Málta 2019, 6.nap - Gozo és a Kék Laguna

15790 lépés

Minden nap 6-7 körül ébredtünk magunktól, ez volt az egyetlen nap, amikor nem bíztuk a kelést a véletlenre, hanem inkább beállítottuk a vekkert (telefont). Gozóra készültünk, aznap kellett a leghosszabb utat megtenni a célunkig. Először, ugye, bementünk Vallettába, onnan a 41-es busszal Cirkewwába, ami a sziget legnyugatibb csücske. Innen komp vitt át Gozo szigetére. 

Az útvonaltervező szűk 2 órát mond Cirkewwáig tömegközlekedéssel, nekünk a valóságban ez kb. 2,5 óra volt. Plusz kicsit várni kellett a kompra, behajózás, menetidő (30 perc összesen). Szóval az egész út Bormlától verte a 3 órát. 

A Cirkewwa körüli vidék egészen új volt, itt már majdnem hegyeket is láttunk odafelé. Visszafelé ezek valahogy elmaradtak, amit ma sem értünk, mivel csak egy út van, másfelé nem tud menni a busz, akkor hova lettek a magaslatok, na mindegy.

Kellemes negyedórát töltöttünk a kompon, jobbra elhagytuk Camino szigetét és már szálltunk is kifelé. Egészen egyedi módon oldják meg a viteldíjat a kompra, odafelé nem kell fizetni, csak visszafelé. Okos és nagyvonalú döntés.

Alig jöttünk ki Gozón a terminálból, már ránk is akaszkodott egy fiatalember, akit először elhajtottunk, aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy őt fogadtuk fel egész napra taxisnak, aki körbevisz minket a szigeten. (Szerintem elővette a jobbik arcát.) Erik volt a neve. Tisztáztuk vele, hogy mennyi az ár (ugyanannyi volt, mint 10 évvel ezelőtt), és hogy minket mi érdekel, azt mondta, rendben.

Viktoria

Először Viktoriába mentünk, a sziget fővárosába. Felmásztunk az erődbe, ami hatalmas változáson esett át 10 év alatt, szinte teljesen kiépítették, sokkal jobban érezni rajta az erőd-jelleget. Teljesen rendben van, talán már egy kicsit túlságosan is, de majd néhány év múlva talán beáll, megkopik kicsit és nem lesz annyira új-szagú. A katedrálisba most nem mentünk be, szívesebben sétálgattunk körbe-körbe. A panoráma megunhatatlan.

A Szt. György Bazilika (óváros) csodálatos részlete

Inland Sea, Gombás szikla, Azúr-ablak helye

Az Inland Sea-t (Il-Qawra) imádom, ott mindig történik valami, most is merülgettek a búvárok. Szerintem nagyon izgalmas látvány És a parti részekkel együtt állítólag a legszebb és kiváló merülőhely Máltán.

A 10 évvel ezelőtti szürkeséghez képest most voltak színek. Lett volna azúr is, de nem volt hozzá ablak, mert azóta leomlott. Kerestem a helyét, de nem emlékeztem pontosan, hogy hol is állt annak idején. Végülis mindegy. Volt viszont egy nagyon érdekes, jó mély merülőhely, tán ez lehetett legközelebb az egykori Azúr-ablak hűlt helyéhez.

Sólepárlók, Lunar Hill

A sólepárlókhoz valamiért egyik sofőr sem akar magától elvinni, úgy kell külön egyezkedni velük, hogy mi arra is kíváncsiak vagyunk. Ez Gozo északi részén van, talán túl messzinek érzik. (Haha, semmi nincs itt messze...) Erik sem repesett az örömtől, de vállalta, anélkül fel sem fogadtuk volna, érezte ő azt. Pedig nagyon látványos a hely, akárcsak a Lunar Hill nevű domb a közelében, ami elég becsapós, ha nincs mellette ember (arányok), akkor sokkal nagyobbnak néz ki, mint valójában. De az biztos, hogy nagyon fotogén. 

Szóval a gozóiak helyében én inkább büszkén mutogatnám ezt a helyet. Mondjuk nekünk kapóra jött, hogy nem volt sok turista, csak néhány bámészkodó, mert sokkal jobban lehetett fotózni.

Ta’ Pinu Bazilika, pápalátogatás

A szigetnek szinte minden pontjáról látható székesegyház, híres pápalátogató- és búcsújáróhely. 

Itt Erik megint elővette a rosszabbik arcát, szerintem estig még le akart bonyolítani egy újabb fuvart és sokallotta már a bámészkodásunkat. Mi azért körülnéztünk bent is, kint is, ahogy azt kell, szó ne érje a ház elejit.

Kék Laguna, zabszem-effektus

Erik megkönnyebbülten rakott ki a kikötőben és nézett újabb (lehetőleg nőnemű, fejemet rá, azokat jobban lehet irányítani - őszerinte) túristák után. 

Mi meg a kapitány invitálására egy olyan kishajót választottunk, ami az ígéret szerint megszakítja az útját a Kék Lagunánál. Nosza, erre sem időnk nem lenne később, sem energiánk, lássuk ma a Kék Lagunát is.

Egészen a Kék Lagunáig minden rendben ment. Ott kiszálltunk és tettünk egy sétát a heverésző tömegben. A környezet szép volt, de az a sok ember! Kicsit idegesített az is, hogy tulajdonképpen hogy is fogunk mi továbbutazni? Volt több kikötőállás, a továbbutazni vágyók ott nyomakodtak, senki nem tudott semmit, mi is hiába kérdezősködtünk. Aztán valahonnan kiderült, hogy a jegyek nem egyformák, az ilyen jeggyel onnan, az olyan jeggyel - állítólag - meg amonnan megy a hajó. Jöttek-mentek-kikötöttek a különböző méretű hajók, az sem volt mindegy, hova tartanak, nehogy véletlenül visszamenjünk Gozóra. Néha valaki bennfentes elkurjantotta magát, hogy az ilyen és ilyen jeggyel most lehet felszállni, de mi van, ha éppen nem halljuk vagy nem értjük meg abban a nyomakodásban, hogy mit mond? Végül beszálltunk egy kb. 8-10 személyes motorcsónakba, ami kérdésünkre tényleg Málta szigetére tartott és a jegyünk is jó volt rá. A csónak csupa nőt szállított, a személyzet meg nagyon imponálni akart a fiatalabbjának (na, nem nekünk...), ezért ráléptek a gázra és a csónak eszeveszett száguldozásba kezdett. Mi csak annak örültünk, hogy akkor, ha sikerül egyáltalán elérni a partot, legalább jó hamar ott leszünk. Szerencsére ez így is volt, megúsztuk a produkciót.

Málta 2019, 5. nap - Marsaxlokk és kóborlás

19568 lépés

A szerdai napot ismét Marsaxlokkban töltöttük. Szerettük azt a kis várost. Reménykedtem, hogy megint átélhetem azt a nyugalmat, amit már egyszer sikerült 2009-ben. Úgy gondoltuk, hogy mivel már nincs piac, mennyivel másabb lesz a fíling.

Hát a fíling nem sokban különbözött a vasárnapitól, ugyanis a piacos sátraknak legalább a fele még ugyanott állt az eladókkal együtt. A tömeg sem volt sokkal kisebb, bár az öböl és a csónakok azért jobban látszottak. 

Az alábbi képek elsőre menyasszonyfotózásnak tűnnek, de azt hiszem, itt nem erről volt szó. Valószínűleg nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy a kikészített ruhákat a túristák vették fel, a lányok pózoltak, az önjelölt fotós fiúk pedig nyomogatták az exponálógombot.

Végigsétáltunk a sátrak és az öböl mentén és a végén találtunk egy jó kis helyet a sörözésre. Lődörögtünk egyet a kihalt mólószerűségen is, ahol egy szem fiatal pasi égette pecsenyére éppen magát. Visszafelé felfedeztük az éttermek sorát - a különböző színű napernyőikről tudtuk megkülönböztetni őket a parton - és eldöntöttük, hogy kardhalat fogunk ebédelni.   Ebéd közben figyeltük a helyi halászokat, akik zavartalanul végezték a dolgukat.

A legnyugisabb hely Marsaxlokkban

Hazafelé a buszon, amikor már láttam azokat a bizonyos oszlopokat az Isla melletti öbölben, melyekre tájékozódási pontként tekintettünk, azzal az ötlettel álltam elő, hogy korán van még, mi lenne, ha egy pár megállóval előbb szállnánk le és hazasétálnánk. R-nak tetszett az ötlet, leszálltunk. 

Nagyjából be tudtuk tájolni, hogy merre kell mennünk. Útközben betértünk egy üzletbe vásárolni. Aztán csak mentünk, amíg ki nem jutottunk egy városfalhoz. Tulajdonképpen itt kezdett el tudatosulni bennünk, hogy ezek a városok mind fallal vannak körülvéve.

Tudtuk, hogy keresni kellene egy kaput, de csak olyat találtunk, amelyen keresztül kizárólag járművek közlekedhettek. Már jóval többet mentünk, mint amennyit előre saccoltunk, kezdett gyanússá válni a dolog, hogy talán mégsem jófelé megyünk. Közben az út még el is távolodott a városfaltól. 

Messziről észrevettünk egy templomot, találgattuk, hogy ez vajon a "mi" templomunk-e, mert nagyon hasonlított rá. Köztünk és a templom között megművelt földek voltak. Megkérdeztünk egy arra vetődött járókelőt, hogy az ott Bormla? Neeeem, az ott Zabbar! Jó ég, gyorsan elkezdtük keresgélni az egyik prospektusunkban, hogy az hol is van. Hát, nem éppen arra, amerre mennünk kellett. Mutogatott a nő, hogy merre menjünk, hát jó. 

Itt baktattunk, jobbra a templomkupola, amire azt hittük, hogy a "miénk".
A képet a Google Maps-ből kölcsönöztem.

Kicsit tévelyegtünk, meg vitatkoztunk még annak az útnak a végén, hogy akkor most merre is. Aztán bevillant, hogy miért nem használjuk a GPS-t? És a GPS pontosan 10 perc sétával hazavitt minket, át a Notre Dame nevű kapun, be Bormlába, a szállásunkhoz.

Utólag megbeszéltük, hogy megint a léptéknek estünk áldozatul. Sokkal közelebb voltunk a szálláshelyünkhöz, mint képzeltük, onnan, ahol a buszról leszálltunk.
És tulajdonképpen jófelé indultunk el, csak közbejött a FAL, amin nem tudtunk átrepülni, mint a madarak.

Eusebio Bar, Paola
Itt szálltunk le a buszról.

Este sétáltunk egyet a kikötőben

Málta 2019, 4. nap - Háromváros, Valletta és Sliema

19464 lépés

Újabb nap, indulunk ki az utcánkból.

Előző este megbeszéltük, hogy ezt a napot a saját környékünknek szenteljük. Ez Bormlát és Birgut jelentette a Háromvárosból, mert ez a kettő össze van nőve, mi legalábbis nem nagyon tudtuk, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. Mi kb. a határon laktunk, ha egyáltalán van értelme erről beszélni.  

Ahogy már pedzegettem, a mi utcánk vége lépcsős volt, de ahogy a képen is látszik, az utcák elég meredekek voltak lépcsők nélkül is. A legmagasabb rész ott volt, ahol az utcánk véget ért. Ezeket a városokat mindenhol magas és erős várfalak veszik körbe. A mi közelünkben is volt egy várfal, ami most már a város közepén húzódik. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen ez a fal választja el Bormlát Birgutól.
(Közben megnéztem a Google mapsben és tényleg ez a fal választja el Bormlát Birgutól. Mellékesen jegyzem meg, hogy azt is most vettem észre, hogy Bormla nem csak Birgu "mögött" van, hanem egyidejűleg Isla mögött is, és a három közül Bormla a legnagyobb.)

A mi városrészünk legmagasabb pontja.

Egy eltévedt csónak

Ahogy nézelődtünk lefelé, akkor vettük észre, hogy a fal tövében igen kiterjedt piacra látunk rá. Kifogtuk a helyi hetipiacot is. Kis nézelődés után indultunk le a kikötő irányába.

A várfal egy részlete, szemben lent az öböl és a túloldalon Isla,
mögötte a tornyok.

Iskolások indulnak be a Szt. Lőrinc templomba

Elsősorban az Inkvizítorok Palotáját szerettem volna megmutatni R-nak, de előbb meg kellett találni. Emlékeztem, hogy valahol a Szt. Lőrinc templom környékén van. A templomot minden sétánk alkalmával láttuk, most be is kukkantottunk. Tele volt iskolásokkal.
Az Inkvizítorok Palotája kicsit más már, mint annakidején volt. Nagyobb része van nyitva és nem csak az inkvizícióról szól, hanem helyt ad az Etnográfiai Múzeumnak is.
Érdekes dolgokat tudtam meg a máltai inkvizícióról. A spanyol inkvizícióval össze sem lehetett hasonlítani, itt Máltán az inkvizíciós eljárások főleg olyan vétkekért jártak, mint a szerelmi bűbáj, jövendölés, szemmelverés, mágikus gyógyítás, fekete mágia (tehát nem politikai célúak voltak, mint Spanyolországban). Azt is megtudtam, hogy a rabokat csak az eljárás idejére helyezték el a palota celláiban, az eljárás végén átadták a helyi hatóságoknak őket. A kínzást is szabályozták, maximum fél óráig szabadott egy embert kínzásnak alávetni. De ehhez ritkán nyúltak, a büntetések elsősorban nem fizikai bántalmazások voltak, sokkal inkább a bűnbánatra helyezték a hangsúlyt. Az ellátás meg még jobb is volt, mint a helyi börtönökben. Álltólag gyakran énekeltek, zenéltek és még szerencsejátékokat is játszottak a raboskodók.

Az alagsori konyha az Inkvizítori palotában

Az inkvizítori rezidencia része

Udvar a börtönöknél

Nem tudom, hogy történt, de amikor kijöttünk az Inkvizítori Palotából, ami közel van a kikötőhöz (bár mi nem?), egyszercsak úgy gondoltuk, hogy mi most kipróbáljuk a Valletába átvivő kompot. Lehet, hogy pont akkor állt be. Gyorsan felpattantunk rá és pár perc múlva már Vallettában voltunk. A kompjegy a Felső Barakka Gardenbe felvivő liftre is érvényes volt.

Ezen a napon kerítettünk sort a vallettai Casa Rocca Piccola megtekintésére is. Az épület régóta a de Piro főnemesi család tulajdona, jelenleg is itt élnek az egyik szárnyban. Nagyon tetszett, hogy akárcsak 2009-ben, most is egy nagyon felkészült és jó előadói tulajdonságokkal bíró idegenvezető vezetett körbe az épületben. Most nem felejtettem el lefotózni a magyar nyelvű (!) ismertető összes oldalát sem. Beszéljenek a képek:

Lépcsőház

A ház legnagyobb helyisége, a Sala Grande.
Középen a szekrény egy hordozható kápolnát rejt.

A levéltár.

A díszes sakk-készletek egyikének néhány darabja
a Kabinettben.

A ház urának és feleségének szóló meghívó II. Erzsébet
koronázási ünnepségére 1953-ban.
(A felette levő kép egyik részlete.)

1937-es meghívó VI. György koronázására
(szintén a feljebbi kép részlete)

Tipikus máltai falióra
(csak egy mutatója van, naponta 3x
kellett felhúzni)

Hagyományos máltai fejfedőt (ghonella, faldetta)
viselő nő képe 

A Kék szoba

A Nyári ebédlő

A Casa Rocca Piccola után tovább lődörögtünk Vallettában. Most a sliemai oldalra kanyarodtunk, ahonnan a komp indul Sliemába. Mivel még mindig nem találtunk egy nagyobb élelmiszerboltot, javasoltam R-nak, hogy kompozzunk át Sliemába, mert amúgy is körül akartunk ott nézni és ott biztosan ismertem 10 évvel azelőttről egy szupermarketet.

Vallettai balkonok

A part ilyen érdekes homokkőalakzatokkal volt kirakva

A kompút itt sem tartott pár percnél tovább. Sliemában a kikötővel szemben van egy Marks and Spencer és egy Zara üzlet, naná, hogy azokat is meg kellett nézni. Majd egész könnyen megtaláltam azt a bizonyos szupermarketet, ahova igyekeztünk, bár vásárolni végül alig tudtunk valamit.
A távolabbi sétányon lyukadtunk ki. Találtunk egy olyan sütiző helyet, ami közvetlenül a parton volt és a napnak is sikerült odasütnie. Ez fontos volt, mert árnyékban elég hűvöskésre váltott az időjárás. Nagyon finom sütiket kaptunk, de olyan nagy adagot, hogy szégyenszemre nem tudtam mind megenni.

Sliemai sütizés