Szicília 10-11. nap - Campofelice di Roccella, Cefalú, Catania

Búcsú a balkonunktól
Palermóban

Utolsó teljes napunkon Cefalú városa volt a célpont. A nap többi részére rögtönöztünk, azaz kerestünk egy olyan helyet Palermo és Cefalú között, ahol érdemes még megállni. 

De még volt egy szóra érdemes eset Palermo határain belül is. Csilla reggel induláskor emlegette, hogy talán érdemes lenne megkeresni az Admirális hidat, mely egyike annak a 9 objektumnak, amely kiérdemelte, hogy a Világörökség része legyen a palermói arab-normann emlékek közül (lásd előző bejegyzés linkje). Ezt akkor leszavaztuk, hogy menjünk inkább. Hogy mégis erről mesélek, az azért van, mert ahogy araszoltunk kifelé a reggeli dugóban, egyszercsak szembejött a híd! Pontosabban éppen mellette mentünk el. 

A maga idejében biztosan nagyobb volt, most csak néhány ívének a felső része látszik ki a földből. Jó döntés volt, hogy leszavaztuk, nehéz lett volna megállni a környéken, még nehezebb megközelíteni. Fotót sem tudtunk készíteni róla, de legalább láttuk egy pár másodpercig a kocsiból.

Admirális híd

Ponte dell'Ammigralio (netes kép)

Campofelice di Roccella lett a közbülső állomás, amit előző este találtunk a Palermo-Cefalú útvonal térképén, közel Cefalúhoz. Teljesen véletlenül vettem észre a Google-ban, hogy itt van egy torony a parton (Castello di Roccella), Szerencsénk volt, érdemes volt itt megállni. Ahhoz is kellett némi szerencse, hogy megtaláljuk a Castellót a parton. 

A romokban álló kastély belelóg a tengerbe, egyik oldala magánterületnek néz ki, legalábbis nekünk egy kerítésen kellett bemásznunk. Ez volt a látványosabbik oldal, egy egész napot el tudtam volna itt tölteni, sajnos alig kaptunk félórát a lányoktól. 

Castello di Roccella

Izgatott a rom másik oldala is, amit a part felől nem tudtunk megközelíteni, csak kerülővel az út felől, ez viszont legalább közterület volt, de korántsem olyan jól fotózható (legalábbis az adott fényekben), mint a túlsó oldal. 

Hihetetlen jóidő volt egész nap, legalább 25 fok.

Nemsokára Cefaluban araszoltunk a dugóban. Sikerült kimennünk a partra, hogy otthagyjuk a kocsit. Ha már ott voltunk, találtunk egy tengerparti bárt, ami töküres volt, de nyitva, nem is tudom, miért. Csodálatos volt a környezet, utolsó napunk volt Szicíliában, megünnepeltük egy Spritz-cel.
Ezután gyalog indultunk a város felé. Nagyon vonzó a tengerpart a ráépülő házakkal, a kikötő és a város fölé emelkedő domb is. Első dolgunk volt a katedrálist megkeresni, mint utolsó lehetőséget a sok elszalasztott látványosság közül az arab-normann nevezetességek sorában. Persze zárva volt, erre számítottunk is, mert szieszta ideje volt. De sebaj, fél 4-kor nyit, visszajövünk, ha törik, ha szakad, addig pedig lesétálunk a kikötőbe, ez volt a terv.

Cefalú az egyik legfelkapottabb túristaközpont Szicíliában. Képzelem, mi van itt nyáron. Most tél volt, de melegen sütött a nap, voltak szinek, száradó ruhák, kiülős cukrászdák, bár ez utóbbi nem túl sok. Azt hiszem, itt kóstoltam meg a cicis sütit. Szóval minden megvolt, ami az idő kellemes eltöltéséhez kell, és ráadásul sok-sok túrista nélkül. Hát kell ennél több?
A kikötőben is alig volt ember, egy-két csapat fiatal fotózkodott (vagy fotóztatta magát a Csillával), mások a padokon sütkéreztek, vagy a parti köveken.
Fél 4-kor már ott toporogtunk a katedrális ajtajában, amit pontosan ki is nyitottak. Végre megláthattuk az aranymozaik apszist, a monumentális templombelsőt. Kívülről is látványos helyen van, előtte félköríves lépcső, mögötte a város fölé magasodó hegy egy szaracén vár romjaival. Oda most nem másztunk fel.

Ezután visszasétáltunk a kocsihoz, illetve mi Zsuzsával még lementünk a partra az alkonyati tengert és a várost fotózni.

Cefalú után szedtük a sátorfánkat, mert még el kellett érnünk Cataniába az utolsó szállásunkra, amit már itt, Szicíliában foglaltunk. 200 km állt még előttünk.
Muszáj még ömlengenem erről a szállásról is, mert annyira klassz volt.
Azzal kezdődött, hogy szinte reménytelenül köröztünk egy nem éppen jónak tetsző környéken, parkolót keresve. Aztán nagy nehezen valahol csak sikerült megállni, nem véglegesen, de arra jó volt, hogy Csilla kiszálljon megkeresni a szállásadót. Addig mi őriztük a kocsit az összes cuccunkkal együtt.
Amikor beléptünk az épületbe, egyből látszott, hogy a kopottas külcsín mennyire nincs arányban az elegáns belbeccsel. A lakás a legfelső emeleten volt, szemben a tulaj szülei laknak.
Hát, ez egy komplett lakás volt. Nagy és tágas szobák, kettő! (Csak a mi szobánk Zsuzsával nagyobb volt, mint a palermói teljes szállás.) Balkon körben, ami összeköti a szobákat kívülről is. Hatalmas fürdőszoba, a konyha egy szinttel feljebb, a lépcsőfordulóban újabb mosdó. Minden nagyon rendezett. A konyhából még egy kicsi tetőterasz is nyílt. És mindenhol fűtőtest, igaz, nem volt bekapcsolva a fűtés, de itt nem is volt rá szükség.
És ráadásnak volt egy nagyon érdekes dolog a konyha mellett:

Az ablak mögött egy - feltehetőleg - műemléki védelem alatt álló tető van,
fölötte pedig egy normál tető. Láttam hasonlót itthon is.
A védett tető kivilágítására külön villanykapcsolók szolgálnak,
csodálni pedig a vele szemben levő kanapéról lehet.

Ez pedig a környék a balkonról

Hát ilyen tartalmas kirándulást tettünk mi Szicíliában.
Másnap korán keltünk, és már csak a kocsit kellett leadni a reptéren, majd várni a járatunkra.
Vissza fogunk jönni.

Szicília 9. nap - Palermo

Volt tehát egy teljes napunk, hogy valamennyire magunkba szívjuk Palermo hangulatát. Napsütésre ébredtünk, futottunk ki az erkélyre a fényképezőkkel (meg a telefonokkal). A napsugarak éppen a templom mögül csillantak elő. Jobbra egy tekintélyes kupolára láttunk rá a balkonról.

Összekaptuk magunkat és mi a Zsuzsával a piacra indultunk (Ballaro), ami ott volt pár percre sok-sok utcán keresztül. Nem tudom, hogy ez mindennapos piac-e, mindenesetre aznap (vasárnap) hatalmas sürgés-forgás, forgalom volt a piacon. A árusok ordibáltak, kurjongattak, próbálták felhívni magukra a figyelmet, vagy inkább magukat szórakoztatták, de fergeteges jókedvük volt. Láttunk megint hatalmas fej karfiolokat, csak itt sárgászöldre voltak festve, nem lilára, mint Cataniában. A halasoknál óriási kínálat volt halakból és mindenféle tengeri herkentyűkből. Volt ruhás részleg, bolhapiac is. 

A Parlament

Még a szálláson megbeszéltük, hogy mindenki fokozottan vigyázzon a cuccaira, ebben valószínűleg az előző esti parkolós afférunk játszott szerepet, mert korábban ez eszünkbe sem jutott.

San Giovanni degli Eremiti

A piac után tovább kóboroltunk az utcákban, a katedrálist vettük célba. Közben elmentünk a San Cataldo templom és a Parlament monumentális épülete előtt is. Lassan odaértünk a palermói katedrális hatalmas épületéhez, ahol éppen akkor szállt ki egy városnéző tuktukból Csilla és Marcsi. Mi is felfogadtuk az ipsét téli kedvezményes áron. Körbevitt minket a régi városrészben, néhányszor hátrakiabálta, hogy éppen mit látunk, és néhányszor azt is felajánlotta, hogy szálljunk ki egy kicsit, de mi nem éltünk vele. Főleg zsibvásároknál tette ezt meg, az meg minket annyira nem érdekelt, túl nagy volt a tumultus és mi most a nevezetességeket szerettük volna látni inkább. Olyan helyeken is jártunk, ahol előtte fél órával már körülnéztünk. Elég az hozzá, túlságosan nem sajnáltuk, amikor véget ért a motoros séta. Amúgy is kirázta a lelkünket, kézzel-lábbal kellett kapaszkodni.

A katedrálishoz vitt bennünket vissza és mi még be tudtunk menni pár percre, mielőtt mindenkit kitessékeltek volna a szieszta miatt. Gondoltuk mi először. Még mondtam is, hogy remélem, délután vissza lehet jönni, hát így legyen ötösöm a lottón, ahogy megéreztem, hogy ez nekünk nem fog összejönni. És nem csak ide, hanem máshova sem, ugyanis vasárnap csak délelőtt volt minden nyitva. Puff, nesze nekünk a Monreáléban kihagyott arab-normann mozaikok, ugyanezek párjait itt Palermóban sem tudjuk megnézni. Pedig lett volna mit, az előbb említett San Cataldo-t például, és ebbe a sorba tartozik még a Martorana (Santa Maria dell'Ammiraglio templom) is, melyek szinte a szánkban voltak a szállásunkoz képest, az előző esti Piazza Bellinin. Ezekről bővebben: Az arab-normann Palermo, valamint Cefalu és Monreale székesegyházai
Huhh, nem voltunk túl boldogok. Még csak nem is hibáztathatom magamat, mert akkor sem biztos, hogy a nyitvatartási időket megnézem, ha jobban felkészülök az útra.

Közkívánatra: Arancino
(netes kép)

Körbejártuk a katedrálist és pihenésképpen beültünk mellette egy bisztróba, ahol nem csak a telefont tudtuk feltölteni, de megkóstoltam egy újabb szicíliai finomságot, az Arancino-t. Már a reptéren szemeztem vele, először azt hittem, hogy édesség, mert kívülről egy megtermett bundázott körtének néz ki. Köze nincs hozzá az alakján kívül. Ez ugyanis körte alakú rizsgombóc, ami belül különböző dolgokkal lehet töltve. Én most például olyat ettem, ami sonkás tölteléket tartalmazott. Irtó kiadós étel, nekem egy ebéddel ért fel.

Aznap azért volt szerencsénk is. Teljesen véletlenül ráakadtunk a Chiesa del Santissimo Salvatore templomra (a katedrálistól egy ugrás), ami először is nyitva volt!, másodszor pedig: fel lehetett mászni a kupolájába. Na, ez már valami! Maga a templom is nagyon szép belülről még a barokksága ellenére is, a kilátás pedig a kupola magasságából feledhetetlen volt.

Chiesa del Santissimo Salvatore

Megszólított minket egy litván pasi fent a kupolánál, aki látta, hogy felváltva használjuk a fényképezőt és a telefont. Ő is telefonnal fotózott, de nagyon komoly felszerelése volt hozzá. Amikor ott beszélgettünk, éppen time lapse felvételt készített. Ő maga zenész egyébként és ide-oda utazgat a világban, két fellépés között pedig ismerkedik az adott országgal és fotózik a telefonjával. A telós állványát nagyon irigyeltem.
Láttunk még egy érdekes kereszteződést nem messze, a Quattro Canti-t. Ezt már előző este is megcsodáltuk. Nyolcszögletű maga a tér (szerintem inkább útkereszteződés). Négy egyforma barokk épület adja ki a teret, a további 4 oldalt az utak adják. A négy barokk épület (XVII. szd) szobrai a 4 évszakot szimbolizálják, plusz Szicília 4 spanyol uralkodóját, plusz Palermo 4 védőszentjét.

Quattro Canti, a négyből kettő

Ezután a kikötő felé indultunk, hogy talán benézünk a botanikus kertbe, mert Csilláék is arra mászkáltak akkor. Végül csak egy gyerekrendezvényig jutottunk a kikötőnél. Hatalmas volt itt is a tumultus, minden gyereken jelmez volt, feltételezem, hogy mini farsangot rendeztek nekik. Innen akkor álltunk tovább, amikor sírva fakadtam egy kisfiún, aki rémülten kereste a hozzátartozóit. Annyira szívfacsaró volt a kis ijedt arca. már éppen közbe akartam lépni, hogy rendet teremtsek a biztonsági őr fejében, hogy legalább fogja meg a kölyök kezét, hogy ne szaladjon szegény világgá, meg szóljon már neki néhány megnyugtató szót, amikor egyszercsak odaszaladt egy másik gyerek és a kissrác azonnal megvígasztalódva és felszabadultan elszaladt vele. Biztos a testvére volt.

Hát ilyen összevisszára sikeredett a palermói napunk.
Csillával és Marcsival a mi kis terünkön találkoztunk egy Spritz mellett.
A vacsorát ugyanabban az étteremben költöttük el (Trattoria il Proverbio), mint előző este, csak most mindannyian ott voltunk. Valamilyen spagettit ettem, de nem tudok közelebbiről beszámolni.

Szicília 8. nap - Úton Palermo felé, Monreale, Palermo

Nem gondoltam, hogy az előző csilivili szállás után még tudnak nekem olyat mutatni Szicíliában, ami annyira elnyeri a tetszésemet, de ezt a marsalai lakást nagyon megszerettem. Pedig nem volt egyáltalán csilivili, sőt. Csak valahogy olyan élhető volt, és pont azok a dolgok voltak rendben benne, ami fontos. Nem tudom, Ivano tudja-e, micsoda kincs van a tulajdonában.

Viszont indulnunk kellett tovább. Ezen a napon elég sokat ültünk a kocsiban, részben, mert Palermo volt az úticél, részben, mert elég kacskaringósra sikeredett az útvonal. Északra mentünk az Ericéből megcsodált csodás hegy (Monte Cofano) felé. Úgy gondoltuk, hogy nem a legrövidebb utat választjuk, hát, azzal kezdtük, hogy Trapani után azonnal eltévedtünk. Ezen a vidéken elég jelentős lehet a kőkitermelés, mert már Custonaciban is megcsodáltunk egy kőbányát (a szükség és a panoráma vitt rá, hogy megálljunk pont egy kőbánya mellett), majd elindultunk felfelé egy úton a Monte Cofano-ra. De egyszercsak vége szakadt az útnak. Valamiféle kőkitermelés folyt ott is. Na jó, szóval MÁRVÁNY, mint most olvasom.

Márványbánya Custonaciban, háttérben a Monte Cofano látszik

Szintén Custonaci és a Monte Cofano

Bánya a hegyoldalban

Tőlünk védelmezi a területét az eb

Monte Cofano 

Visszafordultunk és valahogy mégiscsak sikerült átkeveredni a Monte Cofano túloldalára. Addigra a csodaszép idő is elromlott. Maradtunk a tengerparti úton ameddig lehetett és egészen San Vito Lo Capo-ig elmentünk, ami Szicília egyik legészakibb csücskén van. Ebben a városban megint határozottan éreztem az arab hatást, mert mintha Tunéziában autóztunk volna, akárcsak a marsalai külváros környékén. Állítólag gyönyörű strandok vannak errefelé, de ez most februárban annyira nem tudott megfogni.

A Monte Cofano túloldalán

Hihetetlen szép hegyeken-völgyeken, tarajos sziklák között vezetett az utunk (tiszta Skócia). A völgyekben, a szőlősorok és az olajfák között sárgállott a talaj a tavaszi virágoktól.

Nemsokára elértünk egy kilátópontot, ahonnan Castellammare del Golfo kikötőjére lehetett rálátni a magasból. Szép! De azért csak menjünk tovább. Érthetetlennek látszik ez a sietség, de még előttünk volt Monreale és utána Palermóban el kellett foglalni a szállást.

Castellamare del Golfo

Monreale Palermótól 8 km-re fekszik mindössze, mi Palermón keresztül közelítettük meg, így azonnal ízelítőt kaptunk egy nagyvárosi dugóból.
Nehezen fogok hozzá annak a néhány órának a leírásához a városban, amit ott töltöttünk. A lényege, hogy van egy hatalmas dóm, az arab-normann emlékek egyik legjelentősebb tagja, az UNESCO Világörökség része. Előző nap rákerestünk a neten, még meg is jegyeztem, hogy jé, ez a gyönyörű aranymozaikos apszis mennyire emlékeztet a velencei Szent Márk Székesegyházéra. A katedrális mögött van egy kolostor, hatalmas kerengővel, csodálatos mozaikberakásos oszlopokkal, nagyon érdekes oszlopfőkkel, amelyeknek a történetét jó lenne tudni. Na, azt legalább láttuk, merthogy a katedrálisról a világhírű aranymozaikokkal együtt úgy elfeledkeztünk mind a ketten a Zsuzsával, mint a pinty.

Elég sokat időztünk a kolostor kerengőjének a fotózásával, akkor a katedrális még nem volt nyitva (bár nyitva lett volna!). Aztán elmentünk mászkálni a városba és végül legyintettünk, hogy mondd már, láttunk már elég templomot belülről... Jaj. Vertük a fejünket a falba, amikor rádöbbentünk, hogy mit hagytunk ki. Na, hát ennyit Monreáléról.

Jöjjön Palermo és a szállásunk.
Visszamentünk Palermóba és újabb dugóba keveredtünk. A szállásunk az óvárosban volt. Amikor éppen nem a dugóban araszoltunk, akkor megpróbáltunk kisebb utcákon keresztül közelebb jutni az óvároshoz. Körbe-körbe mentünk, reménytelennek nézett ki a helyzet, a sikátorokban nem lehetett boldogulni, vissza kellett menni a nagyforgalmú főutakra. Végül csak bekeveredtünk egy térre és még helyet is találtunk egészen közel a szálláshoz. A parkolóhelyen egyből elénk pattant egy fazon és bejelentette, hogy neki kell fizetni. Kapott egy fél eurót, nem volt kifogása. Erre még majd visszatérek.

Alberto Maria volt a szállásadónk. Egy cukiban beszéltünk meg vele találkozót, a hatalmas kutyáját is hozta. A pasi egy pozőr. Jó ég! Nyomta a sódert, gondolom, le akarta nyűgözni a dumájával és a humorával a társaságot. Kérdezte, hogy ugye nem akarunk aludni, merthogy a tér kissé zajos szombatonként. Ebben mondjuk igaza volt. Meg hogy jó erőben vagyunk-e? Muszáj volt, merthogy az ötödikre kellett felvonszolni a bőröndjeinket gyalog, egy olyan lépcsőn, ahol még bőrönd nélkül is gondot okoz megfordulni. Szóval Alberto Maria nem lopta be azonnal a szívembe magát. Később viszont igen, mert kiderült, a dumája ellenére rendes pasi ez, bizony. Felajánlotta, hogy a legnagyobb bőröndöt felviszi ő az ötödikre, bár amikor megemelte Csilla és Zsuzsa közös kofferját, kicsit megnyúlt a képe. Haha!
Aztán amikor felértünk a legfelső emeletre, bevezetett egy szobácskába és mondta, hogy ez a lakás. Jesszus. Nem mintha túl sok időt szerettünk volna itt tölteni. De amikor kimentünk a teraszra! Az nagyon klassz volt. Közvetlenül mellettünk egy templom állt és mi LEFELÉ néztünk a templomot díszítő szobrokra, amik szinte karnyújtásnyira voltak. Ez már valami! A terasz egyébként szinte nagyobb volt, mint az egyszerű kis lakás.

Piazza Sant'Anna, Palermo,
a mi terünk a mi templomunkkal, balra fent a mi balkonunk

Ez meg a mi lépcsőházunk...

...és a mi teraszunk két vetületben:

Kilátás a balkonról kora este

Én még meginterjúvoltam a fickót, hogy tud-e adni egy plusz takarót, merthogy nekünk a Zsuzsával a franciaággyal együtt megint közös takaró jutott. Kicsit morcos lettem, amikor kiderült, hogy ja, az nincs. Affene, akkor közösködni kell.
Végülis nem volt a szobával semmi baj, valamiféle fűtőtest is elővarázsolódott, amire egyébként nem volt végül szükség. A fürdőszoba is használhatónak bizonyult és éjszaka, amíg mi a Csillával az utakat róttuk (ezt majd elmesélem) még plusz takarót is hozott a fickó. Mondom én, hogy rendes volt. A balkon meg egyszerűen utolérhetetlen volt ott a templom fölött. És mindemellett a szoba iszonyúan olcsó volt. Olyannyira megbarátkoztam ezzel a kis lakáskával, hogy ha egyszer erre járnék újra, tuti, hogy itt szállnék meg. Ja, a lépcsőházban pedig hamisítatlan indiai szagok keveredtek, fel is fordult picit a gyomrom tőle. :)

Ezután kicsit ismerkedtünk egyénileg a környékkel, ezt úgy értem, hogy mindenki arra ment, ami legjobban érdekelte, az üzletek, a nevezetességek, a vacsorázás. Mi a Zsuzsával ez utóbbi kettőt választottuk. Kicsit bóklásztunk a közvetlen környéken, majd a délutáni pasticceria mellett, ami egyébként már rég bezárt, szóval a mellette levő étteremben, ami viszont akkor kezdett kinyitni, jól bevacsoráztunk.

Vacsora után megint összeverődtünk a lányokkal és közös sétába fogtunk annak reményében, hogy még valahova beülünk. És megint közbeszólt a véletlen a legjobbik fajtából. A Piazza Bellinin találtunk egy éttermet (nem volt könnyű holtszezonban), ahol kivételesen elég sok helyi ember üldögélt, ez mindig jó jel. Felkísértek minket az emeletre. Rendeltünk valami italt, sütit, aztán csak nézelődtünk, meg interneteztünk. Egy nagyobb társaság ült tőlünk nem messze, először azt hittük, hogy egy népes család. Nemsokára kilibbent egy középkorú hölgyemény és elkezdett énekelni, miközben ment a háttérzene. Én nem annyira örültem, mert hát... hm... nem volt a produkció túl színvonalas, habár az látszott, hogy a nő profi. Igen ám, de egyszer csak felállt egy fazon az asztaltól, és ő is dalra fakadt. Jobb volt a nőnél. Aztán megint felállt egy, meg megint, az egész társaság szépen sorjában énekelt egyet, volt, aki még a kinti kabátját, táskáját sem vette le. Kezdett derengeni, hogy itt valami másról van szó, nem egy nagy családról. Volt, akinek egész jó hangja volt, volt, akinek kevésbé, de közös volt bennük, hogy nagyon komolyan és átéléssel adták elő a dalokat. Mi úgy tippeltünk, hogy ez bizony egy karaoke klub lehet, akik most tartják a klubestjüket. Nagyon helyesen bíztatták egymást, és a taps mindenkinek járt. Na, ebben mi is részt vettünk. Persze feltűnt nekik a négy külföldinek kinéző nő és amikor elmentünk, olyan köszöngetésbe, meg integetésbe fogtunk vice versa, mintha régi jó ismerősök lennénk. Ők még folytatták a danolászást.

Nem volt még vége az estének, bár mi azt hittük akkor még, hogy de.
Még a délután folyamán visszatértünk arra a térre, ahol a kocsival parkoltunk, mert ki akartunk venni egy-két cuccot a csomagtartóból. Akkor megint odajött hozzánk egy fiatal fazon (nem az előző) és elég erőszakosan pénzt követelt a parkolásért. Sem egyenruha, sem semmi, látszott, hogy nem hivatalos személy. Akkor még elhajtottuk, de az est folyamán nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi lesz a kocsival, ha nem perkálunk pénzt a pasi kezébe. Nem egyedül volt egyébként.
Így hát visszatértünk a karaoke után megint a kocsihoz, előtte Csilla kikérte telefonon Alberto Maria véleményét is. Mi legyen, mi fizetni nem akarunk, nem is lett volna értelme, mert mindig új fazonok kerültek elő. Hagyjuk ott a kocsit, vagy keressünk egy másik helyet neki? Nagyon féltettük a kocsit, hogy kárt tesznek benne. Nyilvánvaló volt akkor már, hogy valamiféle parkoló maffiával állunk szemben. A szállásadónk is azt tanácsolta, hogy inkább menjünk onnan. Na jó, de hova? Az egész környék zsúfolásig tele volt, kocsikkal és emberekkel egyaránt, szombat este volt.
Elindultunk Csillával ketten a kocsival, Zsuzsa és Marcsi hazamentek. A fiatal pasi még szaladt is utánunk, gondolom, fenyegetőzött is, elég kellemetlen volt a szituáció. Na most hova? És merre? Az amúgy is szűk utcákban tolongtak az emberek, a tereken is, üres hely meg sehol. Iszonyat sokat mentünk, körbe-körbe, egyszer még az eredeti helyre is visszakavarodtunk, hú, akkor behúztuk fülünket-farkunkat, nehogy észrevegyenek. Kb. másfél órát tekeregtünk, mire a kikötő felé találtunk egy csendesebb utcát és egy üres helyet. Még így is nehéz szívvel hagytuk ott a kocsit, de muszáj volt valahol parkolni már.
(Nem kell izgulni, nem lett semmi baja a kocsinak, egész végig ott parkoltunk.)