljenek hálószobát a férjjel, de a környező egyéb helyiségeket (pl. dolgozószobát) nem. Az alagsorban remek és a kor igényeinél sokkal pazarabb, modern fürdőszoba volt kialakítva, az asszony a cserével ehhez akart közelebb kerülni, dícséretes.
Az alagsorban láttuk a nagy konyhát, söröspincét, kóstoltunk helyi ale-t (világos sör) apró kis pohárkákból és végigfogdostuk a direkt fogdosásra kitett mindenféle söröskrigliket (please touch). Volt pl. egy bőrkrigli, amely több literes volt, de még üresen is alig bírtam felemelni. A konyhában friss vajas süteményt kóstoltunk, meg mandulát, amit viszont nem kóstolásra raktak ki és előttünk valszeg ezer ember megfogdosta, na mindegy.
Bámultunk ki az ablakon az eső áztatta gyönyörű francia kertre, amit később sem tudtunk már megnézni, mert zártak, csak elrohantunk mellette.

Ham House - a lépcsőház

Ham House - a fogadó terem

Ham House - első emelet

Ham House - Long Gallery

Ham House - az alagsori konyha

De ne rohanjunk ennyire előre, ugyanis a legérdekesebbről még nem meséltem. Van itt az emeleten egy szoba, ebben kiállítva két festmény. Mindkettő többszáz éves, az egyik Susanna ‘Suky’ Trevelyan-t, a másik Charlotte Walpole-t, Dysart grófnőjét ábrázolja. Előbbi egy Gainsborough festmény 1761-ből, utóbbit Reynolds festette 1775-ben (vagy Reynolds műhelyéből valaki, ez nem tisztázott). Ami a meglepő, hogy mindkét hölgyön nem csak hogy ugyanaz a ruha van, hanem a testtartásuk, a ruhák fodrozottsága is ugyanaz. Idén derítették ki, hogy a Gainsborough festményen a hölgy eredetileg egy Van Dyke-szerű kék ruhát viselt és kezében egy öleb volt, fején kalap. Az 1760-as években felkereste a Trevelyan családot egy 18. szd-i befolyásos figura, Arthur Young és jól leszólta a festményt, ami ott lógott a falon, mire berágtak és átfesttették Reynolds-szal a festményt ruhástól, kutyástól és kalapostól úgy, hogy szinte csak az arca maradt meg az eredetiből. Nyilván arra nem számítottak, hogy Reynolds egy ugyanilyet már megörökített egy másik festményen, de ez már csak az én véleményem. Olyan szerencsénk volt, hogy a National Trust mindkét festményt nyár óta a Ham House-ban állítja ki.
Cikk a két képről:
http://www.thisisnorthumberland.com/news/mysterious-paintings-displayed-together-for-the-first-time/

Ham House - balról jobbra:
Charlotte Walpole, majd Suky Trevelyan

Na, ennyi érdekesség után muszáj volt megpihenni az Orangery Caféban és befalni 1-1 répatortát (mi Z-val, M másfélét evett, talán banánost), meginni 1-1 jó kis gyümölcsteát. A cuki a kastély konyhakertjére néz és a termékek alapanyagát itt termesztik. (Ez máshol is divat.) Az ötórai tea után valami csoda folytán elállt az eső és mi körül tudtunk nézni kicsit jobban is a kertben. Láttunk sok-sok málnát, szamócát, hatalmas káposztákat, még nagyobb tököket, amelyeknek a súlyára fogadni lehetett a kávézóban (hogy mennyi lesz október 14-én).
Ezután indultunk volna a francia kert felé, azaz indultunk is, csak szóltak, hogy igyekezzünk, mert zárnak. Az eső is újra rákezdett.
Kicsit még ránéztünk a Temzére, ha már itt voltunk, aztán futás a kocsihoz. A hazafelé út kicsit elhúzódott, mert valami nagy triatlon verseny miatt hosszú mérföldeken keresztül csak lépésben lehetett haladni.