Prága 2.

Egy nagyon öreg Volkswagen. Több helyen is találkoztunk ilyen típusú kocsikkal. A vicces, hogy másnapra innen eltűnt, harmadnap viszont a zsidó negyedben újra megtaláltuk. Úgy látszik, ide-oda költöztetik. Szerintem reklám-célokra használják, volt az oldalán egy webcím.

Ez az a bizonyos 21. századi söröző az érintőképernyős fogyasztásmérővel.

 Hazafelé tartunk a villamoson.

A város mindenféle műalkotásokkal (is) volt tele. Az alsó félmeztelen női szobor ugyanabban az udvarban volt, mint a felül látható óriási méretű pisztolyok.

Ez a szomorkás orcájú úriember szerintem egy étterem "becsalogató" embere volt az óratorony mellett.

Prága 1.

Megérkeztünk Prágából, ebből a nagyon-nagyon szép, klassz, kedves, intelligens városból. De tényleg!
Csak heten voltunk, mert Edit végül nem jött, de így is elég jó volt a csapat. Viszonylag kint laktunk egy átlagos szállóban, onnan kb. 20 perc villamosozás volt a Károly-híd, ami köré koncentrálódik a rengeteg látnivaló. (Végig lógtunk a villamoson, kicsit szégyenkeztünk is emiatt a Zsuzsával.)
A városban iszonyat nagy tömeg volt már pénteken is. A Károly-híd egyenesen katasztrófa, szerintem maximum hajnalban nincs rajta tömeg.
Hamar sötétedett, ezért első nap délután már alig fotóztunk valamit a Károly-hídon és az Óváros téren. Csak ámultunk, ez a város tele van szecessziós épületekkel. Egyfolytában olyan érzésem volt, mintha valahol nyugaton járnék. Graz sokszor eszembe jutott.

Első este egy nagyon érdekes sörözőben voltunk. Teljesen automatizálva volt a sörivás. Az asztal közepén volt egy érintőképernyős monitor és 4 sörcsapoló. Ha inni akartál, akkor kiszolgáltad magadat, a fogyasztás centiliteres pontossággal megjelent a monitoron. Lehetett külön-külön és együtt is nyilvántartani a fogyasztást. Mi a személyenkéntit választottuk. Közben a falon megjelent, hogy a teremben hányas asztalnál hanyadik korsó sörnél tartanak. Időnként az is megjelent, hogy az üzletláncba tartozó egyéb sörözőkben hogy áll a sörfogyasztás, majd ugyanez összesítettben. Nagyon tetszett az egész.

Prágában (Csehországban) a sör olcsóbb vagy kb. olyan áron van, mint az üdítők, illetve az ásványvíz. Sörözés után átmentünk egy pizzázóba és majd hanyatt estem, mert egy fél liter ásványvizet 70 koronáért hoztak (=840 ft). Sürgősen elhatároztam, hogy több ásványvizet nem iszom.

Ja, azt el is felejtettem említeni, hogy egy ló picit meglökdöste a vállamat az Óváros téren, amikor egy oldsmobilt fotóztam éppen (ilyenekkel tele van a város). Nem történt semmi baj, csak nem vettem észre, hogy jön egy konflis mögöttem és az egyik ló nem tudott kikerülni teljesen. De aztán gyorsan arrébb húzódtam és utána kezdtem csak el gondolkodni az eseten.


A szombatunk (egyetlen teljes napunk Prágában) nagyon jól alakult. Reggel kicsit párás idő volt, majd kisütött a nap. Mivel javaslatomra nem a megszokott :) 17-es, hanem a 24-es villamossal mentünk be a városba, ezért megint áthaladtunk az Óváros téren, hogy elérjük a Károly-hidat, ugyanis ezen a napon a "budai" oldalt akartuk bevenni. Mi egyáltalán nem bántuk ezt a kis kitérőt, legalább mégegyszer láttuk az óratornyot és környékét. Akkor még nem érzékeltük, hogy Prága milyen kicsi, legalábbis a centruma, ahol a sok látnivaló van. (Kicsit Rómás fílingem lett emiatt.)

Megint átverekedtük magunkat a Károly-hídon, aztán felsétáltunk a Szent Vitus székesegyházhoz. Eszméletlen nagy! És gyönyörű a környezete, de egész Prága az. Az Aranyművesek utcájába (vagymi) nem tudtunk bemenni, mert fizetős és úgy éreztük, hogy nem éri meg, meg már úgyis láttuk régen. A tömeg már-már az agyunkra ment, de ekkor Morten továbbkalauzolt minket az Eiffel-torony felé. :) Ez a Petrin hegyen van és ugyanolyan szép vasszerkezetes építmény, mint a nagytestvére Párizsban, csak sokkal kisebb.

Prágában sokkal előrébb tart az ősz, mint nálunk, a fák rozsdaszínben, sárgában pompáznak. Hát ilyen fák között sétáltunk át a Petrin hegyre és itt már nem volt tömeg. Panoráma viszont volt! És Prágában sokkal kevesebb a bóvliárus, és mindenki beszél angolul, nem is akárhogy. Nem is hiszem el, hogy ez is egy volt szocialista ország.
A mini Eiffel-toronyba nem csak gyalog, de lifttel is fel lehet menni. Mi ehelyett a kolbászevést választottuk. Maga a hely gyönyörű, különböző díszkertek, parkok találhatók itt, aminek most mi csak a töredékét láttuk. Elidultunk lefelé a sikló melletti sétaúton (másfelé is lehet, de ez a legszebb),  szépen elrendezett, parkosított gyümölcskerteken haladtunk keresztül. Ez volt a királyi gyümölcsös annakidején, legalábbis mintha valaki ezt említette volna.

Majd folytatom.

Provence, 2011 - epilógus

Ha Provence-ra gondolok, először mindig a friss szőlőleveleken átsütő, már-már narancssárga napfény jut eszembe a Chateau la Canorgue birtokon (Bor, mámor, Provence), az árnyas platánfák alatt megbújó zömök épület, a rengeteg zöld növény, amit útközben láttunk egyik városból a másikba tartván. Eszembe jutnak a pasztellszínű házak és az egységes világoskékre festett erős spaletták, amelyeken nem csak a napsugár, de az erős misztrál sem tud áthatolni.
Azonnal bevillan Rousillon vöröses narancssárga városa, a kis kávézók és a francia pincérnő, aki közölte: Sárközy "bad", miközben vigyorogva csóválta a fejét. Látom magam előtt magasodni Villeneuve csendes városa mellett a Fort Saint André kettős bástyáját és gondolatban ellenőrzöm, hogy továbbra is szemmel lehet-e tartani az avignoni Pápák palotáját az erőd falairól.
Izgulok, hogy este ott legyen még a szemétben Momóék véletlenül kihajított elemózsiás cucca a katalán nyelvkönyvvel és érzem a megkönnyebbülést, amikor kiderült, hogy a könyv nem is volt a szatyorban.
Kicsit meginognak a térdeim, mert azt hiszem, hogy az arles-i aréna lelátójának legtetején mászkálok és csapkodom a nemlétező szúnyogokat a karomon, mert a gondolataim a messzi Camargue Nemzeti Parkban csaponganak már a flamingók és fehér lovak között a tűző napon - itthon meg már fűtünk.
Emlékeztetem magamat, hogy kérjem a skorpió fotóját, amely Mártinak kívánt jó reggelt utolsó reggel a szálláshelyünkön.
Köröznek az emlékek az agyamban, ahogy mi köröztünk Monacóban és néztük meg ötször is a Casino épületét és a sok szép palotát - de csak a kocsi ablakán keresztül, mert nem találtunk parkolóhelyet. És újra rám jön a nevetőgörcs, mert aznap Verona és a szálláshelyünk között sem a legrövidebb utat választottuk.
... és félálomban a Marseille alatti hosszú-hosszú alagútban hajtok egyre mélyebbre és mélyebbre.
De jó volt.

Provence, 2011. szeptember 24-25.

szombat-vasárnap

Cote d'Azur
hazaút

Hát eljött a hazaindulás napja is.
Nagyon (nagyon!) korán keltünk, még sötét volt és hideg. Eszeveszetten takarítottunk, még cseppmentesítettünk is, befejeztük a cuccok lehordását, hogy azt közös erővel berakjuk a buszba és az utánfutóba. Én a magam részéről a gáztűzhelyről próbáltam eltüntetni a kifutott és odaragadt kajamaradékot.
Volt egy kis riadalom is, Márti összefutott egy skorpióval a szobájában. Szegény állatot Peti hatástalanította, majd többen lefotózták az immár lapos skorpiót emlékbe.
Már majdnem kész voltunk, amikor megérkeztek a háziak. Mindent rendben találtak (jóhogy!), aztán elbúcsúztunk tőlük és útra keltünk.

Cannes volt az első megállóhelyünk a francia Riviérán. A parti korzón szálltunk ki a kocsiból, Morten elment parkolót keresni.
Én már voltam egyszer Cannes-ban a Böskéékkel 2003-ban. Akkor nagyon kellemes emlék maradt meg róla, kora reggel volt, egy márciusi hétvége, provence-i népviseletes csoport gyülekezett egy kis téren. Most nyári időjárás volt, nagy volt a zűrzavar, és a korzó alatti partszakaszon sütkéreztek az emberek a homokban. Ez egy más világ volt, mint a provence-i, ment a rongyrázás ezerrel, nem tetszett. Megkerestem a filmfesztivál helyszínét, a fesztiválpalotát, és a híres emberek kéznyomatainak fotózásával múlattam az időt. Nem bántam, hogy egy félóra múlva továbbálltunk Monaco felé.

Monacóban nem találtunk parkolót, ezért körbe-körbe autóztuk a várost többször. Kb. a harmadik körnél Morten úgy döntött, hogy nincs időnk tovább körözni, induljunk tovább. Eldönteni könnyebb volt, mint megvalósítani, mert ezután azért köröztünk tovább, mert nem találtuk az Olaszország irányába kivezető utat. A megoldás az lett, hogy az ellentétes irányban, Nizza felé indultunk el, sőt, egészen vissza kellett Nizzáig autózni ahhoz, hogy az autópályát elérjük. Vicces volt (Mortennek nem annyira), de sok idő elment vele.
Monacóról egyébként továbbra is azt tartom, hogy egy gyöngyszem. Sok-sok csinos palotával van tele, parkokkal, nagyon kellemes. Teljesen más hangulata van, mint Cannes-nak, legalábbis így kocsiból nézve. Sajnálom, hogy nem tudtunk kiszállni, bár így lehet, hogy többet láttunk, mint gyalog, mert az ismétlés is biztosítva volt többszörösen.
Nizzából az autópályán jövet pont Monaco fölött álltunk meg egy autós pihenőben, ahol nekem azonnal dejavu érzésem lett. Hát persze, hisz 2003-ban is pont itt álltunk meg hazafelé menet.
Este 9 körülre ígértük magunkat a már ismerős olasz szálláshelyen. Itt még volt egy vicces esemény, ugyanis Verona környékén elvétettük az utat és a GPS innentől úttalan földutakon, tanyákon, zöldség és gyümölcsültetvényeken keresztül vezetett minket, hogy a végén már megfájdult a hasunk a rengeteg röhögéstől. Mintha nem is Európában jártunk volna, olyan elveszettnek éreztük magunkat, ami persze további nevetésre ingerelte fáradt hasizmainkat.

Azért majdnem pontosan mégis megérkeztünk a továbbra-sem-tudom-milyen-nevű városka kis panziójába (Hotel Tolin, Ronco all'Adige). Megkaptuk a korábbi szobáinkat, ágyainkat, indultunk vacsorázni, mert a panziónak étterme is van, nem is kicsi, mint kiderült. De kiderült az is, hogy rendezvény van, esküvő, bár ifjú párt nem láttunk, de a vendégsereg jó nagy volt. Ajjaj, akkor most hol együnk. Semmi gáz, az olasz család, akik a panziót vezetik, gondoskodott rólunk is. Gyorsan megterítettek a svédasztalhoz legközelebb eső asztalnál és közölték, ha fejenként befizetünk 12 eurót, annyit ehetünk, amennyi belénk fér. Úgy is tettünk.
A végén a nagyon szimpatikus családfő (ő volt a főnök) meghívott minket egy üveg pezsgőre. Sosem csalódom az olaszokban, mondtam már?
Utolsó napunk már csak a hazaérésről szólt. Egész nap a kocsiban ültünk, növesztettük a tyúkszemet a fenekünkön, aztán este sajnos véget ért a mi nagyon kellemes, nagyon szép provence-i utazásunk.