Puglia 3. nap, Martina Franca, Alberobello, Locorotondo

Az előző napi korai lefekvés miatt hajnalban már csak forgolódtam az ágyamban és figyeltem az eső kopogását. Azon filóztam, hogy a fürdőruhámat a pumón hagytam "száradni", de lusta voltam felkelni miatta, meg minek is.

Erre a  napra városnézéseket terveztünk.

Martina Franca

Némi parkolási nehézségek után Pió atya szobrát érintve (ami itt nem ritka, a csodatévő Pió atya végigkísérte az utunkat hűtőmágnestől kezdve minden formában) indultunk az óváros felé. Nyoma sem volt már a hajnali esőnek. Martina Franca sokkal nagyobb város Grottagliénél, forgalmasabb, nyugtalanabb. Az óvárosba egy szép barokk kapun keresztül jutottunk be (Porta Santo Stefano), jobbra mindjárt bekukkanthattunk a városháza épületébe (Palazzo Ducale). Rövid sétánk során sok szép palotát láttunk, benéztünk a bazilikába (Basilica di San Martino), a szomszédos téren megcsodáltunk egy mutatós árkádsort. Kicsit bóklásztunk a kifejezetten zegzugos utcákban. Örültünk, hogy Pugliában még nem küldik el a túristát, ha egy étteremben csak a mellékhelyiséget szeretné használni. Itt találkoztunk először a kapura kiaggatott masnicsokorral, ami jelzi, hogy újszülött van a házban. Később külön erre specializálódott boltot is láttunk valahol.

Porta Santo Stefano

Basilica di San Martino

kéménydíszek

Ide mentünk be...

Itt kisfiú született.

Valle d'Itria

Az Itria-völgyön keresztül igyekeztünk Alberobellóba. Az út során egyre-másra láttuk a sokcsúcsos trullókat a földeken. Amerre a szem ellátott, mindenfelé látszottak a kerek, szürke tetők a fehér csúccsal a tetejükön. Egy trulló kicsi, de több helyiségből áll, minden helyiségnek külön kerek, habarcs nélküli teteje van, fent csúcsdísszel. Úgy tartják, hogy a trullókat annakidején azért készítették kötőanyag nélkül, hogy hamar le lehessen bontani, ha jön az adószedő. A csúcs tulajdonképpen összetartja a tetőt, eltávolításával megbomlik az egyensúly és a ház darabjaira hullik.

Ez a számtalan trulló igazi meglepetés volt számunkra, hiszen ezeket ma is használják és nem csak rongyrázós hétvégi házak díszítésére, vagy túristacsalogatónak, hanem hozzátartoznak a mindennapjaikhoz.

Alberobello

Alberobello a trullók paradicsoma. Egy egész városrész csak trullóból áll, de ez már inkább skanzenszerű. Hihetetlenül látványos, de nagyon túristás, tele szuvenírrel. Szemben vele, az út túlsó oldalán található egy kisebb trullós negyed, ami nem annyira érdekli a túristákat, sajnálhatják, mert ebben a negyedben lakják a trullókat, mint más helyeken az óvárosokat. Szuvenírbolt nincs hálisten, van viszont csend és nyugalom. És trullók.

Ez már a lakott negyed, Fiattal :)

nyugalommal...

már ismerős kéménydísszel, ami alighanem füstterelő...

és csúcsgyűjteménnyel

Alberobellóban van egy nevezetes fagylaltos is. A vezetője egy híres cukrásznő, aki nagy gondot fordít az áruja minőségére és egyedülálló fagyikelyheket készít, amire előre fentük a fogunkat. Mindhiába, az üzlet, pontosabban a szezon még nem indult be, nem volt még a fagyikehelyhez kellő alapanyag. Így be kellett érnem egy kis kehely erdei gyümölcs és datolya kombóval, tejszínhabbal a tetején.

http://www.artefredda.com

erdei gyümölcs és datolya

Maria Caterina, a fagyis

Locorotondo

Aznapi utolsó állomásunk. Már odaútban is felkeltette az érdeklődésünket a domboldalon fehérlő város. Az óvárosa nagyon szép, fehér falak és rengeteg virág. Aldo Moro emléktábla a falon, jópofa borbély-cégér szintén, ami kis fejtörést okozott a többieknek. Ezen a környéken a városokban is váratlanul fel-felbukkan egy-egy trulló, itt is.  Az óvárost övező sétányról gyönyörű a kilátás az Itria-völgyre a trullókkal. A parkban már gyülekeztek a férfiak egy kis eszmecserére.

Itt sem alacsonyak a lépcsők

Teljeskörű szolgáltatás (borbély)

Virágok mindenhol

Trullók az Itria-völgyben Locorotondo felől

A szokásos esti program

Puglia 2. nap, Grottaglie, Pulsano

Első nap már Grottagliében ébredtünk, élveztük a szép apartmanunkat, felmásztunk a tetőre körülnézni, aztán egész nap a várossal ismerkedtünk Marcsi segítségével és mindazt sikerült megtapasztalnunk, amiről az előző bejegyzésben írtam. Marcsi sok hasznos infóval is ellátott minket, hova menjünk vásárolni, mi mikor van nyitva, mik a szokások.
Megtudtuk, hogy a városban sok a kóbor kutya, ők a zónakutyák. Azért zóna, mert mindegyiknek megvan a felségterülete, amit ritkán hagy el. A zónakutyákat rendszeresen ellenőrzik és oltják. Ne csodálkozzunk, ha az utcasarkon egy üveg vizet látunk kirakva, mert akkor nem pisilnek oda a kutyák. És tényleg láttunk, de a hasznosságáról nem tudtunk meggyőződni. :)
Megpihentünk a város egyik központi terén, a Piazza Principe di Piemontén, vagyis a szökőkutas téren. A szökőkút tetején egy pumo ül. A tér padjain pedig vasalt ingben a férfiak, még nap közben is, de főleg este, a meleg enyhültével.

Ez egy másik terecske,
de a férfiak itt is tudnak miről pletykálkodni.

Este még elmentem kicsit sétálni az óvárosban. Az emberek kint nyüzsögtek az utcákon, lépcsőkön, a gyerekek kint játszottak, életre kelt a környék.
Ezek a férfiak induláskor ugyanott ültek és beszélgettek, mint amikor visszatértem, csak a lábukat nyújtották ki közben:

odafelé :)

visszafelé :)

Meglepő módon sok a bougainvillea, erre nem számítottam

A második napon első dolgunk volt a piacot felkeresni, ami tulajdonképpen egy kisméretű fedett vásárcsarnok. Alig volt néhány árus, akkor még azt hittük, hogy a hétfőre való tekintettel, később rájöttünk, hogy máskor sincsenek többen. A zöldségárusokon kívül itt van élelmiszer (a szomszéd bácsi és a fia) és pékség is, minden egész nap nyitva, ami ritkaság. Mindenki nagyon kedves volt és máskor is emlékeztek ránk, ha arra jártunk, még az utca túloldaláról is integettek nekünk. Ez a kis piac nagyon kellemes emlék számunkra.

A piac

Ez a kép nem sikerült,
de nem hagyhatom ki ezt a havert, mert nagyon rendes volt.

Azóta sem sikerült rájönni, hogy ez milyen növény.

A cseresznyés néni, aki lekenyerezte az Imrét. :)

A szomszéd bácsiék üzlete

A délelőttöt a Jón tenger partján, a Tarantói-öbölben fekvő Pulsano strandján töltöttük. Pugliában még nem volt szezon, a tengerpart feltűnően üres volt, a strandon a bójákat éppen akkor kezdték kihelyezni. A víz tiszta és meleg volt, a part hol sziklás, hol homokos. A nap elég rendesen tűzött, pedig ezen a napon még nem is volt olyan meleg. Azért kellett a napernyő és az 50+ naptej.

A délutáni szieszta alatt jó kis esőt kaptunk Grottagliében, este 8 körül a  Pizzeria Trattoria La Calabrese-ben vacsoráltunk mindenféle tésztákat a PRIMI PIATTI CALABRESIk közül. Kicsit fájlaltam, hogy ebben az időpontban még kongott az ürességtől az étterem, de a kaja jó volt.

Puglia 1. nap, Grottaglie

Grottaglie

Ez a mi pumóink egyike

Pár szóban leírom, hogy hol laktunk és milyen benyomásaink voltak a kis pugliai városkában, Grottagliében.

Grottaglie-nek kb. 40 000 lakosa van, békés délolasz városka. Mint minden olasz városnak, van egy óvárosa, itt laktunk mi is a Santi Pietro e Paolo utcában, egy modernizált, de alapjaiban teljesen autentikus apartmanban. Az utcák itt nagyon szűkek, a házak általában kétemeletesek. (Máshol, a modern negyedekben is.) A házak belül is szűkek, az ajtókhoz pár meredek lépcsőn lehet felmenni a legtöbb esetben. A lakások magasak, boltívesek, többszintesek. A lakáson belüli lépcsők is, hely hiányában, nagyon magasak. Minden lakásnak van legalább egy pici erkélye, ami maximum egy lépés mély. Az erkélyen körben vaskorlát van, a korlát két vége egy-egy vaskos tűben végződik, ezeken ülnek a mázas kerámia pumók.

Grottaglie Puglia kerámia-központja, egész negyedet lehet bejárni, ahol egymást érik a hatalmas kerámiaműhelyek és -boltok. Sok boltnak földalatti, sziklába vájt termei is vannak. Itt lehet beszerezni a csak Grottagliére jellemző szép, szines pumót. A legtöbb pumo, amelyet az erkélyekre helyeznek ki, kb. labda nagyságú bimbót ábrázol, tövében 3, esetleg 4 levélkével. A pumo szerencsét hoz a házra, amelyen elhelyezték. Én úgy vettem észre, az eredeti pumo egyszínű, legfeljebb a levelei más színűek. Ezeket a pumókat a helyi mesterek továbbfejlesztették, sok áttört mintás van köztük, vagy festett mintás. Nekem az egyszerű jobban tetszik. Grottagliében a házak 90-95%-án megtalálható a szerencsehozó pumo. (Más városokban is láttunk elvétve néhányat.)

Az utcák néhol olyan szűkek, hogy két szembeszomszéd akár a reggeli kávéját is át tudja adni egymásnak anélkül, hogy lemenne az utcára. Gyakran látni szorgos háziasszonyokat az utcát locsolgatni, söpörni faltól falig. Délben elnéptelenedik a város,  az ebéd csörömpölő hangjait több órás szieszta követi. Ezt a jó szokást mi is szinte azonnal átvettük, amikor éppen otthon tartózkodtunk. Az emberek este kiülnek a ház elé a szomszédokkal és késő estig beszélgetnek, persze úgy, hogy azt az utca teljes hosszában nyomon lehet követni. Gyakran volt az az érzésünk, hogy itt az embereknek nem nagyon lehet magánéletük, ami persze csak nekünk volt kicsit furcsa. Mindig köszöntöttük egymást a szomszédokkal, amikor találkoztunk, vagy akárcsak kidugtuk az orrunkat az erkélyen. Vasárnap fültanúi voltunk a szemben lakó bácsi családi ebédjének gyerekekkel, unokákkal. A bácsit a fiával együtt a piacról ismertük, ahol vegyesboltjuk van. A piac többi árusával is jó barátságba keveredtünk, egy zöldségárus néni cseresznyével kenyerezte le az Imrét, egy édeskömény helyett kettőt adott, egy másik zöldséges elengedte az aprót, vagy beugrott az üres pékboltban a pult mögé kisegíteni, amikor az árusnak más dolga akadt, de a pékboltos nő is volt, hogy zöldséget adott nekünk, amikor a haver éppen nem volt ott. Egy másik árusnál vettük mindig az isteni, édes, fürtös paradicsomot. Több árus nem is nagyon volt a piacon.

Pupe con i baffi

Van még egy nagyon jellegzetes eleme a kerámiaboltoknak és ez egy kerámiából készült baba-páros. Mindkettőn díszes női ruha van, de az egyiknek nagy bajsza van az orra alatt, a sima-arcúnak pedig az a jellegzetessége, hogy fedetlenek a hatalmas mellei. Történetük a középkorig nyúlik vissza. Abban az időben szokás volt az első éjszaka joga, ami azt jelentette, hogy a földesúrnak joga volt a frissen házasodott fiatalasszonnyal tölteni az első éjszakát. Volt egy férj, akinek ez nem tetszett és azt a furfangot találta ki, hogy beöltözött női ruhába és a felesége helyett ő maga járult a földesúr színe elé. Igen ám, de a bajuszát elfelejtette levágni, úgyhogy azonnal le is lepleződött. Azt nem tudom, hogy milyen oknál fogva, de a földesúr eltekintett a lefejezéstől és helyette büntetésképpen azt követelte, hogy az ifjú férj hozza el neki a legjobb borát, méghozzá olyan flaskában, amely a férj balul sikerült akcióját reprezentálja. Néhol kerámialovon ül a baba, az a férj meneküléséről szól.

A kerámiaműhelyek családi vállalkozások, nem nagyon alkalmaznak kívülállót, minden tennivalót a család valamelyik tagja látja el. Volt olyan műhely, ahol a mama bent ült a boltban, a papa meg éppen égetésre készítette elő a kerámiákat (szines folyékony mázba mártogatta a cuccot és elhelyezte egy állványon), a két kisgyereke (nagy kötényben!) adogatta a kezébe a kisebb darabokat. Leghíresebb a Fasano család, szinte nincs is olyan műhely, amelynek ne lenne köze valamilyen ágon a Fasanókhoz.
A kerámia-negyedben akár napokat is el lehet tölteni a sok szép kerámia csodálatával. Ha kocsival mentünk volna, bizony én is elcsábulok, mert olyan szép tányérok, dísztárgyak, kancsók, szalvétatartók, áttört falú lámpák voltak ott, hogy a szívem majd megszakadt. És persze pumók minden variációban. Sok dísztárgyon fellelhető a tradícionális kakas-motívum. De nem csak tradícionális tárgyak vannak, hanem modern, egész meglepő műalkotások is, pl. festményszerű, falra kirakható dolgok, mint pl ez a jópofa sorozat:

A kerámiák között kedvedre nézelődhetsz és fotózhatsz, senki nem szól rád (én azért megkérdeztem, de mindenhol igenlő volt a válasz) és senki nem figyeli a kezedet, hogy mikor raksz el a zsebedbe valamit. Remélem, ez a bizalom még sokáig fennmarad és senki nem fog visszaélni vele.
Mi Cinzia Fasano műhelyében szereztük be a mini pumóinkat.
Honlapjuk: http://www.ceramichecinziafasano.com/

A grottagliei óváros fölé magasodik a 13. századi Castello Episcopio. Ez a félig-meddig romos vár ad helyet egy komoly kerámiagyűjteménynek, melynek szerintem legérdekesebb része egy betlehemes jászol-gyűjtemény. Ezeket a betlehemi jeleneteket mai művészek készítették a lehető legkülönfélébb felfogásban és ez adja a kiállítás érdekességét:

A kedvencem a vár udvarán látható:

Grottagliében sétálva időnként meglepő falfestményekre bukkan az ember a házak falán. Ezeket a műveket a világ minden tájáról idevándorló művészek készítik. Mindenféle stílus és technika képviselteti magát. A szerencsések élőben is megfigyelhetnek egy-egy művészt alkotás közben. Sajnos nekünk nem volt ilyen szerencsénk. Így hát csak örültünk, amikor újabb alkotásokra bukkantunk a városban sétálva. Maga a Fame fesztivál valamikor szeptemberben van, de tulajdonképpen egész évben tart, mivel az alkotók bármikor megjelenhetnek, amikor idejük és kedvük engedi. Előtte a tulajdonosokkal és az önkormányzattal kell egyezkedniük. Még annyit, hogy az angol elnevezés jelentése hírnév (fame), de ennek a szónak olasz jelentése is van, ez pedig az éhség. Az olaszok NEM angolosan ejtik.