2007. július 25., szerda

Írország 3. nap - Cahir és Cashel

A harmadik nap programját már itthon elterveztem. Hálisten, Zs-ék is velünk tudtak jönni, mert nem jártak sem Cahir-ben, sem Cashelben korábban. A Bus Eireann honlapját már emlegettem, remekül ki lehetett nézni a csatlakozásokat, ugyanis Limerickből nincs közvetlen járat Cashelbe. Aztán a limericki buszpályaudvaron előző nap meg is erősítettek benne, hogy a terv helyes volt. Naná!

Távolsági autóbuszhálózat
Az Írországban csámborgó turista tulajdonképpen kétféleképpen tud eljutni a kiszemelt látványosságig. Tömegközlekedéssel vagy bérelt autóval. Mi az autóbuszhálózatot vettük igénybe, ezért a vonatról nem sokat tudok, csak annyit, hogy ménkű drága. Az autóbusz sem túl olcsó, kivéve néhány kiemelt célpontot, ahova fajlagosan olcsóbban lehet eljutni autóbusszal. Ilyen például a Dublin-Limerick viszonylat, amelyet már a bevezetőben is emlegettem. A Bus Eireann autóbuszai a mi turistabuszainkhoz hasonlítanak, nagyon tiszták és állóutasokat nem szállítanak. Saját tapasztalatom volt egy alkalommal, hogy amikor a busz megtelt, a sofőr mobilon beszólt valami központba, akik azonnal gondoskodtak a kisegítő járatról. Nagyobb csomagokat nem lehet felvinni az utastérbe, hanem azokat a busz csomagterében kell elhelyezni. Ha valaki leszáll, akkor a sofőr kinyitja távirányítással a csomagtér ajtaját és az utas szépen kiveszi a csomagját onnan. Magyar ember ilyenkor az ablaknál izgul, ahonnan szemmel tudja tartani, hogy ki mit vesz ki a csomagok közül. Szerintem az írek rá sem hederítenek.
Tulajdonképpen a távolsági buszokkal egy baj van: elég ritkák a járatok. Gondolom, nincs többre szükség, mert az írek többsége autóval közlekedik. Karácsonykor például egyáltalán nem járnak a távolsági buszok. Ez a gyalogos turistát elég érzékenyen érinti, mert a menetrend határozza meg a programot. Hiába maradna és nézné meg a naplementét az óceán fölött, ha az utolsó busz addigra már elmegy, neki is mennie kell.
Éppen ezért szerintem a legjobb, ha a turista autót bérel pár napra, feltéve, hogy nem kap hisztériás nagyrohamot a fordított közlekedéstől, mint én. Mármint, ha vezetnem kellene benne.
A buszjegyek árait a beszámolók végén feltüntetem.

Reggel volt egy rohanásunk a buszhoz és kis híján le is maradtunk róla, mert a pénztárnál egy nő kissé sokat érdeklődött és feltartotta a sort! Ja, mellékesen későn is indultunk. Régen rohantam ennyit, mint itt Limerickben.
A buszpályaudvaron Zs kiszaladt a sofőrhöz szólni, hogy vagyunk ám még, miközben én előre kuncsorogtam magamat a sorban, hogy megvehessük a buszjegyet. A buszjegy egy kis sárga papírcsík, amire rányomtatják a viszonylatot és az árat, kedvezményeket, stb. A sofőr pedig felszálláskor minden egyes utasnak kötelességszerűen elmondja, hogy hol kell átszállnia.
Ahogy a kisebb-nagyobb településeken áthaladtunk, volt idő megszemlélni a szokásos kis előkertes családi házakat a busz ablakából. Itt azért már nem voltak annyira szemet gyönyörködtetőek az előkertek, mint Limerickben. A kertitörpe-divat is dívik elég rendesen, fűszerezve műhattyúkkal és még műőzike is volt. Majdnem minden kis előkertben áll egy pad, annak legalább van gyakorlati haszna is, bár soha senkit nem láttunk üldögélni rajta.
Meglepetésszerű élmény volt, amikor Tipperary városán áthajtottunk, erre nem számítottam, a térképen is elkerülte a figyelmemet. Az ember mindig örül, ha egy régi, elfelejtett iskolai emlék egyszer csak kézzelfogható valósággá válik, mint ez a Tipperary nevű város az angolórán tanult katonanótából.

Ezen a napon tehát Tipperary megye (mert a megyét is így hívják) két jelentős városkáját keressük fel.
Első célpontunk Cahir, innen megy majd tovább kb. 2 óra múlva a buszunk Cashel felé.
Cahir központjában, rögtön a buszmegállóval szemben áll a XII. szd-i Cahir Castle. Pont annyi időnk van, hogy körülnézzünk benne. Zordon kinézete miatt a várat előszeretettel használják a filmesek, többek között itt forgatták az Excalibur című filmet. A vár a Suir folyó kis szigetére épült, ahogy az az egyik terem kis makettjain is látható. Ezek a makettek a vár, város fejlődését szemléltetik több lépcsőfokban. A vár legjópofább része számomra a széllazac. Nem tévedés, szélkakas helyett forgolódik a vár legmagasabb tornyán. A lazac alighanem a városnév eredetével van összefüggésben, ami "halászok erődje" volt eredetileg. A várat elég jól körbe lehet járni mind kívülről, a várfalon, mind az épületeken belül szűk kis lépcsőkön föl-alá csatangolva. 




 
Cashelben végig gyönyörű időnk volt. Barátságos, szines kis város (főleg napsütésben). Nevezetessége a Rock of Cashel nevű erődítmény, Írország egyik legfőbb látványossága. A vár a város minden pontjáról látható sziklás kiemelkedésen terpeszkedik, ha akarnánk, sem tudnánk elvéteni az irányt. Mi azonban először egy barátságos kis cukrászdát (kávézót) akarunk megrohamozni. Számomra ezek a kis epizódok ugyanolyan értékesek külföldön, mint a néznivalók becserkészése, ha nem fontosabb, hogy őszinte legyek. Egy szó, mint száz, nagyon élveztem ezt a kis üldögélést a tejeskávénk fölött.
Negyedóra - húsz perces séta a város közepétől az erődítmény. Elmegyünk egy öreg házrom mellett, maradék tetején burjánzó növények. Nem tudom, ez miféle nevezetesség, egyelőre nyomát sem találom a leírásokban.  De ha meghagyták ilyen formában, akkor annak bizonyára oka volt.
Mondanom sem kell már, hogy a kertekben micsoda virágözön van, színek kavalkádja. Ez a kertkultúra nagyon közel áll hozzám, én is inkább a virágos cserjéket kedvelem, nem az egynyári virágokat. Itt szinte csak az van.
Felkapaszkodunk az emelkedőn a vár bejáratához, közben kinézzük az útikönyvből (istenkém, de szűkszavú), hogy a Rock of Cashel több, mint ezer évig a királyi és papi hatalom jelképe volt; világi, majd egyházi székhely évszázadokig.
A gótikus katedrális körüli sírkertben turisták bolyonganak a kelta keresztek között. A katedrális még ilyen romos állapotában is monumentális. Elképzelem a középkor emberét, milyen kicsinek érezhette magát ezek között a falak között. A vár legmagasabb pontja a Kerek torony.
A sírkertben álló St. Patrick kereszt csak másolat, a helyi múzeumban van az eredetije. Ez a múzeum a bejárat épületének alagsorában található, mely szintén műemlék. A múzeum fölötti emeleten van a plébánosok kórusának szépen helyreállított terme, itt a legérdekesebbek számomra a festett angyalokat formázó konzolok. Ilyesmivel majd később máshol is fogunk találkozni.
Zs-ék csatlakoznak egy idegenvezetős csoporthoz, mi E-vel inkább magunk mászkálunk. Felfedezzük a sírkert végében a díszes O'Scully Monument-et, mely E-t rögtön egy sztúpára emlékezteti (az a kultúra azért arrébb van). Kiderül, miért, az emlékmű egy 1976-os viharban jócskán megrongálódott és meghagyták abban az állapotában.
Megnézzük még a román stílusú faragásairól nevezetes Cormac's Chapel-t.
Rock of Cashel kicsit romosabb, mint amire számítottam, ennek ellenére szerintem mindenképpen érdemes felkeresni a monumentalitása, a története és a csodálatos fekvése miatt.

Limerick-Cahir-Cashel autóbuszjegy oda-vissza, teljesáron: 19,60 euro









2007. július 24., kedd

Írország 2.nap - Limerick

A shannoni repülőtér felől a forgalmas Ennis Road-on lehet bejutni Limerick központjáig. A várost a Shannon folyó szeli ketté. Egészen a folyóig tart a meglehetősen kiterjedt kertvárosi rész, majd a folyón átkelve azonnal a város központjában találjuk magunkat.
Első nap Limerickkel ismerkedtünk. A kertvárosi részről gyalogosan 20 perc alatt lehetett bejutni a központba. Én rendkívül élveztem a nagyon szép, nagyon gondozott angolszász típusú családi házak és kertek látványát, és főleg a rengeteg buja, színpompás növényt, az ápolt gyepet a kertekben. Soha ekkora fuksziabokrokat és hatalmas gömbvirágok alatt roskadozó hortenziákat nem láttam, mint itt, Írországban. A hagyományos kőből rakott kerítéseken kibukó sáfrányfű volt a kedvencem. Azóta megtudtam, hogy nálunk is kapható és megél, bár itthoni kertekben még sohasem láttam. A legfurcsább az volt, hogy a kertekben, mintegy státuszszimbólumkként, hatalmas pálmák uralják a terepet, ami ezen az éghajlaton kicsit furcsa. Jellemző még a különböző színű és formájú fenyők és tujafélék egyvelege. Az ottaniaknak lehet, hogy már unalmas ezeknek a növényeknek a látványa, én nem tudtam betelni velük.
Az utcanévtáblák szerte Írországban kétnyelvűek, habár az írek állítólag már nem nagyon beszélik az ír nyelvet. Az iskolában ugyan vannak ír nyelvű tanórák, de az általános mégis az angol nyelv.
Limerick a harmadik legnagyobb ír város, lakosainak száma így sem éri el a százezret agglomerációval együtt. A város maga sem metropolisz-jellegű, a belvárosban is maximum 2-3 emeletes a házak zöme, ezek viszont a szivárvány minden színében pompáznak. Magyar szemnek ez nagyon érdekes, nálunk furcsa lenne, de az ír városok mind ilyenek. Az alacsony házak közül csak itt-ott magasodik ki egy-egy modern szálloda sokemeletes tömbje. Sok a pub és a kávézó, portáljuk gyakran fekete vagy vörös, vagy tudomisén, mindenféle színű. Szépek a belváros lakóépületeinek György-kori bejáratai. Itt már csak elvétve látni növényt, legfeljebb egy-egy pub díszíti a portálját velük. Vicces volt, hogy az egyik pub bejárata és ablakai fölé helyeztek el néhány tuját és egyéb növényeket. Nagyon jól mutatott.
A közlekedést jelzőlámpákkal irányítják, de a gyalogosok ezt nem annyira veszik figyelembe, ha a forgalom lassú, akkor jelzőlámpától függetlenül cikáznak az autók között át a túloldalra. Néhány nap múlva már mi is. Emiatt dudálás, türelmetlenség, anyázás nem jellemző. Érdekes még, hogy lámpás útkereszteződésekben a gyalogosokat egyszerre engedik át az úton minden irányban. A gyalogosok  átkelési szándékukat (már amikor szabályosan óhajtanak átkelni) mindig egy gomb megnyomásával jelzik.

Mi tehát az Ennis Roadon sétáltunk befelé a városba nap mint nap. Első nap megegyeztünk, hogy először a buszpályaudvart keressük fel a további programjaink megtervezése érdekében. Ehhez át kellett vágnunk a belvároson és ezzel meg is teremtettük az alapot limericki ismereteinkhez.
A városi tömegközlekedésről nem tudok beszámolni, mert egész tartózkodásunk során Limericken belül mindig gyalog közlekedtünk. Villamos nincs, összesen egyszer akartunk felszállni egy városi autóbuszra, de nem tudtuk eldönteni, hogy az egymás után sorakozó megállók közül melyik a miénk, úgyhogy nem fecséreltük tovább ezzel az időt.
A buszpályaudvar környékén is sok a kis üzlet, pub és fish&chips áruda, érdekes módon több lengyel élelmiszerüzletet is láttunk. Mint megtudtam, nem olyan régen egy magyar üzlet is nyílt Limerickben.
Mi a fish&chipsben vásárolt sülthalas szendvicset a közeli városi parkban ettük meg, szépen karbantartott, megnyugtató, virágos, zöld gyepes környezetben, viháncoló kutyák és turbékoló galambok társaságában.  A halas szendvics remek volt, bár én kicsit féltem, hogy meg fog ártani, de szó sem volt róla.
Ezután Zs megmutatta, melyik internet kávézóból szokott internetezni. Ez a hely szintén a belvárosban van, egy kis lakóház több emeletén. A kávézót kínaiak üzemeltetik  és tele volt fiatallal. Nem csoda, mert egy óra díja nevetségesen alacsony, pláne az ír jövedelmekhez képest (1 euro/óra). Persze aki vörös szőnyegen és rokokó bútorok között akarja megírni az emailjét haza, az ne ide jöjjön, mert itt a környezet hm..., meglehetősen fiatalos. Én a magam részéről inkább élveztem a helyzetet, a gépek működtek, a személyzet (mármint az egy szem pénztáros) laza, mosolygós. Az meg kit zavar, hogy a székek felének hiányzik a támlája?
Na, ezen is túlestünk, menjünk tovább.
Amíg oda nem érünk a St. Maryhez, mesélek egy kicsit az időjárásról.

Időjárás
Aki gyalogosan és a tömegközlekedésre utalva járja Írországot, évszaktól függetlenül soha ne felejtsen otthon egy könnyű kabátot és egy esernyő is igen hasznos lehet. Az időjárás nagyon változékony, az egyik pillanatban ezerrel süt a nap, hogy aztán 5 perc múlva már essen az eső. Úgyhogy mást sem csináltunk, mint fel-le öltözködtünk egész idő alatt. Pedig nekünk még szerencsénk volt, mert az eső igen kultúráltan kivárta, hogy megnézzünk/tapasztaljunk egy-egy látványosságot és csak utána szakadt a nyakunkba. Igazából nem is szakad, inkább csak úgy esdegél, szemereg, időnként akár vízszintesen is. Van, aki azt állítja, emiatt teljesen felesleges az esernyő használata, mert nem véd semmi ellen. Szerintem azért nem árt, ha van. A napi maximális hőmérséklet a mi áprilisunknak, esetleg májusunknak felel meg nyáron, télen pedig 10 fok körül ingadozik pluszban. A nappali és éjszakai hőmérséklet között sem túl nagy az ingadozás általában.
Amikor mi Írországban jártunk 2007 júliusában, nappal olyan 17 fok körül volt a maximum, jólesett a hosszú nadrág, estefelé a pulóver és dzseki. Nem úgy az ír fiataloknak, akik igen nyárias ruhákat öltöttek magukra, a lányok általában mezítláb, szandálban és hát nélküli pólóban vihogtak a pubok körül, mi meg már a látványtól is majdnem szétfagytunk.

Az internet kávézóból újra a Shannon folyó felé vesszük az irányt. Keresztezzük a forgalmas William Street-et, ez a folytatása a Sarsfield Bridge-nek, amelybe a folyó túloldalán az Ennis Road csatlakozik. Zs megmutatja a limericki TESCO-t, majd elhaladunk a Hunt Múzeum mellett. Ez egy magángyűjtemény, nemrégiben helyezték át a mostani helyére. Van egy időszakos ruhakiállítás, ami felkelti az érdeklődésünket, de egyelőre nem akarunk múzeumot látogatni, jobban érdekel a város maga.
A Hunt Múzeumtól már csak pár perc a St. Mary's Székesegyház. Közben átkelünk az Abbey River kis hídján a Kings Island-re, ezen a szigeten van a székesegyház és Limerick másik fő látványossága, a King John's Castle.
A székesegyház kertje egyszínű, sötétszürke murvájával és ugyanolyan színű kelta keresztjeivel, sírjaival érdekesen zord látvány. Egyetlen színfolt a magas kőfalra felfutó vadszőlő, szépen mutathat ősszel, most sem csúnya. Beóvatoskodunk a templomba, 2 euro a belépő ára. Körbesétálunk, nézelődünk. A templom egy része igen rendetlen, valószínűleg átalakítás alatt van éppen. Az útikönyv csak annyit árul el róla, hogy a város legrégibb épülete, viszont nem túl sok maradt meg az eredeti román kori templomból. Legfurcsább a templom végében egy kis oldalhajó, ahol láthatatlan damilszálakra kis csipeszek vannak felfüggesztve, azóta sem derült ki számomra, hogy miért. Próbálom lefotózni, de nem nagyon sikerül.

Elindulunk a vár (King John's Castle) felé. A székesegyházat most az utca felől kerüljük meg, a magas kőfalon kívülről is burjánzik a vadszőlő. Ez a része a városnak nagyon csendes, habár itt is vannak szines pub-ok, de úgy látszik, nem indult még be a forgalom. Egyedül a vár bejárata körül ricsajozik egy jó osztálynyi olasz gyerek, olyan középiskolás-formájúak. (A repülőn is sok olasszal találkoztunk.) Filózunk, hogy bemenjünk-e a várba körülnézni, de egyikünk sem vágyik rá, állítólag nem éri meg a fáradságot. Hát, ez már csak legközelebb fog kiderülni. Viszont kívülről pont olyan a vár épülete, mint amit el is várunk tőle, zord, félelmetes, nagy, kerek, vastagfalú bástyákkal és masszív kőfalakkal.
Innen is indul egy híd a túlpartra (ahol a kertváros van), ennek Thomond Bridge a neve. Közben a nap is megint kisüt, átsétálunk a hidon, a vár látványa innen felemelő.








2007. július 23., hétfő

Írország 1.nap - - indulás Budapestről, érkezés Limerickbe

Utazás, repülőjegyek

Hosszasan keresgéltünk a fapados járatok között, akkor még Zs sem tudott segíteni, nem ismerte a viszonylatokat. Az utazásig már csak kb. egy hónap volt. Valamint mi a nyári főszezon kezdetén utaztunk. Mindez arra vezetett, hogy végül igen drágán jutottunk ki Írországba ahhoz képest, hogy annak tört részéért is mehettünk volna. Erről egy kicsit hosszasabban beszélnék, úgy érzem, hasznos lehet sokaknak.
Szóval.
Shannon volt az úticélunk, onnan Limerick már csak egy pár kilométer. Mivel Shannonba Budapestről nem ment járat, ezért végül a következő átszállásos megoldást választottuk: Budapest-Treviso (Sky Europe), Treviso-Shannon (Ryanair) és vissza ugyanígy. Így személyenként a jegy kb. 52000 Ft-ba került illetékekkel, poggyászdíjjal, mindennel. Megjegyzem, ha valaki Shannonba utazik, feltétlenül keresse fel a shannoni repülőtér igen jó és átlátható honlapját, nekem nagy segítségemre volt. http://www.shannonairport.com/plan-book (A napokban megújították a site-ot, ez a link az, amely a réginek a kezdőoldala volt, szerencsére az új site-ba is beépítették, bár elég nehéz volt megtalálni.)
Viszont.
A mai tudásommal és ismereteinkkel már más útvonalat választanánk Limerickbe. Ha nem kell átszállni, akkor kevesebb reptéri illetéket kell leróni, ami nem kis pénz a repülőjegy árából. A Ryanairnek közvetlen járata van Budapestről Dublinba. Ha kellő időben tudunk helyet foglalni (néhány hónappal előbb), és ráadásul még nincs a nyári főszezon (július-augusztus), akkor nagyon olcsó repjegyeket is kifoghatunk, akár már 11ezer Ft-ért is oda-vissza (erre még a Ryanair azért felszámol mindenféle kikerülhetetlen költségeket). A Dublin-Limerick viszonylat autóbusszal pedig mindössze 20,50 euro szintén oda-vissza. (Ha egyirányú jegyet váltunk, akkor valamivel drágább.) Tehát az egész utat meg lehet úszni 25ezer Ft körüli összegből.

Ferihegy
Ferihegy1-ről indultunk. Érdemes időben kimenni a reptérre, mert a bejelentkezési pultoknál iszonyú tömeg verődik össze, főleg, ha egyszerre több fapados járat is indul.
A check-in-nél nem volt problémánk, a biztonsági ellenőrzésnél viszont meggyűlt a bajom a kapuval, holott már mindent kivettem a zsebemből, levettem magamról, ami fém eredetű lehet. Kezdtek rám görbén nézni, kicsit meg is motoztak, mire végre a harmadik visszaküldésnél, amikor hátat fordítottam a tisztnek, kiderült, hogy a hajcsatom miatt riaszt a rendszer. Szerencsére, mert vetkőzni már mégsem akartam volna.

Túlsúly-gondok Trevisóban
Trevisóban lecseréltük a Sky Europe-ot a Ryanairre.
A Ryanair max. 15 kg feladható poggyászt engedélyez, a kézipoggyász pedig max. 10 kg lehet. Ebből kifolyólag nem ritka a tömegben bőröndjét szortírozó utas látványa.  De hogy ezek közé mi is beletartozunk majd, az valahogy nem jutott eszünkbe. Igazából már azt is elfelejtettük a foglalás óta, hogy mennyi a limit. Ebből aztán megint némi kalamajka származott.
Trevisóban volt néhány üres óránk a csatlakozásig, amit egy közeli kis ristorante teraszán hűsölve töltöttünk el, némi remek cafe latte társaságában. Visszatérve a reptérre, beálltunk a check-in előtt kígyózó mintegy ezer ember mögé a sorba. A sor elég rendes ütemben haladt, de az idő is. Mi meg elkezdtünk feszengeni a kérdésen, mi lesz, ha a néhány kilóval túlsúlyos poggyászunkba beleköt a reptéri alkalmazott? Hát meg is tette. Közben már az idővel is versenyt kellett futni, bár E szerint ha valaki becsekkol, akkor már megvárják (ezt többen cáfolják).
Na elég az hozzá, félreállva elkezdtük E bőröndjét kipakolni (az enyémet nem lehetett, mert még Ferihegyen befóliáztattam, de különben is az volt a könnyebb). Kezdtük elátkozni Zs-t a konzervjeivel! Kiszedtünk legalább 2 kilónyi cuccot, közben a sor elfogyott, mi meg vissza a pulthoz, most a másikhoz, mert az volt szabad. Pasi lemér, a poggyász többet mutat, mint az előbb! Ez nem lehet igaz! De sietni kell, mindjárt indul a gép és még az útlevélellenőrzés, átvilágítás is hátravan. Nem beszélve a poggyász-ügyről. Nincs mese, kénytelenek vagyunk fizetni 48 eurót (8 euro/kg). Hát jó. Na, de nem itt, hanem ott szemben a kasszánál. Nem örültünk, de a muszáj, az muszáj. A kasszánál 6-8 embernyi sor és irtó lassan halad. A check-in-es pasi jön és szól, hogy a repjegyünket fizetéskor megkapjuk, nem kell újra visszamenni érte őhozzá. OK, köszi, csak akkor hadd fizessünk már. A kasszás még elbíbelődik 2 fizetős utassal, aztán nekünk ott hátul (még egy nő állt mögöttünk) odaszól és kérdi, hova megyünk? Mondjuk, hogy Shannonba. Na, akkor itt a jegy, fussunk! Mi nézünk bután a nővel együtt, ő még nyomogatja oda a pénzét, mi már annyira nem, de a pultos nem is foglalkozik tovább velünk, meg a nővel sem, úgyhogy kezünkben egy 50 euróssal és a repjegyekkel elrobogunk a bejárat felé és persze vigyorgunk ezerrel. Megspóroltunk 48 eurót!

A Ryanair fedélzetén
Én már rutinosan csatolom ki a hajamból a csatot, veszem le az órámat az átvilágításnál és nemsokára a felszállópálya szélénél vagyunk. Azt tárgyaljuk, hogy valószínűleg nem tudunk egymás mellé ülni a gépen, mert sok az utas és a felszállás sorrendjében lehet ülőhelyet választani. De ez is megoldódik, az egymás melletti 3 ülésből kettőt elfoglalunk, a harmadik üresen marad, ami külön öröm, mert így sokkal kényelmesebb az utazás.
Meglepő módon itt ingyen hideg vizet is osztogatnak a pénzes üdítők-egyebek mellett, ez külön jó pont, ha már nem engednek fel semmilyen folyadékot a fedélzetre a légitársaságok. Nagyon helyesen egyébként, fő a biztonság, csak akkor gondoskodjanak olcsó innivalóról is, ahogy azt a Ryanair teszi. (Megjegyzem, visszaútban nem tette.)

Shannon
Megérkeztünk hát Shannonba. Este 3/4 11 van helyi idő szerint, de még világos az ég alja. A levegő 15 fok körüli, erre számítottunk, itt nincs kánikula, nem is szokott lenni, hacsak a ritkán előforduló 20 fok fölötti hőmérsékletet nem tekintjük annak (persze az írek szemével nézve). Számunkra ez most kb. 20 fok visszaesés az otthoni őrült meleghez képest, elő a kabátokkal.
Én már előre kinéztem a Bus Éireann honlapján (http://www.buseireann.ie - ajánlom ezt is mindenki figyelmébe), hogy egy kis szerencsével el fogjuk érni az utolsó buszt Limerickbe (Zs nem ígérte biztosra, hogy kijön elénk). Mint kiderült, az aggodalmam alaptalan volt, mert a jelzettnél jóval előbb landoltunk (ez egyébként általában is igaz, nem tudom, miért írnak sokkal hosszabb utazási időt a Ryanairnél, mint amennyi a tényleges). A poggyászhoz is gyorsan hozzájutottunk, így hát még legalább félóránk van a busz indulásáig. Nagyon élvezem a fordított közlekedés szokatlanságát, hogy a megállóban jobbról kell várni a buszt, nem balról... Ilyenkor az ember a zsigereiben érzi, hogy külföldön van! Ácsorgunk, vigyorgunk egymásra E-vel. Bekapcsolom a mobiltelefont, milyen szerencse, hogy eszembe jutott! Mert máris megszólal. Az egyik kolléga, azt gyorsan kinyomom, külföldön nem dolgozunk (később azért sms-eztem neki a tényállásról). Közvetlenül utána viszont Zs hív!
- Hol vagytok?
- A buszmegállóban.
- Ott várjatok!
Zs nem túl bőbeszédű és szereti a meglepetéseket. Találgatjuk, hogy akkor mégis kijön elénk? Nagyon örülünk neki!! Perceken belül megérkezik egy kollégájával, aki felajánlotta, hogy elvisz minket Limerickbe autóval. Hosszas örömködések után benyomulunk az autóba (nicsak, jobboldalon van a kormány!). Írországi tartózkodásunk megkezdődött!

2005. október 25., kedd

Toscana 2005, Caprese, Arezzo, Siena

 Caprese Michelangelo

Másnapra a Chianti vidék lett kitűzve úticélul kiváló vezetőnk által (Szélvész uraság), ezt fűszereztük meg egy kis kitérővel Caprese-be, aholis Michelangelo Buonarroti született volt.

Michelangelo apja a város főbírája volt abban az időben, amikor a művész világra jött, ennek megfelelően igen előkelő helyen, a város legmagasabb pontján található az épület, amelyben a család akkoriban élt és amely ma múzeumnak van berendezve. Mi pontban 10:00-kor az épület előtt topogtunk, ámde az ajtók zárva maradtak. Hm. Nincs mese, továbbutazunk, nincs időnk várogatni. Ámde alighogy elindultunk lefelé, lóhalálában jött fölfelé egy idős úr a kulccsal, még 5 percet sem késett! Akkor gyerünk vissza.





Maga a szülőház (Palazzo del Podesta)  nem nagy, az alsó részben többnyelvű audio-vizuális tájékoztató megy vég nélkül, a felső rész pedig maga a lakóház, ahogy annakidején kinézhetett.
Itt a domb tetején még két épület van, a Palazzo Clusini (itt található a bejárat és a pénztár az épületegyüttesbe), valamint a korabeli bíróság épülete - ebben nem vagyok azért teljesen biztos, az viszont biztos, hogy jelenleg egy modern művészeti kiállításnak ad helyet (és ingyen lehet benne pisilni...:)).





Arezzo


Arezzóra vonatkozóan csak az alábbi szöveget találtam. Amire még emlékszem most, 2021-ben, az az, hogy a római amfiteátrumtól (Anfiteatro Romano) nem messze sikerült leparkolni, azaz eléggé bent a városban, majd a Corso Italián indultunk föl az óvárosba. Szépen végigsétáltuk, amit egy óra alatt lehetett, de végülis a fő nevezetességeket végig tudtuk járni. Szerintem eredetileg ide nem is készültünk, de jó döntésnek bizonyult körülnézni az óvárosban.

Corso Italia


Piazza Grande



Közben beugrott, hogy a heti piac miatt álltunk itt meg, csak kissé későn érkeztünk.

Én a kirakodóvásárt nem nagyon szeretem, de az tetszett, hogy Arezzoban ezt irtó jópofán oldják meg. Minden szombaton van piac, akkor lezárják az egyik, gyönyörű pineákkal szegélyezett sugárutat, a sátraskocsik szép rendben kipakolnak, megkezdődik az árusítás. Majd déli 12-kor pillanatok alatt összekapják magukat és volt piac - nincs piac, megnyitják a forgalomnak az utat.


 Siena

Hát, Siena nekem ott kezdődik, hogy mozgólépcsőn lehet a parkolóból feljutni a történelmi városközpontba, meg azzal, hogy amíg egymásra várunk, egy sütkérező gyíkot kergetek a S. Vigilio oldalfalánál és növényeket fényképezek a szikrázó napsütésben, miközben  galambok burukkolnak a fejem felett a fal réseiben.


Majd azzal folytatódik, hogy bemegyek egy olyan templomba (S. Vigilio), amelyről alig tesznek említést az útikönyvek és a neten is alig találok valamit, pedig igazán monumentális, ráadásul olyan kék az ég fölötte, mintha nem is október lenne, hanem legalábbis május.




Vadul fényképezünk mindannyian, pedig nem is tudjuk, mi vár még ránk... 

Rövid séta után eljutunk a főtérre és a lélegzetünk is eláll... Ez az Il Campo, jaj, ott valami tömeg szines zászlókat lenget, mintha a Palio-t látnám, pedig az a rendezvény nem most van, hanem a nyár folyamán, kétszer is.

A tér, mint egy fél kagylóhéj, a Városháza felé lejt és mindenhol rengeteg bámészkodó ember! Igaz, szombat van...



Az ikreket szoptató farkas.
A sienaiak Remus_fia Senus leszármazottjainak
tartják magukat.

A Dómot éppen tatarozzák, ezért sűrű függöny takarja a homlokzatot. (Úristen, milyen lehet ez élőben?) Ami viszont látszik, az mind zebracsíkos! 



Ide is még fel kell mászni egyszer.