Ausztria 0-1. nap

Péntek délben indultunk és este értünk első szállásunkra, a Hallstättersee partjára.

A köztes idő nem volt problémamentes, Zoli kocsija menet közben felmondta a szolgálatot, telefonálgatás a magyar biztosítónak és az osztrák autómentőknek, végül kijött a trailer. Estére Zoliék már bérelt kocsiban értek be minket az obertrauni Gasthof Höllwirtben. Itt vacsoráztunk, kellemes, tágas, jó a kajájuk. Örömmel fedeztem fel a bolognai spagettit az étlapjukon, akkora tányérral hoztak, hogy alig bírtam lenyelni. 

Első szállásunk Obertraunban, a Hallstättersee partján:
Seehotel am Hallstättersee

Obertraun: szeretik a kerti törpéket

Habár a szállás jó volt, mégsem aludtam jól, mert iszonyú meleg volt a szobában. Kárpótolt a bőséges, választékos reggeli. (A szállót magyarok vezetik.)

Obertraunban 2 hajóállomás is van. Az egyik a szállásunk előtt, ez a turistahajók kikötője. A másik a vasúthoz kapcsolódik szorosan, mintegy a vasút meghosszabbítása, menetrendje is a vonatokéhoz igazodik. Ez az állomás arrébb van a tó partján, szemben Hallstatt-tal. Így könnyítik meg a Hallstattba való közlekedést a tavon keresztül.

Mi jól kinéztük, hogy majd ezzel a hajóval utazunk át mi is Hallstattba a következő napon, az egyetlen megvitatnivaló az volt, hogy gyalog menjünk el odáig vagy kocsival. Az élet eldöntötte és az osztrák vasúttársaság, mert az üdülőtelepről kivezető utat, ami átmegy a vasúti sineken, egész napra lezárták vasúti felújítás miatt.

Maradt hát a gyaloglás és milyen jó, hogy maradt! A nap melegen sütött, a tó és a hegyek kéklettek, az erdők sárgállottak-piroslottak. Nagyon szép volt az a félórás út a tó partján. Utólag visszagondolva, halott ötlet volt a kocsival való odajutás, mert a távolabbi hajóállomásig már csak sétaút vezetett, vagy ha nem is, parkolni nem tudtunk volna sehol.

Hallstättersee

Hallstättersee

A sinek mentén haladtunk

Szemben Hallstatt

Hallstatt városa még mindig a túloldalról

Szemben a tó déli oldala teljes párába burkolózott a hegyek tövében

Megérkeztünk a kikötőbe és reménykedtünk, hátha indul valami hajó, bár nem volt túl logikus. Picike volt a kikötő, nagy volt a lánc a bejáratán.

Nem telt el öt perc azután, hogy az utolsó tagunk is besétált a kikötőbe és befutott egy túristahajó. Embernek ilyen mázlija még nem volt. A többiek szerint lestoppoltuk a hajót, szerintem valszeg a kimaradt hajójáratot  pótolták ily módon, vagy az is lehet, hogy mindig megáll itt is a túristahajó. Én ezt tartom a legvalószínűbbnek.
Mikor felszálltunk, a "kalauz" szinte bocsánatkérően közölte, hogy még teszünk egy kis kitérőt a tavon jobbra. Na jó, nem bántuk. Így láthattuk a Hallstättersee legmélyebb pontját. Fölülről. Persze.

Hajó a láthatáron!

Hallstatt kis ékszerváros, ezt még tetézte a ragyogó kék ég és a napsütés.

Kávézás, sütievés következett a kikötői cukiban. 1 euró kedvezmény járt a hajójegyre, muszáj volt bemenni. :) A magyar pincérekkel ezt jól meg tudtuk tárgyalni. Azt is tőlük tudtuk meg, hogy a tó télen sem fagy be, valszeg a víz magas sótartalma miatt. (Ugye, Salzkammergut...)
Ezután jött a bámulászás a városkában. A vállalkozókedvűek (ketten) elmentek a sóbányába. 

Láttunk a városkán átfolyó, zubogó patakot, a házak homlokzatához lapuló körtefákat (direkt így ültették, mintha futónövény lenne). Megnéztük a templomot a  mellette megbújó pici temetővel, söröztünk a part lampionos vendéglőjében. 

Körtefa a ház homlokzatán. Más fákat is lapítanak a falakra.

A lampionos

Ilyen kies a buszmegálló Hallstattban, ahol a nap végén gyülekeztünk.

Obertraunba busszal utaztunk vissza a tó déli oldalán, hogy beüljünk a kocsiba és visszahajtsunk Hallstattba a két sóbányás renitensért, akik nem értek időben vissza a találkozóra. Innen igyekeztünk tovább következő szálláshelyünkre, az Abersee-beli Haus am Wald-hoz.

Sötét volt már, mire odaértünk. Az idős háziasszony (továbbiakban mama) már az ajtóban elkezdett számolgatni minket. Először nem értettük, miért olyan fontos ez, hiszen előre foglalt helyünk volt. Aztán persze kiderült minden. A mama nem tudott első estére elegendő szállást biztosítani, így a durrogáson kívül (erről János gondoskodott) nekiálltunk beosztani, ki hol aludjon és min (kaptunk egy darab kempingágyat, bár nálunk két tag maradt ágy nélkül). Ezután elvonultunk vacsorázni a főút melletti Wiesenhof fogadóba.
A fogadó nagyon kellemes helynek bizonyult, annak ellenére, hogy szombat este és rendezvény volt a belső teremben, bár itt is adódott némi félreértés a Dunkel Weissbier körül. De a kedvünket ez nem tudta elvenni. Én egy osztrák specialitást ettem, sajtos nokedlit sült hagymakarikákkal a tetején. Saláta is járt hozzá.
Az osztrákok egyébként nagyon nem tartják be a dohányzásra vonatkozó szigorú előírásokat, a teremben vágni lehetett a füstöt, akárcsak az előző napi vacsorázóhelyünkön.
Mire visszasétáltunk a szállásunkra, mama kihozta a megvetett kempingágyat a szobánkból és közölte, hogy mégis tud adni szobát, mert nem érkeztek meg a törzsvendégei, akiknek fent volt tartva...

London, 10. nap

Reggel megettem az utolsó fried eggs-emet, narancslekváromat a Charlotte-ban. Mivel 11-ig kellett elhagyni a szállást, szép kényelmesen pakolgattam, majd a kijelentkezés ugyanolyan pikk-pakk megvolt, mint a be. 

Az esőnek viszont nem örültem, de szerencsére mérséklődött, mire elindultam a csomagokkal Z-ékhoz. 

Nem sok tervem volt az utolsó napra, főleg, hogy már bérletem sem volt. Z-val Kilburnbe indultunk vásárolni a felélénkülő esőben, így végül vettem egy napos bérletet, hogy szabadon utazhassak még aznap, a repülőtérre csak estefelé kellett elindulni. 

Eszembe jutott  a Sherlock Holmes múzeum és a Beatles Store, amit a buszról láttam. Vonzott a múzeum csinos portálja és tetszett, hogy egy bobby áll az ajtóban. 10-12 ember ácsorgott az épület bejárata előtt, ó, ez nem sok. Megtudtam, hogy a jegyet előbb meg kell venni a shopban. Megtettem, aztán beálltam a sorba ázni. És csak álltam, álltam, mert a sor nem akart haladni. Időnként kijött néhány ember, akkor beengedtek ugyanannyit, de mire rám került a sor, már egy órája ott ácsorogtam és minden ismertetőt kiolvastam, minden túristát lefotóztam, aki odaállt a bobby mellé Holmes-kalapban, Holmes-pipával. Közben bosszantott, hogy fölöslegesen elmegy a drága időm.

Végül csak bejutottam a nemlétező nyomozó kitalált házába. Lehet, hogy ez az alaphangulat nyomta rá a bélyegét a látogatásomra, de nem éreztem arányban a kapott félórás élményt a hosszú ácsorgással. 

Maga a kis ház, amit a történet szerint Holmes és dr. Watson bérelt, többemeletes régi, apró, szűkös kis épület volt. Ilyen szempontból még tetszett is, mert korabeli bútorokkal volt berendezve és visszaadta a kor hangulatát. Mindenhol szabadon lehetett fotózni, de a hely szűkössége és a sok ember miatt mégsem lehetett jó képeket készíteni. A legfelső emeleten néhány viaszbábu állt, a leghíresebb Conan Doyle figurák. Egy karosszékben mozdulatlan öregember pihent, a szemei félig nyitva, karjai a szék karfáján, mint egy kiöregedett dr. Watson. Nekem csak azért volt gyanús, mert mintha láttam volna valahol a lépcsőn és igazam lett, ez a bácsi nem viaszból volt, de kétségtelenül a házhoz tartozott és ő is az attrakció része lehetett és nem volt véletlen, hogy olyan mozdulatlanul várta a bábuk között, hogy egy adott pillanatban halálra rémítsen valakit azzal, hogy felemeli a kezét vagy megszólal. Én legalábbis így képzeltem. Ha mégsem, akkor majd javaslom nekik az ötletet kellő díjazás ellenében.

Baker Street 221b

A múzeum bobby-ja, később leváltotta egy másik,
miközben a sorban ácsorogtam

Viaszbábuk a legfelső emeleten

Mozdulatlan öreg a bábuk mellett

A shop egyik szépséges alkalmazottja

A shop

Ezután átvonultam a szomszédos Beatles Store-ba. Nem érdemes sok szót vesztegetni rá, mert elég gagyi, viszont jó drága cuccokkal volt tele.
Nem sok időm maradt, gondoltam, még eszem valamit. Bementem a közeli Pizza Express-be, mert hazai fejjel arra gondoltam, hogy gyorsan hozzájuthatok egy szelet pizzához, ami pont elég lett volna. A pincérnő tanácsára végül fokhagymás pizzakenyeret faltam be, mert azt azonnal tudta hozni. Fincsi volt, mert szeretem, csak kár, hogy sietni kellett.
Persze időben értem vissza Z-hoz, csomagolt nekem uzsit és kikísért a vonathoz, amivel a reptérre utaztam. A vágányokhoz csak az mehet be, akinek jegye van, én meg izgultam, hogy lemaradok, vagy mittomén, ezért hamarabb búcsúzkodtunk, mint kellett volna. Utána meg már bántam, hogy csak a kerítésen keresztül tudunk integetni egymásnak.
A vonat eleinte tömve volt és én ott szerencsétlenkedtem a csomagommal, de a végére már csak azok maradtak, akik a Lutonra igyekeztek, így igaza lett Z-nak, hogy csak kövessem a tömeget. A tömeg kb. 10 emberből állt. :) De addigra én már mindent tudtam, mert kicsit kérdezősködtem, hogy melyik megálló után jön Luton airport parkway, ahol a reptéri körjáratra át kell szállni.
Jó két órám volt még az indulásig, ezért meglepetve tapasztaltam, hogy a csomagokat már fel lehet adni, így pillanatok alatt bejutottam a tranzitba.

~~~~~~

London, 9. nap

Regent's Park
Camden

Első benyomások a Regent's Parkban

Szívem szerint szinte mindegyik napot úgy kezdeném, hogy hű, ez aztán kafa program volt! És minél jobban közeledett londoni tartózkodásom vége, annál többször aggódtam azon, hogy mennyi mindent nem fogok látni.

Na, szóval ez a nap is nagyon jól alakult. Vasárnap volt, Z-ék találták ki a programot és szerintem jobbat nem is találhattak volna. A végállomás Camden volt, számomra teljesen ismeretlen, sose hallottam a nevén kívül róla semmit.

Egyedül az időjárás volt egy kicsit szürke.

Z-ékkal először a Regent's Parkba tartottunk. Csak utólag esett le a tantusz, hogy a park arról a későbbi IV. Györgyről lett elnevezve, aki régenshercegként vette át az uralmat apja, III. György haláláig (öregségére megőrült) és ő volt az, aki felépíttette a brightoni Paviliont. A brightoni bejegyzésben nagyon elismerően írtam róla, azóta cizellálódott a kép, elég ellentmondásos alakja volt a brit történelemnek. De ami Regent's, az kétségtelenül mind hozzá kapcsolódik (Regent's Park, Regent's Street, Regent's Canal, stb.).

A Regent's Park London egyik hatalmas parkja. Közepén fallal körülvéve egy másik kert, a Queen Mary's Gardens található, sőt, van egy nagy magánterület is a parkban, ez a Regent's College, egy magánkézben lévő felsőoktatási intézmény. Itt is, mint minden más londoni parkban, hatalmas, gondozott füves területek, virágágyások, lombos öreg fák, szobrok, padok vannak és sokan élvezik a park adta pihenési és sportolási lehetőségeket. A Queen Mary's rózsakertje egyszerűen lenyűgöző. A London Zoo (állatkert) is itt van a Regent's Park területén.

London legnagyobb parkjai, így a Regent's Park is, jelenleg is a korona tulajdonában vannak és csak őfelsége jóindulatából kifolyólag használhatja a köznép pihenésre, rekreációra. Hehe.

A Regent's College zárt területe a parkon belül

testmozgás

A legszebb szökőkút a parkban

Ezt szorozd be egymillióval...

A park északi részén folydogál a Regent's Canal (csatorna), mi errefelé tartottunk. 

Ez itt egy más világ kezdete. (Aztán majd Camdenben csúcsosodik.) A csatornán szines lakóhajók ringanak. A hajók tetején jól vagy kevésbé megfelelően gondozott mini konyhakertek próbálnak megélni egy-egy dobozba, edénybe szorítva, vagy csak egyszerűen ki van lyukasztva a 20 kilós termőföldes nylonzsák és a résekből növények kandikálnak kifelé. A lakóhajók egy hétig ingyenesen parkolhatnak a csatornán.

Regent's Canal

Regent's Canal, lakóhajó

Regent's Canal, partmenti kert, kikötő

Regent's Canal, kíváncsi műtehén a balkonon

A csatorna maga a Camden Lock-nál éri el London Camden nevű bohém városrészét. Engem azonnal a berlini Kreuzbergre emlékeztetett. A Camden Lock egy mechanikus ikerzsilip, ahol a lakóhajók tulajdonosai maguk kezelik a zsilipelő berendezéseket nagy érdeklődés közepette. Ugyanis az erre járó tömeg kedvenc szórakozása a zsilipnél tátani a száját, így tettünk mi is:

Amikor végignéztük a műveletet, továbbsétáltunk a kifejezetten hippis jellegű Camden Lock Market felé. Ez egy jó nagy és kellőképpen bohém, félig-meddig fedett piac (lóistálló volt hajdanán egy része), ahol néhány ismerős cucc is visszaköszönt a Portobello Roadról, de egyéb jópofa ruhákat is láttunk. Van minden egyéb is, ami egy rendes piacon kell,  szóval egy nagy, nyüzsgő vásárló-kajáló-szórakoztató hely az egész. Még magyar büfé is volt lángossal, gulyáslevessel. Mi kínai-thai-marokkói ebédet ettünk. Egységáras volt és úgy vegyítetted ezt a hármat, ahogy akartad, az egységdobozodban. A marokkói egy nagyon finom darálthúsos étel volt, ezt kínai sült tésztával fogyasztottam és volt valami egyéb hús, azt hiszem, az képviselte a thai konyhát.
A piac egész környéke is ilyen bohócos, hippis, harsány és feltűnő. Nagyon jópofa az egész, ide még majd vissza kell látogatni egyszer(-kétszer).

Tudtam volna választani közülük

HUNGARIAN LÁNGOS
GOULASH SOUP

NAMASTE

Vicces utcai homlokzatok 1

Vicces utcai homlokzatok 2

Vicces utcai homlokzatok 3

Eléggé elszaladt az idő, M beült egy ír pubba meccset nézni, mi meg elmentünk Z-val vacsorára vásárolni. Ma én hívtam meg őket saját készítésű frankfurti levesre (kedvencük), de előbb ki kellett deríteni, hogy minden alapanyag kapható-e, ami hozzá kell. Volt minden, visszamentünk a pubba hurlinget nézni. Kilkenny és Galway csapata játszott egymás ellen, a címvédő Kilkenny (KIK) győzött.

Új kifejezést tanultam: "plastic paddy"= kitelepült ír szülőktől származó ír, akinek az akcentusán már érezni, hogy nem Írországban nőtt fel.

A frankfurti levesről csak annyit, hogy ment minden, mint a karikacsapás, kivéve, hogy nem akart elég ízes lenni a leves. Már az egyébként gyönyörű kelkáposztát is meggyanúsítottam, hogy talán kicsit más ízű, mint az otthoni, mire végül beugrott, hogy kifelejtettem a fokhagymát, ami amúgy a lelke a frankfurti levesnek. Z-nak volt bőven otthon fokhagymája, úgyhogy ez is orvosolva lett és a végén mindketten elégedetten nyugtázták, hogy "ugyanolyan, mint az otthoni". :)