Skócia 8. nap

Utolsó napunkat Edinburgh-re szántuk. Már itthon megegyeztünk, hogy kocsival megyünk be a városba és lerakjuk egy fizetős parkolóban. Ez annál is inkább ésszerű volt, mert ebbe a napba végül mást is belezsufiztunk.

Először a szállásunkhoz közeli Lauriston kastélyt kerestük fel. A kastély parkját 9 órakor nyitják ki, magába a kastélyba viszont csak délután 2-kor lehet belátogatni, azt is csoportosan. Úgyhogy ez eleve szóba sem jöhetett, amiért nagyon fájt a szívem, mert láttam képeket róla a neten. Kedvencem, egy berendezett kastély, szobákkal, ebédlővel, könyvtárral! Facebook oldala is van a kastélynak, onnan látom, hogy élénk társadalmi életet élnek, fesztiválokat, gyermekrajzversenyeket is tartanak. 

Mondanom sem kell, csodálatos a parkja, május lévén különösen sok és szines virággal, öreg fákkal. 

Bátorkodom idemásolni, amit az utazás előtt szedtem össze a Lauriston kastélyról:

Ezt a remek XVI. századi kastélyt többször átépítették különböző stílusokban. 1902-ben William Robert Reid szerezte meg, aki jelentősen modernizálta az épületet, bevezette a villanyt és vízvezetéket épített ki. Feleségével megtöltötték a házat finom bútorokkal és műalkotásokkal. Később, Mrs Reid halála után Edinburgh városa gondozta a házat, mely ma bepillantást kínál az Edward kori skót vidéki otthonok életébe.

1905-ben többek közt egy asztrológiai horoszkóppal díszítették a külső falat az épület délnyugati oldalán. A horoszkópot John Napier állítólag a bátyja számára készítette. Erről tanúskodik néhány festmény az elülső falakon.

Lauriston Castle eredetileg egy négyemeletes, kőből épült, L alakú toronyház volt. A Jakab-kori szárnyat 1827-ben adták hozzá azzal a céllal, hogy egy vidéki kastélyt formáljanak belőle. Ezt a neves építész, William Burn tervezte.

Az épület belülről főleg Edward-kori.

A kastély parkja egy jelentős, egy hektáros japán kertet is tartalmaz, melyet Takashi Sawano tervezett és az Edinburgh-Kyoto Barátság Kertjének nevezték el 2002-ben, amikor megnyitották.

A kastély háta mögött szép kilátás nyílik a Forth folyó torkolatára.

A keleti oldalon chilei fenyőritkaságokat (Araucaria araucana) láthatunk.

Lauriston Castle, mint sok más skót kastély, állítólag kísértetjárta. Úgy tartják, hogy időnként kísérteties léptek hallhatók a kastélyból...

A kastélyt csak csoportosan lehet látogatni vezetett túra formájában, belépő: 5 GBP.

Péntek kivételével délután 2-kor indul az egyórás látogatás.

A kert reggel 9-től este 8-ig van nyitva, ingyenesen látogatható. 

Volt még egy restanciánk, mindenképpen meg akartuk nézni közelről az érdekes vonalú Forth Bridge-et. Ez egy vasúti híd Edinburgh közelében, a Forth folyó torkolatánál. (Nem összetévesztendő a Forth Road Bridge-dzsel, ami leginkább a mi Erzsébet-hidunkra hajaz megjelenésében és közúti forgalom zajlik rajta.) A vasúti hidat 1890-ben adtak át. Én ezen nagyon csodálkoztam, mert olyan modern a kinézete, nem gondoltam, hogy több, mint 100 éves. Mivel természetesen megint apály volt, hosszan ki tudtunk menni fotózni a híd közelében a szárazra került hínár és sziklák között, bár ez a távolság szempontjából túl sokat nem jelentett. Kicsit sétálgattunk a déli hídfőnél fekvő Queensferry hangulatos főutcáján. Zsuzsa itt állt be csaposnak az egyik bárban.

Ezután Roslinba mentünk, ami félóra autózásra volt, így szerencsére belefért a napba. Nem tévedés, a helységnevet így írják, a híres kápolnát pedig így: Rosslyn-kápolna. (Érdekességképpen: Glasgow-tól nem messze van egy másik helység, aminek pedig Rosslin a neve.) 

Én a magam részéről szívesen lemondtam volna róla, mert jobban érdekelt Edinburgh, de a többiek meg akarták nézni. És micsoda butaság lett volna ezt nem látni! Még be sem mentünk, már alig kaptam levegőt a kerítés fölött kibukkanó kápolna látványától. És ez így ment végig. A kápolna nem nagy, de sokáig tart megnézni, mert annyi érdekes faragvány van benne. Pedig az ismertető lapon sincs minden feltüntetve, amivel a kézben az emberek jönnek-mennek és próbálják beazonosítani a szobrokat. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, pedig a lapon a kápolna alaprajza és a faragványok képe és elhelyezkedése is látható rövid magyarázattal. Sajnos bent egyáltalán nem lehet fényképezni. Van, aki bepróbálkozott, akkor a helyiek igyekeztek másfelé nézni. Én ettől függetlenül nem próbálkoztam be, inkább a kápolnában futkorásztam fel-alá. Csatlakoztam egy csoporthoz is, de hamar rájöttem, hogy jobb, ha az írott szöveget próbálom inkább megérteni. Szóval lenyűgöző, csodálatos élmény, engem kápolna még így nem bűvölt el soha.
Azt még nem is írtam, hogy a pénztárban házi készítésű karamellt árultak és a bevételt valamilyen gyermekalapítvány számára gyűjtötték össze. A kedves idős hölgy tájékoztatott erről minket, az édességet ő maga gyártotta. Vettem egy darabot.

Úgy terveztük, hogy piknikebédet fogunk tartani egy szép helyen. Már délután volt, amikor a Rosslyn-kápolnából kijöttünk és azon tanakodtunk, hogy itt valahol kellene megebédelni. Végül a kápolna kerítésénél kötöttünk ki kívülről, ami nem volt igazán lenyűgöző hely, leszámítva a hátteret, ahogy a képen is látszik.

Edinburgh következett, ahol szombat lévén kifejezetten nagy tömeg volt, amitől azonnal kezdtem besokallni. Leparkoltunk egy kis parknál, ahol éppen valamilyen rendezvény volt, többek közt egy sárfoci bajnokság is. A sétálók között tetőtől talpig sáros nőket és férfiakat láttunk, ebből arra következtettünk, hogy nem csak a férfi, hanem a női bajnokság is folyamatban van. Mi egy férfi meccsnek az elejét láttuk. A pálya nem volt nagy és mély, zsíros sár fedte. Körülötte magas hálót feszítettek ki. A szurkolók számára ülőhely is volt, a hozzánk hasonló fotósok közvetlenül a háló mellett álltak, így rögtön az első rúgásoknál esély volt rá, hogy a sár beterít mindenkit. Én is kaptam egy adaggal belőle. Még maradtam volna, de a többiek továbbindultak.

Nehezen vallom be, de nem volt kedvem egész délután a városban lötyögni, pedig Edinburgh nagyon szép város! Csak túl nagy volt a tömeg és nagyon melegem volt, mert a jóidő továbbra is tartotta magát. A cucc meg túl nehéz, de ezt már százszor írtam. Az is visszarettentett, hogy láttam, a várhoz megint hegyet kell mászni. Ami eddig Skóciában teljesen elkerült, az most egy félóra alatt előjött: azonnal megfájdult a derekam. Szóval kicsit nyűgös lettem, de igyekeztem leplezni és hősiesen követtem a többieket. 

Persze nagyon sajnáltam volna, ha lemaradok Edinburgh kóstolgatásáról. 

Amikor otthagytuk a parkot, a Princess Street-en indultunk el, ami párhuzamosan fut a várhegy vonulatával. (Kb. olyan magas a "várhegy", mint Budapesten.) Kicsit shoppingoltunk is, majd átvágtunk az út és a vár közötti nagyon szép és nagy parkon és elindultunk fel a várnegyedbe. Alig vártam, hogy fent legyünk.

Fent nagyjából végigmentünk a várhoz vezető főutcán. Sajnos a várba nem lehetett bemenni, de azt már nem is tudom, miért, talán megint túl késő volt hozzá. Naná, 7 óra körül járt az idő, de a nap még magasan járt. Egy okkal több, hogy visszamenjünk.

Ez a nő, azt hiszem,
a nyuszik ketrecben tartása ellen tiltakozott.

Bárányszőr sálak, 2 darabot harmincér'!!

A Diana-kollekció

Ezt a gyereket az anyja kapacitálta,
hogy fújja már, de a gyereknek nem nagyon akaródzott
és nem is nagyon ment neki.

Őneki viszont nagyon is ment.

Szombaton a parkban heverésznek az emberek.

A várnegyed

Az edinburgh-i vár

Ablak a várnegyedben

Séta a várnegyedben

-----------------
Most vettem észre, hogy Edinburgh Castle-t a google mapsben teljesen körbe lehet járni. Innen csórtam le egy streetview-t a kilátásról:

Szemben, a park túloldalán van a Princess Street, ahol sétafikáltunk. Jobbra a park szélén van egy sötét, magas emlékmű, ez a Sir Walter Scott's Monument, ahova fel is lehet mászni, János meg is tette. Ehhez közel parkoltunk a házak közötti téren, ami már nem látszik ezen a képen. Az említett téren volt a sárfocis rendezvény is.
-----------------

Lassan elindultunk lefelé, mert Bea időben oda akart érni a buszpályaudvarra, ahonnan a busza indult hazafelé. Mi pedig elhatároztuk, hogy keresünk végre egy pub-ot. Bea mutatott egyet (ő már járt Edinburgh-ben), végül még egy félórára ő is beült velünk egy sörre. Egy kedves német házaspár engedett az asztalához. Én ettem egy jó nagy adag fish&chips-et, aminek a felével a többieket örvendeztettem meg, mert túl sok volt. 2 nagy szelet hal volt benne és tört zöldborsóval tálalták, ami nagyon finom volt és illett a halhoz.

Volt még egy történés, amiről beszámolnék. A szállásunk melletti következő épület kb. 100 méterre egy kastélyszerűség volt. Már első este, amikor megérkeztünk, ide kanyarodtunk be, mert azt hittük, hogy itt fogunk lakni. Csöppet hasonlított a szállásunkhoz, elhelyezkedésében, nagyságában mindenképp. Kicsit kísértetjárta benyomást keltett, ezért elhatároztuk, hogy csinálunk róla esti fotókat. 

Amikor Edinburgh-ből jó későn hazaértünk, összeszedtük az állványokat és átmentünk ehhez az épülethez. Már éjfél felé járt az idő. Volt egy alacsony kerítése, de amúgy szabadon be lehetett az épülethez menni, ott parkoltak a vendégek autói. (Ez is valami szállásféleség lehetett.)

Mi Zsuzsával tisztes távolban, a kerítés mellett állítottuk fel az állványainkat. Bea is onnan fotózott. János és Sugi viszont bementek a kivilágított parkolóba. Láttam, hogy egy pasas az első emeleti ablakból figyeli, hogy mit akarunk itt késő éjjel.  Akkor szakadt el a cérnája, amikor Sugi elkezdte átrendezni a terepet, mert néhány oda nem illő tárgy került a látómezejébe. Kikiabált a pasas az ablakon, de Sugi ügyet sem vetett rá, kihúzott pár dolgot a kapuig. Én akkor már nagyon kényelmetlenül éreztem magamat. Attól tartottam, hogy mindjárt előhúz egy nagy mordályt, aztán jól a seggünkbe lődöz vele, de legalábbis ránk hozza a rendőrséget.

Végül elszeleltünk, remélem, a kuka és az ágykeret visszakerült az eredeti helyére.