Szicília 5. nap - Valle dei Templi, Montallegro

A következő éjszaka a szokásosnál is többet bandáztak a szembeszomszéd birkái, meg kutyái, többször felébredtem. Reggel megint korán keltünk, még napkelte előtt, szerencse, hogy télen ez azért elviselhető magasságban van. Az eső nem esett, ezt jó jelnek tekintettük, és a nap is lassan előbújt, miközben mi újra szétnéztünk a környéken. Túl sok újat nem láttunk, de a mobil most is megörökített egy jó panorámaképet. 

Ez a romos épület másik oldala.

Mire összecihelődtünk, Sandráék is előkerültek az ugrálós ebbel. Elköszöntünk a kedves házigazdáktól és nekivágtunk a következő úticélunknak. Egy darabig északnak haladtunk, majd át a szigeten Agrigento felé. Nem sokkal Siracusa után megint előtűnt az Etna, plusz egy elhagyatott épületcsoport. Az egészet egy GPS félrenézésnek köszönhettük, megálltunk és vad kattogtatásba kezdtünk.

Aztán a sziget belsejében megint olyan tájakon hajtottunk keresztül, hogy csak hápogtunk és lődöztünk a csukott ablakon keresztül a kocsiból, tudván tudva, hogy maximum véletlenül fog sikerülni 1-2 kép, mert az autópályán nyilván nem állhattunk meg unos-untalan, sőt, egyszer sem.

Ahogy írom ezt a beszámolót, egyre jobban elképedek, hogy milyen sokmindent láttunk és mennyi mindent kellene még megnézni Szicíliában, illetve, hogy amit láttunk ugyan, azt milyen jó lenne tüzetesebben újra megszemlélni. És akkor a fotózásról még egy hangot sem ejtettem.
Ilyen csodálatos helyen voltunk ezen a napon is Agrigento mellett, a Templomok völgyében (Valle dei Templi). Hatalmas a terület, amely tíz ókori görög templomot foglal magában. A Valle dei Templi az UNESCO Világörökség része, sőt mi több, az UNESCO emblémájában az itteni Concordia templom köszön vissza stilizált formában.
A "Templomok völgye" kifejezés kicsit megtévesztő, mert igazából egy jókora dombon lehet végigjárni a templomok sorát. A Valle dei Templiről bővebben itt lehet olvasni: Agrigento régészeti lelőhelyei
Elég sok időt hagytunk magunknak, de a terület is nagyon nagy. Borongós volt az idő, ez fotós szempontból nem volt rossz. Nem csak az ókori romok, de a park és az egész környezet csodálatos volt, a szemben levő dombon pedig Agrigento modern épületeire, átellenben a tengerpartra láttunk rá.

Még annyit, hogy a templomok elnevezése körül elég nagy volt a kavar, végül a helytelen nevek rögzültek és váltak ismertté, a szakmai szempontok figyelembevétele nélkül.

Dioszkuroszok temploma
A  oszlopos templomsarkot nem sok szakmai hitelességgel a 19. században "rekonstruálták". Habár a szakma elutasítja, ez a legnépszerűbb és legtöbbet fényképezett rom Agrigento jelképévé vált.

Itt található a khthonikus istenek szentélyének oltára is

Héraklész temploma

Concordia templom
Az egyetlen, amely kifejezetten jó állapotban maradt fenn, annak köszönhetően, hogy később keresztény templomként működtették tovább.
A Concordia templom előtt van egy Ikarosz szobor, egy lengyel szobrász, Igor Mitoraj alkotása. 2011-ben majdnem egy évig tartó kiállítás volt látható Mitoraj monumentális szobraiból itt a görög romoknál, észveszejtő lehetett. Találtam róla egy filmet a youtube-on: Immagini da un altro mondo (omaggio a Igor Mitoraj)
Közben arra is rájöttem, hogy az ő egyik szobrát én már láttam Krakkóban a főtéren.

Héra (Juno) templom 
A domb legmagasabb pontján emelkedik, kedvenc telefonos képem.

Zsuzsával volt néhány nagy futkosásunk is. A Zsuzsa előre kifigyelte a neten Mitoraj szobrait a Valle dei Templi-ben és azok közül szerettünk volna néhányat megfotózni, mert akkor még nem tudtuk, hogy a kiállítás rég bezárt és most már csak Ikarosz fekszik a helyén.
Azt meg már a helyszínen láttuk a tájékoztató táblákon, amikor a Héra templomtól jöttünk lefelé, hogy van itt valahol egy nagyon látványos természetes hegyoldal, amit a kirakott térképen Torrione megnevezéssel illettek, vagy legalábbis a Torrione közelében jeleztek, amiről nem tudtuk, hogy micsoda. Kérdésünkre a kapunál álló őrök csak néztek, fogalmuk nem volt, hogy mit kérdezünk, végül elküldtek a park egy közeli részébe, ahol a fák között valóban volt egy tábla, de akkora volt a sár, hogy feladtuk, nekünk amúgy is a hegyoldal kellett volna, az meg szemmel láthatóan nem volt sehol. Szóval ez sem találtatott meg. Most nézem, hogy a torrione tornyot jelent olaszul, hát ettől sem lettem okosabb.
A harmadik keresésünk sikerrel járt. Ezt is Zsuzsa nézte ki előre, egy földön fekvő telamont kerestünk. A telamonok az egyébként teljesen romba dőlt Olümpieion templom (az olümpiai Zeusz temploma) jellegzetes 8 méter magas tartópillérei, melyek a legyőzött karthágóiakat ábrázolták. Azt olvasom, hogy ez egy másolat csak, az eredeti a múzeumban van kiállítva. Kérdés, hogy melyik, mert mi kettő telamont találtunk.

Ideje volt a következő szálláshelyünket megtalálni Montallegro környékén. Annyit tudtunk róla, hogy ez sem egy városban van, ezért le volt beszélve, hogy Giuseppe papája elénk jön egy benzinkúthoz. Olyan fiatal pasas jelent meg, hogy hamarabb hittem volna a fiatal szállásadónknak, mint a papájának. Giuseppe most nem volt itthon, mert Milanóban tanul. Ekkor már besötétedett, hideg lett, minket meg egy ember úttalan utakon vezetett valahova. Volt, hogy tengernyi nagy pocsolyán hajtottunk keresztül. Jó ég, hova megyünk már megint? Azért nem kellett túl sokat autózni, amikor a domboldalon egy jól kivilágított fehér épülethez kanyarodtunk, ahol Giuseppe mamája fogadott minket. Hát mit mondjak, kissé dideregtünk.
Aztán beléptünk az épületbe és tátva maradt a szánk. Olyan csúcsszuper, dizájnos házban voltunk, hogy a Lakáskultúrában nincsenek ilyenek. És mindezt fillérekért az airbnb-nél. Úgy sejtem, nem sokáig lesz ez a ház ilyen olcsón kiadó még télen sem. Fél éve sincs, hogy kiadja a tulaj, gyanítom, hogy tavaly készülhetett el. Egyszerűen minden új volt benne. A beosztása remek, persze csúcs-tiszta minden, egy halom plusz takaró is van (fontos), a szinek remekül összepasszolnak, a legutolsó szög is dizájnos. Egyetlen hibája, hogy ez sincs kifűtve. Hozták is rögtön a nyíltégésű Szieszta kályhákat, úgyhogy nemsokára kellemes lett a klíma odabent. De ez nem változtat azon a tényen, hogy ha egy épületet nem fűtenek ki folyamatosan, az bizony hamar tönkremegy. Ennek láttam is a jelét, mert a vadiúj plafon egy részen át volt ázva, szerintem a belső páralecsapódás miatt. Mondtam is a lányoknak, nem értem, hogy felépítenek egy klassz házat, berendezik a legutolsó modell szerint, aztán nem gondoskodnak az állagmegóvásról. Pedig tudom, hogy van olyan klímaberendezés, ami fűteni is tud, a páratartalmat is szinten tudja tartani, miért nem használnak ilyet vajon? Na mindegy, az ő dolguk, csak vérzik ilyenkor a szivem.

A nappali és a nagy konyha, mögöttem volt a 3 hálószoba és a fürdő,
ahol kivételesen a zuhany is úgy működött, ahogy kell. 

Vacsora után kellett néznünk, mert egyértelmű volt, hogy aznap már nem fogunk elmenni innen sehova, hogy aztán még a visszautat is keresgélni kelljen a sötétben és a sárban. Számba vettük, hogy mink van (sajt Zsuzsa, avokádó Marcsi jóvoltából), kell tehát valamennyi tészta, olaj, fokhagyma. Nem lehetetlen, hogy a korábbi kuncsaftok hagytak itt ezt-azt. Találtunk is mindent, sőt, egy üveg bor és egy pezsgő is előkerült. Meg alufóliába csomagolva egy csomó használt fogkefe a konyhaszekrényben, ez hogy került oda, örök rejtély marad. Sajtreszelő viszont nem volt, ezen nagyon csodálkoztunk. Szerencse, hogy a parmezán kemény, késsel kapirgálva imitálni lehetett a reszelt sajtot. Akkora vacsit rittyentettünk, hogy csak na.
Még volt egy hasfájásunk. Aktuális volt mindannyiunk számára a hajmosás, de nem találtunk hajszárítót. Giuseppe édesanyjához fordultunk telefonos segítségért, aki újra kocsiba pattant és hozott nekünk hajszárítót is. Igazán hálásak voltunk neki.