Még ez is tegnap történt (Firenze)

Ebéd után Ziáék mégis úgy döntöttek, hogy pihi helyett eljönnek velem a Santa Maria del Carmine templomba. Útba ejtettük a remek kis Brunelleschi-féle Santo Spiritót is, de csak kívülről tudtuk megszemlélni, mert a délelőtti nyitvatartáson már túl voltunk, a délutáni viszont még arrébb volt. Viszont először láttam hajléktalanokat Firenzében. Ez a városrész már picit lepukkantabbnak tűnt az eddigiekhez képest.

A Santa Maria del Carmine újabb meglepetéseket tartogatott számunkra. A templomba a kolostorudvaron keresztül lehetett bejutni, itt is csak egy elkerített rész volt megnyitva a látogatók előtt. Ez a kápolna, ami miatt ide elzarándokoltunk, a Brancacci kápolna, amelyben számos híres festő (Masaccio, Filippino Lippi, Masolino) számos nagyon híres alkotását (Bűnbeesés, Kiűzetés a paradicsomból, Az adó megfizetése, stb.) lehet megcsodálni. Az útikönyv leírása szerint több kép is van itt a kápolnában, amelyet egyikük kezdett el, de másikuk fejezett be, vagy együtt alkottak. A leírás azt is sugallja, hogy nem mindegyik képnek tudják biztosra megállapítani az alkotóját.

Volt itt egy kellemetlen affér is. A kápolna előtt néhány sor padot állítottak fel, a látogatók innen nézegethetik a műveket. Aki közelebbről is kíváncsi a képekre, az bemehet a kápolnába. Itt egy külföldi túrista vakuzott egyet, mire az egyik padon terpeszkedő fazon rászólt. Eddig rendben is lett volna, de a fazon nem bírta abbahagyni a morgást, ami már kezdett kissé kínos lenni és a többi érdeklődőt, minket is, nagyon zavart a műélvezetben. A végén a morgós pasasra rászólt a vakus túrista felesége, hogy hagyja már abba. Sajnáltam őket, mert én úgy láttam, hogy a vaku véletlenül sült el az automata fényképezőgépen és nagyon kellemetlen lehetett számukra ez a közjáték.
Visszatérve a festményekhez, a Brancacci kápolna állományával is maximálisan meg voltunk elégedve. Hihetetlen, hogy az ember ismer egy festményt ezer éve (pl. a Kiűzetést a paradicsomból) és egyszer csak alkalma adódik rá, hogy az eredeti helyén, az eredeti környezetében megtekintheti.

Árnyékot keresve sétáltunk haza (kis kerülővel bekanyarodtunk a Calzaiuoli utcába ajándékvásárlás miatt, ezt az alábbi élő szobrot ott kaptam lencsevégre), mert a délutáni nap nagyon erősen sütött. Pihenés, mosdás, piperézés következett, mert a nap fő attrakciójára készültünk.

7-kor volt a találkozó a Santa Trinitá téren, az oszlop alatt. Először egy hagyományos toszkán vacsorára voltunk hivatalosak, majd utána a firenzei St. Marc anglikán templomban egy koncertre.
Ez is egy szervezett program volt, előre fizettünk be rá a neten. Szerencsére nem buszos...
Sokat vigyorogtunk azon, hogy a sorstársaink milyen vegyesen voltak felöltözve. Úgy láttam,  a legtöbb nő azért próbált valamilyen ünnepélyest magára húzni, így alakultak ki az olyan párosítások, hogy fehér zsabós blúz - fekete kardigán és nadrág - fehér edzőcipő.  Vagy: nyáriruha - strandpapucs. A férfiak szinte egyöntetűen edzőcipőben voltak, gyakran fölül is valamilyen csíkos póló, jó esetben ing. De volt rövidnadrág is inggel. Szóval jópofa volt a mi kis társaságunk.

Először átsétáltunk a Ponte Vecchión a túlpartra, közben néhány mondatos előadást tartott a legfontosabb tudnivalókról a híddal kapcsolatban az idegenvezető. A Bibó :) étteremben már vártak minket, leültettek az emeleten és elkezdték hordani a kaját. A pontos menüt majd utólag idemásolom. A lényeg, hogy nagyon sokmindent hoztak, pedig mi már a felénél borzasztóan tele voltunk. Desszert és bor is volt a menüben. Vicces, hogy mi aznap egyszer már ettünk egy ugyanilyen adag tiramisut a 4Leoniban.

Menü: (sajnos angol volt az étlap)

• Tuscan salami and Parma ham. Crouton With Fresh Tomato
• Mixed Pasta Plate, Thin Noodles with Lemon Souse and Cream. Macaroni with Meat Sause, Parmisan,Cheese and Cream
• Veal Cutlet with Tomato Cheese and Capers. Spinach in Garlic and Olive Oil
• Tiramisú
• Chianti Wine and Mineral Water Coffe

Az asztalunknál negyediknek ült még egy kis bájos japán fruska, akiről kiderült, hogy 40 éves. Nem nagyon beszélt jól angolul, de azért megértettük egymást. Férjnél van, de egyedül utazott Európába, mert a férje nagyon elfoglalt, meg egyébként is Japánban nagyon kevés szabadsággal rendelkeznek az emberek és azt sem adják ki egyszerre. Ő is csak úgy tudott eljönni, hogy belekalkulálta az utazásába a két hétvégét és valamilyen ünnepnapokat is. Gyerekük nincs, szintén a sok elfoglaltság miatt, de szeretnének. Mondtam neki, hogy mi úgy tudjuk, a japánok szeretnek dolgozni, mire ő felvilágosított, hogy azért az nem így van, van ilyen is, olyan is. Szereti a komoly zenét, így került ide, erre a programra. Kérdeztem, ismeri-e Kodályt, mivel úgy tudom, Japánban az iskolákban a Kodály-módszerrel oktatják a zenét. Nem ismerte, de nagyon érdeklődő volt. Kérdezte azt is, hogy milyen Róma, mert jövőre Rómába készülnek az édesanyjával. A mama látott egy olasz filmet Rómáról és emiatt nagyon szeretnék mindketten látni. Puhatolóztam, hogy esetleg Fellini Rómáját látta-e, de nem nagyon értette, úgyhogy annyiban maradtunk. Mi is meséltünk magunkról ezt-azt.

Aztán végre felkerekedtünk és pár perc múlva már ott voltunk a St. Marc templomban, amit mi délben, az ebéd után már felfedeztünk. A St. Marc egy nagyon barátságos, szines kis templom, amiben folyamatosan vannak a komolyzenei műsorok. Na, annyira nem komoly, mert mi például népszerű operaáriákat hallgattunk meg. Örömmel fedeztük fel, hogy a 12 darab között két magyar is található, egy Liszt zongoradarab (Nocturne Op 90 No. 3) és egy kettős Lehár Víg özvegyéből.

A további műsorszámok a következő darabok legnépszerűbb áriái, duettjei voltak, illetve néhány zongoradarab:
Mozart: Figaró házassága
Puccini: Tosca
Rossini: A sevillai borbély
Schubert: Impromptu Op 90 No. 2 (zongora)
Bizet: Carmen
Verdi: Rigoletto
Verdi: Traviata
E. de Curtis: Torna a Surriento
Chopin: Keringő (zongora)
S. Cardillo: Core'ngrato

Nekem ez az utolsó duett tetszett a legjobban. Még sohasem hallottam.

Essen néhány szó így utólag a művészekről is. 

Pár szavas bevezetőt a pianista mondott, aki megjelenésében, szövegében, kiejtésében, humorkodásában annyira angol volt, hogy a fejemet mertem volna rá tenni, erre kiderül, hogy osztrák, név szerint Franz Moser, egy osztrák muzsikus család sarja. A két énekes Eva Mabellini és Tiziano Barbafiera, különösen a nő nagyon szimpatikus volt, de a pasi is.

A koncert után jócskán feldobódva tettünk még egy kört a belvárosban. A Mercato Nuovót ajánlom mindenkinek este felkeresni, az épület üres (nappal tömve van bóvliárusokkal) és jól körbejárható, és a Porcellinónál (vadkan szobor) is jóval kevesebben fotózkodnak. Persze mi is ejtettünk pénzérmét a kútba és a vadkan orrát is jól megsimogattuk.

Hát imígyen tengetjük mi itt a kis napjainkat ebben a kellemes, szép idős, csodálatos olasz városban.

További fotók:

Basilica di Santa Maria del Carmine:

 

 

  

St. Mark's (koncert):

Esti Firenze:

 

 

Boboli és a templomok (Firenze)

Minden reggel az elsők között reggelizünk 8 órakor, így volt ez ma is. Még kicsit csípősen hűvös volt az idő, amikor elindultunk a Santa Trinitá templom felé. Az azért látszott, hogy ma is bővelkedni fogunk a napsütésben és a fokokban Celsiusban mérve.

A Santa Trinitá sötét, öreg templom, a kopott barokk külseje már előrevetíti a belsőt. Jobbra hátul van a Sassetti kápolna, Ghirlandaio remekműveinek helyszíne, sűrű homályba burkolózva. Nem baj, a túrista majd bedob néhány euróst az automatába, hogy lásson is valamit abból, amire már régóta készülődött.
Így mi is leróttuk a tiszteletdíjat és szép aprólékosan végignéztük a freskókat és a középen található gyönyörű festményt. Mindenkit elsoroltunk a szereplők közül, akiket csak tudtunk, megnéztük a művészt magát is, a Medici és Sassetti család tagjainak képmását, az egyik első szemüveges ábrázolást. Nem feledkeztünk meg a festmények hátteréről sem, a Santa Trinita térről, a Signoriáról, a városokról. Nagy élmény volt.
Megkerestem és lefotóztam a Davanzati síremléket is, bár abból sem sok látszott és ott még pénzt sem lehetett bedobálni, hogy fényt csináljunk, bár talán nem is lett volna érdemes.

A templom homlokzati ablakán keresztül egy napsugárnyaláb világított be a sejtelmes félhomályba.

Amikor elhagytuk a Santa Trinitát, még mindig nagyon reggel volt. Átsétáltunk a hasonló nevű hídon a túlpartra, hogy felkeressük a Pitti palota mögötti hatalmas kertet, a Giardino di Boboli-t. Útközben, már a túlparton, elérkeztünk egy picike, hangulatos térre, ahol már éledeztek a kis éttermek. Hamarosan a Pitti palota előtti hatalmas és ilyenkor reggel szinte teljesen üres térségre értünk, ami elég meredeken visz fel a palotához. A pénztárnál alig volt egy pár ember, gyorsan megvettük a jegyeket. Zio ingyen mehetett be, mert 65 éven felüli. No lám, ennek a kornak is megvannak a maga előnyei.
A Boboli kertbe ugyanott kell bemenni, ahol a Pitti kiállításaihoz. A bejáratnál repülőtéri szigorral és eszközökkel vizsgálták a holmijainkat és minket. Ezután már nem molesztáltak, hanem szépen felengedtek minket a várva várt Boboliba.

Én a Bobolitól részben többet, részben kevesebbet kaptam, mint vártam. Magyarul más volt, mint amilyennek elképzeltem. Amire nem számítottam, és kellemes meglepetésként ért, az az, hogy a kert több részéről is csodálatos panoráma nyílik a városra. Tetszettek a hatalmas cédrusok és a ciprussor, a porcelán múzeum előtti kis francia stílusú vágott sövényes, szökőkutas felső kert. Tetszett, hogy a kert nem annyira katonás, legalábbis nem mindenhol, engem a nagykőrösi Cifra kertre emlékeztetett. Ez egyúttal nem is tetszett (fene belém), mert amellett, hogy én az angolos buja kerteket kedvelem, én a Bobolitól inkább valami franciás előkelőséget vártam, sok (több) szoborral, sok agyongondozott virággal, kacifántos elrendezésekkel.

Sajnos sem a botanikus kert nem volt nyitva, sem a kávézó, amire pedig nagyon számítottunk. Viszont a kijáratnál terpeszkedő Bacchus szobor elnyerte a tetszésünket. Összességében jó volt, nagyon is kellemes a sok növény között ődöngeni, örültem, hogy néhány órát itt tölthettem.

Délben eszünkbe jutott a kis tér, ahol a Boboli felé mentünkben áthaladtunk, ott kellene ebédelni. Már leültünk és rendeltünk, amikor a szemem megakadt az étterem nevén. Hiszen ez a 4Leoni, aminek a honlapját (http://www.4leoni.com/) már otthonról tanulmányoztam. Népszerű és ismert étterem lehet (remek a honlapja is), mert félóra múlva már jópáran asztalra várva ácsorogtak a bejáratnál. Nekünk szerencsénk volt, épp idejében érkeztünk. Pennét ettünk toszkán raguval, utána tiramisut. Nagyon jó volt ott üldögélni  a kis téren a napernyők alatt. És ami külön nagyon tetszett, hogy ahogy megérkeztünk, egy üveg hideg vizet helyeztek az asztalra. Bár otthon is ilyen természetes lenne ez.

A mai napon még szuper élményekben volt részünk, de azt már csak holnap mesélem el.

További képek:

Basilica di Santa Trinita:

 

  

Giardino di Boboli: