Prága, 2012. március 17.

Azt biztosan elfelejtettem leírni, hogy tegnap gyönyörű idő volt. A reggeli 8 órai 4-5 fok délutánra felkúszott 20-22-re is. Ez volt tegnap. Ma viszont ehhez képest még melegebb volt, ami kellemetlenül érintett engem a bélelt téli csizmámban és télikabátomban, amit nem akartam otthon hagyni, mert a zsebeim szolgáltak táskául.

De kezdjem az elején, ugyanis ma reggel  6-kor keltünk és fél 7-kor indultunk a Károly-hídra napfelkeltézni. Ekkor még eszeveszett hideg volt, főleg árnyékban. Aztán hazamentünk reggelizni és ezután már könnyített menetfelszerelésben folytattuk a napot, mármint a többiek, én először görnyedeztem a kabátomban, aztán a derekamra szereltem.

A mai program Prága Vysehrad nevű városrészének meglátogatása volt, ahonnan, a könyv szerint, a legszebb a kilátás a Moldvára. Jó ötlet volt Vysehrad felkeresése, mert a városban már délelőtt mozdulni nem lehetett a tömegtől, amikor hazafelé tartottunk a reggeli fotózásból. Vysehradon viszont a jóidőn kívül nyugalom, mérsékelt tömeg, jó hangulat fogadott. Kicsit a Gellérthegyhez tudnám hasonlítani, ami a nevéből is kiderült, merugye Vysehrad fellegvárat jelent.

Kellemes zöldövezet, néhány templom, sétautak, zöld fű, heverésző, sétálgató emberek és lépten-nyomon hangulatos kocsmák jellemzik. A magaslat tetejére épült a Szent Péter és Pál katedrális, ami messziről látható a városból. Körülötte egy komoly nagy temető van. Maga a templom nagy meglepetéssel szolgált, mert se nem gótikus, se nem barokk belülről, hanem színtiszta szecesszió. Hogy miért nem fizettük be a fejenkénti 30 koronát, hogy bemenjünk, az rejtély számomra, mikor Zsuzsával mindketten nagyon szeretjük a szecessziós épületeket. Így csak kívülről kukucskáltunk be az előtérből. Azt még nem is említettem, hogy Stefiék eleve nem jöttek el Vysehradra, majd Gyuriék is előbb leléptek, hogy visszamenjenek a városba, így a végén már csak mi maradtunk hárman Zsuzsával és Karesszal. Mi viszont, miután gyönyörködtünk a tényleg páratlan panorámában, beültünk egy kis söröcskére a legközelebbi kocsmába.

Innen gyalog mentünk vissza a belvárosba a "pesti" oldal rakpartján, ahol szerintem fél Prága ott sétafikált, valószínűleg azok, akik már nem fértek fel a Károly-hídra illetve az Óváros térre. Elég fáradtak voltunk már ekkor, én a kabátommal és csizmámmal a kb. 28 fokban a napon. Bementünk még a Moldva egyik kis szigetére is, majd elindultunk hazafelé. A többiek sem voltak frissebbek nálunk, mint kiderült. Miután leraktuk a fölös cuccokat (ekkor már fél 5 körül járt), mi hárman elindultunk a Vencel térre kolbászozni. Ezt a kolbászost még Mortennel ismertük meg.

A nap további programja egy kék órás fotózás volt, amin én szemlélőként vettem részt, mert az állványomat kölcsönadtam Gyurinak. Egy cseppet sem bántam, hogy nem kellett fotóznom a most már hűvösödő estében a  Moldva partján. Annyira azért nem volt hideg, a házak között főleg nem, mint a korábbi estéken, ekkor rajtunk is még mindig csak pulcsi volt.

Sörözéssel zártuk a napot.

Prága, 2012. március 16.

Reggel 8-kor, mint a katonák, indultunk a városba. Nagyon jó ötletnek bizonyult a koránkelés, mert alig voltak a városban. Az óratorony érintésével a zsidó-negyedbe igyekeztünk, hogy megnézzük a temetőt. Nagyon szép és megrendítő volt a temetőben sétálni körben a fal mentén, a sírok közé nem lehet bemenni. Remek fotótémának éreztem. Az egyik sírnál kis cetliket láttunk bedugdosva a kő mögé, a tetején meg szintén cédulák voltak kis kavicsokkal lefedve, hogy ne vigye el a szél. Ez ugyanaz a szokás, mint Jeruzsálemben a siratófalnál az imacédulák tűzködése a falba.

Ezután átgyalogoltunk a budai oldalra és felsétáltunk a hegyoldalba egy csomó lépcsőn, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a városra. Vicces volt a vezetékre feldobált sok cipő látványa, minden marhaságot kitalálnak. Innen átsétáltunk a Szt. Vitus székesegyházhoz, majd azt terveztük mi a Zsuzsával, hogy megnézzük a Lorettát, de sajnos a többiek inkább a kínai éttermet választották. Tulképp ez nekem sem volt ellenemre, mert nem reggeliztem. A Lorettát meg majd Ziáékkal megnézem, ahogy azt már írtam is.

Hát, a prágai kínai kaja, legalábbis ez, nem volt valami ízletes. Mindegy, ezután újra meglátogattuk a bőrkanapékarfa-fejű gyerekeket (szobrok, azért írom, hogy újra, mert ősszel már láttuk) és a Moldvapart további képzőművészeti helyeit. Majd elég fáradtan szivárogtunk visszafelé, a pesti oldalra át. Ezután már csak sörözés következett. Egy nagyszerű helyen voltunk, hatalmas sörözőben és éppen a mi utcánkban.

Ha valami még eszembe jut, majd leírom utólag.

Prága, 2012. március 15.

Sajnos rosszul indult a nap és ennek Prágához nincs semmi köze. Reggel nem indult el a fűtés, mert lecsökkent a kazánban a nyomás. Ilyen már máskor is előfordult, 1-2-szer egy évben átlagosan. Olyankor egy bütyköt el kell forgatni, megnő a nyomás és elindul a fűtés, meleg víz, stb. Ma viszont nem tudtam elforgatni a bütyköt, mert amikor a fogóval hozzányúltam, szépen letört, pontosabban ripityomra hullott. Sehogy nem tudtam a nyomást befolyásolni ezek után. Szerencsére tegnap este mostam meg a hajamat és van otthon egy hősugárzó, így megoldottam a ma délelőttöt, de hétfőn azzal kell kezdenem, hogy kihívom a gázost.

A vonat 11:25-kor indult, mert korábbira nem kaptunk jegyet, így az egész nap utazással telt. Prágába 18:30-kor értünk. A szállásunk a belváros (óváros) kellős közepén van egy szűk kis utca régi házában, nagyon hangulatos. Elmentünk knédlis kaját enni egy sörözőbe, amit a házigazda ajánlott. Most pedig már csak mi vagyunk fent a Sugival a gépünk előtt, mindenki az igazak álmát alussza.

A szemem még be van gyulladva. A körmöm meg a lábujjamon.

Más bajom nincs, holnap reggel indulunk felfedezni a várost. :)

Madrid, szombat-vasárnap

Utolsó teljes napunkon reggel csak pislogtunk a verőfényben és azon gondolkodtunk, hova lett az előző napi vastag szürkeség. Mi E-tel piacozni készültünk, Zs-ék oda nem kívánkoztak. Takaros kis piacot sikerült kiválasztani Madrid eléggé előkelő negyedében. Tulajdonképpen egy kis csarnok volt, mert a standok zárt térben helyezkedtek el. Ami borzasztóan tetszett, az az volt, hogy az eladók hatalmas lendülettel dolgoztak, álltak volt bármilyen áru mögött is. Sok helyen lehetett kóstolni, így ettünk isteni Brie sajtot, szívesen vettem volna, ha tudtam volna hova rakni, mert nagyon finom volt. Más sajtot is kóstoltunk, volt többféle olajbogyó is, köztük olyan, amely nem savanyított volt (E-től tudom), ennek egészen különleges, szokatlan íze volt. Kolbászt is kóstoltunk, nem volt rossz, de a mi paprikás szaláminkat nem tudta verni. És persze a piac is tele volt mindenféle sonkával. Odamentünk az egyik árushoz (gyönyörű világos szeme volt a fiatalembernek sötét szempillákkal) és E megkérdezte, hogy az előre vákuumfóliázott sonkát esetleg megkóstolhatjuk-e. Mindjárt vágott nekünk hajszálvékony szeletet a kirakott sonkából, én még olyan finomat nem ettem!
Nagyon nagy volt a tisztaság és az áruk szépek, gusztusosak voltak. A tengeri herkentyűs és az egyéb, hűtést igénylő standoknál (számomra) szokatlan módon volt megoldva a hűtés. A stand fölött vékony csővezeték volt lyukakkal, ez pár percenként hideg vízpárát fújt a hűteni kívánt cuccokra. Úgy volt kialakítva, hogy sem a vevőket, sem az eladókat nem zavarta a fentről jövő "áldás". Lesz róla kép.

Sajnos a betervezett másik piacra úgy látszott, nem tudunk elmenni, mert közeledett a Zs-ékkal való találkozás időpontja a régi Főposta épületénél. Útközben még gyorsan fotóztunk párat Boterónál, majd a szerdán megismert széles sugárúton igyekeztünk a találkára. Ez az az út, ahol középen van egy szép széles, parkos sáv. Itt kis kávézók is vannak, E-tel megegyeztünk, hogy rábeszéljük Zs-ékat egy kávéra azon a helyen, amely borzasztóan hasonlít a mi kis földalattink stílusához. Így is lett, a kerthelyiségben ültünk le és sütkéreztünk vagy 20 percet a napon. M beszámolt magyarul az ősi templomról (Templo de Debod), amit Egyiptom ajándékozott Spanyolországnak 1968-ban és telepítették át Madridba. Ők ezt a templomot látogatták meg, amíg mi a piacon mászkáltunk. Azt is megbeszéltük, hogy mi mégis elmegyünk a másik piacra E-tel, ezalatt Zs-ék megnézik a madridi futball-stadiont M kedvéért.

Ez a másik piac nem volt olyan kellemes élmény, mint a délelőtti. Igazából nem is volt igazi piac, inkább egy olyan bevásárlóhely, ahol kaját, zöldéget és gyümölcsöt is lehet venni. Hatalmas volt a tömeg, akik itt éltek társadalmi életet, ilyen szempontból tulajdonképpen érdekes volt. Leginkább a mi Nagycsarnokunk első emeletéhez hasonlított, ahol a sok kajálóhely van. Ugyanitt volt egy nagy élelmiszerbolt, ahol megvettük az aznapi ebédünket, madridi legolcsóbb, ámde egyik legfinomabb étkezésünk alapanyagait, friss baguette-et, hajszálvékony sonkát, kis üveg salátaöntetet, hogy ne legyen túl száraz. A jó kis ebédünket enyhén madárszaros padon vettük magunkhoz a már említett parkos sugárúton. És én még csodálkoztam, miért nem sütkérezik a sok sétálóból senki a délutáni napfényben, mikor itt ennyi az ülőhely. :)

Amikor Zs-ék visszaértek a stadionból és mi is jóllaktunk, elsétáltunk a közeli Circulo de Bellas Artes épületéhez. Ennek tetejéről szép kilátás nyílik felülről a városra. (2 euro)

Ekkor már mindannyian nagyon fáradtak voltunk. Mivel Zs-ék voltak már a Retiro Parkban, viszont nagyon éhesek voltak, ezért újra szétváltunk. Mi E-vel elmentünk a Retiróba nézelődni és a csónakázó tónál ücsörögve vártuk be a többieket. Várás közben a csónakokat néztük és betegre röhögtük magunkat azon, hogy a csónakázóknak legalább az egyharmada nem csak hogy visszafelé evezett, vagyis nem húzta az evezőt, hanem tolta, de ráadásul még azt sem vette észre, hogy a csónaknak a csapott hátulja megy előrefelé, míg az eleje van hátul. 
Amikor újra együtt volt a csapat, már kezdett a nap erőteljesen lefelé menni, ezzel egyidejűleg egyre hűvösebb lett újra. Végigsétáltunk a parkon, amiről közösen megállapítottuk, hogy hatalmas és nagyon kellemes, valamint, hogy mindannyian úgy képzeltük, hogy sík, pedig dehogyis, ugyanolyan dimbes-dombos, mint Madrid többi része.

Utolsó programunk Madridban a Reina Sofia gyűjtemény meglátogatása volt. Mondanom sem kell, ebben a szombat esti időpontban ez is ingyenes belépést biztosított. Itt is kaptunk térképet, és itt is a ruhatárban felejtettem a szemüvegemet, így hát a lányok irányítottak, hogy merre menjünk. A képeket szerencsére szemüveg nélkül is jól láttam. Csak a második emeletet jártuk végig, de az is rengeteg volt (10 terem). Itt van a múzeum leghíresebb műve, Picasso Guernicája. De mire odáig elér az ember, már egy csomó egyéb Picasso és Dali művet szemlélhet meg. E két mester mellett számos 20. századi spanyol művész alkotása is megtalálható a "Sofiában".   Ami furcsa, hogy itt simán lehet fényképezni (vaku nélkül), ez alól egyedül a Guernica kivétel. Én nem fotóztam, mert erre csak a vége felé jöttem rá. Viszont arra is rájöttem, hogy Dali mellett Picassót is nagyon kedvelem.

Utolsó madridi vacsoránk nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Szombat lévén minden étterem dugig volt, mi fáradtak voltunk és végül ahova sikerült beülnünk, ott a pincérnő bosszantott az értetlenségével. Nehezen tudom elhinni, hogy egy vendéglátásban dolgozó személy, ha mást nem is, de azt az egy kifejezést ne tudná megtanulni, hogy "how much?". Madrid kellős közepén!
Nem baj, legközelebb spanyolul mondjuk nekik, azt érteni fogják. :)