Skócia 2. nap/2

Csordogáltunk az előre kijelölt úton, amikor egy öreg hidat vettünk észre a kocsiból. Persze, hogy megálltunk és többedszer megjegyeztük, hogy a spontán megállásoknak nem kedvezett volna, ha a két kocsi együtt indul el.

Így viszont, hogy külön utaztunk, nem csak a csinos öreg hidat tudtuk megnézni, hanem egy tőle nem messze levő idilli tanyát, a kertjében színpompás virágzó rododendronbokrokkal, a tanya melletti elkerített területen, mit területen, virágzó réten békésen legelésző tehenekkel. Ez utóbbiak a megjelenésünkre kissé beizgultak és elkezdtek felénk szivárogni. Talán azt hitték, hogy valamiféle finom falat nekik is jár majd a megjelenésünkkel. Ja, és a kis folyón, amelyen az öreg híd ívelt át, hattyúk úszkáltak.

Ezután is többször megálltunk, egy útszéli kisvárosban, ahol kaját vásároltunk, egy felöltöztetett lónál, egy birkanyájnál.

Következő spontán megállásunk színhelye egy Callander nevű kisváros volt. Itt egyszerűen muszáj volt megállni. A főtéren egy nagy templom tövében utunk első skótdudás zenekara játszott. Bea kipróbálta a skótdudát egy idős zenész jóvoltából, aki még a térde fölötti sebhelyet is megmutatta a skótszoknya fellibbentésével. A téren, vasárnap lévén, kint volt a város apraja-nagyja, valamilyen jótékonysági pénzgyűjtés is volt, majd egy negyedóra múlva a hevenyészett színpadon skótszoknyás kislányok kezdtek el táncolni. Volt a téren kashmirbolt is, skótkockás sálakat, kesztyűket, öltözeteket lehetett vásárolni, a finomságtól függően horribilis, illetve kevésbé horribilis árakon. Nagyon helyesen megengedték, hogy néhány felvételt készítsek a bolt belsejéről is. A másik sarkon édességbolt, naná, hogy itt is lefotóztam a két helyes elárusító kislányt.

Rododendronokkal teli udvar

Skót zenekar Callanderben

Elég hamar rájöttünk, hogy a fiatal növényeket
így védik a nyulak ellen;
Skóciában ugyanis rengeteg nyúl él.

A következő célpontunk igazából a Kilchurn kastély volt, de még mielőtt elértük volna, utunk során először találkoztunk "kócos" marhákkal, újabb megálló tehát. Ez a szarvasmarha arról nevezetes, hogy hosszú frufruja van a fején, ami szinte teljesen eltakarja a szemeit. Hogy lát ki alóla, fogalmam sincs.

Nemsokára elértük a Loch Awe-t, aminek a felső csücskében helyezkedik el a festői Castle Kilchurn. Tudtuk, hogy milyen irányból látszik legjobban, de mi először elindultunk a hosszúkás tó partja mentén, szerintem már akkor tudtuk, hogy fogytán az üzemanyag. Akkor még nem sejtettük, hogy ezt az utat ötször fogjuk megtenni. Azt sem tudtam akkor még, hogy ez lesz a kedvenc tavam Skóciában. 

Szóval miközben a benzinkutat kerestük, meg-megálltunk, mert annyira nyugodt, annyira szép ez a tó. Találtunk egy elhagyatott templomot, nem rom volt, csak nem volt szerintem használatban, vagy csuda tudja, mindenesetre a tó felőli oldalán a kertje, a parkja pont olyan elhagyatott volt, amilyennek lennie kellett. Még szivárványt is láttunk a túlparton.

A tó mentén voltak épületek itt-ott, de embert talán egyet sem láttunk, nem voltak üzletek, nem volt nyüzsgés, nem volt bóvli. Csak a nagy nyugalom. És persze benzinkút sem volt ott, ahol a GPS jelezte. János kezdett ideges lenni, mi nem annyira. Végül bementünk egy szállodaféleségbe, mert az ajtaja előtt állt egy autóbusz és valaki ott itta a sörét a kapuban. A sofőr volt az, akitől megtudtuk, hogy merre vannak benzinkutak a környéken. Az egyik 6 mérföldre, arra, amerre már voltunk, a másik 15 mérföldre. Így alakult, hogy újra végigmentünk a tó mentén, mert a biztonság kedvéért a közelebbi benzinkutat választottuk.

Tankolás után persze újra vissza kellett menni a tó felső csücskéhez, hogy végre a Kilchurn kastéllyal is foglalkozzunk. Bemásztunk a kerítésen az emberi bejutásra alkalmas lépcsőfokokon (ilyenről már az írországi beszámolómban is említést tettem: a kerítés az állatok területen tartására szolgál, a kerítés fölötti emberi bejutást szolgálják a lépcsőfokok) és egy füves-lapályos területen keresztül értünk le a tópartra, a túlparton áll a kastély. Utólag jöttem rá, hogy nem is ez a legalkalmasabb pont a fotózásra, hanem a szállónak a mellvédjéről lehet legjobb szögből rálátni a kastélyra, csak egy jó teleobjektív kell hozzá.

Amikor továbbindultunk, megint a tó partján haladtunk, habár nem erre kellett volna, de ez későn esett le, úgyhogy a következő célpontunkhoz egy jó kerülővel jutottunk el.
(Most néztem meg a google mapsben, jófelé mentünk, mert amit én a tó hosszának néztem eddig, az egy kinyúló ág tulajdonképpen. Itt furikáztunk ide-oda.)

Itt már kijutottunk a tengerpartra és most egy kis elmélkedés következik. 

Ugyebár Skócia tele van tavakkal, amelyeket egységesen loch-oknak neveznek. Igenám, de ezek egy része édesvizű "igazi" tó, másik része sós vizű, mert tulajdonképpen nem is tó, hanem leginkább fjordnak mondható, a szárazföldbe hosszan benyúló öböl. Ezért van az a jelenség, hogy bizonyos loch-ok sós vizűek és a szintjük állandóan változik az árapálynak megfelelően.

A loch szélén látható barna szmötyi az apály biztos jele.

Már este volt, de aggodalomra semmi ok, Skóciában nagyon későn sötétedik.

A Castle Stalker volt a következő célpont. Ez a kastély magánkézben van és a partról csak apálykor közelíthető meg, valamint meglátogatni csak a tulajjal előre egyeztetve lehet. Mi csak fotózni akartuk a partról. A hely fényét mindenképpen emeli, hogy ez az a bizonyos vár, amely a Gyalog-galoppban is szerepel. Itt ordibálják a filmben, hogy "Hülye angolok, angol hülyék!".

De a látvány sem akármilyen.

Castle Stalker

Egy jó órát töltöttünk a parton, miközben újabb jellegzetességgel ismerkedtünk meg, a skót muslincákkal. Az útikönyv azt hiszem, legyeknek nevezi őket, de szerintem sokkal jobban hasonlítanak a muslincákra, ugyanúgy köröznek az ember körül, mint itthon, csak rettentően csípnek. Zsuzsát teljesen összecsípkedték, mi többiek megúsztuk 1-2 csípéssel.

Ezután már a szállás felé indultunk, ami Fort William fölött volt és utunk leggyengébb szállása volt, még az én indiai tapasztalataimat is majdhogynem alulmúlta. Főleg, ha az árát nézzük, hasonló áron máshol sokkal jobb elszállásolásban volt részünk Skóciában. Bár, ha jól belegondolok, az ágy viszont rendben volt, szemben más szállásokkal, de ne szaladjunk előre.

Roy Bridge Hostel & Grey Corrie Lodge
Roy Bridge, Inverness-shire, Fort William
8 ágyas szobában laktunk, ár: 12,50 GBP/fő.