Skócia 4. nap (Skye)

Már reggel látszott, hogy remek időnk lesz. Ezen a napon készültünk a Storr felkeresésére, ami egy sziklaalakzat a Trotternish félszigeten és a skye-i sok szépség közül a leglátványosabb. Csak gyalog kereshető fel, ezért gyalogos kiránduláshoz öltöztünk. A google maps alapján úgy számoltam, hogy kb. félórás út vezet fel a sziklákhoz. Hát ez nem éppen így alakult...

Megint Sligachan felé indultunk (híd), hogy Portree-n keresztül észak felé tartsunk. Túl sok út nincs Skye-on, nem nagyon lehet eltéveszteni, hogy merre kell menni. Útközben már ismerősként üdvözöltük a két öblöt, amelyek Portreetól elválasztottak. Most reggel sokkal rövidebbnek tűnt az út, naná, nem voltunk éhesek. A csupasz, kúp alakú hegyek legszebb arcukat mutatták. A vidékre jellemző sokkéményes, hófehér házak világítottak a zöldesbarna háttérben.

A két öböl között, egy elkerített karámban megálltunk skye-i kócosokat fényképezni. Már ott nyüzsgött egy fiatal japcsi csapat, akikkel a nap folyamán többször is összefutottunk. Az egyik srác rózsaszínre festett haját megpróbáltam lekapni, de nem sikerült, mert állandóan előzékenyen kiment a képből.

Kócosok Skye-on

Első pillantás a Storr-ra

Portree

Közeledünk

Portree-ban tűzött a nap, amikor a vízparti szines házakat fotóztuk. Kezdtem sajnálni, hogy nem rövidujjú pólót vettem fel reggel.

Alighogy elhagytuk a "fővárost", azonnal kiszúrtam messziről a horizonton a Storr sziklaalakzatát. (Igazából már előbb is.) Persze tudtam, hol kell keresnem, a google mapsben már többször megtettem ezt az utat még itthon a gép előtt. Ugyanitt azt is kifigyeltem, hogy egy erdős részen van a parkoló és onnan kell gyalog elindulnunk. Határozottan navigáltam Jánost, de egy idő után gyanússá vált, hogy lassan a hátunk mögé kerül a Storr, viszont sehol az erdő. Megfordultunk és ott álltunk meg, ahol a legtöbb ember nyüzsgött. Kiderült, hogy az erdőt úgy, ahogy van, kivágták mind egy szálig. Olyannyira friss volt az akció, hogy a munkagépek még ott rendezték a terepet. A túristák egy darabig ezek nyomában és mellett haladhattak. 

Már az elején látszott, hogy keményebb dió lesz felmászni a Storrhoz, mint gondoltam. Hősiesen cipeltem a fotós felszerelést és a nagy hátizsákot, akárcsak a többiek. Az út sokkal meredekebb volt, mint amire számítottam és sokkal hosszabb. Amikor már azt hittem, hogy nincs sok hátra, kiderült, hogy még csak az egyharmadánál tartunk.

Az erdő hűlt helye

Itt hittem azt, hogy már nincs sok hátra

Egyre feljebb

Kb egy vonalban a Storr-ral, egy kis domb tetején birkákkal
(a birkák itt nem látszanak)

Na, itt van az egyik

A táj viszont egyre jobban kitárult előttünk és a sziklák egyre közelebb kerültek. A nap tűzött, de az égen festői felhőpamacsok kergették egymást, mint mindig. Itt szinte soha nincs felhőtlen égbolt. A puha fű alatt állt a víz. Ezt sosem értettem, hogy miért nem folyik le a hegytetőről a csapadék, de aztán rájöttem, hogy a fű olyan, mint a szivacs, magában tartja a vizet és nem engedi elfolyni. Ezért van az, hogy bármerre léptünk, majdnem mindenhol cuppogott a bakancs a fűben. Jól meg kellett nézni, hogy hova üljön az ember, ha elfáradt és pihenni szeretett volna. A birkáknak és barikáknak bezzeg ez nem okozott gondot.

Lassan elértük a sziklák szintjét és kezdett különválni a legnagyobb, lándzsa alakú sziklaalakzat, a The Old Man of Storr. Felmásztam a környező dombok egyikére, pihiztem egyet és készítettem a mobilommal egy fotót, amit azonnal sikerült elküldeni a facebookra, hehe. Ez felért egy kisebb csodával, mert egész Skóciában alig volt térerő. Majd folytattam az utat még magasabbra, egy olyan szirtre, ahonnan a legszebb kilátás nyílik.

Ez az a magaslat, amit még meg kellett hódítani

Építmények itt is voltak

Rálátás a félsziget északi részére

Aaaaaaannyira szép volt minden és ooooolyan jó idő volt! Nem győztünk örömködni mi négyen (Sugi valahol máshol járt). 

Picit aggódtam, hogy viseli majd a térdem a lefelé utat, de nem volt semmi probléma. Sőt, ez a kirándulás úgy megmozgatott, hogy szinte elfeledkeztem a térdpanaszomról. 

Sugi is előkerült, hamarosan folytattuk az utat a Trotternish félszigeten, amit aznap körbe akartunk autókázni.

Következő látványosságként a Kilt Rock-ot néztük ki magunknak. Mivel a neten csak és kizárólag ugyanabból a szögből készült fotókat találtam, nagyon az volt a gyanúm, hogy biztos van egy kilátóhely és kész, máshonnan nem lehet rálátni a tengerbe nyúló bazaltképződményre. Így is volt. Az előtérben egy vízesés van (Mealt Falls), amely a Loch Mealt vizét üríti a tengerbe.

Elérkeztünk a félsziget északi részébe. Tudtam, hogy itt kell keresnem a Grand Design sorozat egyik epizódjának különleges házát, amelynek építését végigkövette a film. Amikor a filmet láttam, még nem tudtam, hogy néhány hónap múlva személyesen is ott leszek a helyszínen. A ház tulajdonosa két nő, akik fejükbe vették, hogy itt szeretnének élni és ehhez építették fel a két kockaházat, amely teljesen eltér a környék hófehér, hagyományos épületeitől. Egyben követték csak a hagyományokat, hogy az épületek tetejét fűvel borították. 

Lementünk a partra egy kis fehér házikó mellé és elég sok időt eltöltöttünk fotózkodással. Én közben vizslattam a szememmel a környéket és fel is fedeztem az említett kockaépületeket. Amikor indultunk tovább, odakanyarodtunk hozzájuk, mert egy kis kávézót üzemeltetnek. Az egyik nő éppen a kertben sürgölődött, mondta, hogy a kávézó már csak másnap lesz nyitva. Na, nem baj.

Hagyományos építkezés

A fűtetős ház

Telefonfülke a semmi közepén

Nagyon érdekes, hogy Skóciában, itt Skye szigetén is, a legváratlanabb helyeken bukkan fel egy-egy piros telefonfülke. Most azért már annyira nem csodálkozom ezen, mint eleinte, mert sok helyen nincs térerő, ezért bizonyára szükség van a vonalas telefonokra is. Ettől függetlenül nagyon jópofa, amikor a semmi közepén egyszercsak találunk egy (számomra egyértelműen londoni) ikonikus piros telefonfülkét.

Jót bohóckodtunk a fülkével, szakadtunk a nevetéstől. Nekem bohóckodós képem nincsen, de majd felrakok egyet, ha kapok a többiektől.

A kísértethistóriás Duntulm vára közeledett. A pletykák szerint éjszakánként Donald Gorm szelleme látható, ahogy verekedésbe bonyolódik más kísérteties gazemberekkel a várudvaron, és a sikoltozó, dühöngő Hugh Macdonald is kísérti a várat a labirintusból. Alkalmanként a síró Margaret (akit elkerült a férje, miután elvesztette a szemét egy balesetben) hallható. A hisztérikus sikolyokat  a dadának tulajdonítják, aki "véletlenül" kiejtette a csecsemőt az ablakon, az ő hangja a sziklák alatt is hallható néha.

A közeli elhagyatott fogadónál parkoltunk le (pedig milyen szép innen a kilátás!). Csak én indultam el a magaslaton látható várromok felé, később Zsuzsa követett. Végül úgy döntöttünk, nem mászunk fel a sok lépcsőn, amúgy is elég késő volt már és a magam részéről nem nagyon vágytam egy újabb erőpróbára. Inkább az öblöt fotóztuk helyette.

Ezen az éjszakán nem kellett ringatni senkit sem, hogy elaludjon.

Balra a Duntulm Castle sziluettje

Skócia 3. nap

4 db emeletes ágy volt a roy bridge-i szobánkban, így mindenkinek jutott hely a földszintes ágyakon és jó nagyot aludtunk. 

Reggel sajnos azzal szembesültünk, hogy Gabóék kocsija felmondta a szolgálatot. Így a hőn áhított Glenfinnan viadukt helyett, ahol Harry Potter is utazott a filmben, amúgy meg ikonikus nevezetesség Skóciában és a saját nyomtatású 10 fontos bankjegyre is rányomtatták, szóval ehelyett beszáguldottunk Fort Williambe, hogy tetőcsomagtartót vegyünk Sugi cuccainak, mert az utastérben már nem fértek el. Végül lemondtunk a vásárlásról, mert bankszünnap miatt minden zárva volt aznap. Beszereztük viszont egy szerelőnek az elérhetőségét. Gabóék úgy döntöttek, nem folytatják az utat. 

Így öten utaztunk tovább egy kocsiban.

Ezen a napon Skye szigetére kellett eljutnunk, ahol 3 éjszakát készültünk eltölteni. Skóciai utazásunk fénypontjának tekintettük a skye-i napokat, és a számításunk be is vált.

Skye felé egy magaslaton különleges kőépítményekre figyeltünk fel. Először azt hittem, valami vallási dolog lehet, hogy összeszednek egy csomó kisebb követ és kavicsot, és kis, sztúpákra emlékeztető építményt emelnek belőlük. Mivel később más helyen is láttunk ilyesmit, rájöttünk, ez valami olyan dolog lehet, mint a pénzbedobálás szökőkutakba, vagyis aki épít egy ilyet, az arra számít, hogy arra a helyre legalább még egyszer el tud majd látogatni a jövőben.

Mi magunk is építettünk sajátot.

Skóciában is, mint Írországban, májusban ellepik
a hegyoldalakat a mélysárga virágú európai sülzanót
(Ulex europaeus) bokrai.

Eilean Donan vára

Eilean Donan vára az egyik legismertebb Skóciában. Elhelyezkedése miatt nagy népszerűségre tett szert fotós körökben is. Van egy remek webkamerája, amit én már az utazásunk előtt is gyakran nézegettem. Mivel tudtam, hogy nagyjából mikor érünk oda, felkértem a családot és a kollégákat, hogy figyeljék a webkamerát, majd integetünk, ha odaértünk, sms-ben fogom jelezni. 

Nagyon jólesett, hogy mindenki reagált az sms-emre, és egymás után kaptam az email-eket is a kiprintscreen-elt képekkel. 

Ebbe a kastélyba be is mentünk, bent sajnos nem lehetett fotózni. Pont olyan volt, amilyet kedvelek, full berendezést láthattunk. A tulajdonosok fényképei is ki voltak rakva a szobákban. A konyhában viaszbábukkal érzékeltették a sürgő-forgó szolgák munkáját. Az egyik ablakban rózsacsokorral teli váza állt. Megszagoltam, jó rózsaillata volt. A kis huncutok beillatosították az élethű művirágot. 

A mindennapi életben, úgy láttam, nem hordanak kiltet az emberek, de a látványosságok környékén a személyzet mindig kiltet viselt. És egyetlen skót dudást sem láttam hétköznapi ruhában.

A kapus bácsi, nevezzük Angus-nek :)

Audio-vizuális szemléltetése a vár tenger felőli
megtámadásának

Egy kis szeglet

A konyha

Eilean Donan vára után nem sokkal már a Skye szigetére átvezető híd áll. Mivel a délelőtti dolgok miatt időben eléggé megcsúsztunk, reményünk sem volt, hogy a délutánra tervezett fókanézős hajókázás is megvalósuljon. Elfoglaltuk a szállást, majd beültünk a kocsiba, hogy valahol megebédeljünk. Portreeba készültünk, ami a 9200 fős sziget aprócska fővárosa. Valószínűleg nagyon éhesek lehettünk, mert az út igen hosszúnak tűnt. Nem is jutottunk el Portreeig, hanem a második öböl megkerülése után (ezek választottak el Portreetól) kiszúrtunk egy éttermet (Cuillin Brewery, ez volt az egyetlen, amit a szigeten láttam)  Sligachan hídjánál, itt letáboroztunk. Sligachan völgyének bejáratánál van a híd, amit már jól ismertem a google mapsből,  fontos csomópont. Bárhova megy az ember Skye-on, ezt a csomópontot szinte mindig érinti. Nagyon érdekes, szabályos kúp alakú hegyek vannak errefelé és itt kezdődik a Cuillin hegység is. Hogy a Vörös vagy a Fekete Cuillins, azt viszont nem tudom megmondani.

A híd fontos csomópont, de nem ez,
hanem ahonnan a fotó készült.

Itt is voltak kis kőépítmények

A környékre jellemző kúp alakú hegy

Sörválaszték

Kicsit túlrendeltem magamat az étteremben. Elég lett volna a Soup of the day, amit már Írországból ismertem: sűrű leves pár szelet kenyérrel, vajjal. Én viszont rendeltem utána még valami finom húsételt is, amit aztán nem tudtam mind elfogyasztani. Sebaj.

Az időjárás ezen a napon nem volt túl bíztató, elég szürke volt, csak időnként mutatta meg magát a napsugár. Az eső is eleredt néha. Picit izgultunk, hogy mi lesz a másnapi kirándulós napunkkal, mert az időjárásjelentés sok csapadékot ígért másnapra.

A szállásunk kívülről nem sok jóval bíztatott, később kiderült, hogy 1-2 negatívumot leszámítva nagyon is remek hely. Belül teljesen rendben volt, fiatalos, enyhén hippis, szines és ami a fő, teljesen tiszta. Nagy, teljesen felszerelt konyha (22 órakor bezár!), ebédlő konnektorokkal (bármikor igénybevehető), társalgó kényelmes kanapékkal, könyvekkel, jópofa egyedi dísztárgyakkal.  Az egyszemélyes zuhanyfülkék a folyosóról nyíltak.

Volt viszont két komoly negatívum. Skye szigetén is rengeteg muslinca van. Ezek leginkább reggel és este rajzanak. Emiatt a szálláson az ablakokat nem szabad kinyitni, és lehetetlenség nyitva tartani. Nap közben lehetne csak szellőztetni, akkor viszont senki nincs otthon. Egy egyszerű szúnyogháló jelentősen javította volna a komfortérzetünket. 

Mi a családi szobát vettük igénybe. Ez egy önálló ágyból állt (János), valamint egy olyan emeletes ágyból, ami fölül egyszemélyes volt (Zsuzsa), alatta pedig másfél személyes (Sugi és én válalltuk be). Zsuzsa megdöglött fönt a melegtől, mi meg Sugival nem nagyon fértünk el ketten a másfél személyes ágyon. Mivel első este nem tudtuk, hogy nem szabad ablakot nyitni, Zsuzsát és Sugit teljesen összecsípkedték a muslincák éjszaka. Kicsit a többieket is, de mi nem voltunk rá allergiásak, ők viszont a viszkető, véresre vakart pöttyeiket Magyarországra is hazahozták.

Azt még nem írtam, hogy Bea mindig külön dormitóriumban lakott, mert ő utólag foglalta le a szállásait. 

The Broadford Backpackers,

High Road, Broadford, Isle of Skye
Standard 4 bed Family room (shared bathroom) -- GBP 17.50/fő/éjszaka
3 éjszakát töltöttünk ezen a szálláshelyen.

Skócia 2. nap/2

Csordogáltunk az előre kijelölt úton, amikor egy öreg hidat vettünk észre a kocsiból. Persze, hogy megálltunk és többedszer megjegyeztük, hogy a spontán megállásoknak nem kedvezett volna, ha a két kocsi együtt indul el.

Így viszont, hogy külön utaztunk, nem csak a csinos öreg hidat tudtuk megnézni, hanem egy tőle nem messze levő idilli tanyát, a kertjében színpompás virágzó rododendronbokrokkal, a tanya melletti elkerített területen, mit területen, virágzó réten békésen legelésző tehenekkel. Ez utóbbiak a megjelenésünkre kissé beizgultak és elkezdtek felénk szivárogni. Talán azt hitték, hogy valamiféle finom falat nekik is jár majd a megjelenésünkkel. Ja, és a kis folyón, amelyen az öreg híd ívelt át, hattyúk úszkáltak.

Ezután is többször megálltunk, egy útszéli kisvárosban, ahol kaját vásároltunk, egy felöltöztetett lónál, egy birkanyájnál.

Következő spontán megállásunk színhelye egy Callander nevű kisváros volt. Itt egyszerűen muszáj volt megállni. A főtéren egy nagy templom tövében utunk első skótdudás zenekara játszott. Bea kipróbálta a skótdudát egy idős zenész jóvoltából, aki még a térde fölötti sebhelyet is megmutatta a skótszoknya fellibbentésével. A téren, vasárnap lévén, kint volt a város apraja-nagyja, valamilyen jótékonysági pénzgyűjtés is volt, majd egy negyedóra múlva a hevenyészett színpadon skótszoknyás kislányok kezdtek el táncolni. Volt a téren kashmirbolt is, skótkockás sálakat, kesztyűket, öltözeteket lehetett vásárolni, a finomságtól függően horribilis, illetve kevésbé horribilis árakon. Nagyon helyesen megengedték, hogy néhány felvételt készítsek a bolt belsejéről is. A másik sarkon édességbolt, naná, hogy itt is lefotóztam a két helyes elárusító kislányt.

Rododendronokkal teli udvar

Skót zenekar Callanderben

Elég hamar rájöttünk, hogy a fiatal növényeket
így védik a nyulak ellen;
Skóciában ugyanis rengeteg nyúl él.

A következő célpontunk igazából a Kilchurn kastély volt, de még mielőtt elértük volna, utunk során először találkoztunk "kócos" marhákkal, újabb megálló tehát. Ez a szarvasmarha arról nevezetes, hogy hosszú frufruja van a fején, ami szinte teljesen eltakarja a szemeit. Hogy lát ki alóla, fogalmam sincs.

Nemsokára elértük a Loch Awe-t, aminek a felső csücskében helyezkedik el a festői Castle Kilchurn. Tudtuk, hogy milyen irányból látszik legjobban, de mi először elindultunk a hosszúkás tó partja mentén, szerintem már akkor tudtuk, hogy fogytán az üzemanyag. Akkor még nem sejtettük, hogy ezt az utat ötször fogjuk megtenni. Azt sem tudtam akkor még, hogy ez lesz a kedvenc tavam Skóciában. 

Szóval miközben a benzinkutat kerestük, meg-megálltunk, mert annyira nyugodt, annyira szép ez a tó. Találtunk egy elhagyatott templomot, nem rom volt, csak nem volt szerintem használatban, vagy csuda tudja, mindenesetre a tó felőli oldalán a kertje, a parkja pont olyan elhagyatott volt, amilyennek lennie kellett. Még szivárványt is láttunk a túlparton.

A tó mentén voltak épületek itt-ott, de embert talán egyet sem láttunk, nem voltak üzletek, nem volt nyüzsgés, nem volt bóvli. Csak a nagy nyugalom. És persze benzinkút sem volt ott, ahol a GPS jelezte. János kezdett ideges lenni, mi nem annyira. Végül bementünk egy szállodaféleségbe, mert az ajtaja előtt állt egy autóbusz és valaki ott itta a sörét a kapuban. A sofőr volt az, akitől megtudtuk, hogy merre vannak benzinkutak a környéken. Az egyik 6 mérföldre, arra, amerre már voltunk, a másik 15 mérföldre. Így alakult, hogy újra végigmentünk a tó mentén, mert a biztonság kedvéért a közelebbi benzinkutat választottuk.

Tankolás után persze újra vissza kellett menni a tó felső csücskéhez, hogy végre a Kilchurn kastéllyal is foglalkozzunk. Bemásztunk a kerítésen az emberi bejutásra alkalmas lépcsőfokokon (ilyenről már az írországi beszámolómban is említést tettem: a kerítés az állatok területen tartására szolgál, a kerítés fölötti emberi bejutást szolgálják a lépcsőfokok) és egy füves-lapályos területen keresztül értünk le a tópartra, a túlparton áll a kastély. Utólag jöttem rá, hogy nem is ez a legalkalmasabb pont a fotózásra, hanem a szállónak a mellvédjéről lehet legjobb szögből rálátni a kastélyra, csak egy jó teleobjektív kell hozzá.

Amikor továbbindultunk, megint a tó partján haladtunk, habár nem erre kellett volna, de ez későn esett le, úgyhogy a következő célpontunkhoz egy jó kerülővel jutottunk el.
(Most néztem meg a google mapsben, jófelé mentünk, mert amit én a tó hosszának néztem eddig, az egy kinyúló ág tulajdonképpen. Itt furikáztunk ide-oda.)

Itt már kijutottunk a tengerpartra és most egy kis elmélkedés következik. 

Ugyebár Skócia tele van tavakkal, amelyeket egységesen loch-oknak neveznek. Igenám, de ezek egy része édesvizű "igazi" tó, másik része sós vizű, mert tulajdonképpen nem is tó, hanem leginkább fjordnak mondható, a szárazföldbe hosszan benyúló öböl. Ezért van az a jelenség, hogy bizonyos loch-ok sós vizűek és a szintjük állandóan változik az árapálynak megfelelően.

A loch szélén látható barna szmötyi az apály biztos jele.

Már este volt, de aggodalomra semmi ok, Skóciában nagyon későn sötétedik.

A Castle Stalker volt a következő célpont. Ez a kastély magánkézben van és a partról csak apálykor közelíthető meg, valamint meglátogatni csak a tulajjal előre egyeztetve lehet. Mi csak fotózni akartuk a partról. A hely fényét mindenképpen emeli, hogy ez az a bizonyos vár, amely a Gyalog-galoppban is szerepel. Itt ordibálják a filmben, hogy "Hülye angolok, angol hülyék!".

De a látvány sem akármilyen.

Castle Stalker

Egy jó órát töltöttünk a parton, miközben újabb jellegzetességgel ismerkedtünk meg, a skót muslincákkal. Az útikönyv azt hiszem, legyeknek nevezi őket, de szerintem sokkal jobban hasonlítanak a muslincákra, ugyanúgy köröznek az ember körül, mint itthon, csak rettentően csípnek. Zsuzsát teljesen összecsípkedték, mi többiek megúsztuk 1-2 csípéssel.

Ezután már a szállás felé indultunk, ami Fort William fölött volt és utunk leggyengébb szállása volt, még az én indiai tapasztalataimat is majdhogynem alulmúlta. Főleg, ha az árát nézzük, hasonló áron máshol sokkal jobb elszállásolásban volt részünk Skóciában. Bár, ha jól belegondolok, az ágy viszont rendben volt, szemben más szállásokkal, de ne szaladjunk előre.

Roy Bridge Hostel & Grey Corrie Lodge
Roy Bridge, Inverness-shire, Fort William
8 ágyas szobában laktunk, ár: 12,50 GBP/fő.