A délelőtt ajándékvásárlással telt a kerámianegyedben, Grottagliében. Hadd legyen az otthoniaknak is szerencséjük, ezért kicsit megcsappantottuk Cinzia Fasano műhelyének pumó állományát, minek következtében némi engedményben részesültünk. Utána otthon ebédünkben a ricotta játszotta a főszerepet, nyámm. Mielőtt Leccébe indultunk, még egy kis sziesztára is sor kerítődött.
A délutánt aztán Leccében töltöttük. Hogy miért csak a délutánt, annak egyszerű oka volt. Az előre kitervezett leccei Cortili Aperti (Nyitott udvarok) fesztivál is figyelembe vette a Szent Sziesztát és remény sem volt rá, hogy dél körül találunk akár egy nyitott udvart is. Utólag már azt mondom, kár volt Leccébe csak fél napra kirándulni, hiszen annyi ott a látnivaló, de késő bánat, így Lecce is feliratkozott a "még legalább egyszer látni akarom" listánkra.
A Cortili Aperti lényege az volt, hogy közel 30 belső magánkertet/udvart nyitottak meg, amelyek normál esetben zárva vannak a kívülálló számára, ezekbe be lehetett menni körülnézni, sok helyen pedig még különböző programokkal is kedveskedtek a betérőknek: jazz, komolyzene, sakkozás, tánczene, kiállítás is volt.
 |
| Porta Rudiae |
Leccében a Porta Rudiae környékén kerestünk parkolóhelyet. Feltűnt, hogy rengeteg indiai és arab nőt és férfit látunk a környéken. Talán ez lehet Lecce Sohója, ki tudja. Az óvárost a Porta Rudiae-n (Rudiae kapu) keresztül közelítettük meg. Itt mindjárt jobbra az Accademia di Belle Arti nyitott kapui hívogattak, be is mentünk, hátha látunk valami érdekeset. Nem igazán láttunk, kijöttünk. Ugyanezen a kis téren mindjárt találkozhattunk a leccei barokk egyik képviselőjével, a Chiesa del Rosario templommal. Homlokzata jellegzetesen túldíszített, ez a leccei barokk egyik fő jellemvonása. Azt olvastam, hogy a stílusirányzat kialakulásában jelentős szerepet játszott a helyi, könnyen alakítható mészkő.
 |
| Chiesa del Rosario |
Elkezdtünk vadászni a nyitott udvarokra. Szereztünk térképet és viszonylag szisztematikusan próbáltunk minél több udvarra, kertbe bejutni. Izgalmas túra volt, olyan helyekre nyertünk bepillantást, amelyekről fogalmunk sem lett volna, ha máskor járunk a városban. Az udvarok a lehető legkülönbözőbbek voltak, de egyaránt szépek, jól karbantartottak, hangulatosak.
 |
| Cortili Aperti |
 |
| Cortili Aperti |
 |
| Cortili Aperti |
 |
| Cortili Aperti |
 |
| Cortili Aperti |
 |
| Cortili Aperti |
Lassan eljutottunk a Piazza del Duomóra, a dómhoz. A kezdetben kihalt utcák egyre zajosabbak lettek. A dóm közelében találtunk egy papírmasé műhelyt, ami nyitva is volt és főleg mesebeli kis jelenetekkel volt tele.
 |
| papírmasé műhely |
 |
| papírmasé műhely |
 |
| utcai játékárus |
A római amfiteátrumhoz közelítve, ahol éppen egy előadásra készülődtek, számos épületen fedeztem fel a leccei barokk stílusjegyeit. Ha tudom, hogy innen már csak pár lépés a Santa Croce, ami ennek a stílusnak a legszebb épülete a hozzáértők szerint, addig erősködök, amíg azt is meg nem látogatjuk. Így viszont ez is legközelebbre marad.
Nézegettük az óránkat, mert a Dóm térre vissza akartunk érni a beharangozott körmenetre. Még volt szabad ülőhely a dóm lépcsőin, úgyhogy viszonylag kényelmesen tudtuk követni a felvonulást, aminek végállomása a dómmal sréhen szemközti papi szeminárium épülete volt. A Dóm tér érdekessége, hogy teljesen körbe van építve és mindössze egy bejárata van. Ezt védelmi célokból alakították így. Szintén hozzáértők szerint ez a tér a leccei barokk egyik legszebb alkotása.
Megemlítenék még egy másik kaput, a Porta Napolit. Gyönyörő leándersor vezeti a szemet az óvárosba vezető kapu ívére.
 |
| Porta Napoli |
Hazafelé akadt némi probléma a kocsival. Először próbáltunk rájönni a titokzatos füstszagra, amit érezni véltünk, aztán felfigyeltünk egy folyamatosan égő sárga lámpára (gyertya-probléma), majd kissé beizgultunk a piros lámpa miatt (akksi-probléma). Zia nevetőgörcsöt kapott az idegességtől, Marcsi szegény egyre idegesebb lett. Megkönnyebbültünk, amikor Grottagliét elértük, a lehető leggyorsabban leparkoltunk és a hátralevő utat sétálva tettük meg a szállásunkig. Útközben jól bevált panzarottét vásároltunk vacsorára az üzletben, ami csak este van nyitva, akkor viszont sokáig, hálisten. Az izgalmakat és ezt a szép délutánt, mert az volt, egy sörrel öblítettük le, mint amolyan őslakosok, a közeli bárban.
Tévedés! Én nem az idegességtől kaptam nevető görcsöt, hiszen egyáltalán nem gondoltam, hogy akkora a baj, mint ami végül kiderült, a világító lámpácskákat,(még a pirosat sem)nem is láttam.
VálaszTörlésMost megpróbálom leírni, amit ott többszöri próbálkozás után sem tudtam elmondani.( Ha csak nem kezdek újra vihogni.)A szitú abszurditása nevettetett először, utána meg az, hogy akárhányszor nekikezdtem,mindíg nevetés lett a vége, amit a rettenetes képzelőerőmnek köszönhetek.Amikor - az ékszíj beszorulása miatt - olyan kibírhatatlan szag lett az autóban, a Marcsi megjegyezte, hogy félre áll, és megkéri az ott álló pasikat, szagoljanak, és mondják meg mitől. Én meg elképzeltem, hogy a hapsikák vajon milyen képet vágnak, amikor a Marcsi olaszul előadja:"szállít 3 magyart, és nagyon nagy bűz van a kocsiban, mondják meg mi lehet az oka?"
Jó is, hogy elkapott a nevetőgörcs ( kb. 14 éves lehettem, amikor utoljára ez történt velem), így legalább nem agyaltam azon, hogy a lassan kormányozhatatlanná vált gépkocsiban Pugliában maradhattunk volna örökre.
Na, annyira azért nem voltunk a világ végén!
VálaszTörlésIgen, érzékeltem azt is, hogy a végén már azért nevetsz, mert nem bírod végigmondani a mondókádat. Tulajdonképpen az egy Marcsit leszámítva mi nagyon vidámak voltunk végig. És akkor még képzeld hozzá, hogy nem elég a bűz, mindhárom magyar fetreng a röhögéstől...
Igazság szerint, én akkor döbbentem rá, hogy komolyabb baj lehet, amikor letértünk a tarantói autópályáról Grottaigle felé. A Marcsi jobbra kormányzott, én meg éreztem,hogy az autó bal felé sodródott. Még jó, hogy onnan már szinte csak néhány "lépés" a mi kis városunk.
VálaszTörlés