London, 4. nap

Canary Wharf
Greenwich

Első benyomások Canary Wharf-on

A keddi nap első felét a XXI. század második felében töltöttem, ugyanis nyílegyenesen kimentem a Canary Wharf új hivatali negyedébe, még át sem kellett szállnom a Jubilee line-ról. Nagyon érdekelt ez a városrész. Kicsit úgy érzi magát az ember, amikor megérkezik és kijön a felszínre a metróállomáson, mintha egy fantasztikus filmbe érkezett volna. Részben. Részben meg a munkahelyemen éreztem magamat a sok fontoskodó, siető fekete öltönyös, sötét ruhás ember között. Ez már nem volt annyira kellemes érzés, de azért kibírtam. :)

Itt nincsenek régi épületek, amelyek megbújnak a magas épületek árnyékában, itt csak a jövő van. Minden csilivili, minden megtervezett, elvágólagos, jól átgondolt. Hatalmas üvegpaloták, köztük parkok (nyilvános WC-vel), modern szobrok. Az épületek között nagy vízfelületek, a Temze "holtágai", persze szigorú, egyenes partok között. A víz fölött modern vonalú gyalogos híd, vagy vasúti híd ível át, percenként jönnek-mennek a szerelvények, minden és mindenki teszi a dolgát. Nagyon érdekes. 

Az épületekben persze nem csak irodák vannak, hanem a teljes ellátás érdekében üzletek, étkezőhelyek, bárok is. Az egyik épületnek, meg nem mondom, melyiknek, csak azt tudom, hogy központi helyen volt, szóval ennek az épületnek egy része nyilvános volt, a középső része pedig zárt munkahely, ahova már csak belépőkártyával lehetett bemenni. Ezt fotózni sem lehetett, direkt megkérdeztem egy biztonsági őrtől. Előzőleg már csináltam róla fotót, úgyhogy nagy veszteség nem ért, bár sokkal izgibb képet is tudtam volna róla készíteni, ha engedik. Na mindegy, azért meg tudom mutatni:

A nagy tömbök között beléptető masinák voltak,
ezeken belül már nem közterület

Amikor innen kiléptem a másik oldalán az épületnek, újabb parkban találtam magamat. Itt, teljesen meglepő, egészen "emberi" dologgal találkoztam: sok-sok vidám standot állítottak fel és minden standnál már javában főzték a kaját. Volt itt minden, burmai, mexikói, olasz, indiai, angol, arab, mindenféle ínycsiklandóság. Egyelőre nem sokan mászkáltak a sátrak között, én is továbbmentem, hogy majd később visszatérek.

London a Canary Wharf felől

Filmesek

Szép napsütés volt, némi felhősödéssel. Folytattam a sétát. A város felőli oldalon festői panoráma nyílt Londonra, a Temzére. Mire visszaértem a kajás sátrakhoz, dél lett és eszméletlen tömeg. A standoknál hosszú sorok álltak. Megéheztem. Hogy melyik standhoz álltam, azt a sor rövidsége döntötte el, nem a kaja milyensége, mert mind gusztusos, illatos volt. Így végül falafelt ebédeltem. Sajnos utólag vettem csak észre, hogy Jamie-nek is volt egy olasz standja, ráadásul nem is volt sor. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam megkóstolni, mert az olaszt jobban szeretem, mint a falafelt, bár az sem volt rossz. De hát Jamie híres olasz kajáját ehettem volna.

Bár a képekről nem látszik, főleg meleg ételeket lehetett kapni.

Lassan indulnom kellett tovább. Megkerestem a DLR állomást, amit korábban már kicsit kitanulmányoztam. A DLR vezető nélkül közlekedő vonat. Nincsenek kapuk, mint a metróban, ahol csak a bérlet vagy jegy kezelése után nyílik a kapu, de vigyázni kell, hogy ettől függetlenül ne felejtse el az ember kezelni a bérletét (oda kell érinteni a felállított masinához) befelé és kifelé is, mert különben az Oyster cardról jóval nagyobb összeget emel le az automatizmus legközelebb. No, meg az ellenőr is jöhet, ahogy jött is azonnal a vizsgáló kütyüjével. Legelöl ültem, hogy mindent lássak, mégis véletlenül egy megállóval előbb szálltam le, úgy elbambultam. Ja, azt nem is írtam még, hogy a Canary Wharfról Greenwichbe igyekeztem.

A DLR állomás Canary Wharf-on

Canary Wharf, most már Greenwich felől

Barátságos kis szines épületek között jöttem ki a DLR állomásról Greenwichben. Először egy kávét kellett magamhoz vennem a Costában, aztán kimentem a Temze partjára a Cutty Sarkhoz. Sejtettem, hogy nem tudok mindent megnézni már Greenwichben, ezért olyan kombinált jegyet vettem, amely csak a Cutty Sarkra és az obszervatóriumra volt érvényes (16 Ł).  

Szép napsütésben indultam a főleg teát szállító klipper hajó felfedezésére, végignéztem az összes szintet (raktárak, ahol a teát és egyéb árukat helyezték el, pl. gyapjút Ausztráliából), majd amikor a fedélzetre lehetett volna kimenni, észrevettem, hogy ömlik az eső. Nem baj, volt még mit nézni és nem is tartott sokáig az eső. A fedélzeten aztán a kapitány, a tisztek kajütjeit lehetett megnézni és itt voltak láthatók a legénység szálláshelyei is. Emeletes ágyon aludtak, de fogalmam sincs, hogy férhettek el a nagy tengeri medvék ezeken az apró ágyakon. Személyes tárgyaik nem nagyon voltak, ami mégis, azt ládákban tartották.

Ezután lehetett lemenni a vízszint alá, vagyis a hajótest alá. A vízszintet egy üvegszerkezet jelképezi. Lent jól lehetett látni a víz alatti testet, mert a hajó oldalról van kitámasztva. Nagyon érdekes volt. Itt volt egy büfé, WC is, valamint egy orrdísz-gyűjtemény. A Cutty Sark orrán egy szép, fiatal boszorkány díszelgett (Robert Burns verse nyomán).

A Cutty Sark orrdísze, Nannie, a szép boszi,
aki lófarkat tart a kezében (története itt)

Raktér teás ládákkal

A raktér fölötti szint, de még a hajó belseje

A fedélzet

Tiszti kabin

Orrdísz-gyűjtemény, alul a vízszint alatti rész

Cutty Sark - eső után

Éppen el akartam indulni az obszervatórium felé, amikor újra eleredt az eső, de ez sem tartott sokáig. Z felkészített rá, hogy az obszervatóriumhoz egy nagyon szép parkon keresztül lehet felsétálni. Sajnos a park itt is el volt barikádozva, mert bontották az olimpiai sportlétesítményeket. Csak egy gyalogút volt hagyva az érdeklődő embereknek, akik hosszú, tömött sorban másztak fel a dombra, de mint kiderült, sokan csak a panoráma kedvéért, jeggyel sokkal kevesebben rendelkeztek, így az obszervatóriumban nem volt tömeg és a 0 délkörnél sem kellett sokat sorbanállni. Gyorsan a mögöttem álló nő kezébe nyomtam a fotóapparátot, hogy meg legyek örökítve én is, lábaimmal a két féltekén. 

Az előtérben bontják az olimpiai csarnokot

Megnéztem a nyolcszögletű szobát és végigjártam a kiállításokat is. Egy csillagásznak biztos sokat mond a kiállítás, meg a sok kütyü, óra és egyebek, eszembe jutott a Nagyobbik, biztos jobban lekötné, mint engem. Be akartam menni a planetáriumba, de közölték, hogy már nem lehet (16:15 volt akkor). Láttam egy csillagászati fotókiállítást, köztük volt egy magyar fotós képe is. (Az év legjobb csillagászati képei)

Az Observatory Hillről egy rövidebb úton is le lehetett jönni. Sajnos a Queen's House-ra, a Tengerészeti Akadémiára már nem jutott idő. Gondoltam, fogok egy buszt és szép kényelmesen és lassan bámulászva azzal megyek vissza Londonba. A beálló buszok egyike pont az volt, amit kinéztem, aztán mégis véletlenül egy másikra szálltam fel, ami már csak egy megállót ment, és épp a Cutty Sarkig. A hajóállomás is ott van.  Végül jól sült el a dolog, mert a hajókázás is felmerült alternatívaként és a jegyet is jó olcsón megúsztam, mert beszámították az Oyster cardomat. És jött is azonnal, úgyhogy a lassú nézelődős visszautam mégis megvalósult, csak nem a szárazföldön, hanem vizi úton.. 

Z ezen a napon thai vacsival várt.

London, 3. nap

Egy jópofa
közlekedési reklám

Hétfőn folytatódott a ronda szürke idő ömlő esővel. Ezen a napon egyedül indultam felfedezni a várost. Kaptam kölcsön egy Oyster card-ot és Z tanácsaival ellátva feltöltöttem egy hetes bérlettel az 1-2-es zónára. Ez azt jelentette, hogy korlátlanul érvényes metróra az 1-2 zónában (és overgroundra is, de azzal én nem utaztam), valamint autóbuszra egész Londonban zónakorlát nélkül.  

A londoni metró gyors és egész Londont behálózza, nagyon könnyen lehet tájékozódni benne, ezt már régen is nagyon szerettem. Az egyetlen negatívum talán (ami engem nem zavart), hogy sok helyen nincs mozgólépcső és elég sokat kell emiatt lépcsőzni és gyalogolni. Cikkeztek arról is, hogy vannak olyan vonalak, ahol túl kicsi és szűkös szerelvények járnak, ilyen pl. a Jubilee line is, amivel én minden nap bementem a város szívébe West Hampsteadből. Engem ez sem zavart, de azt el tudom képzelni, hogy nap mint nap ilyenen utazni elég kényelmetlen lehet, főleg a rush hours (csúcsforgalom) idején. 

Az is nagyon tetszett a metrón, hogy minden állomásnál felhívják a figyelmet a legfőbb látnivalókra és sok szerelvény belsejében is folyamatosan megy a fényújság, amelyen minden fontos információ elolvasható: mi a végállomás, melyik állomás következik és onnan hova lehet átszállni. Szóban is pontos információt adnak minden állomás előtt.

Amikor én hétfőn indultam, már rég nem volt rush hours, szépen helyet tudtam foglalni és élvezni az utazást az első kiszemelt pontig, a Westminsterig.

A Parlament és a Big Ben

London Eye és egy világos színű taxi
(a taxik már nem csak feketék Londonban)

Westminster Abbey, balra a St. Margaret's Church

Sir Walter Raleigh itt nyugszik a St. Margaretben
(lefejezték)

A Westminster hídon jöttem fel az aluljáróból és rögtön kicsit lelombozódtam az időjárás miatt, mert esett az eső. Forgolódtam a hídon, főleg a London Eye felé, mert azt még nem láttam. Reménytelennek látszott a fotózás, irány a Westminster Abbey. Végül a St. Margaret's Church lett belőle, amit már otthon kinéztem magamnak. A Westminster Abbey előtt hosszú sorban áztak az emberek. Nem baj, láttam már korábban.

A St. Margaret's Church után azon filóztam, hova menjek, ami zárt térben van. Eredeti tervem szerint a Downing Street lett volna a következő, de lemondtam róla. A metróaluljáróban kinéztem a térképen, hogy nem messze van a Waterloo pályaudvar, menjünk akkor oda. (Pályaudvar-mániás vagyok, előbb-utóbb megnéztem volna úgyis.)

Szép régi, tradícionális épületre számítottam, ehelyett egy szupermodern pályaudvarra érkeztem. (WC 30p, mindenhol van pénzváltó automata.) Körbesétáltam, már ahol lehetett, mert a vonatokhoz már csak érvényes jeggyel lehet bemenni. Egy információs pultnál nagyon jó kis térképet szereztem be London fő látnivalóiról, ami egész héten a segítségemre volt. Azt már a térképről néztem ki, hogy közel van a Nemzeti Színház a Temze partján, hátha ide is be lehet menni épületbejárásra. (Eredetileg a londoni Operaháznál olvastam ilyenről.)

A Waterloo pályaudvar

Nos, a Nemzeti Színház (Royal National Theatre) egy hatalmas szürke betontömb, leginkább a Fehérvári úti piacra emlékeztet, még mielőtt felújították. Már nem is volt olyan nagy kedvem bemenni. Elindultam inkább a modern vonalú Hungerford Bridge felé. Útközben jó félórát elidőztem egy féilg nyitott, csupa graffiti aluljáróban.

Hungerford Bridge

Mire átértem a gyalogos hídon a túlpartra, itt van a Charing Cross, ami London hivatalos középpontja (vasútállomás is, a WC 30p), szóval itt eldöntöttem, hogy az első adandó alkalommal veszek egy esernyőt és így is tettem. Mit ad isten, ettől kezdve nem volt szükség esernyőre, ki sem kellett aznap már nyitnom, ott lifegett a csuklómon egész nap, estére meg letört a gagyi kínai akasztója, úgy kellett megragasztani, hehe.

Nem akartam hinni a szememnek, amikor kijöttem a Charing Cross állomásról, balra a Trafalger Square, jobbra a Strand (főút, Wodehouse olvasmányaimból ismerős, mint annyi minden más is). Tudtam és emlékeztem is, hogy minden látnivaló közel van egymáshoz London belvárosában, de arra nem emlékeztem, hogy ennyire. Elindultam a Covent Garden felé a forgalmas Strand-en, pár sarok után inkább bementem a mellékutcákba, szép kis házak közé és hamarosan ott is voltam a Covent Garden épülete előtt.

A Covent Garden ma már nem piacként funkcionál, mint eredetileg (My Fair Lady). Kis bárok, apró éttermek, kifőzdék, szuvenírüzletek, kézműves standok (Apple Market) vannak benne. Jamie-nek is most nyílt egy étterme itt, ki kellett volna próbálni, de késő bánat, eb gondolat. Nagyon hatásos üdvözlésnek lettem kitéve, ugyanis alighogy betettem a lábam az épületbe, muzsikaszó csapta meg a fülemet. Perszehogy azonnal abba az irányba lépkedtem és rá is találtam egy 5 fős zenekarra, akik népszerű komolyzenéket adtak elő: Offenbach: Kánkán, meg ilyenek. Nagy élvezettel játszottak, két szám között adakozásra buzdították a közönséget. A végén egy magyar vonatkozású muzsikával köszöntek el: Brahms: Magyar táncok. Fergeteges volt a hangulat, nagy tapsot (is) kaptak.

A Covent Garden alsó szintjén volt a muzsika

A Covent Garden hátsó honlokzata
(legalábbis szerintem, mert én nem itt mentem be)

Jamie Oliver új étterme a Covent Gardenben

A Covent Gardent öleli körül egyik oldalon a Royal Opera House épülete, ahova előre megfontolt szándékkal léptem be, mert ezt is körül lehet szervezetten járni (Backstage Tour). Végül meggondoltam magam, mert a borsos belépő visszatántorított, de azért egy ismertetőt elhoztam, hátha máskor mégis kedvem szottyan hozzá.
Ebben a negyedben is elég sok színház van. Itt játsszák jó régóta a Shrek-et (M rokonai is látták) a Drury Lane-en (Theatre Royal, Drury Lane), de amúgy is az a divat Londonban, hogy népszerű közönségdarabokat hosszú évekig, akár 10-15 évig is játszanak.

Egy pub jópofa utcai frontja

Újabb szines taxi a Strand-en
(nagy volt a forgalom, bár nem látszik)

A Hungerford Bridge, háttérben a London Eye

Nagy élvezettel sétáltam visszafelé a Stranden, majd lementem a Temze partjára és ott folytattam az utat visszafelé a Hungerford Bridge irányába (amin a túloldalról délelőtt átjöttem). Itt már azért éreztem a lábamat, ezért a Charing Cross környékén felültem az első buszra, ami a Piccadilly irányába tartott. Nem is gondoltam, hogy a mai napon még erre is kószálni fogok. Alig haladtam néhány megállót, érintettük a Trafalgar Square-t, következő megálló már a Piccadilly volt, usgyi le a buszról.
A Regent's Streeeten szálltam le (ó, ezt annakidején még meg is könnyeztem, amikor először itt jártam, az Illés szám miatt), aztán a Piccadillyn keresztül a Shaftesbury Avenue (Wodehouse megint) irányába indultam, itt kezdett el kisütni a nap egyébként. Erre van a Chinatown, főleg, mint túrista-attrakció, bár az éttermekben jó kaját lehet kapni, de a londoni kínai közösség főleg nem itt lakik. Gondoltam, hogy beülök valahova, de már bőven délután volt és Z vacsorával várt, nem akartam teleenni magamat. Egy sütödében töltött zsömleszerűséget vettem.

Piccadilly Circus

Ez a színházi negyed

Szuvenírek

Erzsébet a Chinatown egyik bejáratánál

Töltött palacsinta készül

Érintve a National Portrait Gallery-t, ahol éppen a királynőről volt egy időszakos kiállítás, végül kikeveredtem a Trafalgar Square-re. 4 lány táncolt a National Gallery épülete előtt, valami helikopteres mentőszolgálatot reklámoztak.
Piszok fáradt voltam már, gondoltam, átmegyek a St. James' Parkba és keresek egy padot. Rossz döntés volt. Átmentem az Admiralty Arch-on a Mall felé (erre van a Buckingham Palota), a park már itt kezdődött... volna, ha nem lett volna lekerítve valami átépítések, vagy tudja ördög, mi miatt. Azt azért láttam, hogy a felvonulási terület túloldalán sétálgatnak az emberek a parkban, ezért kell ott lennie valami átjárásnak.
Volt is, de el kellett menni egészen a park közepéig (jó nagy park!), ami nem kis távolság, főleg, ha az ember már hullafáradt. Sajnáltam a megtett távolságot, különben már rég visszafordultam volna az első metróállomás felé. Végül csak találtam egy padot.
Kis pihenés után kiszaszeroltam, hogy a Westminster metróállomás van a legközelebb hazafelé, újabb séta és ezzel be is zárult a kör, oda érkeztem, ahonnan reggel elindultam. De most már legalább sütött a nap!

Trafalgar Square

Trafalgar Square

Trafalger Square: Fourth Plint*

* A Trafalgar Square-en álló negyedik szobortalapzatot ideiglenes műalkotások bemutatására tartják fenn, jelenleg ez a bronz alkotás látható  rajta.

Gagarin szobra

Lovastestőrségi ceremóniák helyszíne,
emellett is elhaladtam a St James' Park bejáratát keresve

Ez a látvány tartotta bennem a lelket

mandarin kacsa
(a hátán rendezgeti a tollait)

A szökőkút porzó vizén megtörik a nap fénye

Churchill a Westminsternél

Ez a mi metróállomásunk,
itt már felszínen suhan a szerelvény