15790 lépés
Senglea (Isla) mint említettem, a Háromváros egyike. Ott volt a szánkban, csak át kellett nézni az "öblünk" túloldalára, amikor reggelenként a buszra vártunk. Többször emlegettük, hogy ott mindenképpen nézzünk körül. Hát most eljött ennek is az ideje.
Nagyon-nagyon kellemes sétát tettünk először a part menti úton, mígnem átértünk a félsziget túloldalára, ahol azok a bizonyos oszlopszerűségek mererdeznek ki a vízből, amiről fogalmunk nem volt, hogy micsodák (valami kikötői alkalmatosságok, darufélék?), de nagyon jó támpontul szolgáltak, ha a szemünkkel az ottani lakhelyünkhöz akartuk magunkat betájolni messziről.
Rátaláltunk egy egyszerű kiskocsmára ott a parton, rendeltünk valamit, leültünk egy napernyő alá és a világ kerek lett, annyira, hogy nem akaródzott felkelni és továbbmenni, így hát maradtunk is egy jó darabig. Én a magam részéről itt találtam meg azt a nyugalmat, amit 10 évvel előtte Marsaxlokkban éreztem és R is pontosan így érzett. Tudom, mert kitárgyaltuk.
Mindössze néhány helyi ember üldögélt körülöttünk, nem volt nyüzsgés, nem volt lárma, nem voltak bóvliárus standok, tulképp semmi sem volt, csak egyik oldalunkon a víz, másik oldalunkon egy hatalmas, üres városfal és az alatta húzódó üres kocsiút a kiskocsmával.
És Valletta látványa a Grand Harbourral a víz túloldalán.
Ja, a csúcs az volt, amikor bent a bárpult fölötti falon egy John Lennon-os montázst fedeztem fel.
Nagy nehezen azért felkászálódtunk és az emelkedőn keresztül, át a városon, értük el a túloldalt és ereszkedtünk le a "mi" kikötőnkhöz.
És a napnak még nem is volt vége.
Délután ellenkező irányban indultunk el, a harmadik földnyelv felé, ami már, ugye, nem a Háromvároshoz tartozik.
Többek közt fürödni szándékoztunk egyet (legalábbis R), vittük a fürdőcuccot. Jó volt sétálni majdnem cél nélkül. Hamarosan rátaláltunk a Rinella Bayre, ami egy kis öbölszerűség nem túl nagy, homokos plázzsal. Egy teremtett lélek nem volt akkor még ott, de nem is úgy nézett ki, mint egy strand, bár a térkép tanúsága szerint annak használják. Később befutott egy bringás nagyapó és elkezdett szelfizni a parton, majd a vízben is.
R úszott, én meg inkább fotózással töltöttem az időt, nem volt kedvem a májusi hideg vízben megmártózni.
Volt egy kajálda az út túloldalán, ott ettünk 1-1 ftirát. Már hiányzott, ugyanis aznap nem jártunk a buszpályaudvari szokásos büfénk környékén. Úgy tűnik, ftirát mindenhol lehet kapni nagyon helyesen.
Az utolsó vacsora
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése