Berlin, 2. nap

Szombaton elég sokára szedtük össze magunkat (ez nem csak a szombatra volt jellemző). A lábamra vietnami papucsot húztam a nagy melegre való tekintettel. A reggeli bruschettánk után a Potsdamer Platzról gyalog indultunk el a Voßstraße-n. Először egy patikát kerestünk fejfájásgyógyszerért. Jó ötletnek bizonyult, a (most már nem is annyira) szokásos csökönyös fejfájásom megadta magát a német gyógyszernek, ezt nagyon tudtam értékelni. Nagyon kellemes volt a nyugis hétvégi utcán sétálgatni. Közben olyan utcákon haladtunk át, mint a Friedrichstrasse, amit tanulmányaimból már ismertem, most pedig élőben is láthattam. Elérkeztünk a Deutscher Dom-ig, ami kívülről egy nagy barokk templom. Belül viszont meglepő módon köze nincs a valláshoz. A II. világháborúban az épületet majdnem teljesen szétbombázták. Elég későn fogtak hozzá az újjáépítéshez, kívülről megtartva az eredeti külalakját. 1996-ban nyitották meg újra, de már múzeumként, mely a német demokratikus parlament kialakulásának történetét kíséri végig. Belülről egészen a kupoláig egy viszonylag szűk nyitott lépcsőházat alakítottak ki, innen lehet besétálni a kiállítótermekbe. Az egész épület nagyon letisztult belülről, jó fényképezési lehetőségekkel. A kiállítás anyaga csak német nyelven olvasható, ezért elég felületesen sétáltuk végig, de a lényeget felfogtuk, mert sok volt a kép és a nyelv sem volt azért teljesen ismeretlen, már ahol el akartunk volna mélyedni benne.

A Deutscher Dom belseje

A Deutscher Dom makettján jól látszik a belső kialakítás

A kiállítás egy részlete,
jellegzetes szocreál alkotás az NDK-s időkből

A koncertterem és a Französischer Dom

Ugyanezen a téren még két másik középület is látható. Középen egy tekintélyes koncertterem, ami meg úgy néz ki oszlopokkal, timpanonnal, mint egy múzeum. Bent gyakoroltak a filharmonikusok, be lehetett az üvegajtón kukucskálni. A tér másik végén pedig egy újabb dóm (Französischer Dom), ahova viszont egy éppen zajló esküvő miatt nem mentünk be.

A téren körben hűs árnyat adó fák alatt pihiztek a berliniek.

Egészen közel, a Französische Straßén találtunk rá a Ritter Sport csokiüzletre. Mivel a Ritter Sport éppen 100 éves, nagy akciók vannak az üzletben. Lehet egyéni ízesítésű csokit rendelni, akkor a szemed láttára keverik be és öntik formába a képlékeny csokit. Amikor megdermedt, viheted. Az emeleten kávézó és kis múzeumféleség van, ami a kakaószüreteléstől kezdve mutatja be a csokigyártás technológiáját, meg a Ritter család tagjait. Sok-sok szines Ritter csoki, sok-sok ízben, sokféle csomagolásban látható az üzletben. Áll egy nagy műanyag medve is az emeleten. Ilyen medvéket mindenhol lehet a városban látni, mindig aktuális mintával. Olyanok ezek, mint néhány évvel ezelőtt a műanyag tehenek garmadája volt a nagyvárosokban. Csak most maci.

Folyékony Ritter Sport

Egy csokifan dilemmája

A Zum Paddenwirt
napi ajánlata

Innen az volt a terv, hogy elmegyünk a Museum Inselnre U-Bahnnal. Ki is lyukadtunk a TV toronynál. Szóba jött a hajókázás is, de azt elvetettük a végén. A TV torony környéke elég kiábrándítóan hatott, minden feltúrva és a meleg sem akart alább hagyni. Editnek a lába már nagyon fájt a cipőben. (Próbáltunk valami papucsot beszerezni, de eredménytelenül.) Ezért kissé lehangoltan úgy döntöttünk, hogy mára elég volt a nézelődésből, hazamegyünk pihizni, majd este már csak vacsizni fogunk valahol. E felfedezte, hogy a közelben van az M48-as busz megállója, ami egyenesen hazaszállít. Úgy alakult, hogy miközben a megállót kerestük, kedvünk szottyant egy sörhöz, ebből pedig nagy kajálás lett a Zum Paddenwirt kerthelyiségében. Az nagyon jó volt! Pont olyan kis étterem, ahova mindig szeretek beülni, helyiekkel, meg azért túristákkal is, de nem rongyrázós, kissé elhanyagolt, de remek konyhával. A kulináris élvezetek után még azt is felfedeztük, hogy ebben a negyedben, már egy utcával arrébb is nagyon hangulatos kis terek és éttermek lelhetők fel. A Zum Paddenwirt ennek volt az előhírnöke.

Rostonsült marhaszeletek burgonyakrokettel, spárgával

Ez volt a napi ajánlat májjal, hagymával, krumplipürével
és almaszeletekkel

Rókuci (asszem)

Tele gyomorral és viszonylag kipihenten visszakanyarodtunk a TV torony irányába, mert ott van közel a Berliner Dom, amit látni szerettünk volna még. Nem jött össze, koncert miatt zárva volt a dóm.

A Humboldt Box (egy nagy, sokszögű, ötemeletes doboz, információközpontnak, a jövő bemutatótermének építették), majd a Humboldt Egyetem mellett poroszkáltunk visszafelé, a buszmegállónk irányába.

Berliner Dom

Humboldt Box

Későn indult a nap, nem érhetett korán véget, bár a fáradtság miatt akár be is fejeződhetett volna. Túl korán érkeztünk vissza a szállásra (még alig sötétedett), ezért felkerekedtünk a bohém Kreuzberg negyed irányába. A busz felső szintje tele volt rajcsúrozó fiatalokkal, akik szintén oda igyekeztek.

Kreuzberg teljesen más világ. Kicsit elhanyagolt, kicsit (néhol nagyon) piszkos, a járdákon nem lehet közlekedni a kitett asztaloktól, székektől. Egymást érik a különböző éttermek, sok arab, kínai, szír, meg tudomisén, milyen nemzetiségű kajákat lehet kóstolni. Mindenhol eszement tömeg (ami kicsit idegesítő volt egy idő után). Az ember azt sem tudja, hova üljön be, ha enni akar, részben a tömeg miatt, mert nincs hely, részben a nagy választék miatt. Háromszor is körbejártuk azt a szakaszt, ahol enni akartunk, egy arab étterembe be is ültünk, aztán meggondoltuk magunkat. Egyre idegesebbek lettünk, pedig amúgy a hely tulajdonképpen tetszett. Végül E evett egy sawarmát (gyros), én meg rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, amin én csodálkoztam legjobban. Úgyhogy én csak a szomjamat oltottam. Amikor már a buszra vártunk éjfél után valamikor, jött egy szirénázó rendőrautó is, majd visszafelé a (talán menetrendszerű?) rabszállító kocsi is megérkezett és nem üresen. Szóval kicsit belekóstoltunk Berlin nehezebb fajsúlyú éjszakai életébe is.