Újra Írországban, 3. nap

Megalitikus emlékek

Ezen a napon estére Limerickben kellett lennünk Zs-nél. Előtte azonban még sok dolgunk volt, hiszen Dublin környéke is nagyon sok látnivalóval szolgál. 

Először, kis nehézségek árán, hiszen még mindig nem volt megfelelő térképünk és az írek nem kényeztettek el minket az utak korrekt kitáblázásával, szóval először a Hill of Tara felé vesszük az irányt. 

A túristaközpontban van egy kiváló kis étterem, remek villásreggelit rendelünk. A szomszédos asztalnál idősebb nő ül, megkérdezi, hogy a házi feladatomat csinálom-e vajon. Először nem is értem a kérdést (főleg koromra való tekintettel), de aztán kapcsolok, hogy az asztalt borító nyomtatott papírokra gondol, amelyeket a reggeli érkezéséig bőszen tanulmányozok. Szóba elegyedünk, kölcsönösen tisztázzuk, hogy ki honnan érkezett. Ő bizony Új-Zélandról jött a barátnőjével, ejha, mondom is neki, az nincs túl közel. Menniük kell, nekünk meg hozzák a bőséges reggelit, elköszönünk.

Tara dombjához egy jópofa kis gyalogos-kapun keresztül kell belépni, amely hasonlatos a mi vasúti átjáróinkhoz, csak itt középen van egy ide-oda nyíló kapu is, ami szigorúan egy személy belépését engedélyezi (merthogy több nem fér el benne). Később több ilyennel is találkozunk majd.

Felkaptatunk a dombra a templomhoz, ahol a pénztár működik. OPW Heritage Card-ot vásárolunk. Ez a kártya egy évig érvényes, 21 euro az ára és Írország kb. 50 állami tulajdonban lévő nevezetességébe korlátlan belépést biztosít egy éven keresztül (http://www.heritageireland.ie/). Az árakat tanulmányozva úgy számoljuk, hogy ha legalább 4 ilyen helyre belépünk, akkor már megérte az árát. Mi már ezen a napon 3-at teljesítünk majd a 4-ből. Egyébként Dublinban csak azért nem vettük meg, mert a két szeszes helyre (Jameson, Guinness) éppen nem volt érvényes, azok magánkézben vannak, máshova meg már nem volt időnk bemenni. A kártyát bárhol meg lehet vásárolni, ami az OPW Heritage Ireland körébe tartozik. Van még egy nagy előnye, hogy aki ilyen kártyával rendelkezik, az soronkívüli belépésre jogosult.

Van másfajta kedvezményes lehetőségünk is, egy bizonyos "egyet fizet, kettőt kap" lehetőség. Ez egy kis füzet, amelyben fel vannak sorolva azok a nevezetességek, amelyekre ez a fajta kedvezmény vonatkozik. N kapta egy ismerősétől. 

(És lett volna egy harmadik fajta is, ami kifejezetten Dublinra vonatkozik, ez a Dublin Pass. Akinek van ideje Dublinban tüzetesebben körülnézni, annak feltétlen ajánlatos a Dublin Pass megvásárlása, legegyszerűbb a reptéren beszerezni. Persze nem árt előtte az árakról és a nevezetességekről informálódni, mert ennek húzósabb az ára, mint a Heritage Card-nak és nem is érvényes, csak max. néhány napig.)

Tara

Tara dombja felülről nézve lenne a legérdekesebb, mert jól kirajzolódnak az 5000 évvel ezelőtti kultúra nyomai, a kör-erődök, kör alakú folyosósírok és állókövek. Az egyik ilyen földdel fedett építményen van a Végzet köve, illetve más néven a Koronázási kő, még másképp egy termékenységi szimbólum. A legenda szerint ha a követ Írország igazi királya érinti meg, akkor a kő felkiált. Mondanom sem kell, mindenki megérinti, hátha. N is, kiáltást hallok, ó jaj, csak neeeem?

Visszafelé beülünk a templomba, ahol pillanatok alatt, irtó ötletesen, besötétítenek, az oltár elé mozivászon borul és levetítenek egy nagyon érdekes filmet Hill of Tara történetéről. A légifelvételeken jól kivehető a környéken található sok-sok kör alakú, földdel fedett építmény. 

Következő célpontunk Brú na Bóinne, vagyis a Boyne folyó kanyarulata, amely a Világörökség része. Newgrange-ben található az előbb említett folyosósírok legnagyobb és legszebbike, Írország egyik legjelentősebb emléke. Nem messze van Knowth és Dowth, valamint még vagy negyven hasonló kamrasír. Ezek a sírok ezer évvel korábban épültek, mint a Stonehenge és az egyiptomi piramisoknál is több száz évvel idősebbek.

A látogatóközpontnál felmutatjuk a Heritage Card-unkat, kapunk a kabátunkra egy kör alakú ragasztós bilétát, mely szerint mi a 2.15-kor induló csoporthoz tartozunk. Az érdeklődőket kisbuszokkal viszik a látványossághoz. Van még időnk inni egy kávét, a szívbaj jön rám, mert nincs a kabátomon a biléta. N megtalálja a hajamba ragadva, huhh, de jó, már kezdtem beidegelni.

A helyszínen idegenvezető vár és mindent részletesen elmagyaráz. Örülök, teljesen értek mindent, nagyon érdekes, amiről beszámol.

Ezelőtt ötezer évvel erre a vidékre egy olyan néptörzs érkezett, mely az őslakosoknál magasabb kultúrával rendelkezett, erről tanúskodik a newgrange-i folyosósír is és a többi kör alakú építmény itt a környéken, melyeket ez a néptörzs alakított ki. A sír középen van, hozzá hosszú, szűk folyosó vezet, rajta 8 méter magas földréteg. A sírokat főleg a közelben található kőből építették, de szállítottak ide építőkövet a távoli Wicklow hegységből is.

Magas csillagászati ismereteiket bizonyítja a folyosósírok tájolása. Minden évben egyszer, a téli napforduló napján a felkelő nap olyan szögben süt, hogy a napfény a bejárat fölötti lyukon keresztül végigsüti a folyosót és elér egészen a középen lévő sírkamráig. Amikor már bent vagyunk a sírkamrában, az idegenvezető lekapcsol minden világítást és a koromsötétben egyszercsak "felkel a nap" és végigsüt a folyosón egészen odáig, ahol éppen állunk. A szimuláció felejthetetlen élménnyel ajándékoz meg mindenkit. Pedig már éppen kezdtem irigykedni arra a néhány szerencsésre, akik ezt élőben láthatják. Állítólag évtizedeket is kell várni, mire a jelentkezőre sor kerül, hogy mindezt a téli napfordulókor személyesen is megtapasztalhassa.

Sajnos bent nem szabad fényképezni.

Kifelé a szűk, kicsi bejáratnál egy segéderő mindenkivel kedélyesen közli: Mind the head! Azaz: vigyázz a fejedre! Azonnal az alapfilm, Brian élete jut eszembe... De ez másik történet.

Azt is megtudjuk, hogy a feltáró tudósok egyetlen változtatást hajtottak végre a síron. Annyira kicsi és szűk volt a bejárat környéke, hogy csak négykézláb lehetett volna megközelíteni, ezért kissé kiszélesítették, de az eredeti bejáratot alkotó köveket meghagyták. Ezt a beavatkozást sötét színű kövekkel rakták ki, hogy jól megkülönböztethető legyen az eredeti formától.

Következő állomásunk Írország legnagyobb normann vára,  Trim. Heritage Card felmutat, adatok, aláírás (ezt Newgrange-nél nem kérték, mindenhol máshol igen) és már mehetünk is befelé, de szaporán, mert zárnak perceken belül. Körbefutjuk a területet, a belső látnivalók megint kimaradnak, annyi baj legyen, hátha így még időben érkezünk Tullamore-ba.

Trim

Tullamore

 

Hát nem, a Tullamore Dew Visitor Centre zárva, viszont nyitva van a pub, így megkóstolhatom a másik terméküket, az Irish Mist nevű finom édes likőrt, amelyre N hív meg. Nagyon finom!

Zs-val értekezek telefonon, megnyugtat, nem baj, ha későn érkezünk. Este 7 körül jár az idő. Megállunk még Birr-ben, ahonnan Zs sok szép fényképet küldött a kastély parkjáról, de persze már az is zárva van. Birrből továbbállunk, áttanulmányozzuk az LP-t, hol lehetne vacsorázni. Roscrae mellett döntünk. Ez sem túl nagy város, sok szines épülettel a központjában. Mivel borult az idő, hamarabb sötétedik. Megtaláljuk a kiszemelt olasz éttermet, pizzát eszünk. Az étteremnek jópofa kis patio-ja van, kifejezetten a dohányosoknak. Még nincs is teljesen kész, néhány aszott ajándék-virág kókadozik a székek mellett. 

Mire Limerickbe érünk, azért már besötétedik. Zs és M vár minket a megbeszélt helyen, egész jól odatalálok. Januárban találkoztunk utoljára! 

Lesem az autó ablakából a tavaly megismert helyeket...